Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-03-01 / 2. szám
St ITîVAKOfcî 3. oldal IRflllYTŰ_________________________ Ungvári Gyula A nyugati kultúra és társadalom hanyatlása a tudomány, a technika és a gazdaság fejlődésének hátterében — 2. Előtérben az idegen faj bevándorlása A szükséges munkák elvégzésére a fehér népek körében megjelennek és egyre nagyobb népességükkel egyre jelentősebb kulturális-társadalmi erővé válnak a színesbőrűek (a bevándorló színesek szaporodása jóval felülmúlja a bennszülött fehér lakosságét, ami a színesek életnívójának emelkedése, egészségügyi ellátásuk javulása következtében gyorsan és jelentősen változtatja meg a korábban fehérek lakta országok népességének faji arányait). A munkától való elidegenedés fokozódása, a kényelem, a kellemes életkörülmények kultusza, a fogyasztói hedonizmus, a kapzsiság terjedése a nyugati népek körében tehát odavezet, hogy az említett munkák esetében jelentkező munkaerőhiányt a színesbőrűekkel pótolják (pl. egyre szélesebb rétegek igényelnek egyre több alkalommal munka nélkül kapható jövedelmet, s ha hiába tartják a markukat, akkor elégedetlenségüknek egyre nagyobb hangot adnak, tekintet nélkül arra, hogy az ilyen osztogatásra államnak, önkormányzatnak, munkaadónak, szponzornak milyen lehetőségei vannak és kórusban irigykedve mindazokra, akiknek több van az éléskamrájukban vagy pl. a bankban). Az ilyen magatartás (a családi élettel kapcsolatban fent mondottakat is figyelembe véve) fokozza az emberek atomizálódását, sorvasztja a baráti kapcsolatokat, a helyi kis közösségeket. Pénzt és látványosságot! Mindezt napjainkban tovább erősíti a korszerű média által is lehetővé tett színes-hangosvibráló látványosság és az egyénileg használható technikai játékok uralma, ami csökkenti az ember és ember közötti kommunikáció, a közös cselekvés igényét. Végeredményben az egykor nyomorgó „éhes” proletár napjainkra - a fogyasztói társadalomban - fogyasztó proletárrá vált, akinek mentalitása (az, hogy csak „pénzt és show-t” akar, irtózik a felelősségvállalástól, nincs kötelességtudata, követelőzik, irigységében folyamatosan a kettős mércét alkalmazza) a késő római civilizáció emlékét, a „panem et circenses” hangulatát idézi. E többségében proletár mentalitású fogyasztó - hajszolva a pénzt, az anyagiakat, elszokva a munkától - a hiúság vásárán, a pénzzel vagy más, pl. intellektuális vagy információs-kapcsolati tőkével rendelkező ötletes vállalkozók által űzött propaganda (reklám) hatására és pl. a média által manipulálva egy mókuskerék fogságában követi el a hét főbűnt: a fogyasztói hedonizmus („torkosság”, bujaság), a kapzsiság (fösvénység), az ember iránti gyűlölet (harag), az irigység (pl. a káröröm), a mások lenézése (a kevélység) és a restség (lustaság, tunyaság) bűnét. Pénzt és hatalmat! Mindezzel párhuzamosan a nyugati s a nyugatot egyre inkább majmoló civilizáció jól pozícionált, gazdag vagy tehetős (leginkább bürokrata vagy vállalkozó) osztályaiban a korábbiaknál még erőteljesebbé vált a gazdaságosságcentrikus, pénzorientált szellem, továbbra is nagy mértékű a megvesztegetés (a korrupció) és a kizsákmányolás. A lakosság egészére vetítve növekszik a különféle (és főként a gazdasági) bűncselekmények elkövetése (és mindez az olyan nyugati országokban is fokozódott, amelyek az ilyesmitől lényegében érintetlenek voltak korábban). Viszont mind a legális, mind az illegális gazdaságban a módszerek finomodtak, a tudomány és a technika alkalmazásával bonyolultabbá váltak, aminthogy pl. a közéletben változatlanul folyó hatalmi harc eszközei is ebben az értelemben alakultak át, miközben nemcsak az üzleti körök vonják be piaci versengésükbe, a hatalmi harcba a médiumokat, de a politikusok is, akik sokszor egyenesen ide helyezik át a frontvonalaikat. A jellembeli-erkölcsi értékek hanatlása és az eltorzított jogállamiság Igen veszélyes távlatokat nyit a nyugati típusú társadalmakban az