Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)

2003-07-01 / 4. szám

ANTISZEMITA-KÁTÉ (2.)

Szerkesztette: Ráth Ferenc és Zimándy Ignác - 1884.

»xiTtVAKÖnt____________________l6l6IH6IgTT YlinCIIÓDÍTÓK

III. fejezet

A zsidóság gazdagodásának módjáról

31. Hogyan jutnak a zsidók sok pénzhez és gazdagsághoz?

Ennek számtalan módja van, melyeknek rövidség okáért itt csupán a föltünőbbek említhetők meg, mint kutforrásai a többieknek. Ilyenek: a kereskedés, az uzsora, az orgazdaság és a csalás.

32. Miképen gazdagodnak a zsidók a kereskedés által?

Úgy, hogy a 10 éves gyerek már legalább is gyufával kereskedik, melyet vagy hitelbe kap a nagyobb kereskedőtől, vagy egy forinton vesz, s ha csak 10 krajcárt nyer is áruján, s naponkint kétszer eladja készletét, egy év múlva már elégséges tőkével rendelkezik más, jövedelmezőbb üzletnek megkezdésére; a második évnek végével már ezer forintról beszélhet. Tíz év múlva földbirtokot vesz, s mire deresedni kezd kétágú szakálla, már nagyságos Plundrásy földes úrnak hivatja magát.

33. Miért nem tesznek így a keresztények is?

Azért, mert a kereszténynek taníttatni,

szoktatni kell gyermekét, hogy fölnőtt korában képes legyen élelmét becsületes munkával megszerezni azon a rögös pályán, melyet a kapzsi és tolakodó zsidóság nyitvahagy számára. Különben is hova jutnánk, ha több kereskedő volna, mint termelő. A henye zsidóság pedig mindig a könnyű keresethez ragaszkodván, ismét kitúrja a keresztényt, aki szerinte úgy is nehéz munkára van teremtve. Végre azért nem versenyezhetnek a keresztények a zsidókkal kereskedelmi pályán, mert ezeknek nagy előnyt biztosít társulati szervezkedésök és a hatalmokban lévő sajtó.

34. Hogyan uzsoráskodnak a zsidók?

Hogy a gyors meggazdagodás ezen kiváló tényezőjével foglalkozhassék a zsidó, előbb kereskedés, csalás, vagy ennél is rosszabb módon kell valami kevés pénzt, gabonát vagy más forgalmi cikket szereznie, melyet aztán a szorultságában lévő keresztényeknek lehetőleg rövid időre és nagy kamatra költsönöz megfelelő biztosíték mellett. De azzal még korántsem éri be, hanem mindjárt a kötelezvénybe az adott összegnek kétszeresét írja be, s a visszafizetésre oly időt határoz, melyben adósa nem tehet szert pénzre. Időközben különbféle szolgálmányokat, ajándékokat csikar ki adósától, aki akarva, nem akarva teljesíti hitelezőjének méltatlan kivánatait, azon reménybe, hogy majd ha annak idején nem tud fizetni, nem fog vele szigorúan bánni hitelezője. Azonban a fizetés idejének közeledtével már emlékezteti tartozására a zsidó; aztán minginkább szorongatja, hogy megfélemlítse és szabódásra bírja. Ha van elégséges biztosítéka az adósnak, kiegyezik vele a zsidó, úgy hogy az adós a várakozásáért jókora összeget ir alá új kötelezőben a hitelezőnek szintén magas kamatra. Végre, ha az adós oly szerencsés helyzetben van, hogy a második határidő leteltévelkifizetheti tartozását, úgy már legalább ötször annyit kell visszafizetnie, mint amennyit valósággal költsön kapott. Azonban ily áron csak ritka esetben hagyja menekülni hálójából kiszemelt áldozatát a zsidó ármány; mert a zsidó hitelező holmi cselszövény által úgy intézkedik, hogy az adós a harmadik és negyedik határnapon se tudjon fizetni. így aztán mindig szabódás és fülig való eladósodás a dolga, mely őt szívtelen hitelezőjének szolgájává teszi. És midőn már látja a zsidó, hogy hamis követelése a biztosítéknak legalább felét kimeríti, bepörli adósát, elárverezted birtokát; eltávolít másokat az árverezéstől különbféle mesterfogásokkal, hogy ő vehesse meg fele áron a birtokot; így jutván 50 forint uzsorás költsönnel pár év alatt 6000 forintot érő birtokhoz.

