Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-03-01 / 2. szám
4. oldal **lîîVÀKÔfcî 2001. március-április A Kárpát-medence ősműveltségei A magyarság eredetének és őshazájának kutatói azon alapállásból indulnak ki, hogy valahonnan jöttünk. A Kárpát-medence csak mint egy végső pont szerepel a hosszú vándorút végén. A hivatalos álláspont szerint a magyarság őshazája Nyugat-Szibériában az Ob és Irtis folyamok vidékén volt. Mások Közép-Ázsiában, Indiában, Mezopotámiában, Egyiptomban vélik felismerni a magyarság bölcsőjét. Dr. Cserép József a húszas években arra az álláspontra jutott hogy Amerikából jöttünk. A Kárpát-medence tehát a mai napig kiesik a vizsgálódás középpontjából mint lehetséges őshaza. Ahhoz, hogy megértsük a Kárpát-medence szerepét a magyarság múltjában és kialakulásában a szóban forgó térség földrajzát, éghajlatát, népesedésének történetét kell a vizsgálódás középpontjába helyezni. A Kárpát-medencében az élet valamely formája hosszú évmilliókra kimutatható. Rudabányán például 10 millió éves majomkoponyát találtak. A legősibb emberi lelet - tarkócsont - Vértesszőlősön, 1963-ban került elő az ősember megkövült lábnyomaival együtt. A lelet több, mint háromszázezer (300 ezer) évvel ezelőtt élő ember maradványa. A neandervölgyi embernek is több helyen megtalálták maradványait. A Kárpát-medence leletei arról tanúskodnak, hogy kb. negyvenezer (40 ezer) évvel ezelőtt mozgalmas emberi élet alakult ki. A Bükk-hegységbeli Szeleta-barlangban olyan finoman megmunkált kőpengékre bukkantak, amelyekhez hasonlóakat sehol a világon e korból nem találtak. Nagy mennyiségük alapján arra kell gondolni, hogy itt kereskedelemre is készítették ezen kőpengéket. Az Istálóskői-barlangban pedig egy háromlyukú csontsíp került elő, amelyen öt hangot lehet megszólaltatni. A Dunántúliközéphegységből pedig a vörös-okker jutott el messze vidékekre, amelyet a halottak befestésére használtak, hogy ezzel vissza varázsolják az élet színét. E korból írásos emlékek nem léteznek, nézzük tehát miről is tanúskodnak a későbbi korok régészeti leletei? Az újkőkor az (Kr.e. 5500-2300), amelyet a magyarság és a Kárpát-medence viszonyában alapos vizsgálat alá kell vetnünk. E kornak ismerete ad betekintést és eligazítást ősmúltunk egész látószögből való kutatásához, felderítéséhez. A régészeti leletek - László professzor szerint a „múlt hiteles tanú” - kiértékelése segítségével ismerhetjük meg a régmúlt emberének történetét, életkörülményeit. E korból előkerült képjelek, agyagba karcolt vonalak olvasatai vitatottak. Éppen ezért, nem nyújtanak minden igényt kielégítő támaszpontokat az akkori ember életét, műveltségét illetően. A Kárpát-medencében az újkőkorból három nagy műveltségkor mutatható ki. A Kőrös műveltség gyökerei nyúlnak a legmélyebbre, amely magában foglalta Erdélyt, a Tiszántúlt a Körös és Berettyótól délre eső részt, a Duna- Tisza közének déli harmadát, kb. a mai határvonalig és Dunántúlból a Duna és Dráva szögét. Ezen műveltség leleteiből Torma Zsófia régésznő gyűjtött össze sokat a múlt század második felében. Felismerte az erdélyi és a mezopotámiai leletek közötti rokon vonásokat, amelyért a kor régészei megbélyegző jelzőkkel illették. A Körös műveltség népessége az alföldön kis méretű, felmenőfalú és sátorszerű házakban élt. Erdélyben kőházakat építettek, a kemencét központilag helyezték el, így melegen tudták tartani az egész házat. Ezen műveltségből kerültek elő 1963-ban a Maros-menti Alsótatárlakán a világhíressé vált írásos cserepek, amelyeket némelyek közel hétezer (7000) évesnek tartanak. Az alsótatárlaki írásos cserepek Amennyiben ez így lenne, úgy jelen ismereteink szerint az írás Erdélyben vette kezdetét. Mások ezt vitatják, és korukat 5500 évre teszik. Az alföldi vonaldíszes edények műveltsége mintegy ezer évvel a Körös műveltség után alakult ki. Agyagból készített edényeiket vonalakkal díszítették, a műveltségkor erről kapta a nevét. Földműveléssel és természetesen halászattal és vadászattal is foglalkoztak. Kis falvakban és sátorszerű házakban éltek. Településeik helyén a dombok és a föld rétegeződése arról vall, hogy ott évszázadokig laktak. Ha sárból készült házaikat a vihar, az eső szétverte, újra felépítették. így jöttek létre a dombok, a föld rétegeződései. A szaktudomány ezeket nevezi teli településeknek. A megtermelt vagy gyűjtött magvakat nagy, agyagból készített edényekben tárolták. Háziasított állataik is voltak. Az alföldi leleteken találhatók leginkább az újkőkor vezéreszméjének, a termékenységi vallásnak ismertető jele, a női szobrocskák alsó testére bekarcolt háromszög, amely a nőiség, a női istenség jelölője. Ezen ősi társadalmak eszmeiségének középpontjában a létért, a megmaradásért folytatott küzdelem kellősközepén az anyaság, mint a termékenység megtestesítője állott. Az alföldi műveltségkörön belül az újkőkor második felében két újabb, helyi jellegű műveltség alakult ki: a bükki és a szakályháti. Amint a későbbiekből látjuk majd, a szakályhátit megkülönböztetett figyelemmel kell kísérnünk. A dunántúli vonaldíszes edények műveltsége az alföldivel egy időben virágzott. Edényeik külsőségükben némi eltérést mutatnak az alföldiekétől, de eszmei mondanivalójukban ezek is az újkőkor vezéreszméjének, a termékenységi vallásnak, a megmaradásnak voltak a hírnökei. Ezen műveltségkor hatása egészen a Rajna vidékéig terjed, amely a Kárpát medencéből, a Duna mentén nyugati irányú terjeszkedésre mutat. A dunántúliak is földműveléssel foglalkoztak és háziasított állatokat tartottak. Hatalmas, 20-40 méteres gerenda-házakat építettek, amelyek alkalmasak voltak a nagycsalád elszállásolására. Felmerülhet a kérdés: Mint köthető a Kárpátmedence újkőkori népessége a mai magyarsághoz? Az egyik legfigyelemre méltóbb jelenségnek és tényezőnek kell tartanunk a Kárpát-medence földrajzi neveinek azon rétegét, amelyeket mai nyelvünkön már nem értünk. A Kárpát-medencében jelentős százalékban fordulnak elő az ilyen földrajzi (Balaton, Tátra, Fátra, Mátra, Hargita, Bihar, stb.) és helységnevek, amelyek ősrégi eredetre utalnak. Ezen ősi nevek az emberi élet folyamatosságának legékesebb bizonyítékai. Ha ugyanis egy idegen áthalad, vagy letelepszik egy vidéken, akkor a helyiektől megkérdezi a folyónak, a hegynek, a dűlőnek a nevét. Ellenben, ha lakatlan területen telepszik le, akkor a folyónak, hegyenek és dűlőnek ő ad olyan nevet, amelynek értelme van saját nyelvén. A Kárpát-medencében ezen ősi nevek azért maradhattak meg, mert az ősi nép is megmaradt. Vérük tehát ereinkben csordogál. Egy másik ilyen ősi tanút a szolnoki Damjanich János Múzeum kiállítása őriz egy gabonatároló edény nyaktöredékén, amelyre két jel van bekarcolva. A nő, a női istenség jeléről, a háromszögről már korábban szó esett. A másik egy nagy „M” alakú jel, mely a háromszöggel van egybeszerkesztve, mégpedig úgy, hogy a nagy M alakú jel „V”szöge alkotja a fejjel lefelé álló háromszög két alsó egyenesét, míg a háromszöget bezáró felső egyenest az edénytöredék szegélydíszítése képezi. A háromszögben az agyagból kidomborított orr, az alá bekarcolt száj és a két