Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2000-11-01 / 6. szám
8. oldal **ITÍVAKÖfcT 2000. november-december szükségszerűen ellenségünk. Ellenséggé akkor válik, ha ezt, mint külső ellenség a mi rovásunkra teszi, vagy fölöttünk szupremanciára tör, illetve ha belülről bomlasztva nemzetiségi csoportérdekeinek védelmével a nemzeti csoportérdekeinket sérti, vagy megbontja a nemzeti egységet. Nem akarjuk elméleti fejtegetés ingoványába vezetni ezt a kérdést azáltal, hogy megállapítjuk, hogy ilyen alapon minden nép, mely védi kollektív érdekeit potenciális ellenség, ugyanis erről szó sincs. Csak annyit kívánunk kiemelni, hogy az a kormányzat, mely hangsúlyozottan meri állítani, hogy „nincs ellenségképe”, nem állít mást, mint azt, hogy feladta az általa képviselt nemzet csoportérdekeinek védelmét, hogy nem is hajlandó, vagy egyszerűen képtelen az ország érdekeinek felismerésére és képviseletére, ez a politikai elit nem állít mást magáról, mint hogy csupán álelit, rosszabb esetben nemzetáruló. Nehéz ugyanis elképzelni olyan boldog népet, melynek kollektív érdekeit senki sem sértené, amely fölött senki hegemóniára nem törne... Visszatérve az ellenségkép kérdéséhez: a fenti meghatározás alapján sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy ellenségeink igenis vannak és számosak, és az elmúlt évezredben nem, hogy fogytak volna, de még szaporodtak is. A parttalan eszmefuttatás veszélyét elkerülendő, most azonban csak egyről, a legveszélyesebbről fogok beszélni Önöknek, melyre meghatározásunk maradéktálanul ráillik, mely ezer év alatt nemcsak a magyarságot, hanem a világ minden népét fenyegető veszéllyé nőtt: a zsidó szellemről. Ez a szellem pusztította el Babilont, sorvasztotta „rút szibarita vázzá” Sybarist, ez buktatta meg Rómát és Bizáncot, ez bomlasztotta a szkíták népét mint kazár, ez ellen támadt fel Koppány és ez irtotta ki nemzetségét, süllyesztette szolgasorba a honfoglaló szabad magyart, pusztította el kultúránkat, mint zsidó-kereszténység, ez tört ránk a törökkel, mint iszlám, a Habsburgokkal, mint a velencei zsidó kalmár őseik szelleme; ez gyilkolta, majd száműzte és fosztotta ki népünket 1919-ben és ‘45 után, mint cion-bolsevizmus és ez tereli most az európai népeket a megálmodott Új Világrend olvasztótégelyébe, mint liberális demokrácia. A magyarság és Európa több ezer éves történelmén e globalizáló szellem figyelmeztető árnyéka vonul végig, egészen napjainkig. Ezért volt hiába minden személyes bátorság, virtus, „ész, erő és oly szent akarat”, mert egy szellem ellen nem lehet karddal, fegyverrel harcolni, miként a besurranó tolvajok, járványok és mérgek ellen sem védenek a várfalak. Fegyver csak fegyver ellen való, a méreg ellen pedig csak ellenméreg lehet hatásos. Nem elég tehát megismerni az ellenséget természetét, szövetségeseit, módszereit, céljait, ki kell fejleszteni ellene a hatásos fegyvert, jelen esetben ellenmérget is - ez az, amit úgy mondunk, hogy ellenségkép megfogalmazása. Miután pedig megfogalmaztuk ezt a képet, ki kell dolgoznunk a védekezés módszereit, stratégiáját. Vége annak a világnak, amikor még a magyarok nyilát és kardját rettegte Európa. Ma olyan világot élünk, mára olyan mélyre süllyedt a magyarság, hogy - Ady keserű szavait idézve - aki ma magyarba rúg, az kedvet kap a rúgáshoz. És ennek egyetlen és kizárólagos oka nem a vélt gyengeségünk, hanem egyszerűen az, hogy nincs ellenségképünk. Toleránsak vagyunk, idegenimádók vagyunk, megbocsátok, megértők vagyunk... Milyen szép, szalonképes kifejezések ezek a kollektív amnéziára! Nézzük csak meg történelemkönyveinket! - van-e