35. Mire való hát az uzsora-törvény?

A mostani uzsora-törvény, mely hihetőleg zsidógyárból került ki, csak arra való, hogy a becsületes tőkét elriassza, s a kölcsönre szorultakat, a becsülettel nem törődő zsidóságnak martalékául dobja, az úgynevezett szabadelvű kormány és törvényhozás nagyobb dicsőségére.

36. Nincsenek-e keresztény uzsorások is?

Vannak ugyan keresztény uzsorások is;

mert a névleges keresztények sok rosszat elsajátítottak már a zsidóktól; mindamellett, ha nincsenek zsidóval szövetségben, az ő fosztogatásuk úgy aránylik a zsidókéhoz, mint a szúnyog csípés a skorpió harapáshoz.

37. Vannak- orgazdák is a zsidók között?

Vannak bizony, és pedig számtalanok mind

városokban, mind faluhelyen. Ezen gyalázatos foglalkozás igen alkalmas arra, hogy a munkakerülő, szegény zsidók hamar vagyonhoz jussanak. Minthogy a tolvajok és rablók igen olcsón adnak túl könnyen szerzett prédájukon, kivált ha a vevőnek hallgatagságában és eszélyességében megbízhatnak: eziránt pedig a zsidó természet kellő biztosítékot nyújt, még a fölfedeztetés veszélyében is tudván segíteni magán az orgazda, hasonszőrű hitsorsosainak közreműködésével. Azért, ha valakitől oly tárgyakat oroznak el, mely a tulajdonosnak, személyes érdeklődésénél fogva, sokkal becsesebb, mint amennyit valóban ér; leghamarább úgy juthat ismét annak birtokába, ha az ellopott tárgynak valódi értékén fölül valamit igér az effélékkel foglalkozó zsidónak és lemond a törvényes keresetről. Ritka eset, higy a megbízott zsidó meg ne kerítse az ellopott tárgyat, kivéve, ha nem bízik az ígérőnek szavában.

38. Mit tapasztalunk faluhelyen?

Azt tapasztaljuk, hogy a cselédek és a gazdák fölnőtt gyermekei által korhelykedés, kártyázás, vagy cifrálkodás végett elkövetett

lopások a zsidó orgazdának nem utolsó jövedelmi forrását képezik. Még maguk a gazdák nejei is, majd torkoskodás, majd pipere kedvéért a legszükségesebb élelmi s egyéb házi szereket is megdézsmálják saját kamrájokban, s titkon a zsidóhoz viszik potom cserébe. Ebből aztán megfejthető azon talány is: mikép lehetséges az, hogy majd minden községben találhatók olyan zsidók, akik látszólag semmivel sem foglalkoznak, még is jól élnek, úriasan ruházkodnak, szükségtelen cselédet, lovat tartanak, s mindemellett pénzben sohasem szűkölködnek? Azért bátran lehet állítani, hogy ha nem volnának zsidó orgazdák, a napirenden lévő lopásoknak, rablásoknak tizedrésze sem történnék.

