Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)

2003-09-01 / 5. szám

2. oldal

«lîTVAKOfcî

IRflflYTŰ

életrendezés megindulásával - nálunk kifejezetten Szálasi Ferenc fellépésével - okosan is, értelmesen is remélhetett.

Az 1956-os szabadságharc célkitűzéseiben nemcsak semlegességet nyilvánítottunk, nemcsak a szovjet csapatok kivonulását követelte népünk, de tisztán és világosan kifejezte azt is, hogy a felszabaduló országban nem kívánja sem a tőkések, sem pedig az államkapitalizmus uralmát.Világosan megfogalmazta azt is, hogy a bolsevizált kollektivizmus őrülete helyett nem akar kapitalista szabad országrablást sem! A forradalomnak nem volt ideje szabatos program kidolgozására, az elhangzott követeléseikből mégis olyan társadalmi rend körvonalai bontakoztak ki, amely megteremtette volna az egyéni szabadság és a szociális igazságosság szintézisét, egyaránt elvetve a kollektív és a kapitalista rendszer túlzásait. A katolikus és protestáns ifjúság szerveként alakult Keresztény Ifjúsági Szövetség fenntartás nélkül magáévá tette a forradalmi magyar nép valamennyi követeléseit. Ez a szellem sugárzik az újra megindult katolikus hetilapnak, A Szív-nek első vezércikkéből: „A szolidarizmus elvéne maradéktalan alkalmazásval mintát kell adni a világnak, különösen az eddig elnyomott gyarmati népeknek, hogyan kell a kapitalista és kommunista társadalom helyébe olyan együttműködést kialakítani, mely biztosítja az egész közösség felemelkedését és Istentől kapott tehetségeinek kifejtését.”

Az idő mindent elfeledtető orvos - mondják. A magyar nép mégsem tudta elfelejteni, hogy 1945-ben a „felszabadító" szovjet rakta kezére a rabláncot, nem tudta elfelejteni az országhódítók gaztetteit. A kommunista zsarnokság minden megnyilvánulása élt emlékezetében. Erdős Péter, a magyarországi zsidó intellektuellek egyik jellegzetes kommunista vezetője mondotta Budapesten pár nappal az 1956-os októberi események előtt: „Az orosz-bolseviki diktatúra reakciója a kommunizmus alatt élő országok mindegyikben kialakulóban van. Kell egy új marxista irányzat, nehogy ez az ellenhatás a másik végletbe, a nacionalizmusba csapjon át.

A Petőfi Kör célkitűzése is annyi volt csupán, hogy lazítani kívánták a marxista teórián a bolseviki bilincseket. Jónás Pál, a forradalom alatt megválasztott elnöke írta: a „A Petőfi Kör október 22-i nyilatkozata kevésbé volt nacionalista, és kevésbé volt rendszerellenes, és igyekezett mértéktartóbb lenni, mint az ugyanaznap megfogalmazott az a határozat, amelyet az egyetemi hallgatók szervezetei tettek közzé a különféle hirdetőtáblákon és a menzák falain. A Petőfi Kör ekkor még csak a girondisták szerepét játszotta, a Kör vezetőinek állásfoglalását a nép hangulata messze megelőzte. A Kör akkori vezetőinek többsége úgy gondolta, hogy Nagy Imre, akit szeptemberben visszavettek a pártban, a dolgok törvényszerűségéből kifolyólag rövidesen kormányt alakít és akkor a „demokratikus szocializmus" eszméi nagyobb nehézség nélkül, struktúrális változások elkerülésével oldódnak meg.”

Október huszonhárom eszmevilága az utcán, harcok közben született. Egységesen, rendíthetetlenül és megmásíthatatlanul. Senki nem állíthatja, hogy az októberi forradalmat politikusok, katonák, vagy hivatásos forradalmárok készítették volna elő. Az 1956-os nemzeti forradalom- és szabadságharcban a munkásoknak jutott a döntő szerep. A forradalmi erők győzelme akkor lett nyilvánvaló, amikor az egyetemi és középiskolai diákokhoz csatlakoztak a felfegyverzett munkások. Nem minden társadalmi rétegnek volt ugyanaz a szerepe, de valamennyi társadalmi réteg részt vállalt a nemzeti forradalomból. A parasztság a harcoló, majd sztrájkoló városi lakosság élelmiszerellátásának biztosítása mellett saját hatalmi eszközeivel lerázta magáról a kommunista agrárpolitika szinte valamennyi megkötöttségét. A hivatalos kommunista beismerések szerint is feloszlott a kolhozok 57 %-a, kilépett a tagság 63 %-a. Ez világosan mutatja, hogy a parasztság is végrehajtotta a maga forradalmát az 56-os szabadságharc idején.

