Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2003-01-01 / 1. szám
A KARPATOKTUL LE AZ AL-DUNAIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) OZ-.U 1 OZ.WIN 1 TlnJ r\ Y rtL, ŸDIVDO n ÁLL A VIHARBAN MAGA A M «lîîVAKOfcî A HUNGÁRIA SZABADSAGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. 42. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2003. JANUÁR-FEBRUÁR Ára: 2,25 US dollár Major Tibor: Védjük nemzetünk fundamentumát! Előfizetőink és olvasóink áldozatos támogatásával a Szittyakürtnek e száma a negyvenkettedik évfolyamát köszönti. Ez a két szó nem csak ellenőrző számozás, hanem bizonysága annak, hogy közös munkánk és áldozatunk a nemzet szolgálatában nem hiábavaló. A Szittyakürt a magyar hit forrását fakasztja azoknak a lelkében, akik fajtájuk sorsát és saját sorsukat azonosnak érzik, egynek tekintik. Akik nem „új hazát” keresni indultak a szétüzetéskor. Akik nem is találtak hamis-hazát, sem jobbmódban, sem szabadrabságban. Akiknek egy hazájuk volt, van és lesz: Magyarország. Évtizedek harcai állnak mögöttünk. Előttünk pedig ott van a ködös jövő. Talán egy atomháborúval kiirtott emberiség, talán egy eljudaizált világ-rabszolgaság, talán a fehér ember uralmának végleges csődje vagy a klasszikus Róma bukásához hasonlóan megismételt nép-káosz, az eltömegesedés és vele járó diktatúra. Kioltották az életünkből a keresztény eszme magasba világító lámpáját, hogy „globálisan” legalább három milliárd rabszolgája legyen a kiválasztottság mítoszában áporodó írástudó nép Írástudó farizeus osztályának. Csak egy billenés és a szabadságból a legféktelenebb terror, s a demokráciából nyílt despotizmus lesz. Mindig ez volt az a politikai rendszer, amelyben más volt az elmélet és más a gyakarlat. Már az ókori Athén demokráciája visszhangzott az egyéni szabadság és a népszuverénitás eszméjétől, de sem a nép nem volt szuverén, sem a polgár szabad. Az ilyesféle gondolatok napjainkban is a legnagyobb zsarnokságnak lehetnek takarói. Az emberi lélek ösztönösen érzi a veszélyt. Semmit sem számít, ha homokba dugjuk előtte a fejünket, vagy ha fölismerjük is, de lakatot teszünk a szánkra és toliunkat a mismásolás tintájába mártjuk. A két véres világháború győztesei fölkantározták az, írástudók farizeusait a világhódítás fegyverzetével. Az atomveszély csak jelképes anyagi árnyéka annak a rombolásnak, amit az ítéletalkotó gondolkodás félrevezetésével már el is végzett a „szabadelvű” szabadkőműves, demokrata, bolsevista színekben ágáló tömegtájékoztatás. Már a második világháború végkifejlődése a „győztes” demokráciák visszavonulásait mutatta. Országok és népek, melyek a nyugati kultúrális körökhöz tartoztak, sőt közöttük olyan is, amelyek egyenesen a nyugati demokraták uszítására vállalták inkább a háború áldozatát, mint egy keskeny korridor szabaddá tételét a Danzignál kettészakított Németország két teste között, aztán a Baltikum országai, továbbá Magyarország, Románia a győzők részéről minden lelkiismeretfurdalás nélkül és népességük kifejezetten bolsevistaellenes beállítottságával szemben, az orosz érdekszférába soroltattak. Annak ellenére, hogy a világrészekre kiterjedő és az emberiség erejét mozgósító háborút a totalitáriánizmus megdöntéséért vívták, az Atlanti Alkotmány (1941) és az Egyesült Nemzetek Szövetségének alapokmánya (1945) félelem- és nélkülözésmentes, szabad, független életet ígért minden népnek, minden nemzetnek, mégis a világtörténelem legnagyobb és legkegyetlenebb totalitárius kommunista rendszere épülhetett fel, a demokráciák elnézésével, ha nem éppen támogatásával. Minden demokráciát az a veszély fenyeget, hogy a tömeg, sőt annak is a legrosszabb fajtája: a csőcselék lesz benne úrrá. Az erkölcs csupán máz rajta, melynek hangos megnyilatkozásait senki sem veszi komolyan. Jól szemlélhető ez az angolszász demokrácián, ahol a zsidóság irányításával a képmutatás erkölcsi szólamai mögött a legridegebb önzés, területrablás és ásványkincsszerzés húzódik meg. De ki ne emlékeznék még Wilson híres 14 pontjára, melyekből a békekötésekben semmi se valósult meg. A második világháborús bűnösség és a „jóvátétel” erkölcsi szólamai mögött nem a kapzsiság és a vesztes fél kizsákmányolása volt-e a mai napig tartó valóság? A második Trianon 1947. február 10-én írták alá azt a békeszerződésnek nevezett, életfogytiglani siralomházat jelentő ítéletet, amely nemcsak feltámasztotta a trianoni békeparancs eszetlen szörnyűségeit, hanem meg is tetézte azzal, hogy a vakon kanyarított határok között létesített tenyérnyi országot még önállóságától is megfosztotta és egy gyűlölettől fűtött ellenséges, parazita népség vezetésére bízva, odadobta gyarmatul Szovjet-Oroszországnak. A második világháború részünkre 1945. április 4-vel fejeződött be, amikor elesett az utolsó magyar falu is - a szovjet hordák maradéktalanul feldúlták, sárba taposták és megszállták az egész országot és a magukkal hozott, kiképzett ősterroristáknak lökték oda koncul, hogy éljék ki állati bosszújukat. Pusztítsanak ki mindent, ami becsületes és tisztességes, döntsék kaotikus nyomorba a tehetetlen prédát, irtsák ki minden valamirevaló férfiát, akik a katasztrófa közeledtét előre látva elhárításáért kétségbeesetten küzdöttek, húzzák akasztófára összeszedett hazafiait, hűséges katonáit, rendőreit, csendőreit. Lökjék börtönbe, intemálótáborba, vagy nyomorba bíráit, tisztviselőit és raboljanak is ki mindenkit, akinek volt valamije: földje, háza, állása, diplomája, reménye, jövője. Ezt az állapotot örökítette meg, öntötte törvénybe két évvel később a párizsi ítélet. Nem vitás, hogy a párizsi ítélet a határok megállapításához egyszerűen átvette a trianoni ostobaságot és így rokonság közöttük valóban fennáll. A két irat azonban teljesen más helyzetet teremtett. Ha a trianoni siralmas volt, a párizsi pokolinak minősül. Ha a trianoni elsorvasztotta az ország területi felségjogát, a párizsi azt teljesen megsemmisítette. Ha a trianoni hagyott is egy tenyérnyi helyet, amelyen a magyar saját urának, önállónak, függetlennek, valakinek, valaminek érezhette magát, a párizsi mindennek a leghalványabb nyomát sem engedélyezte. Magyarország leigázott gyarmattá lett, amelynek munkaereje, természeti kincsei, terményei és minden értéke a szovjetunió rendelkezésére állt. A második Trianon egy további alapvető bűne, hogy a kisebbségek nemzetközi védelmének ügyét is elejtette. A nemzetközi védelem elsikkasztása megfosztotta a magyarságot attól az egyetlen ellenszolgáltatástól, amelyet a területrablók az első világháború után még kötelesek voltak megadni az általuk elrabolt területekért. Ha a magyar siralom nem fojtogatná annyira a torkunkat, rég át kellett volna írni a vádirat szövegét. Párizs: a nemzetközi bűntettek tornya. Nem vakság, nem tévedés - tudatos építmény. A bűnők olyan halmaza, mely magasabbra sikerült az Eiffel-toronynál. Az elszakított területek magyarságának helyzete a lehető legnehezebb. Nekik a kommunizmustól való szabadulás még nem hozott szabadságot, csak egy más formájú elnyomást. Minden reményük az anyaországbeli magyarságban van. Joggal, mert ki segítse, ki értse meg őket, ki érezze át szenvedéseiket, ha nem a vértestvér. Feláldozhatók-e ezek a magyarok a „reálpolitika” oltárán a jószomszédságért? Megvásárolhatja az anyaországbeli magyarság békéjét ezeknek a könnyeivel? Gyakorlatilag igen, erkölcsileg nem! Az európai uniós csatlakozásunk nem állandósíthatja még közigazgatási határok formájában sem a több millió magyart kisebbségi sorban tartó trianoni határokat! Nemzetünk egészének a parasztság az édes szülője, ha sorsa úgy is hozta, hogy Mi vagyunk a gyökér, mely ezredévbe nyúlik s ott tapad a röghöz a Tisza táján, a bánáti homokon,erdélyi bércen, megannyi elhullott, hős magyar képében. A jégtől terhes, vad felhők fölött paraszt királyok, királyi parasztok halhatatlan lelke állja a vártát, őrzi az ősi, szent határok mindenegy porszemét, minden táját, harcra és munkára, kardra és ekére örökre készen, Krisztus hitével Isten nevében. /Alföldi Géza: Paraszt vagyok c. verséből./ Istenem! Te látod a mi kis romladozó várunkat s benne ezt a maroknyi, elszánt népet... A te nagy mindenségedben kicsi semmiség ez a földi világ. Ó, de minekünk ez a mindenségünk! Ha kell a mi életünk, vedd el uram, tőlünk! Hulljunk el, mint a fűszál a kaszás vágása alatt! Csak ez az ország maradjon meg... ez a kis Magyarország... Mária, Jézus anyja! Magyarország védő asszonya! A te képedet hordozzuk a zászlóinkon! A te nevedet milliók ajka énekli magyarul! Könyörögj érettünk! Szent István király! Nézz alá az égből! Nézd pusztuló országodat, veszendő nemzetedet! Nézd Egert, ahol még állnak a te templomod falai, és ahol még a te nyelveden, a te vallásodon dicséri a nép a Mindenhatót. Mozdulj meg mennyei sátorodban, Szent István király! Ó, borulj az Isten lába elé! Isten! Isten! Legyen a szíved a miénk! Dobó István várkapitány imája Gárdonyi Géza „Egri csillagok” című regényéből