bekarcolt háromszög alakú szem látható. Emberi arc ábrázolását ismerhetjük föl, amely jelképezhet női istenséget, esetleg születő gyermeket. A nagy M alakú jelnek ezzel szemben nincs nemzetközileg elfogadott értelmezése. Annyit azonban meg lehet kockáztatni, hogy e jelet nagyon fontos, kiemelkedő társadalmi szerepet betöltő valaki, vagy valami jelölésére használták, mert megmaradt nemcsak a latin ábécében az m hang írására, hanem nagyon hasonlít a magyar rovásírás M ^ betűjéhez is. Milyen mondanivaló rejtőzhet a nagy M alakú jel mögött? A szolnoki edénytöredék A nagy M alakú jel esetleges olvasatát az teszi igazán izgalmassá, hogy ez is, ugyanúgy mint a háromszög, alkalmas a nő, női istenség, azaz az anyaság fogalmainak jelölésére. A két felső szög jelképezheti a női melleket, míg az alsó a szeméremtestet. A két függőleges pedig a lelógó karokat. Női istenség? Anyaisten? Tény, hogy az anya neve latinban Mater, németben Mutter, angolban Mother, magyarban pedig a nagy-MaMa szóban maradt meg. Kérdés: Ha a nagy M alakú jelet és a háromszöget azonos fogalmak jelölésére használták, akkor e két jelet miért szerkesztették egybe? Annak ellenére tehát, hogy az imént felsorolt példák nagyon kézenfekvőnek, sőt meggyőzőnek mutatkoznak, mégis fel kell tételezni más értelmezés lehetőségét is. Elgondolkoztató ugyanis, hogy a nemzetközi tudomány ezt miért nem ismerte föl? Hiszen a szellemi tudományok élvonalbeli művelői beszélik a latin, német és angol nyelveket. A nagy M alakú jel értelmezésének lehetőségére egy egyiptomi szobrocska deríthet fényt. E szobrocskát az egyiptomi ősműveltséget alapító nép alkotta a Nílus sarából mintegy 5500 évvel ezelőtt. A szolnoki edénytöredék is ebből a korból való. Nos, az egyiptológusok írásaiban olyan megjegyzés is található, hogy ezen ősi nép egy Netra nevű folyó mellől vándorolt a Nílus mentére, s miután megérkezett, a helyben találtakat megtanították makaru (magyar?) imádkozni. Az Északi-Kárpátokban eredő Nyitra folyót kivéve nincs másik ilyen nevű folyó a szóba jöhető térségben. Nem lehetetlen tehát, hogy az egyiptomi ősműveltséget alapító nép a Kárpát-medencéből indult el. Tomory Zsuzsanna a Magyar - Angol szóeredet című dolgozatához írt előszóban Nagyernyei Szabó Zoltán a következőket írja: „M-K R népnév jelölés fordul elő a korai ókorban É-Afrikában. (Geography IV.2.19. Monneret de Villard, 1938:92); Ptolemy a Kr.u. 2.sz.-ban a Nílus nyugati oldalán lakó „Makourai” népről és Makourita királyságról ír; Makouria a Kr.u. V. sz.-ban a Nílus 3. és 5. vízesése között, a Nílus / mindkét partján O-Dongola fővárossal Nobataban volt. (Chistopher Ehret és Merrick Posansky: The Archaeological and Li-nguistic Reconstruction of African History. Univ. Of California Press, Berkeley, CA„ 1981/2. pp. 12-52.)” Kíséreljük meg az egyiptomi szobrocska esetleges olvasatát. Ha ugyanis ránézünk, mindjárt azon érzés támad bennünk, hogy ezen istennő mond valamit. Feltűnő a sas fej, a jellegzetes kartartás és a kéz a becsukott ujjakkal. Az egyiptomi hieroglifákban a sas az a betűnek a jele. A kéz a becsukott ujjakkal lehet markol vagy ma-rok. A feltartott karok pedig karok. Nos, ha ezen fogalmakat egybeolvassuk, akkor megkapjuk a ma-karok olvasatot. A magyarok? Most, ha ehhez még hozzá olvassuk a szobrot Isten vagy Nagyasszony értelemmel, akkor megkapjuk a magyarok Istene vagy a magyarok Nagyasszonya, azaz Boldog-asszony olvasatot. Ezen olvasat helyessége nem állítható, de az igen, hogy ha a szobron kiemelt testrészek magyar neveit összeolvassuk értelmes magyar