39. Hogyan csalnak a zsidók?

Ezerféleképen, ha mégis számokkal kifejezhetők azon hamisságok, cselfogások és ámítások, melyeket üzleteikben mások megkárosítására fölhasználnak, - minden gondolatuk, szavok és mozdulatuk közvetlenül, vagy közvetve csalásra irányul. Erre céloz minden törekvésök; ebben szerepel kiváló tehetségök, hi telök, még vallásos buzgalmok is. Azért leginkább kedvelik az olyan üzletet, foglalkozást, melyben legtöbb alkalmok van nyereségdús csalásra. E miatt szeretnek mindnyájan kereskedéssel foglalkozni, mellyel csaknem egyenértékű, néha még jövedelmezőbb is az italmérés. Azután jön a mészáros- és pékmesterség, melyekben ha versenyzik velők a keresztény ember, okvetlenül tönkre megy; mert nem érti úgy a mesterséget, mint a zsidók, t.i. a csalás mesterségét. így lehetséges csak, hogy a ronda zsidó nagyobb haszonbért fizethet a korcsmától, mint a keresztény, és még meg is gazdagszik belőle; mert hamisított az itala, hamis a mértéke, hamis a krétája, számvetése, fizetése, hitelezése, törlesztése, követelése, hamis még utolsó lehelete is.- folytatjuk -Dobszay Károly: WASS ALBERT, A HUNGARISTA avagy a hülyeség ámokfutása

Eddig úgy gondoltam, hogy az életben már nem nagyon érhet több meglepetés, de be kell vallanom: tévedtem. Tévedtem, mert nem számoltam azzal, hogy az esztelen hazudozás felső határán túl van még valami, amit talán egyszerűen hülyeségnek nevezhetnénk, de esetünkben ezt kénytelenek leszünk hatványozni. De főleg nem számoltam azzal, hogy létezik olyan magára valamit is adó sajtóorgánum, amely ezt a határt nemhogy átlépi, hanem az elmegyógyászat kategóriájába emeli.

Azt már megszoktuk, hogy a hazudozás, hamisítás a liberálbolsevista újságírás kelléktárának egy fontos része, de őszintén szólva, még a törzsgyökeres kommunista hazudozók is vigyáztak arra, hogy egy bizonyos határt azért ne lépjenek át, mert ettől már csak egy lépés választ el a nevetségessé válástól. Napjainkban azonban már minden lehetséges. A hazudozás, méghozzá az esztelen, ostoba hazudozás manapság világjelenség. Naponta szemünkbe hazudik a televízió, fülünkbe hazudik rádió, hazudnak az újságok, hazudnak a világ vezető politikusai és természetesen hazudik amerika elnöke is. Méghozzá olyan bután, hogy minden hazugságát világrekordnak számító gyorsasággal leplezik le. Rá se ránt, hazudik tovább. Megteheti. Pedig még a hazudozóknak is régi, íratlan szabálya: hazudni úgy kell, hogy ne jöjjenek rá. De hát kit érdekel ez mostanában?

Magától értetődő, hogy az Európai Unió újdonsült tagjának számító Magyarország sem akar lemaradni ebben a derék versenyben. Sőt, nálunk még rá is tesznek egy lapáttal. Hazudj minél nagyobbat, annál népszerűbb leszel! Valahogy így gondolkodnak mostanában mérvadó politikusaink, irodalmáraink Medgyessy Pétertől kezdve Kertész Imréig. És a tömegember eszi a maszlagot ész nélkül, reggeltől estig.

Ebben a megszokottá vált hazugságáradatban nem egyszerű dolog kitűnni valami újabb baromsággal, de a Népszabadság ez év április 4-i (milyen magasztos dátum) számának egy rövid írásával mégis sikerült. A cikket egy bizonyos Kollár Erzsébet jegyzi szerzőként, és azon sopánkodik, hogy az emigrációban néhány éve elhunyt kitűnő írónk, Wass Albert irodalmi munkássága elismeréseként alternatív Kossuth-díjban részesült, holott szélsőjobboldali, hungarista volt élete végéig. A valószínűleg történészi babérokra pályázó cikkíró többek között emigyen indokolja állítását:

