Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2003-03-01 / 2. szám
10. oldal mnCYflR SORSOK «lîîVAKOfcT HOGYAN LETTEM „HÁBORÚS BŰNÖS"? (,, Vitéz Szilágyi Lajos színművész vallomásai 1944 őszén karhatalmi zászlóaljnál teljesítettem szolgálatot, s egyik éjszakai járőrünk igazoltatás során elfogott egy Bíró Sándor nevű körözött személyt, aki egy szolnoki utász-zászlóaljnál őrvezetőként, írnoki beosztásban teljesített szolgálatot. Amikor az utász-zászlóalj parancsot kapott Szolnok város elhagyására, Bíró Sándor őrvezetőre - mint írnokra - hárult a feladat, hogy az irodai felszereléseket, zsoldkönyveket, szabadságolásijegy blankettákat, kimaradási tömböket és egyéb kitöltetlen űrlapakat, valamint a kör- és fejbélyegzőket kincstári bőröndökbe csomagolja, és felügyeljen arra, hogy ezek az új körletbe hiánytalanul megérkezzenek. Bíró Sándor őrvezető felettesei bizalmával visszaélve, kihasználva a háborús helyzettel járó lehetőséget, megszökött alakulatától, s a gondjaira bízott bélyegzőkkel és űrlapokkal felkereste budapesti bűntársait, akikkel rövid idő múlva a Garay tér, Keleti pályaudvar és Teleki tér környékén az általa szabályosan kiállított katonai igazolásokat pénzért árusította. A zászlóaljparancsnokságunkra történt előállítás és kihallgatás során Bíró Sándor beismerő vallomást tett. Déry Jenő századostól parancsot kaptam Bíró Sándor bűntársainak elfogására. Bíró Sándor bűntársai tartózkodási helyét ismerte, de a házszámot nem tudta, ezért őt magunkkal kellett vinnünk, amely fontos volt a szembesítésnél is. Bíró vállalta, hogy segít a társai felkutatásában. Útközben derült ki, hogy Bírót, aki a józsefvárosi Vas utcában lakott, ismertem, kisgyerekként, sokszor futballoztunk együtt a Rókus kórház előtti téren. Ismertem szüleit is, akik üzletünkbe jártak vásárolni. Édesapámnak a Stáhly utcában volt vendéglője, amely a Rókus előtti térre nyílt. Végtelenül sajnáltam Bíró szüleit, mert a hadbíróság, ilyen súlyos ügyben elkerülhetetlennek látszott. Készültségemmel a Bíró által megmutatott Garay utcai házhoz érkeztünk. Az általa jelzett lakásban megtaláltuk a bőröndöket, s benne a még megmaradt űrlapokat, és bélyegzőket is. Bíró bűntársaira várnunk kellett, ezért a ház óvóhelyére mentünk. Hűvös őszi idő volt. Járőröm tagjaival együtt magam is fáztam az állandó szolgálattal együttjáró kialvatlanságtól, amely alaposan próbára tett bennünket. Időközben a ház lakója, Bótai Kálmán rendőrnyomozó is haza érkezett, s értesülve arról, hogy a házban katonák vannak, akik egy már elfogott bűnöző társai után kutatnak, kötelességének érezte, hogy segítségünkre legyen. Ezt azonnal elfogadtam, mert ezzel egy időben a kapuba állított őrszem jelentette, hogy megérkezett Bíró egyik bűntársa, aki először nem akarta Bírót megismerni, majd amikor Botai Kálmán szembesítette őket, és „ráolvasta” a jövevényre, hogy többször látta őket együtt, bevallotta, hogy ő is részt vett az okmányok árusításában. Amíg Bíró többi társára vártunk, a Bótaival folytatott beszélgetés során kiderült, hogy ismeri apámat, aki 30 éven át Budapest különböző kerületeiben volt vendéglős. Bótai azt is tudta, hogy a Stáhly utcában van jelenleg a vendéglőnk. így történt, hogy amikor Bótai Kálmánt három hónappal később, 1945 februárjában letartóztatták, azzal a váddal, hogy ő jelentette fel a házban „bújkáló üldözötteket”, annak bizonyítására, hogy ez a vád valótlan, engem nevezett meg tanúként, mint a katonai készültség parancsnokát. A Garay utcai házból Bíró két később érkezett bűntársával együtt három személyt állítottunk elő, akik közül az egyik Cimbalmos Viktor névre hallgató személy volt zsidó, akit, mivel zászlóaljunk semmilyen formában nem foglalkozott zsidó ügyekkel, másnap parancsnokom elengedte. Bírót és társait pedig a mi zászlóaljunknál korábbi dátummal állományba vettek, mint katonákat. Bíró és három társa mint bűnözők voltak „üldözöttek”, és nem mint zsidók. Az a tény, hogy a bűnözők közül egyikük zsidó volt, nem jelentheti azt, hogy politikailag üldözöttekről volt szó, hiszen a lopott katonai okmányokat pénzért árusították. 