még nemzet rajtunk kívül, mely olyan „egyrészről - másrészről” stílusban értekezne nyilvánvaló ellenségei viselt dolgairól? írnak-e szomszédnépek történészei, vagy akár az Encyclopedia Britannica elismerőleg a magyarságról? Sehol. Érdemeinket, erényeinket tagadják, vagy kifigurázzák, hibáinkat felnagyítják... A zsidó szellem most, már és még (!) nem fegyverrel öl. De ez nem jelentheti azt, hogy a nemzetgyalázás, hazaárulás naponta elkövetett bűnei fölött szemet hunyhatunk. Ki kell használnunk ezt a pillanatnyi fegyverszünetet. Ne csak ellenfeleink megerősödését, a mi öntudatra ébredésünket is szolgálja ez a történelmi szélcsend. Mert nemsokára jön a vihar, és ha addig nem fogjuk meg egymás kezét, nem tájékozódunk, hogy ki a barát és ki az ellenség, ha addig nem tudunk megkapaszkodni elárult, elhagyott elszennyezett földünkben és nem találunk vissza ősi Istenünkhöz, elfúj bennünket, mint a pelyvát. Ismerjük fel végre igazi ellenségünket, mely a szumír birodalom felbomlásától a XXI. évszázadig gyengített bennünket és tanuljunk meg ellene védekezni, okosan, nem úgy, mint eleink tették. Ez Koppány vezér harmadik üzenete számunkra. E/zért nemzetpolitikai stratégiánk részévé kell tenni bizonyos axiómákat, mint például azt, hogy: • Ellenségeink vannak ! ! ! ! • Ellenségeinknek nevei vannak! ! ! • Ellenségeinknek bűnei vannak velünk szemben - elévülhetetlen bűnei, melyeket megbocsátani talán lehet, mert kell, hogy békesség legyen a földön, de elfelejteni sohasem szabad!! Mindent meg kell tehát tennünk a tudati erózió ellen. Ellenségeink neveinek és bűneinek aláhúzottan kell szerepelniük a történelemkönyvekben. Nincs és nem lehet félrenézés, mert a kollektív történelmi tudat a nemzetfogalom egyik legfőbb ismérve, és milyen nemzet az, mely a mások által elétartott görbe tükörből ismeri magát és környezetét generációk óta? • Az ellenséget nem lehet és szabad tolerálni, akkor sem, ha külső ellenség és akkor sem, ha belső „Ötödik Hadoszlop”, vagy ellenségnek elkötelezett kollaboráns, vagy magát megnevezni, nemzetiségnek nevezni sem engedő egyszerű másság!Az a népcsoport, mely idegen testként tud és tudott élni közöttünk évszázadokon át anélkül, hogy kultúránkkal, történelmünkkel, örömeinkkel, bánatainkkal a legkisebb mértékig azonosult volna, az ellenség akkor is, ha pillanatnyilag kivár. • Magyarország ellenségei sem abszolút értelemben, mint most, sem bármilyen numerus clausus elv alapján nem lehetnek vezetőink, tanítóink, nem alakíthatják nemzetképünket. Nemzeti csoportérdekeink árulóit kivétel nélkül ki kell rekeszteni a politikai, kulturális és gazdasági élet vezető posztjairól. A. fentiekből nyilvánvaló, hogy az ellenségképről felvázolt kritériumokkal nem egy faj körvonalait fogjuk megrajzolni. Nincs ez így még akkor sem, ha ez a megrajzolt ellenségkép-sablon egy bizonyos népfajra, a zsidóságra, mely ennek a szellemnek genetikailag letéteményese, különösen ráillik. A két világháború közötti népmozgalmaknak, amikor már világosan látszottak ezek a körvonalak, éppen az volt legfőbb hibájuk és végső bűnük, hogy e rontásunkra tört belső ellenséget egy fajban, a zsidóban, nem pedig egy eszmében, a cionbolsevizmusban jelölték meg. Mert, ha így történt volna, akkor nem lehetett volna elkerülni annak meghatározását sem, hogy: mitől zsidó a zsidó? Nekünk ugyanis sem régen, sem most nem a zsidóval magával, hanem a népek és a világ fölötti uralomra törő zsidó szellemmel kellett volna és kell harcba szállni. Minden különösebb fejtegetés nélkül belátható ugyanis, hogy ezt az ideológiát nem csak zsidók képviselik, hanem