elüzletiesedés szelleme, az emberi kapcsolatok atomizálódása, az, hogy elsorvadnak a civil társadalom sokrétű formái, a hagyományos kultúrák, hanyatlik a hűség, a kitartás, az áldozatvállalás értéke, visszaszorul a társadalomban a férfiasság, a férfiak esetében a bátorság, a nők esetében a szemérmesség tulajdonsága. Az egészséges munkaszeretet megszűnése és az erkölcsöket háttérbe szorító, merev, egyrészt túlszabályozott, másrészt sok kiskaput maghagyó jogállamiság (főként az ún. személyiségi vagy emberi jogok, a sokszor egyfajta álhumanizmus) piedesztálra emelése (pl. a bűnözők emberi vagy ún. személyiségi jogainak mai védelme és a bűnüldözés megnehezítése) mögött kevésbé lesz kockázatos a pozícionális és a virtuális-fizikai anyagi javaknak erkölcstelen, sőt törvénytelen hajszolása. Általában csökken a közbiztonság, a közrend, de általában is hanyatlik a rend, a hivatalos felhatalmazáson nyugvó tekintély tisztelete és egyfajta fegyelmezetlenség, lazaság harapózik el ott, ahol ez nem megengedhető. Erodálódnak, ritkábbá válnak az igazi jellembeli-lelki értékek, pl. az igazi testvériség és az igazi szabadság iránti vágy. Patriotizmus és nacionalizmus helyett rasszizmus az idegen faj javára Mindez szorosan összefügg a paraszti múltban még oly fontos népi-faji érzésnek és öntudatnak a fentiekben említett hanyatlásával, ami viszont károsan befolyásolta és befolyásolja mind a patriotizmust, mind pedig a nacionalizmust. A XX. században mindenütt, ahol a marxista (akár „mérsékelt” szociáldemokrata, akár „szélsőséges” kommunista) ideológia vezető szerephez jutott, ill. mindenütt, ahol judeokrata kezekbe került a hatalom, de legalábbis a befolyás döntő része, erőteljes kulturális offenzíva indult a hazaszeretet, s még inkább a nemzeti érzület, nemzetelvű gondolkodás és leginkább: a nemzetelvű cselekvés ellen, mégpedig vagy marxista módon a proletár nemzetköziségre, vagy kozmopolita lelkülettel és judeokrata célzattal a nemzetközi tudományos életre, ill. a globalizálódó nemzetközi gazdasági kapcsolatokra hivatkozva, egyetlen kivétellel, tudniillik a zsidó nacionalista állam (Izrael) kivételével. E kultúroffenzíva nyomán a nyugati civilizáció országaiban egyre inkább pusztán formálissá, protokollárissá válik a hazaszeretet, és - összefüggésben a kulturális hanyatlásnak azzal a jellegzetességével is, hogy csökken az emberek érzelmessége, ül. az érzelmeket egyre inkább felváltja a puszta hangulat - csökken a nemzeti érzület elterjedtsége, de legalább is a hőfoka. Márpedig a nemzet ugyanúgy Isten teremtménye, mint pl. az ember genetikai állománya vagy az egyes kultúrkörökben kifejezésre jutó kollektív és intuitív lelkiség. Mindaddig, amíg élnek olyan emberek, akik megtapasztalták a nemzeti létezés örömteli, büszke öntudatát, fenn marad a nemzet is. S amíg él a nemzeti érzés, az idegen faj csak átmenetileg tud uralkodó helyzetbe kerülni s akkor is bizonytalannak fogja érezni helyzetét, kétségesnek uralma jövőjét. Ebben a helyzetében ahhoz a módszerhez folyamodik, hogy pl. nem fehér emberek bevándorlásának előmozdításával, a bevándorlók egyenjogúsításával, a nem fehérek fehér embercsoportok közé ékelődésének támogatásával igyekszik a fehér népi-társadalmi környezet zártságát - pl. a nyitott társadalom meghirdetésével - oldani, szilárdságát gyengíteni. A továbbiakban fokozzák a nem fehér rasszok beemelését a felsőbb osztályokba és az állami szervekbe, és már nemcsak integrációjuk jogszabályi intézményesítésére, de olyan asszimilációs folyamatok beindulására is sor kerül, ahol legalább úgy asszimilál (rendel maga alá) a nem fehér kisebbség, mint a fehér többség. (Ez azután már a nyelvhasználatban is kifejeződik: amikor pl. hazánkban a „roma” kisebbséggel nem a „magyar” többséget hasonlítják össze, hanem az ún. többségi társadalmat, mintha e többségnek nem lenne joga ahhoz, hogy ugyanúgy identifikálja magát nemzetisége szerint, miként ezt a színesbőrű