1945. február 28-án engem is letartóztattak és előállítottak az Andrássy út 60-ba. Itt Zirc László nyomozó foglalkozót; a Bíró Sándor és társai elfogásával és előállításával kapcsolatos üggyel. Negyven napig voltam vizsgálati fogságban, ahol az éjszakába nyúló kihallgatások és nappali szembesítések során kiderült, hogy Bótai Kálmán nyomozónak semmi köze nem volt az úgynevezett „üldözöttek” elvitetésében, feljelentésében, s az is kiderült, a szó valódi értelmében bűnözők voltak. Az ellenem folytatott vizsgálat lezárása után Zirc nyomozó a következőket mondta: „magának az a szerencséje, hogy ezek az ön által elfogott személyek pénzért árusították a lopott igazolványokat, mert ha ingyen adták volna, akkor tevékenységük ellenálási mozgalmi cselekedetnek minősülne.” Később Bótai Kálmántól úgy értesültem, hogy Cimbalmos Viktor (alias Weis Viktor) akit a parancsnokságom tekintettel zsidó voltára elengedett, többszörösen büntetett előéletű, a rendőrség által nyilvántartott személy. 1945. és 1949. között két alkalommal is felkereste Édes- 1 apámai az üzletben, és zsarolni próbálta. A Történeti Hivatal azt a Határozatot, amelyet 1945. április 7-én az Andrássy út 60-ban kaptam, mely szerint bűntény hiányában szabadlábra helyeznek, s amelyet a népbírósági eljárás során 1949-ben két fotómásolattal együtt eltüntettek, 2002. márciusában megtalálta és elküldte címemre. 1945. február 28-án tartóztattak le első alkalommal. Akkor a következő „intézményekben” voltam letartóztatásban, illetve vizsgálati fogságban: Budapest, VII., Hársfa u.-i Rendőrkapitányság, egy éjszakát töltöttem ott, majd átvitték a Kürt u.-i „RIÓ SZÁLLÓBA” - ez volt az „ANDRÁSSY U. 60.” előszobája. Itt kihallgattak s innen a „60”-ba vittek. Iszonyú körülmények közé kerültem, ahol úgy hullottak az emberek, mint ősszel a legyek, részben a kínzások és verések következtében, részben a tetvektől kapott vérhas következtében. Két hét múlva már én is vérhasban voltam, mely alaposan legyengített. Mig egészséges voltám, addig segítettem az elhalt bajtársak felcipelésében, az udvaron emberi erővel vontatót kiskocsira raktuk a halottakat, s három-négy fogoly elhúzta a Szvetenai utcai hullaházba. A foglyokra háromszor annyi őr vigyázott. Ezek az őrök félrevezetett, Debrecen környéki parasztfiúk voltak, akiket mi gyászmagyaroknak neveztünk. Sok-sok éjszakán át folytak a kihallgatások, állandóan hallatszott a fájdalmas nyögések és sikoltások zaja, amelyet a zömében zsidó nyomozók embertelen vérengzései okoztak. Az épület Csengery és Andrássy úttal párhuzamosan futó pincéi zsúfolásig tele voltak letartóztatottakkal, férfiak és nők, kiskorú lányok és gyerekek együtt! Úgy feküdtünk a csupasz padlón, mint a heringek. Hangsúlyozom: férfiak és nők vegyesen! A latrinára is mindenki akkor ment, amikor kellett, rövid idő elteltével mindenki beteg lett, hemzsegtek rajtunk a tetvek. Vállaimat véresre marták a tetűk. Legborzasztóbb hely a „PAPÍR” volt, ide hordták azokat a nyomorékká vert embereket, akik már agonizáltak s gyógyszer és orvos hiányában nagyon kevés súlyosan bántalmazott ember maradt csak életben. Itt volt Zadravetz István tábori püspök is, súlyos prosztata betegségével, s egy nyolcadik hónapban lévő várandós asszonyt