Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)

2000-01-01 / 1-2. szám

12. oldal wmAKöfct 2000. január-február 55 ÉVE TÖRTÉNT 1944 végén a II. Világháború befejező szakaszhoz érkezett. A Tengelyhatalmak anyagi és embertartalékai kimerülőben voltak. Ezzel szemben a Szövetségesek egyre növekvő anyagi fölénnyel rendelkeztek, ami előrevetítette a háború végkimenetelének árnyékát. Sajnos a Nyugati hatalmak a nemzetiszocializmustól való félelmükben szövetséget kötöttek a bolsevista Szovjetunióval, és mivel Magyarország a Keleti fronton volt érdekelve, a Szövetségesek Magyarország sorsát a Szovjetunió kezébe tették le. így Horthy is arra kényszerült, hogy a Vörös Hadsereg előtt tegye le a fegyvert 1944. október 15-én. Ezt a nemzet döntő többsége nem fogadta el, még a Horthyra esküt tett tisztikar sem, és a bolsevizmus elleni további harc mellett döntött. Ennek a harcnak volt kiemelkedi epizódja Budapest 103 napos, a teljes körülzárástól számított 52 napos hősies védelme. Ezt a II. Világháborúval foglalkozó hadtörténészek a Sztálingrádi és Berlini csaták után, a harmadik legnagyobb ostromként tartanak számon. A sokszoros bolsevista túlerő végül is felőrölte a védők erejét, és amikor minden kész­letből kifogytak, (lőszer, üzemanyag, élelem, gyógyszer, stb.) a szégyenteljes megadás helyett a hősies kitörést választották. Magukévá tették azt a nemes jelmondatot, hogy inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át! A 70.000 fős magyar-német védősereg az ostrom alatt 30.000 főre csökkent. 1945. február 13-án ez a 30.000 fő kísérelte meg a lehetetlent. Nehézfegyverek nélkül, minimális lőszerrel, legtöbben könnyebb sebesüléssel indultak rohamra az ostromgyűrű áttörésére. E hősies kitörés a magyar történelemben csak Zrínyi Miklós 1566-os Szigetvári kitöréséhez hasonlítható, mivel a kitörésben résztvett 30.000 emberből alig 1000 érte el Bicske térségében a német-magyar vonalakat. A 29.000 ember nagyobb része hősi halált halt, vagy sebesülten fogságbaesve a helyszínen lettek agyonlőve. Aki életben maradt, az később szovjet lágerekben pusztult el. Erről a hősi kitörésről emlékeznek meg évek óta a becsület napján a Magyar Nemzeti Arcvonal fiataljai, akik méltók akarnak maradni a nemes katonahagyományokhoz, az eskühöz, a bajtársiassághoz, a becsülethez, az önként vállalt fegyelemhez. Erről mindenki meggyőződhetett, aki látta a többszáz fiatal fegyelmezett, öntudatos, impozáns felvonulását 1997, 1998, 1999 ben a Budai Várban.Természetesen a bolsevizmus hazai szálláscsinálói, - az un. antifasiszták és ellenállók (ki látta őket akkor?) az egykori bújkáló katonaszökevények, kommunisták, kémek, szabotálok, stb. - nem népes tábora, - akik február 13-án Budapest felszabadulását ünnepük és koszorúzzák a betiltott vörös csillaggal éktelenkedő szovjet emlékművet, még az un. rendszerváltás utáni években is, - tehetetlen dühhel figyelik a február 13-i megemlékezéseket. Még attól sem riadnak vissza, hogy pro­vokációkkal, összeköttetéseik révén,- feltételezhetően, egyes velük együttérző rendőrökkel összejátszva,- és főleg a médiában, megpróbálják a megemlékezések résztvevőit lejáratni. Az emberek azonban gondolkoznak! Az őszinte igaz emberek szemében a bátor, férfias, hősiesség, ha kell a hősi halál vállalása, sokkal szinpatikusabb, mint