kisebbség teszi. Az ilyen nyelvhasználatnál is súlyosabb az, amikor megjelenik az idegen fajnak a fehér fajjal szemben mint erkölcsi, intellektuális, esztétikai stb. szempontból felsőbbrendűnek - gyakran a hivatalos körök, sok helyütt az oktatás, általában a nemzetközi média és az előtérbe állított magas kultúra által végzett - sugallata. (Amikor pl. azt hangoztatják, hogy az idegen szép s ennek jegyében egy fekete bőrű nőt választanak meg Franciaország szépévé.) Az egyenlőség, a demokrácia és a világuralmi tervek Ez utóbbiak mögött annak a szellemiségnek az uralma figyelhető meg, amely az ENSZ Alapokmányában is kifejezésre jut: az „egyenlőség” eszméjének érvényesítése egy adott ország határain túl, országcsoportok, nagyrégiók viszonylatában, sőt, világviszonylatban. Ez ti. összhangban van az emberek, embercsoportok valóságos politikai egyenlőtlenségére épülő globális imperializmus előtérbe kerülésével, a világállam és a világkormány létrehozásának előmozdításával, azzal, hogy a világcégek, a pénzbeli hatalmasságok e mellett az irányzat mellett kötelezik el magukat, mintahogyan a világuralomra törő judeokrata körök is ennek előmozdításán munkálkodnak. Mindennek oka egyszerű: a politikai egyenlőség meghirdetése s így az ún. demokrácia természetesen álságos dolog és pusztán formális. Az általános és egyenlő választójoggal, a többséguralmi döntéshozatallal egyáltalán nem valósul meg az egyéni alanyi akaratok egyenlő érvényesülése: először is a kisebbség akarata egyáltalán nem érvényesül, másodszor az erős akaratúak képesek arra, hogy pl. rábeszélő képességüket igénybe véve a gyengébb akaratúakat a maguk érdekeinek támogatására rábírják, harmadszor pénzzel, korrupcióval sokakat rá lehet venni arra, hogy kiálljanak ezen vagy azon álláspont mellett, ami a vagyonosok akaratának érvényesülése előtt nagyobb teret nyit, mint a kevésbé vagyonos vagy vagyontalan embereké előtt. A tömegkommunikáció megjelenése a politikai egyenlőtlenséget azután továbbfokozta, minthogy a tömegmédiumok révén egy ember hatása (s így akaratérvényesítési esélye) mások ilyen hatásának a sokszorosává válhat. Különösen ez a helyzet a televízió tömegessé válásával, már csak azért is, mert ez a médium az átlagemberek nagy tömegeit maga elé ülteti. Ráadásul ebben az új televíziós demokráciában a befolyást gyakorló politikusok osztálya sok esetben elsősorban nem szakmai-tárgyi érveléssel igyekszik elképzelése, pártja, személye mögé támogatókat, híveket toborozni, hanem másodlagos eszközökkel, propagandával (reklámmal), agitációval. A meghirdetett politikai egyenlőség, demokrácia a maga „intézményeivel” és igen nagy mértékben a média politikája révén azután azt a látszatot kelti, hogy összességében véve az emberek (a „nép”) akarata - előbb vagy utóbb, ha úgy hozza a sors: több kormányzati ciklus után mindenképpen - érvényesül. Mindez végül is odavezet, hogy egy szűk, de igen gazdag réteg uralkodik az agymosott fogyasztó proletárok tömegei felett, távlatilag: egy szűk körű világ-kormányzat uralma alá kerülhetnek a proletárok világtömegei. Más szóval az a fajta egyenlőtlenség (és természetesen nemcsak a politikai-társadalmi, de az anyagi-gazdasági egyenlőtlenség is), ■'mely a nyugati civilizáció egy-egy országán (országcsoportján) belül jellemzőnek mondható, jellemző lehet világméretekben is, aminthogy - ha megvalósul ez a terv - jellemző lesz a világkormánynak és a foglalkozások, élethivatások világviszonylatban való elismerése rendjének az a szerkezete is, ami napjaink ún. fejlett nyugati országaira jellemző s ami a hagyományos kultúrának megfelelő társadalmi értékrendnek éppen fordítottja. (A hagyományos értékrendet a hungarista felfogás fejezte ki, ami érvényre jutott pl. 1944. november 8-án a Dolgozó Nemzet Hivatásrendje néven a parlament által elfogadott törvényben. E törvény szerint - figyelmen kívül hagyva a fegyveres erőnek az akkori rendkívüli helyzet indokolta első