Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2003-07-01 / 4. szám
ttlîîVAKOfcî 3. oldal IRáflYTŰ nie, hogy kötelességei is vannak. Közülük a legfőbb Isten követése a szeretet rendjében. Ha ennek eleget akar tenni, nem lesz istentagadó, szabadkőműves, feminista, kommunista-szociáldemokrata és liberális pártokra szavazó. És ha magyarnak teremti Isten, akár élete feláldozásával is megvédi hazáját, ha pedig magyar akar lenni, nemcsak beszélni, írni fog magyarul, hanem gondolkodni is. Akkor Arany Jánossal együtt fogja megvallani: „Nekem áldott az a bölcső / Mely magyarrá ringatott”. Jog és kötelesség. Egymás nélkül torzók, akárcsak a folyó meder nélkül. Hogy a Talmud a kettő közül melyiket sajátítja ki, nem lehet kérdés. Védelem vagy üldözés? A keresztény és nacionalista Európának az ókor óta folytonosan védekeznie kell szellemileg, erkölcsileg, anyagilag a Talmud ellen. A védekezésnek évezredes módszerei alakultak ki az erkölcsi, vallási, tudományos, művészeti, szociális és politikai életben. Az elkülönülés leghatásosabb eszközének a zsidóság többi nemzettől való fizikai elválását tartották. A fizikai elkülönítés azonban nem a fizikai megsemmisítést jelentette! Nincsenek adataink arról, hogy az ókorban és a középkorban töme-gesen irtották volna a zsidóságot. A keresztény ókor és középkor népei tudták, hogy a zsidóság fizikai megsemmisítése nem egyenlő a talmudi világnézet megsemmisítésével. Vagyis a Talmud világnézete ellen küzdöttek, de nem emberek kiirtásával, hanem elkülönítésével, a keresztény erkölcsi élet gyakorlásával, a nem a bűnös személy, ha-nem a bűn ellen harcoló Jézus követésével. A gettó elkülönített városnegyed volt. Falain belül szabadon közlekedhettek, házasodhattak, kereskedhettek. Többségüket a zsidók létesítették. Az Egyház csak helyeselte létesítésüket. Céljuk nem a fizikai kiirtás szentesítése, hanem életterük biztosítása volt. A XIII-XIV. században Európa nagyobb városaiban létesültek gettók. A legnagyobbak germán, olasz, spanyol földön voltak. Kontinens-szerte közismertnek számított a prágai, a frankfurti, mainzi, sevillai, hazánkban a budai zsidó negyed. Országunkban a szabad királyi- és bányavárosok biztosították a zsidóság gettóba tömörülését. A középkori magyar törvényhozás jó példa a gettó szükségességének bizonyítására. Árpád-házi királyaink egyes rendeletéi közjogilag és kereskedelmileg korlátozták a zsidó kereskedők működését. A liberális történelemoktatás elhallgatta tények közül nem árt néhányat feleleveníteni: milyen rendeletek korlátozták a zsidóság hazai térfoglalását? Szent László király megtiltotta a Szabolcsi Zsinaton (1092), hogy'zsidó férfi ke-resztény nőt vegyen el. Könyves Kálmán — amint Karácsonyi János írja - megtette az intézkedéseket, hogy a keresztényeket el ne csábíthassák s keresztény szolgákat ne tartsanak. Csak püspöki városokban lakhattak. A XII-XIII. században sok panasz hangzott el az országgyűléseken uzsorakamat-szedésük és a királyi jövedelmek (a ,,regálé”-k) maguk kezére játszása miatt. A nemes-ség ezért kérte II. Andrást, vessen véget féktelenségeiknek. A nemesség így elérte, hogy a király 1222-ben az Aranybulla 22. pontjában előírta: zsidók nem lehetnek nemesek. Még azt is elérte a nemesség, hogy a király kihirdette, ne csak nemesek, de pénz- és sókamara-ispánok, vámosok se lehessenek, köztisztséget se viselhessenek. A rendel-kezésünkre álló kútfők szerint a királyi rendeletek csak papíron léteztek. II. Andrásnak ezért meg kellett érnie, hogy országát IX. Gergely pápa 1232-ben interdictum-mal (egyházi tilalommal) sújtotta. Hiába ígérte meg, hogy betartja az Aranybulla említett rendelkezését, mégsem így lett. A Budai Zsinat (1279) is csak annyit ért el, hogy előírta a gettó lakóinak az arasznyi sárga folt viselését. Könyves Kálmán után alig van nyoma annak, hogy királyaink korlátozták volna a zsidók térnyerését. IV. Béla 1251-ben iskoláikat középületeknek nyilvánította. Hiába száműzte őket 1360-ban Nagy Lajos, öt év múlva visszatelepültek. Sem Luxemburgi Zsigmond, sem Hunyadi Mátyás idejében sem lehettek jogos sérelmeik. Milyen alapon írnak liberális történészek „véres középkor”-ról? Amikor a magyar