a gyáva meghu­­nyászkodás, a sunyi megalkuvás, az ellenséggel való paktálás, bármilyen jólhangzó szóla­mokkal álcázzák is azokat. Emlékezzünk bőszkén és kegyelettel 1945 február 13. hőseire, és gondoljunk azokra a bátor fiatalokra, akik évek óta mernek emlékezni az 55 év előtti kitörés résztvevőire. figyelő POLITIKA KULTÚRA TUDOMÁNY MŰVÉSZÉT TELEVÍZIÓ Szerezzen információkat a legegyszerűbb, leggyorsabb, legkényelmesebb és a legolcsóbb módon az internetről. Látogasson el a www.hugarian.net honlapjára. A legnagyobb információs bázissal rendelkező, a világ ma­gyarságát összekapcsolni szándékozó honlap várja látogatóit. A www.hungarian.net közszolgálati tevékenysége minden igényt kielégít. Nézzen be hozzánk! Viszontlátásra. Kedves olvasónk! Szíves figyelmébe kívánjuk ajánlani a Szittyakürt című lapunkat, szíveskedjék előfizetni lapunkra - csupán 30 $ - s ezzel támogatni a nemzeti emigráció egyik legmagyarabb havilapját a Szittyakürtöt. Magyar testvéri szeretettel a Szittyakürt kiadóhivatala ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM R O. Box. 32245, Puritas Station, Cleveland, Ohio 44135, U.S.A. Kérjük a szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni. Kérem a SZITTYÁKÉRT című lapot. (Külföldi előfizetést Mellékelten küldök......dollárt a lap egyévi előfizetésére befizetni)S doMárban Név:.................................................................................................................................... Házszám, utca (P.O.Box):................................................................................................ Város, állam:......................................................................Zip code:............................ ffKRONI MfiGYfiR KÖZPONT 2631 COPLEY ROAD, AKRON, OHIO, 44321, TEL: 330-666-9613 BIZTONSÁG. BARÁTSÁG, MAGYARSÁG. Talán az egyetlen hely az Egyesült Államokban, ahol öreg magyarjaink megtalálják mindazt, amire egy magyarságban felnőtt és abban megmaradt magyar testvérnek szüksége van. Az akroni Magyar Központban 20 esztendeje biztonságban, barátságban és magyarságban élnek öreg magyarjaink. Mindent megkapnak, amire szükségük van a lelki javaktól a testi szükségletekig egyaránt. A magyar templomba felekezeti különbség nélkül járhatnak öreg magyarjaink és a különböző felekezetek magyar papjai is látogatják őket rendszeresen. .Magyar gondozók szolgálják fel az ételt, amelyet magyar szakácsok főznek, különös tekintettel az egészségügyi diétákra. Magyar orvosok vigyáznak öreg magyarjaink testi épségére. Az amerikai egészségügyi szervek hivtalos statisztikája szerint az akroni Magyar Központban és az ehhez kapcsolódó Lorántffy Otthonban 5 évvel tovább élnek jó körülmények között az öregek, mint máshol. Rövid vagy hosszabb lejáratú betegségek esetén a kórházi kezelés után a Magyar Központ lakói előnyt kapnak a Lorántffy Otthonba való bekerülésre. Az árak is méltányosak: havi 600 és 1.000 dollár között teljes ellátással, fűtéssel, világítással, léghűtéssel, takarítással, kis autóbusz szolgálattal az orvosokhoz stb. Lehetséges étkezés nélkül is szobát, félházat vagy teljes házat kivenni; ha valaki így kívánja. Általában várakozási idő van, de jelenleg lehetőség van azonnali bekerülésre. Komoly érdeklődőknek ajánljuk a Magyar Központ megtekintését. További