mondatot kapunk. Képírásról van szó, ahol olyan tárgyakat, testrészeket használunk, amelyek nevei vagy szótagjai alkalmasak egy bizonyos fogalom írására. Ezek után megkísérelhetjük a szolnoki edénytöredék jeleinek olvasatát. Ha ugyanis az egyiptomi ősműveltséget alapító nép valóban a Kárpát-medencéből vándorolt el, és magyarnak nevezte magát, akkor nem lehetetlen, hogy a nagy M alakú jel mögött a magyar népnév rejtőzik. így, ha a nagy M jelet magyar, a háromszöget pedig Isten vagy Nagyasszony értelemmel egybeolvassuk, akkor ebben az esetben is a magyarok Isten vagy a magyarok Nagyaszszonya, azaz Boldogasszony olvasatot kapjuk. Nem lehetetlen tehát, hogy a nép, amely a Kárpát-medencében élt 5500 évvel ezelőtt, magyarul beszélt és magyarnak nevezte önmagát. A Kárpát-medencébe az újkőkorban több bevándorlás történt főleg délről, esetenként keletről. Úgy tűnik, magyar szempontból az egyik legjelentősebb a rézkor (Kr.e. 2300-1800) derekán, kétezer táján történt. Ekkor érkezett meg a nagy lélekszámú péceli műveltség népe délről, amely egészen a Cseh-medencéig hatolt. A Kárpát-medence népessége velük oly magas állagra szaporodott, hogy a későbbi bevándorlók, nyelvi szempontból már nem lehettek tényezők, s mert a magyar nyelv honosodott meg a Kárpát-medencében, ezért a következő lehetőségeket lehet feltételezni: 1. A délről érkező népek mind, vagy nagyobb részt magyar nyelvűek voltak, így a péceliek is. Ennek feltételezését a magyar és a sumer nyelv közeli rokonsága vagy éppenséggel azonossága indokolja. 2. A magyar nyelv a Kárpát-medencében alakult ki, mint ahogy ezt korábban Magyar Adorján, Marjalaki Kiss Lajos, legújabban pedig a Washington Állam Egyetem (Washington State University) tanára, Grover S. Krantz mutatta ki. Krantz ugyanis egy módszert dolgozott ki, amellyel az európai nyelvek eredetét vizsgálta. A magyar nyelv esetében arra az eredményre jutott, hogy amennyiben módszere megállja a helyét, úgy „a magyar nyelv Európa legősibb helyhez kötött nyelve.” („Hungarian (Magyar) is actually the oldest in pace language in all of Europe.” Geographical Development of European Languages, Peter Lang, New York 1988. 72. oldal.) Krantz úgy látja, hogy a magyar nyelv szülőhazája a magyar Nagy-Alföld volt, ahonnan a rokon nyelvű népek kivándoroltak - nem fordítva - Kr.e. 6200-as évekkel kezdődően. Ez egyébként magyarázatot adhat a Hunor és Magyar mondára, arra ugyanis, hogy Pannóniában velük azonos nyelvű népet találtak. Amennyiben a péceliek nem magyarul beszéltek, úgy nyelvüket a helyben találtak nyelve beolvasztotta. Jelen ismereteink szerint a péceliek hozták a kocsit Közép-Európába, amelynek egy agyagból készült mása Budakalászon került elő. A rézkorban az eredeti három nagy műveltségkor tovább tagolódott. Az első név szerint megnevezett nép, amely a Kárpát-medencébe költözött a kimmérek voltak Kr.e. 900 táján. Ötszázban pedig a szittyák foglalták el hazánk területét, és ettől kezdve a Kárpát-medence története már ismertebb. Radies Géza Felhasznált irodalom: G. Csánk Vera : Az ősember Magyarországon, Gondolat, Budapest 1980. Kalicz Nándor : Agyag istenek, Corvin Kiadó, Budapest 1974. M. Kiss Lajos : Anonymus és a magyarság eredete, Miskolc 1929. Krantz, Grover S. : Geographical development of Europian languages, Peter Lang, New York 1988. László Gyula : Vértesszőlőstől Pusztaszerig, Gondolat, Budapest 1974. Magyar Adorján : Az ősműveltség, Budapest 1995. Radies Géza : Eredetünk és őshazánk, Hódmezővásárhely 1992. Uruki istennő A kökénydombi istennő Egyiptomi istennő