nemességnek kellett kilincselnie királyainknál, hogy legalább írásban fékezzék meg a hazánkba betolakodó zsidókat? Nem oktalanul kérdezzük: kevesellték a zsidók a gettókat, netán elviselhetetlennek tartották, hogy azok megvédték őket a nem feltétlenül ok nélküli népharagtól? Ha nem voltak hajlandók gettókban élni, miért sérelmezték, hogy a keresztény lakosok nem kívántak velük együtt élni? Kárpótlást kérnek azért, hogy legfeljebb száműzték, de ki soha nem irtották őket? 1391-ben Nagyszombat, 1494-ben Buda, 1526-ban Sopron keresztényei kényszerítették városfalon kívülre a zsidókat. Tömegmészárlásról szó sem volt, mi több, ingóságaikkal hagyhatták el az általuk megszállott városokat. Csak viszszakövetelték, és ha másként nem ment, visszavették, ami valaha az övék volt. Ahol nem létesültek gettók, kitelepítették a zsidókat. 1394-ben Franciaországból VI. Károly kiűzte őket, ahonnan német, majd lengyel, végül orosz földre menekültek. Katolikus Ferdinánd 1492-ben elrendelte, hogy minden zsidó köteles négy hónapon belül elhagyni Spanyolországot. További kérdés, hogy nem indokolt-e az utolsó, törvényesen megválasztott magyar miniszterelnök, Szálasi Ferenc kérdése 1946-ból: „2500 év óta Rámától Dachauig - merem állítani - megy a zsidó nép egyik gyűjtőtáborból a másik gyűjtőtáborba... hogyan lehetséges az, hogy 2500 éven keresztül... mindig csak más népek voltak a hibásak? Nincs itt valami, ami kiegyensúlyozatlanságában a zsidó népet ebbe a tragikus sorozatba kergeti bele?” És mi a magyarázata annak, hogy 1848. április 22-én Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök elrendelte: a törvényhatóságok zsidókat nem sorozhatnak be a Nemzetőrségbe? Mivel magyarázható, hogy 1848. április 19-én Pest magyarjai a zsidók Magyar Szent Korona országából való kiűzését és a Nemzetőrségbe történő felvételük megtiltását akarták? Megcáfolta-e a történelem Nagykálnai Levatich László 1942-ben megfogalmazott megállapítását: „A gettó nemcsak korlátozást jelentett, hanem jogot és szabadságot is, a gettón belüli élet szabadságát”? Nem volt-e joguk a zsidóknak a gettón belül akár a tisztálkodásmentes élethez is? Véletlen az is, hogy éppen a gettón belül pusztított legjobban a tífusz és a pestis? Igazságkeresés vagy "oral history"? A gettó történelmének meghamisításával az „SzDSz-történészek” korbácsot fonnak nemcsak a magyarság, hanem Európa többi népei ellen is. Példa erre a második világháború idején felállított gettók jelentőségének meghamisítása. A második világháború idején deportált zsidók gettókba tömörültek. A deportálások célja nem a fizikai megsemmisítés, hanem a világháború utáni kontinentális kitelepítés előkészítése volt. A zsidó R. Hilberg még a hatvanas években rámutatott arra, Hitlernek nem volt semmilyen írásos rendelete arról, hogy nem kitelepíteni, hanem kiirtani akarja az európai zsidóságot. 1944-ben hazánkban a gettó lakosai nem panaszkodhattak. A „Magyar Nemzet” 1942. november 8-i számában olvassuk: „Fiala Frigyesnek, a Transkontinent Press szlovákiai tudósítójának módjában állott a zsidók számára a keleti területeken kijelölt zsidó települések egész sorát meglátogatni. Az összes zsidók úgy nyilatkoztak, hogy velük abszolút jogosan, emberségesen bánnak, és ha egyáltalán jogtalanságot észlelnek, úgy ez az, hogy még nincs itt minden európai zsidó. Egy zsidó, akivel beszéltem, végül azt mondta, hogy ha mi régebben kinevettük a nemzetiszocializmust és annak intéz-ményeit, most mi vagyunk a szerencsés haszonélvezői. Humánusan és igazságosan bánnak velünk és csak az lenne a kívánságom, hogy az egész világ akarja, hogy Német-ország győzzön.” A vidéki zsidók deportálásáról jegyezte fel az „Új Magyarság” (1944. június 18.): „A legszebb zsidóval sem lehet sokáig egy fedél alatt maradni - mondotta a győri gettó parancsnoka, bizonyos Unger Gyula dr. nevű volt zsidó szülészorvos, aki így folytatta: - Tessék elhinni, amióta ennek a gettónak a parancsnoka vagyok, megutáltam szívből a saját fajtámat... Győr egész zsidósága itt van a drótkerítésen belül a gettóban. A ba-rakkok előtt nagy csoportok. Valamennyinek a mellén sárga csillag. Minden zsidó ötven kiló poggyászt hozhatott magával a