gyámolított, itt volt Orlay (Obendorfer) Jenő, aliás CHAPPY, a híres karmester-dobos, aki néhány évvel előbb, a berlini dzsessz fesztiválon első díjként egy karmesteri pálcát kapott Hitlertől, amelyben állítólag rejtjeles utasítások voltak CHAPPY számára, aki a Gestapo budapesti ügynöke volt. Ezzel vádolták! Hónapokig verték, a kezeit úgy tönkretették, hogy évekig orvosi kezelésre szorult. Jobbról CHAPPY, balról Bisztricky grafikusművész feküdt mellettem, de ha elzsibbadt valamelyikünk valamelyik testrésze, akkor az egész sornak meg kellett fordulnia. Olykor nyers, állatoknak való morzsolt kukoricával etettek bennünket, s aki nem tudta a kőkemény kukoricát megrágni, az éhezett. Volt közöttünk egy 15 éves kislány, Kovarcz Emil nyilas miniszter unokahúga, akinek édesapja noha Kovarcz Emil testvére volt, politikai nézeteik különbözőek voltak, s ezért a két testvér eltávolodott egymástól, ez Péter Gábort és fajtestvéreit nem érdekelte. A kislányt rettenetesen megkínozták. A nyilasok még itt is elvoltak különítve, már amennyire lehetett elkülöníteni, Az ő pincerészük az Andrássy úti bejárat alatt volt, s ott legtöbbször csak állni tudtak, leülni és feküdni nem lehetett, sokan végkimerülésbe haltak meg. A férfiak és nők által közösen használt latrinába néhány szerencsetlen vérhassal küzködő beteg beleszédült, és egyszerűen megfulladt a fékáliába, senki nem tudott segíten, mert senkinek nem volt annyi ereje. Egyébként ez az erős emberi Urülékszag előbb-utóbb megszokottá vált, s csak akkor történt valamiféle intézkedés, amikor már a nyomozók sem bírták elviselni a kihallgatásra vitt foglyok szörnyű szagát. Megváltás volt számomra, amikor mintegy 39 napi vizsgálati fogság után, bűntény hiányában, szabadlábra helyeztek! Súlyos betegen kerültem ki onnan. Péter Gábor „főtanácsos” személyesen adta át a Határozatot, és még kezet is nyújtott. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy a világ legnagyobb bűnözőjével fogok kezet, habár az ottani állapotokról, melyeket itt most néhány szóval érintettem, gondolhattam volna, hogy egy keresztényfaló fenevaddal állok szemben. Ennek a tömeggyilkosnak az irodája az épület hátsó cselédlépcsőjénél volt, egy szűk kis helyiség, gondolom azért választotta azt a helyet, mert ott biztonságban érezte magát, félt, talán józan pillanataiban - ha volt egyáltalán neki ilyen - sejthette, hogy ez az embertelen szadizmus nem marad megtorlatlanul. Sajnos soha senki nem számoltatta el. Édesanyám és Édesapám, amíg az Andrássy út 60-ban voltam, mindennap pár hónap unokájukkal, Gyurival együtt vártak engem egész nap, szerencsére tavasz volt, s én húsz éves voltam. Édesanyám gondos ápolásának köszönhetően a belémdiktált pálinkakúra rohamosan meggyógyított. Apám elégette tét vekkel teli ruháimat, s én magam is igyekeztem, nem csak fizikailag de lelkileg is mégszabaduni az átélt borzalmaktól. Mivel pici gyerek volt a családban, félve a fertőzés veszélyétől, a Rókus kórháztól kapott erős fertőtlenítőszerrel fertőtlenítettük az egész lakást. Furcsa és talán hihetetlen is, de ez a fertőtlenítőszer azóta is érezhető a Stáhly utcai lakásban. Több mint 58 év telt el azóta, de ma is jól emlékszem az ott látott és átélt borzalmakra. Mint a fertőtlenítő szag lakásban örökre, úgy lelki szemeim előtt ma is látom a meggyötört, megkínzott arcokat. 