„1946-ban Nyugaton a Nyilaskeresztes Párt egykori tagjai létrehozták úgynevezett túlélő

szervezeteiket. Caracasban Henney Árpád al tábornagy - a „Nemzetvezető” kijelölt utóda - Szálasi személye körüli miniszter és Nyisztor Zoltán katolikus lelkipásztor alapította meg a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatát (HMH), amely hivatott volt összefogni a világ különböző pontjain szétszóródott nyilaskeresztes párttagokat, a hungaristákat és szimpatizánsaikat. Az óriási távolságokkal magyarázható, hogy a kapcsolattartás hatékony formájának, lehetőségének tartották a hungarizmus gondolatát szolgáló sajtótermékek alapítását, majd később ezek fennmaradásának anyagi, erkölcsi segítését. Ausztráliában a Kántor Béla, majd a Gede testvérek közreműködésével kiadott Út és Cél, Dél-Amerikában és Európában a Hídverők, illetve a Hídfő és a 24. Óra voltak az árpádsávos mozgalom legismertebb orgánumai.

Élete végéig főmunkatársként a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatához tartozott Wass Albert is, aki Alföldi Gézával (Szálasi propagandaminisztériumának államtitkárával), Borsányi Juliánnal, Milotay Istvánnal, Fiala Ferenccel (Szálasi egykori sajtófőnökével), Marschalkó Lajossal, Málnási Ödönnel, az 1994-1998 közötti HMH-főnökkel, Szemenyei-Kiss Tamással, a kanadai 24. Óra főszerkesztőjével, Tóth Judittal és a Kaliforniában élő lap- és könyvkiadóval, Szász Lóránttal összehangoltan végezte tevékenységét.”

Mintha a hülyeség futótűzként terjedne, nemsokkal ezután a Hetek című közéleti hetilap is szükségesnek látta felkarolni a témát és április 25-i számában „Halálra ítélt jobboldali írósztár Wass, a hungarista” címen a magát újságírónak képzelő Szobota Zoltán tollából már így hangzik a történet:

„Komoly vita bontakozott ki azt követően, hogy az Orbán-beszédek színpadi hátterét képező művészek alternatív Kossuth-díjat adományoztak az öt éve elhunyt Wass Albert írónak. Amellett, hogy kortárs alkotói szerint érdemtelenül jutott az elismeréshez, sokkal zavaróbb körülmény, hogy elfelejtették közölni: Wass hungarista volt.

Mostanság nagy sikk lett Wass Albertet olvasni, a polgári körök olvasói esteket rendeznek, és nem egy, vezető jobboldali politikus idézi beszédeiben előszeretettel a kolozsvári népbíróság által 1946-ban - távollétében - halálra ítélt írót. A vád szerint a gróf tizenhat román és zsidó embert öletett meg Vasasszent-gotthárd és Omboztelke falvakban, és bár családja nemrég kérelmezte a perújrafelvételt a román hatóságoktól, máig érvényben van az ítélet. Wass Endre, az emigráns fia március közepén vette át a díjat Gyurkovics Tibor írótól, Jankovics Marcell filmrendezőtől, Makovecz Imre építőművésztől, valamint Melocco Miklós és Schrammel Imre szobrászművészektől.

Szemenyei-Kiss Tamás, aki 1998-ig a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának (HMH) vezetője volt, elmondta lapunknak, hogy milyen történelmi háttérbe ágyazódik az erdélyi író pályafutása. A Nyilaskeresztes Párt tagjai a háború vége előtt már előkészítették a túlélési útvonalakat, így a legtöbbjük Caracasba menekült a felelősségre vonás elől. 1946- ban Amerikában Henney Árpád altábornagy - akit Szálasi utódjául jelölt meg - és egy Nyisztor Zoltán nevű katolikus pap létrehozták a HMH-t. Úgy gondolták, hogy a világba szétszóródott hungaristákat és nyilaskeresztes párttagokat kiadványokkal lehet egybetartani, illetve elérni, ezért hírszolgálati módszereket alkalmazva újságokat létesítettek, hogy az aktuális és friss hírekről naprakész információkkal rendelkezzenek. A munkák irányítását körülbelül száz ember végezte, akikhez nyomdák és szerkesztőségek tartoztak Londonban, Münchenben, Sydneyben, Melbourne-ben, Montrealban. Köréjük gyűltek a politikai hitvallásukat megőrző nyilasok és hungaristák. A HMH irányítói közé tartozott Alföldi Géza, Szálasi propagandami-nisztériumának államtitkára, Borsányi Julián, aki a Szabad Európa munkatársa volt Lovas Istvánnal, Fiala Ferenc, Szálasa egykori sajtófőnöke és 1990-98 között Szemenyei-Kiss Tamás is, aki aktív kapcsolatban állt és együtt dolgozott a főmunkatársi minőségben ténykedő Wass Albertiéi. Az utolsó hírfőnök 1998-ban befejezettnek nyilvánította a hírszolgálati tevékenységet, mivel a magyarországi jobboldali pártok egy része integrálni akarta őket a magyar jobboldalba. Szemenyei nem tudta elfogadni azt a képmutató magatartást, hogy a kifelé demokráciát hirdető jobbos pártok együtt akartak ugyan tevékenykedni velük, de amikor szembesítették őket kapcsolataikkal, akkor elhatárolódtak azoktól. (...)”