„Újfajta antikommunizmus ez. Népünk idősebb politikus nemzedéke - írta a Rheinischer Merkur című nyugatnémet újság 'Nachkommunisten' című nagyszerű vezércikkében már 1956. december 28-án - gondolkodásában megállt a kommunizmus előtt, mi már túljutottunk a kommunizmuson. ...E három ragyogó eszme: az emberszabadság és a népek, szolidaritásának eszméje és a szociális igazságosság a kommunizmuson túljutott magyar forradalmárok nagyszerű látomása az emberiség jövőjéről... Merre visz tehát a jövő útja? A gyárak és nagyüzemek ne térjenek viszsza magánkézbe, de állami tulajdonba se menjenek. Jogi személy legyen a tulajdonos, amit a helyi munkástanács és az általa szakemberekből választott vezetőség alkot. Nincs szükség arra, hogy az állam küldjön pártfunkcionárius ellenőröket a nyakukra, a munkástanács és a szakvezetőség kölcsönösen ellenőrzi egymást. A munkásnak legyen részesedése, a, termelés jövedelméből."

Október 23-án egy rabláncra fűzött szabadságszerető és szabadsághoz szokott impozáns népfelkelés indult el a rabszolgatartók ellen. Az élniakarás e spontán megnyilvánulása termelte ki a népfelkelés és a barikádok hőseit, kik vezér és politikai tanácsadók nélkül, kizárólag józan eszükre, természetes létfenntartási ösztönükre hallgatva, a harcok közben állították össze a nemzet követeléseit, melyekért életüket áldozták. Nem a judeo-bolsevisták palotaforradalma, személyi torzsalkodások, elvi és politikai metódusharcok álltak az előtérben, hanem a magyar munkások véres verejtéke akiket normával kötözött a satupadhoz a zsidó országhódítás. A magyar parasztok akiknek éveken keresztül leseperték padlását elvették kenyerét és kolhozokba terelték. A magyar értelmiségiek, tanárok, tanítók, orvosok, mérnökök tudósok és művészek megalázása, deportálása, meggyötrése és elnémítása. A magyar diákság akik utálattal vették tudomásul a szovjet „felsőbbrendűségét" a gimnasztorkás szellemet és a rákosi—révai által propagált szovjetimádatot. A PESTI SRÁCOK akik harcoltak valamiért, amit szabadságnak neveznek. Maszatos kis kezükkel odadobták a, behemót tankokra a benzines fiaskót, vagy törékeny, vézna testükkel próbálták megállítani a rabszolgaságot hozó T34- eseket. Bizonyára nemcsak lelkesedésből cselekedték, hanem azért is, hogy az édesanyának ne kelljen annyit sorbaállni a kenyérért, hogy az édesapa ne rettenjen meg, ha autózúgás veri fel az éjszaka csendjét...

Ez a keserűség gyülemlett fel az elnyomott magyar milliók lelkében. Ami pedig október 23. mögött húzódott meg, annak idevágó fináléja az az igazság, amit kendőzni, kozmetikázni lehet, de míg Nagy Imre és csoportja egy liberálisabb irányzatot kívánt megvalósítani a kommunista párt égisze alatt, addig a magyar nép szabad választésok útján kívánta az állam és társadalom politikáját lerögzíteni, ahol újra a szabadságjogok tulajdonosa lehet, ahol és amiben az erkölcsi rend lesz mindennek az alapja, aminek fókusza ISTEN ÉS HAZA!

Molnár Lajos

OKTÓBER 15.

1957-ben jelent meg C. A. Macartney, az Edinburg-i Egyetem professzorának angol nyelvű könyve (OCTOBER FIFTEENTH A HISTORY OF MODERN HUNGARY) az edinburgi egyetemi nyomda kiadásában. Macartney a könyvét Hindy Iván tábornoknak, Budapest védője emlékének ajánlotta. Az író a háború alatt Magyarországon közismert lett a Londoni rádió híradásain keresztül, mint a Brit Kormány hivatalos megfigyelője.

A könyv fedőlapján a munka ismertetésében ez áll: „A kezdőpont megválasztása nehéz volt. Az 1914-1918 és 1939-1941 nem két háború volt hanem egy, két nyílt harci fejezet elválasztva egy korszakkal mely inkább fokában mind természetében különbözött. De mivel a Trianon-i Békeszerződés egy olyan fix pontot alkotott, amellyel minden rákövetkező magyar nemzetközi politikai cselekedet egyenes összefüggésben volt, ez lett választva a tanulmány kezdetének."