mindenki, aki ennek szellemében él, cselekszik és gondolkodik, aki ennek értékrendjét követi. Már pedig, ma ez a szellem hatja át egész gazdasági, kulturális, tudományos és vallási életünket. De éppen azért, mert a zsidóság ennek a mentalitásnak genetikailag letéteményese, sokkal kevésbé vádolható bármivel is a saját kollektív érdekeinek könyörtelen érvényesítésén túl, mint azok a nemzsidók, akik saját pillanatnyi, egyéni hasznukért áldozták és áldozzák fel a nemzeti csoportérdeket és válnak ezen ideológia és rajta keresztül a zsidóság hatalmi törekvéseinek támogatóivá. (Ezt a jelenséget egyik legmarkánsabb hazai képviselőjéről „Eötvös-szindrómának” nevezem.) Ez a relatív felmentés, nevezetesen az, hogy nem vádoljuk a zsidóságot árulással azonban konzekvenciálisan azt is jelenti, hogy nemzetünk részének sem tekinthetjük őket! A magyarországi zsidóságnak közel ezer év állt rendelkezésére ahhoz, hogy eldöntse, köztünk akar-e élni, vagy velünk. Ok az előbbi mellett döntöttek, azon hátsó szándékból, hogy végül felettünk élhessenek. Ebbe természetesen nem egyezhetünk bele. Azzal párhuzamosan, hogy kiszorítjuk őket és kollaboránsaikat a magyar élet irányító posztjairól, ki kell dolgoznunk a velük és más, nemzeti kultúrértékeinkkel és érdekeinkkel összeegyeztethetetlen értékrendű, beolvadni nem akaró, nemzetidegen népcsoportokkal való elkülönült egymás mellett élésünk etikáját. Az antiglobalizációs-antiliberális stratégiánknak abból a felismerésből kell kiindulni, hogy a globalizáció szolgálatába szegődött kormánytól a nemzet védelmet nem várhat. A magyarság kifosztása, érdekeinek kiárusítása meg-történt, hazánk' földjének végleges átadásának stratégiáján és jogi hátterének megteremtésén jelenleg dolgoznak. Hazánk, utódaink életterének és létalapjának megmentésére egyetlen lehetőség kínálkozik csupán: a nemzet megvilágosítása, összeszervezése és kollektív szembefordítása ezekkel a tragikus folyamatokkal. Minden eszközzel igyekezni kell rádöbbenteni az embereket, hogy az a vi-lágrend, amit számára készítenek, alap-vetően aljas, mert a rabnépek fölött egy uralkodó igazságot ismer el: a zsidókét. Világossá kell tenni, hogy milyen aljas játékot űzött a zsidó szellem és uralomvágy a népek szabadságszeretetével, amikor ezt az érzést használta fel arra, hogy a népeket saját nemzeti elitje, nemessége ellen fellázítsa csupán azért, hogy azok helyébe saját, a nemzeti érdekeket már nem védő és képviselő nemzetek feletti kiszolgáló elitjét ültesse, akik egy nem is oly távoli jövőben megvalósuló interplanetáris világkormány képviselőiként lesznek hivatva kizsákmányolni a népeket. Világossá kell tenni, hogy a liberális demokrácia és globalizáció ezt a célt szolgálja. E célok mezőgazdasági olvasatát igyekeztem körvonalazni a Kert-Magyarországról szóló előadásaimban. Rámutattam, hogy ebben a Liberális Demokráciával ideologizált, ránk és minden népre kényszerített internnacionalizálódásban nemcsak egy világuralmi próbálkozásról van szó, hanem egyúttal felkészülésről az energia- és nyersanyag források totális beszűkülésére, amikor már lét, vagy nem-lét kérdése lesz az egyik legfontosabb megújuló energia bázis, a kedvező természeti adottságú termőföldek birtoklása. Egyáltalán nem mellékes célként emeltem ki azt, amit a világot uralni akarók a szülőföldhöz való kötődés, a nemzettudat és a kollektív önvédelmi ösztönök elsorvasztása, a „másság” imádatának köztudatba sulykolása által el szeretnének érni: hogy átjárhatóvá tegyék a világot a küszöbön álló ökológiai katasztrófa menekültjei számára. Ezért dolgoznak a Liberális Internacionálé