Majd végül ugyanezen lap május 9-i számában - mivel valószínűleg már nem tudott tovább ellenállni a kísértésnek - előlépett a színfalak mögül maga a történet főszereplője, a legendás „Hungarista Mozgalom Hírszolgálata” volt vezetője, Szemenyei-Kiss

Tamás, hogy ha csak egy olvasói levél formájában is, de még kiegészítse a világraszóló leleplezéseket. Olvassunk bele röviden a lényegbe, nem fogjuk megbánni.

„A Hungarista Mozgalom Hírszolgálata főmunkatársai, irányítói közé tartozott az Egyesült Államokba menekült erdélyi arisztokrata, gróf Wass Albert is - aki Alföldi Gézával (Szálasa propagandaminisztériumának államtitkárával), Borsónyi Juliánnal, Bosnyák Imre FKgP-politikussal, Milotay Istvánnal, Fiala Ferenccel (Szálasi egykori sajtófőnökével), Marschalkó Lajossal, Málnása Ödönnel, a kanadai 24. Óra főszerkesztőjével, Tóth Judittal, a Kaliforniában élő lap- és könyvkiadó Szász Lóránttal, valamint az 1994-1998 között irányításom alatt állt HMH-központtal összehangoltan végezte politikai munkáját.

Mint elvetemült fasisztát 1994 és 1998 között a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata vezetőjeként ismert meg a nyilvánosság politizáló része. Együtt dolgoztam dr. prof. Temói Lászlóval (az egykor volt hungarista állam igazságügy-miniszterének kabinetfőnökével), Kántor Béla és Tarjányi-Tatár Imre urakkal akik Magyarországra exportálták (még 1989- ben) a nemzetiszocializmus eszméjét és eszközeit. Továbbá dr. Lovas István nemzettestvérrel (Orbán Viktor kegyeltjével), Gerhard Lauck úrral (a hitleri náci párt utódszervezete, az NSDAP/AO irányítójával), Lányi Zsolt, dr. Torgyán József és Homoki János urakkal (a Hungarista Mozgalom kisgazda támogatóival), Király B. Izabella, valamint Cseh Mária nemzeti érzelmű honanyákkal, akikről igazán nem lehet azt mondani, hogy ellenséges viszonyban voltak az Árpád-sávos szervezetekkel.

Nekem, a Hírszolgálat vezetőjének kellett volna kiválogatnom, hogy informátoraim, segítőim - Ekrem Kemál György, Szabó Albert, Györkös István, Lentner Csaba, Töke Péter, Mónus Áron, dr. Varga László, Rozgics Mária, Porubszky „Potyka” István, Simon László, „Hajdú” Demeter Dénes stb. - közül ki volt a demokrata, és ki volt a fasiszta? Felül kellett volna bírálnom Csurka, Tamás Károly, Orbán Viktor, Patrubány Miklós és a többiek amerikai-kanadai megállapodásait a Mozgalom külhoni prominenseivel.(...) ”-folytatjuk -p