gettóba, mondotta a barakktelepi zsidótábor egyik tisztviselője. - Mi volt a poggyászukban? - Nem élelmiszer, inkább olyan holmik, amelyeknek alig veszik hasznát. A győri „társaságbeli” zsidónők legtöbbje magával hozta tükrös pipereasztalát és öt-hat csomag bridzs- és römikártyát. A zsidók egyébként po-koli ravaszsággal igyekeztek túljárni a hatósági közegek eszén. Gyermekkocsikban, csecsemők pólyájában, nők diszkrét ruhadarabjaiban találtak bankjegykötegeket és nagy értékű ékszereket, drágaköveket, briliánst, smaragdot, arany karperecét, arany kar-kötőórát és kolliét. Egy vörös hajú zsidó lányt illeti ezek között a pálma. A motozónő levetkőztette és nem talált nála semmit. Ekkor azonban észrevette, hogy a lány többször a fejéhez kap és lángvörös haját babrálja. Elővett egy úgynevezett sűrűfésűt, és felszólította, hogy húzza végig a hajában. A fésű fogai között aztán csillogó port fedezett fel a motozónő, aki nyomban leleplezte a turpisságot. Kiderült, hogy a dúsgazdag győri zsidó ékszerész vörös hajú leánya nem kevesebb, mint fél kiló aranyat részeltetett porrá és az aranyport a haja közé hintette, mielőtt a gettóba bevonult.” Az 1944-ben felállított budapesti gettóban (amely a Dohány utca, a Nagyatádi - ma Kertész - utca, Síp utca, Wesselényi utca és Király utca körülhatárolta városrészben volt) közel százhúszezren húzódtak meg a főváros ostroma idején. Semmivel sem éltek rosszabb körülmények között, mint a magyarok. Az újlipótvárosi ún. „Palatinus-házak”-ban a svéd, svájci, vatikáni menleveles zsidók csaknem sértetlenül fennmaradtak. A budapesti gettó történetéről ír „A zsidó Budapest” című, a Magyar Tudományos Akadémia Judaisztikai Kutatócsoportja gondozásában 1995-ben megjelent kiadvány. Ha elolvassuk, rájövünk, micsoda hazugságokat hirdet. Idézi bizonyos Eva Bentley „szemtanú” állítását, miszerint „a zsidók vérétől piros lett a Duna”. A hazai judaisztika csúcsteljesítményeként értékelt műből megtudhatjuk, mi történt például 1944. november 23-án a budapesti Duna-parton: „A budapesti mentők esetnaplójában ezen a napon van először bejegyzés arról, hogy az éjszaka folyamán valakit a Duna-parton, a Margit rakpart 6. előtt a vízbe dobtak.” Valakit a vízbe dobtak! „Rémületet váltott ki a gettó lakóiban, hogy december 15-én a Nagymező utcából a Király utcába kanyarodó villamos vágányzatból egy leágazó sínpárt fektettek le a Csányi utcában, egészen a gettó faláig. Mindenki biztosnak vette, hogy a vágányfektetés a deportálást készíti elő.” Auschwitzig kívánták meghosszabbítani a síneket? „Híre terjedt, hogy a gettót a nyilasok fel akarják robbantani, és bizonyos épületek alatt már el is helyezték az ekrazitot. Robbantásra nem került sor, és utóbb nem találtak aknákat sem. Mégsem lehetetlen, hogy a nyilaskeresztesek a végső pusztulás előtt még egy tömegmészárlást akartak rendezni, s az utolsó ’koncentrálás’ is ennek előkészülete volt.” Robbantás nem volt, de lehetett volna... A könyv vallomásaival nem tud mit kezdeni a történész. Sehol egy hiteles levéltári forrás. Viszont elismeri, hogy legalább 70.000 lélek menekült meg a haláltól a gettóban. Ha a nyilasok meg akarták őket ölni, miért gondoskodtak védelmükről? Horthy kormányzó nem meghagyta, amikor Szálasit miniszterelnöknek kinevezte, hogy vigyázzon a sárga csillagosokra? Szálasi nem vigyázott eléggé rájuk, rágalom helyett nem inkább köszönetét érdemelne? Amikor a gettó miértjére rámutatunk, nem teszünk mást, mint a jog és kötelesség összetartozását hirdetjük. Vegyünk példát R Kun András minoritától, aki reverendáján szentolvasót és revolvert tartott, és 1944-ben arra a kérdésre, hogy „a szeretet hogy fér össze a revolverrel”, így felelt: „A szeretet ölelni is tud, de ölni is!” Adja a Teremtő Isten, hogy kövessük a nemcsak jogokat, de kötelességeket is ismerő őseinket, Szent Istvántól Kapisztrán Szent Jánoson át Kun Páterig! És akkor meg fog szűnni a JUDEU, miként a Varsói Szerződés, meg a KGST is megszűnt. Európa lesz helyette. A nemzetek Európája. Nem báforságos tanakodás a kapu elölt MeRnyílt a „Hanmílú.iuk múzeuma“. — Te, Manó! Nem tudom, hogy ajánlatos-e nekünk bemenni. Hátha a történelmi műveinket is kiállították.