felvilágosítás : AKRONI MAGYAR KÖZPONT 2631 Copley Road AKRON, Ohio, 44321 Tel.: 330-666-9613, 330-666-1313 DIENES FERENC 1923-1999 Mély fájdalommal jelentjük, hogy 1999. december 8-án életének ló. évében DIENES FERENC nemzettestvérünk visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. A gyászoló Dienes család, rokonok, a Hungána Szabad­ságharcos Mozgalom és a Bocskai István Kultúrkör tagjai az egyházi szertartás után a Cleveland közelében lévő Sunset Memorial Parkban lévő magyar temetőben vettek végső búcsút szabadságharcos testvérünk­től. Az utolsó útjára testét lezáró koporsóját, mely nagyszerű lelkének hordozója, volt a magyar fajvédelem napszámosaként szabadságharcos bajtársai vitték. Ferikém! Keressük a megfelelő szavakat, hogy méltóképpen kifejezhet­nénk a mélységes fájdalmat, amelyet érzünk e földi küzdőtérről történt hirtelen távozásodon. Bevalljuk: ha nem éreznénk önzetlen, áldozatkész nemes magyar lelked közelségét és nem hinnénk az örök életben melyet vérünkből származó Jézus Urunk nyitott meg számunkra és az örök magyar életfolyamatban, akkor bizony összerogynánk fájdalmunk súlya alatt. Ezért a Szittyakürtben nem búcsúzni akarunk, hanem tiszteletet adni, tanúságot tenni, hogy a nemzet szol­gálata, ami téged éltetett, nem száll sírba porhüvelyeddel. Elfáradt tested megpihen itt az idegen rög alatt, emléked, lelked közöttünk marad, és a Magyarok Istenének kegyelmében folytatjuk a nemzet szolgálatát - Ferikém, te ott a lét másik határán - az egyéni és nemzeti Feltámadás felé. Te bizonyságot tettél küzdelmes életedben a család és nemzet-testvéri szeretetedről, határtalan áldozatkészségről és fajtád iránti rajongásról, Isten veled Ferikém! Nem haltál meg számunkra, csak levetted földi alakodat, az árván maradt csalá­dod mélységes gyászában osztozva magyar lelked, példás hazaszereteted mindig közöttünk marad! Major Tibor „FEHÉRLÓFIA” B Könyvesbolt I Nemzeti kiadványok E 1085 Bp. József krt. 36. Telefon: 303-1072 SZITTYAKÜRT Felelős szerkesztő - Editor: MAJOR TIBOR SZALAY RÓBERT (Magyarországi főmunkatárs) Kiadó - Publisher: A Szittyákért beszerezhető még: Gondos Bt. Budapest XIII., Pannónia u.22. V., Semmelweis u. 1—3 Nemzeti Kultúra Boltja Sopron, Erzsébet u. 17. Nemzeti Könyvesbolt Baja, Jelki tér 6. Griff Könyvesház Kaposvár, Anna u. 12. HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Magyarországi Olvasóinkhoz! Azoknak az olvasóinknak továbbra is díjmentesen küldjük a lapot, akik vállalják a postai költségek felét, 115,- Ft/lap. Tehát aki igényt tart a lapra, 2000. december 31-ig, az 1.380,- Ft-ot az alábbi postafióknak fizessen be: SZITTYÁKÉRT Sz. R. 1243 Budapest 5. Posta Pf.: 637 Kérjük a feladó nevét és címét pontosan feltüntetni! Levelezési cím - Corresp. Offices: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P. O Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio 44135, U.S.A. Interneten: http://web.cetlink.net/~szittya/ E-mail: szittya@cetlink.net ELŐFIZETÉS: Egy évre $ 30.00 - egyes szám ára $ 2.25 - Légiposta előfizetés: Egy évre $ 30.00 A csekket kérjük „Szittyakürt” névre kiállítani. A névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azo­nosak a kiadó, illetve a Szerkesztőség vélemé­nyével, azokért mindenkor a cikk írója felelős. ISSN 1215-5489

Next

/
Oldalképek
Tartalom