helyét - az első helyet az egyházak kapták, utánuk - rendre - az anyák, a nemzetnevelők, az egészségügyiek, a közszolgálatot teljesítők, a magánszolgálatban álló értelmiségiek, a parasztok, a bányászok, a munkások, a céhbeliek, a szállítók, majd utolsó előttiként a kereskedők, utolsóként pedig a pénzügyiek következtek.). A modern - nagy mértékben judeokratikus - világuralmi törekvések során elgondolt „szép új világnak” a kormányában viszont pl. a pénzügyek miniszteriális kezelése (a költségvetés) kapja majd a legnagyobb szerepet, és világviszonylatban is az a foglalkozás és ágazat kapja majd a legnagyobb anyagi elismerést, amely ma is kapja az egyes országok viszonylatában, tudniillik a bankár, a pénzügyi ágazat, feltéve, de persze meg nem engedve, hogy a szóban forgó világuralmi tervek megvalósulnak. (Egy tárca bizonyosan nem lenne a maiak közül, tudniillik a hadügyi tárca, minthogy a hadsereg megszűnnék, ill. átalakulna a világ államrendőrségévé.) Ökológiai vészhelyzet A harmadik évezred kezdetén ott tartunk, hogy az USA-ban mint az anyagi-gazdaságipénzügyi totalitás éllovasában (valamint az amerikai mintát követő ún. fejlett országokban) elsősorban a tudomány és a technika előrehaladása (pl. a közlekedés- és hírközléstechnikának a Földgömböt valósággal összezsugorító rohamos fejlődése vagy a gazdaság- és vezetéstudományok eredményeinek kiterjedtebb alkalmazása) nyomán vagy a várható élettartamnak a táplálkozási viszonyok, a közlekedés- és hírközléstechnika és az egészségügyi ellátás javulására visszavezethető növekedésével összefüggésben egy olyan folyamatnak lehetünk tanúi, amelynek során az emberi élet anyagi-testi mutatói még javulnak, a kognitív tudás még gyarapodik és elmélyül, miközben az élet, a közösségi alkotómunka, a társadalom minőségi mutatói, a kulturális-társadalmi színvonal, a lelkületet, az erkölcsiséget tükröző mutatók már stagnálnak vagy egyenesen hanyatlanak. Ezeknek az anyagi-fizikai mutatóknak a javulása sem tarthat azonban örökké és csak két ún. küszöb átlépésétől való tartózkodás során érvényesülhet. Ez a küszöb az emberiét ökológiai veszélyeztetésének, ill. a faji életképesség hanyatlásának határértéke. Az utóbbiról a fentiekben volt szó. Ami az előbbit illeti: a gazdasági növekedés, ill. az anyagi életszínvonal („jólét”) fokozása a természeti erőforrások kimerítésével, földi környezetünk (egyetlen életterünk, pl. a víz, levegő, talaj) szennyezésével jár, annak a veszélyével, hogy a földi élet ökológiai egyensúlya oly mértékben borulhat fel, hogy az már magának az emberi civilizációnak, sőt, az ember földi létezésének a feltételeit fenyegeti. Ilyen veszélyekre utalnak a következők: a légkörbe bocsátott széndioxid mennyiségének határtalan növelése s ezzel olyan üvegházhatás létrehozása, amely - túlzott globális felmelegedéssel járva - döntően káros változásokat idézhet elő a föld légkörének, a klimatikus viszonyoknak alakulásában vagy oda vezethet, hogy az óceánok - vízszintjük emelkedése folytán - jelentős lakott területeket öntenek el, de ide tartozik az ózonpajzs veszélyes elvékonyodása, sőt, megszűnése, a bioszféra (a flóra és a fauna) pusztulása, a trópusi őserdőknek, a Föld tüdejének rombolása, vagy az édesvízkészletek várható elégtelensége. Az átlagos amerikai család pl. már ma is annyi édesvizet, villamos energiát, benzint, acélt, élő faanyagot használ fel, hogy ha a világon minden család ennyi erőforrást használna fel, a Föld legfeljebb 2 milliárd embert tudna eltartani. Ráadásul egy átlagos amerikai élete során 60 tonna háztartási szemetet „termel”, az amerikai kormányzat pedig nem hajlandó csatlakozni a kiotói egyezményhez. Ceterum censeo: a természeti erőforrások kimerítésében, a környezet szennyezésében, az ökológiai egyensúly veszélyes megingatásában a fő vétkes a parasztságnak mint társadalmi osztálynak és a hagyományos paraszti kultúrának az eltüntetése, a vidék elnéptelenítése.-folytatjuk -