„így mindenesetre szükséges visszaemlékezni, kritika vagy megokolás nélkül, de egyszerű tény formában, hogy mit tett a Trianoni Békeszerződés Magyarországgal. Véget vetett egy történelmi Nemzetnek, mely azóta létezett, mióta Árpád átvezette harcosait a Kárpátokon a kilencedik század végén."

„így mialatt a békeszerződés íróinak meg volt az etnikai elve, hogy erőszakos érvénnyel rendelkezzenek, mely előtt az összes történelmi, gazdasági és más meggondolások utat kell hogy engedjenek, ezek gyakorlatban megszegték azt az elvet, túlnyomóan Magyarország kárára. És ezek a meggondolások nem voltak jelentéktelenek. A történelmi Magyarország egy páratlan tökéletes földrajzi egységet alkotott Európában és a gazdasági fejlődésének igazgatói a tizenkilencedik században nem csak azon a feltevésen munkálkodtak, hogy egységben maradnak, de politikai okokból hangsúlyozták az országrészeknek egymásra utaltságát sokkal nyomatékosabban, mint azt a természetes állapotok indokolták. így a békeszerződés, mely feldarabolta Magyarországot, nem csak kieső részeket vágott le, melyek nem kapcsolódtak a központhoz vagy egymáshoz, ez átvágott szerves kapcsolatokon, melyek megszakították az ellátást a gyárakból, elsődleges iparágakból. A maradvány, mely még mindig Magyarországnak nevezte magát, minden

irányban kiálló hasznavehetetlen amputált csonkokkal maradt."

Amint a fenti idézetekből világosan látható, Macartney a Trianon előzményei fejezetben jól jellemezte mi történt Magyarországgal. Mi voltunk az áldozatok. Akik Trianonban feldarabolták Magyarországot, elvetették a második világháború magvát is és ők a felelősek azért, ami utána bekövetkezett. Nem Magyarország volt háborús bűnös, hanem azok, akik feldarabolták. Macartney így folytatja a két kötetes, több mint ezer oldalas munkáját: „A magyar revizionizmus dominálni fogja egész történetünket és itt jó lesz kiemelni, hogy az óhaj és az elhatározás a Trianoni Békeszerződés revíziójára Magyarországon országszerte megvolt az egész korszakban.."

1920-tól 1944. október 15-ig egy hosszú utat tettünk meg. Nagy irodalma van ennek a kornak. Egy jelentős része a kommunista rendszer bértollnokai magyarellenes gyalázkodásaiból áll, ritka a tárgyilagos hozzáállás. A másik a nemzeti emigráció jobboldali írógárdája és a hazai nemzeti érzésű történészek művei. Macartney egyikhez sem tartozik. Nézzük meg, hogyan látta ő 1944. október tizenötödikét, a Hungariznmst, Szálasi Ferencet és az eseményeket.

SZÁLASI FERENC, HUNGAR1ZMUS ÉS A NY1LASKERESZTESPÁRT

„Szálasi az egyik legkülönösebb és legérdekesebb jellem a jelenkori magyar történelemben. Amikor 1946-ban elítélték és elvezették becstelen halálra, a magyar sajtó nem talált megfelelő rósz szavakat számára és a népbíró sem, aki elítélte.”

„Azokat akik hűek maradtak hozzá, a rajongásig lelkesítette őket, amire más magyar képtelen volt az ő korában és halála után követői, egy kultuszt tartottak életben tiszteletére, kézről kézre adva szavait és úgy beszéltek róla, mint az első keresztények a messiásról."

„Szálasi maga egy mereven elvhez ragaszkodó ember volt, zavaró monotonizmussal és merevséggel, aki elutasította a legcsekélyebb kompromisszumot. Kétségtelen, hogy lángoló magyar hazafi volt ahogy 0 ezt értelmezte, és feltétlenül őszintén óhajtotta az egyszerű ember jólétét Magyarországon. Nem volt

kegyetlen, nem volt megvesztegethető és a személyi élete ellen még a népbiróság sem tudott semmit felhozni. Neki valóban határtalan ambíciója volt, amely misztikus hitén alapult, hogy neki küldetése van Magyarország megmentésére és azon keresztül a Világra. Az én meggyőződésem, mondta egyszer, hogy az egész európai rendre csak azok a kisemberek lehetnek hatással, akik megvetik a németeket, a magyar nép, az alapvető Hungarista elvekkel, amik rajtam keresztül fejlődtek ki. Az, aki nem azonosítja magát az én tanításommal, aki nem ismer el engem fenntartás nélkül mint vezér és nem nem ért egyet, hogy én egy magasabb isteni hatalom által lettem választva, hogy megváltsam a Magyar népet, aki nem ért meg engem vagy hitét veszti; engedjétek elmenni! Legtöbbször egyedül maradok, de egyedül is én létre fogom hozni a Hungarista Államot a titkos erővel, ami bennem van."