1945. március végén, míg én az Andrássy út 60-ban a politikai rendőrség foglya voltam, katonai behívót kaptam a Mária Terézia laktanyából. Apám abban a reményben, hogy rövidesen szabadulok, nem küldte vissza a behívót, s amikor kicsit jobban lettem, velem jött. Az 1/2-es őrzászlóalj parancsnokánál Földi Lajos századosnál kellett jelentkeznem, aki akkor szervezte a zázlóaljat. (Földi szds. azonos azzal a Földi Lajossal, aki később 1949-ben tábornokként a Katpol. parancsnoka volt.) Apám engedelmet kért, hogy engem elkísért, de betegségemre való hivatkozással szükségesnek vélte, hogy velem jöjjön. Földi szds. barátságosan fogadott, s miután tájékoztattuk őt vizsgálati fogságomról és lábadozó állapotomról, azt ajánlotta, hogy mégis csak maradjak ott, s majd olyan beosztásba helyez, amely nem megterhelő és eltudom majd látni. Legfőbb érve az volt, hogy ebben a mai helyzetben, amikor az oroszok viszik a fiatalokat hadifogságba, tekintet nélkül arra, hogy harcolt-e vagy sem, volt-e katona vagy nem, jobb ha fegyver van a kezemben. Vitéz. Dálnoki Miklós Béla vezérezredes, miniszterelnökhöz osztott be biztonsági szolgálatba, Kiss István százados alá, aki a miniszter elnök úr veje és egyben segédtisztje volt. (Folytatjuk) EMLÉKEZÉS A NEMZETVEZETŐRE 1897. január 6. - 1946. március 12. SZÁLASI FERENC idealista volt a fogalom legtisztább értelmében. Idealisták lélek-égéséből származik az a meleg, mely nagy és legnagyobb történelmi elgondolásokat érlel gyakorlati valósággá. Hatalmas lánggal égett a lelke, és ez a láng az ideálok legmagasabb régióit csapdosta. Ahol tiszta minden gondolat, érzés, és tisztán válik meglátássá, tervvé, akarássá. Ahová nem ér föl a minden féle lehetőséget megrajzoló élet szennye. Ahonnan termékenyítő, termelő, éltető és virágzó igaz meleg sugárzik a való életre. Szálasi Ferenc mérhetetlenül sokat adott önmagából. Nemcsak azoknak, akik már első megnyilatkozásai után felfigyeltek rá, és köréje sorakoztak. Azoknak is bőven jutott belőle, akik személyét és lángleikét észre sem vették, észre sem akarták venni. Személytelenné vált gondolatai észrevétlenül belerezegtek a közömbösekbe is. Ezeken a gondolatokon és igazságokon megtört, s primitívvé, nevetségessé vált az ellenkezés és ellenségeskedés is. Akik rosszallóan bírálták, akik lekicsinyelték és gúnyolták, akik ellene acsarkodtak és ágáltak, akik bíróságokkal elítéltették, és bebörtönöztették, azok is az ő gondolatait dúdolták. Kivonatolva, megcsonkítva, átfestve, más ruhába öltöztetve. Tömegével loptak Tőle még azok is, akik vérpadra vitték, gúzsba kötötték, megköpdösték és a legnemtelenebb bosszútól habzó szájjal, a nyomorék erkölcsi és nyomorék szellemi törpeség fegyver mögé bújt giccs-figurájában mondták ki Rá az élet végső Ítéletét: az akasztófát. Szálasi Ferenc egy volt a magyar történelemben. De az ő személyes egysége, a végtelen sokaságába fúrodott bele s az egyetemesség jellegével szántott, vetett és termelt. Aratni - nem is akartiAz aratást és a termést nemzetére hagyta. Szívből, szándékosan - a Vértanúk isteni sorsszerűségével. Szálasi Ferenc túlnőtt személyes önmagán, fajtáján és korán, erre bizonyság a Múlt, bizonyság a Hungarizmusba ölelt alkotása és igazolás az Elet jövőbefejlődése. Ő volt az, aki nemcsak híveiért, hanem az egy egész világnézeti korszakért felelőséget vállalt a vérpadon, s akinek személyes Neve alat nyert fémjelzést korunk dunavölgyi nacionalizmusának, szocializmusának és krisztushűségének reneszánsza. Az O nagyságának negatív előjelű bizonysága pedig, hogy Neve alatt foglalnak egybe és gyaláznak minden nemes politikai törekvést ellenségei, aki között viszont nem akad igaz ember, csak - gaz. Szálasi Ferencben kivételes történelemépítő szellem testesült meg és ez a Szálasi-szellem halhatatlan és elpusztíthatalan. A magyarság ébredő és jövőt jelentő ifjúsága Szálasi Ferenc arképe előtt gyülekezik és vágja magát nemzetépítő vigyázzállásba! Életút, életerőkifejtés és életvédelem a világzsarnokság ellen! (m.t.)