Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)

2002-11-01 / 6. szám

2002. november-december **lîîVÀKÔfcî 5. oldal Nemzeti egység? Kezelhetetlen államadósság, hazaáruló kormánnyal A kommunista MSZP és a liberális SZDSZ-szel szembenálló nemzeti elkötelezettségű jobboldali és jobbközép erők mindent megpróbálnak, hogy ellensúlyozzák a nyomasztó 95%-os baloldali média­fölényt. Ennek a meghatározó médiafölénynek egyik irányító szócsöve a „168 óra” c. hetilap, ame­lyik egyoldalú, elfogult, sokszor gyomrotkevergető ízléstelenséggel igyekszik a nemzeti gondolatot és a nemzeti gondolatot képviselőket lejáratni, csúsztatásokkal rágalmazni, hiteltelenné tenni. Ezért a nemzeti erők egyik szervezete a következő felhívással fordult a nemzeti oldal politikusaihoz: „A Nemzeti Egységmozgalom a Magyar Nemzet 2002. augusztus 12-i számában bojkottra szólí­totta fel a polgári oldal politikusait és közéleti szereplőit. Arra kérte őket: ne adjanak interjút a 168 Óra című hetilapnak, illetőleg ne folytassanak a lap munkatársaival olyan beszélgetést, amely interjú­nak fogható fel. Először Katona Tamás, Boross Péter és Gálszécsy András hagyta figyelmen kívül a Nemzeti Egységmozgalom bojkottfelhívását. A bojkott-törést Herényi Károly, Gémesi György, De­meter Ervin és Katona Kálmán folytatta. Ismét alakul a nemzeti egység... A 168 Órának pedig gra­tulálunk, hogy oly mesterien találják meg a lágy pontokat... Az, hogy legutóbbi számuknak Debreczeni József és Szabó Iván is megszólal, természetesen nem számít a bojkott megtörésének. Ők a hetilapban otthon vannak.” Eddig a szöveg, amelyet azzal kell kiegészíteni, hogy a 168 Óra című hetilap 2002. október 10-i számában Pusztai Erzsébettel olvasható interjú... No kommend Kik képviselik valójában a nemzeti oldalt? Szente Benjámin A „nemzeti” pártok és 1956 Pongrátz Gergely az egyetlen 56-os múzeum létrehozója elhatározta, hogy az 1956 után kivégzett mártírok emlékére kápolnát épít Kiskunmajsán, az általa alapított 56-os múzeum­mal szemben. Csete György Kossuth-díjas építész felajánlotta, hogy a kápolna terveit elkészíti és a kivitelezésnél is minden segítséget megad. Azonban a jó szándék és a segítség mellett az építkezésnek anyagi vonzatai is voltak, ezért Csete György két alkalommal, ajánlott levél­ben kereste meg a magát nemzetinek valló, és 1956-ot magáénak elismerő „nemzeti” párt, a FIDESZ-MPP Elnökségét és az MDF Elnökségét, hogy lehetőségeikhez képest anyagilag támogassák az 56-os kápolna felépítését. Megdöbbentő volt, hogy a két párt elnöksége még csak válaszra sem méltatta a Kossuth­­díjas építészt, pedig az alapvető emberi udvariasság ezt a legprimitívebb emberektől is meg­követelné, még akkor is, ha nincs módjukban segíteni. Mind az MDF, mind a FIDESZ 1989-től folyamatosan 1956-ra hivatkozva küzdött a rendszerváltásért. Hogy lehet az, hogy amikor hatalomra kerültek, teljesen közömbössé vál­tak az igazi 56-osok igényeivel és kéréseivel szemben? Vagy csak addig hivatkoztak 56-ra, amíg hatalomra nem kerültek? Tudjuk, jó és kifizetődő a Parlamentben ülni, még ellenzékiként is - hát még a hatalom birtokában! - Azonban a képviselőség elsősorban azokkal szemben kötelez, akikre hivatkozva a Parlamentbe kerültek a „honatyák”! Az 56-ra hivatkozók legyenek méltók 56-hoz legalább egy semmitmondó válaszlevél erejéig! P. A. flz ellopott rendszerváltozás Az elmúlt 12 év egyik legbátrabb és legszókimondóbb újságírója Lakatos Pál, aki elszántan törekedett, - mindaddig, amíg lehetősége volt - az ún. rendszerváltást előkészítő, azt meglovagoló, az állami va­gyont a maguk számára privatizáló volt elvtársak leleplezésére. Széleskörű összeköt­tetései révén birtokába van szinte minden dokumentumnak, ami a hatalmat bitorló elvtársakból kapitalistákká vedlett „urak,” utódaik és csatlósaik viselt dolgaira rámutat. Ezért kellett elhallgattatni, félreállítani, lehetetlenné tenni. Az sincs kizárva, hagy az „Ellopott rendszerváltozás” c. könyve megje­lenése után megkapja mindazon jelzőket - szélsőséges, uszító, fasiszta, kommunista, hazug, közbűntényes, rágalmazó, - melyeket megkap minden író, politikus, újságíró, gon­dolkodó értelmiségi, aki szembeszáll a rend­szerváltást hazudó elvtársurakkal. De lássuk, mit ír maga az író könyve előszavában? ,,Közöttünk jár még mindig Raszkolnyikov, Szatmári Lajos, Vanek úr és hű társa, Szabó atya is. Szabó atya a IlIIIV-eseknek szóló jelentéseinek megbízhatóságáról két zala­egerszegi tartótisztje, N. István és M. Mihály is véleményt tudna mondani. De mivel a mi atyánk a IlI/III-soknak is jelentett, ott 0. András tartótiszt is minősíthetné a besúgói buzgóságokat. Ha megkérdeznék őket. Nem