„Az teljesen világos, hogy Szálasi igazán belemélyedt, hol van Magyarország helye a világban. Őt csak egy érdekelte: visszahelyezni Magyarországot ahová az hite szerint tartozott. Ébben gondolatmenete hasonló volt Hitleréhez, azzal a különbséggel, hogy míg Hitler olyan népből származott, amelynek etnikai határai szélesebbek voltak, mint a történelmi-politikai határai és a „faj" jegyében gondolkodott, addig Szálasi egy olyan nemzet szüleménye volt, melynek ősi országa szét lett darabolva a nemzetiségek jegyében - szemét mindig a történelmi országhatárra szegezte. Az Ő gondja az volt, milyen úton lehet Magyarországot visszaállítani, és milyen formában, milyen engedményekkel a kor szellemének megfelelően? Úgy látszik, erre a kérdésre megtalálta a feleletet már 1931- ben, amikor kinyilatkoztatta a nagy eszmét, a Hungarizmust."

Macartney véleménye, hogy „Szálasi hungarizmusa nem különleges, mert már számtalan hasonló elveket képviseltek Eötvös, Kossuth, Jászi, Károlyi Mihály, Teleki Pál és sokan mások, kevésbé kitüntetett személyek, akik kigondolták a Duna-medence megszervezését, amely kielégítette az elveiket, hogy mi az, ami kijár a magyarok múlt tetteiéit és jelen erényeikért."

Itt meg kell említeni, hogy Szálasi hungarizmusa egy olyan értékrendre volt felépítve, amely becsületen és igazságon alapult. 0 a fövény és a rend megszállottja volt, visszamenőleg a koronatanra, az Aranybullára, a Vérszerződésre, a több ezer éves ősi jogrendre. Hatalmi töreb’éseiben ez volt a legnagyobb gátlása, mert 1938-ban Hubay Kálmán már készen volt az erőszakos hatalomátvételre, amiről Szálasi hallani sem akart. Maga Hitler is ezért nem vette komolyan Szálasit, mert neki nem voltak ilyen gátlásai.

„Továbbá két másik fontos dolgot kell megemlíteni Szálasi politikai filozófiájáról. Az egyik az állásfoglalása a zsidókérdésben. Éz sokkal moderáltabb volt, mint azt általában hiszik. Természetesen nem tartotta a zsidókat az egyik építő és őslakos testvér népnek, amelyre a hungarista államot lehet alapítani. Nem szerette a nemzetközi jellemüket és szerepüket, mint a marxizmus alapítói és vezetői, és írásai tartalmaznak vonatkozásokat a romboló judeo-bolsevizmusra."

„Szálasi végső megoldása a magyarországi zsidó problémára a tömeges kivándorlás volt. De nincs semmilyen jele a beteges hitleri zsidógyűlöletnek. El van készülve, hogy a zsidók vigyék el a tőkéjüket ma-gukkal. Nem akarja őket kínozni, csak szabadulni akar tőlük. A Háborús programmja egyenesen lefektette, hogy zsidókérdést Magyarországon nem az idegen példák alapján keli megoldani. Magyarország nem volt egy olyan állam, akinek módjában volt az ilyen luxus. Ellentétben az összes megállapítással, ellene volt az 1944-es zsidó depotálásoknak, amelynek a java része akkor történt, mielőtt hivatalba lépett és a zsidók végső szenvedése amely az ő rendszere alatt történt, nem az ő parancsára történt. Ebben és sok más pontban Szálasi erkölcsileg magasan felette volt a követőinek és hírnevének.”

„Szálasi másik szóra érdemes jellemvonása volt a fanatikus ragaszkodása az alkotmányossághoz, különösen állásfoglalása a Kormányzó iránt. Ő csak akkor venné át a hatalmat, ha fel van hatalmazva a nemzet közös akaratából és az államfő által, akinek a közreműködése szükséges volt ehhez."

„Horthy pozícióját alkotmányosnak tartotta és számára Horthy volt az államfő. Semmi sem állt távolabb gondolatvilágától, mint az, hogy bármilyen kísérletet tegyen Horhty ellen. Hasonlóan amikor hatalomra jutott azt úgy gyakorolta mint Nemzetvezető, hasonló kapcsolatban, mint az érvényben volt Olaszországban Mussolini és a király között."