ügynökei minden erővel azon, hogy tradíciót átörökítő birtok helyett munkaeszközzé és forgalomképes árucikké tegye hazánk földjét, amerikai mintára mezőgazdasági vállalkozóvá tegye a magyar gazdát, beékelt érdekeltségekkel és idegenek betelepítésével fellazítsa a magyarlakta településeket, szaporítva ezzel is a nemzeti érdekeink ellen kijátszható, a lakosság energiáit lekötő, figyelmét megosztó és a politikai vezérfolyamatokról elterelő etnikai zárványok számát. E folyamatok megállítása és megfordítása céljából olyan tradicionális jobboldali nemzetpolitikai stratégiát kell kibontakoztatnunk, mely: • a polgárosodás és eltömegesedés helyett a birtokosi szemlélet erősödését, a nemesedést, • az internnacionalizálódás helyett a nacionalizálódást, • az értékelvűség helyett a minőség forradalmát, • a nemzetközi integráció helyett a kooperációt, • a társadalmi diszperzió és mobilitás helyett a kohéziót és stabilitást, • a technikai civilizáció helyett a nemzeti kultúrát, • a szabad anyag-és tőkeáramlás helyett a korlátozott tőkeáramlást és • az urbanizálódás helyett a vidékfejlesztést segíti és helyezi előtérbe. A magyarság nemzeti csoportérdek védelmi képességének megvédése csak olyan társadalmi és gazdasági felállásban képzelhető el, ahol az uralkodó típus nem a kozmopolita proletár és polgár, hanem a hazájához érzelmileg is kötődő birtokos mester, a cívis, ahol a föld nem árucikk, hanem el nem adható nemzeti kincs, ahol a minőségi értékek pénzre át nem válthatók, ahol a gazdasági és politikai vezetés az országot nem EU-csatlakozásra készíti fel, hanem egy rövidesen bekövetkező globális világválságra, és fő kérdésként kezeli szuverenitásunk megőrzését és nemzeti csoport-érdekeink védelmét Ennek a programnak a kidolgozása égetően sürget és minden kül- és belföldi jobboldali erőnk összefogását igényli. Jövőnk építése és megmentése érdekében félre kell tennünk minden múlt feletti kesergésünket. Nemzeti nagyjaink áldozata és mártírhalála csak úgy nyerhet értelmet, emléküket úgy ápolhatjuk leginkább, ha szellemüket élő valóságként, örök figyelmeztetésként és útmutatóként tudjuk, érezzük magunk mellett mindennapi döntéseink során. Egy nép csak az állandó éberlét - nemzeti öntudat - állapotában maradhat meg és lehet naggyá. Vannak népek, melyek számára ezt az állapotot üldöztetésük, önmagukba szuggerált kiválasztottság tudatuk, mesterségesen fenntartott szétszóratásuk, vagy történelmi revans-vágyuk tartja fenn. Történelmünk azt bizonyítja, hogy a magyarság megtartó ereje az önmagunkra utaltság állapotában folytatott állandó létküzdelem. A magyarság csak a közös veszély érzetében teljesedhet ki, mint nemzet. Ehhez a küzdelemhez útmutatót tradícióinkban gyökerező nemzetpolitikai stratégiánk, lelki erőt pedig ősmagyar keresztény hitünkből újjászülető nemzeti vallásunk adhat. Ezt a magyar vallási megújulást programunk szerves részének kell tekintenünk, és antiliberális stratégiánkat nemzeti vallásunk templomainak szószékeiről kell meghirdetnünk. Legyenek ezért templomaink ismét a magyarság gyülekező helyei. Koppány vezérünk ezt az üzenetet küldi minden magyarnak: új évezred és új történelmi sorsforduló küszöbén a feltámadó és megerősödő nemzet új harcához Napisten, Jézus urunk fővezérletével népére vár! Dr. Erdey Zoltán 2824 Várgesztes / " \ A Szittyakürt világhálózati honlapja elérhető a következő címen: http://web.cetlink.net/-szittya Drótposta (email) címe: szittya@cetiink.net Kérjük kedves olvasóinkat, akik számítógéppel és email-lel rendelkeznek, küldjék be címüket a SZITTYAKÜRT email-jére. \_______________________________/