feledkeztünk meg a D-209-es és a D-8-as ret­tenthetetlen bátorságáról sem. S akikről ma még semmit sem tudunk! Vagy nem tudhatunk, mert hatalmasságok államérdekről papolnak! De azok érdekéről ki szól, akikről az imént említettek és a ma még szóba se hozottak folyamatosan jelentettek? Akikről írtam, mindegyike ma is élő személy. A sorok között olvasni tudó rájuk ismerhet, és mindegyik megnevezett felismer­heti önmagát is. De valódi névnek a népet ,,szolgáló” törvényeink miatt még mindig titokban kell maradnia. Mint ahogy titok övezi kirablásuk történetét is." Mi nemzeti elkötelezettségű magyarak, a számunkra elkeserítő országgyűlési és önkor­mányzati választások után se veszítsük el a reményt! Vegyünk példát Lakatos Pálról, aki minden mellőzés és kirekesztés ellenére sem veszítette el optimizmusát. Elhatározta, hogy könyveivel világosítja fel azokat az embereket, akiket a több évtizedes kommunista agymosás el vakított és nem látják, hogy a Magyar Szocialista Pártnak sem a magyar nemzeti érdekekhez, sem a szociális igazságossághoz semmi köze nincs, mert vezetői régen a nemzet érdekeit eláruló internacionalista kapitalistákká váltak. Az SZDSZ-ről még csak szót sem ér­demes ejteni. Létezése a nemzet számára, még az MSZP-nél is kártékonyabb. Olvassuk Lakatos Pál könyveit! Merítsünk belőlük erőt a további küzdelemhez. A könyvekben található adatokat pedig vezérfonalként használjuk fel elcsüggedt, vagy elvakított nemzettársaink felvilágosítására. Szalay Róbert Hungária Szabadságharcos Mozgalom Cleveland A kommunista „szocialista” kormány választási győzelme óta sokszor hallottam azokat a kijelentéseket és reménykedő jóslásokat: „Ha bekerülünk az EU-ba, minden egycsapásra megváltozik”. Beköszönt a jólét, a gondtalan élet, melyre a szerencsétlen, agymosott magyar nép 1990 óta vár. Már Horn Gyula, képesített hazaáruló, pufajkás miniszterelnök annak idején megmondta, és utódja Medgyessy Péter KGB kém állandóan ismétli, hogy Magyarország tagságának elfogadása után az ország évi 9 milliárd EURO netto támogatáshoz fog jutni. Először is az EU tagságra még várni kell. Amennyiben valóra válik, előbb mint 2006 vagy 2007, addig még sok víz fog lefolyni a Dunán. A 9 millárd EURO nettót pedig nagy részben nem az ország fellen­dítésére fogja használni a kormány, ha még addig uralkodni fog, hanem annak a még mindig fojtogató, kezelhetetlen államadósságoknak törlesztésére, melyek eddig már tízszeresen meghaladták azt az össze­get, amit annak idején kölcsönként felvett a kommunista kormány még az 1980-as években. Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy az eredeti 4 milliárd dollár adósság, mely hivatalosan elismert volt a Németh-kormány idejében, rövid időn belül felugrott 21 milliárd dollárra még az Antall-kormány idejében. Amikor szó volt róla, hogy a kommunisták által felvett és ellopott dollármilliók visszafizetését tagadja meg a kormány, vagy kérjen részbeni eltörlést, Antall József maga jelentette ki, hogy szó sem lehet róla. így aztán a rendszerváltás hatodik évében a belföldi államadósság nem kevesebb, mint 5000 milliárd forint volt, melyhez hozzájött a külföldi adósságállomány összege, csekély 36 milliárd USA dollár. Közben a helyükön maradt kommunista hazaárulók, Németh Miklós kormányának jóvoltából, priva­tizáltak mindent, és mire elfoglalta helyét a „demokratikusan” megválasztott Antall-kormány 1990-ben, a tegnap még szerény és hűséges kommunista kisfiúkból egyből milliárdosok lettek. A rossz nyelvek beszélik, hogy az egyik kommunista csemete, akit Máté Lászlónak hívnak, még az 1990 előtti években egy fillér nélküli kisfiú volt. Ma viszont kb. 60 milliárd Ft. a vagyona. Miből és hogyan szerezte? Erről beszélni, ezt kinyomozni, hogyan és milyen úton szerezte - beszélni is veszélyes, mert közben nagy fiú lett belőle. Az 1990-es „szabadság” beköszöntése után a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank nagyokosai is megjelentek és rögtön javasolták, hogy Magyarország kb. 190 milliárd USA dollárt képviselő nemzeti vagyonát, kb. annak 2/3-át dobják piacra, vagyis privátizálják. Elképzelhető, milyen pártközi versenyfutás kezdődött, hogy ki, kinek mit adjon el külföldön. Mivel ebben a kapitalista szakmában a már 1980-as évek elején ismereteket és összeköttetéseket szerzett kommunisták voltak az „okosak”, minden eladásban ők voltak a kezdeményezők, ők vágták zsebre az üzlet kötés után őket megillető jutalékot dollár milliókban. Azok a százezrek, akik a rendszerváltozás után azt hitték, hogy egykor elrabolt lakásaikat, értékeiket és földjeiket most majd visszakapják, mint az egykori jogos tulajdonosok - keservesen csalódtak. Nem lett belőle semmi. Különböző nehézségekre hivatkoztak, hiszen a rablásokat a kommunisták hajtották végre, és a rendszerváltás után is ők bitorolták az egykor elrabolt értékeket. A kisemmiztek kaptak pár fillért, vagy egy értéktelen papírt. Ha pedig voltak olyan becsületes magyarok, akik ezeket a tarthatatlan állapotokat megemlítették, akár államszinten is, azt a választ kapták az akkori miniszterelnöktől: „Tetszettek volna forradalmat csinálni...”. Közben szorgalmasan folyt a külföldi adósság visszafizetése kamatban, ami kb. évi 2-3 milliárd amerikai dollárnak felelt még. Tessék ezt a hatalmas összeget átszámítani forintra, és akkor kiderül, ha 1990-ben lett volna mersz, kiállás és bátorság ahhoz, hogy egyszerűen az akkori kormány megtagadja kommunisták által felvett kölcsönök visszafizetését, ma Magyarországon legalább olyan életszínvonalú megélhetés lehetne, mint a szomszédos Ausztriában. Senki nem vonja kétségbe, hogy bizonyos mértékben előnyős a külföldi tőke elfogadása, de nem olyan rabszolga módon megkötve, ahogy az hazánkban megtörtént. Oldalakat tenne ki annak a felfedése, hogy a külföldi tőkéből csak a befektető profitál, a magyar nép jóformán abból semmi hasznot nem lát. Ez a tragikus folyamat, ha létre jön az EU-ba való igyekezetnek az ideje, annyiban fog változni az ország hátrányára, hogy az iszonyatos belső és külső adósságok megmaradása és kamatjainak fizetése mel­lett, a magyar termőföld majd elkötelezetten külföldi kézre fog jutni, amivel az ország szuverenitása majd­nem megszűnik. Az ilyen meglévő és bekövetkezendő hátrányok figyelembevételével kell üdvözölni az állítólagos és majd 9 milliárd EURO netto megkapását, melynek egy részét rögtön ellopja a tűzhöz közel állók sisereha­­da, a maradék meg megy az adósságok törlesztésére. Medgyessy és társai még gazdagabbak lesznek, a magyar nép meg szegényebb. Aki továbbra is elhiszi és támogatja a „szocialista” kommunista bagázs kormányműködését, és abban a hitben ámítja magát, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz” - borzalmasan fog csalódni. Sajnos ma Magyarországnak nincsenek megfelelő és hozzáértő, hazáját és annak polgárait ember­számba vevő politikusai, csupán jött-ment hazaáruló gazemberek és elkötelezett politikai csavargók, van­nak akiknek csak a zsebük megtömése a fontos és nem az ország feltámadása 40 éves kommunista terror után 12 évvel. Mondjam és írjam azt, hogy egy újabb forradalomra volna szükség szülőhazámban? Megköveznének érte, pedig más utat a Feltámadáshoz nem látok. RÉVFFY LÁSZLÓ PZáLKUTOffi/J A „Magyarság” 1992. július 25-i száma közölte a sokak által máig emlegetett ún. „Rózsadombi Tizenhármak Paktumá”-t. Eszerint 1989. március 15-én titkos tárgyaláson elhatározták szovjet, amerikai és izraeli politikai vezetők, mi lesz a szovjet csapatok kivonulásának ára. Az aláírók között tudni vélik többek között Antall Józsefet, Boross Pétert, Göncz Árpádot, Horn Gyulát, Paskai Lászlót, Pető Ivánt és Zoltai Gusztávot. Szép névsor. Ha valakiben felmerül a kétely, nem kitalálás-e a tizen­hármak húsz pontos paktuma, nézzen szét hazánkban, és elmúlnak kételyei. (Szentesy) [ 1 ] A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról. [2] A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott értékekért és javakért. [3] Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között. [4] Szovjetellenes tevékenységek megakadályozása. [5] A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között. [6] A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése. [7] A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlásoktól. [8] A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon. [9] Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe. [10] Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében. [11] Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása. [12] A jobboldali, szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása. [13] Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni. [14] Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigráns személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal. [15] A románok, jugoszlávok és a szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot. [16] Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik. [17] A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni. [18] A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyar­­országon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben. [19] Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, poli­tikai és gazdasági jogainak gyakorlására. [20] Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom