Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1999-09-01 / 9-10. szám

2. oldal «IttVAKÖfct 1999. október lament előtti, reggeli zászlófel­vonásnál alig néhány száz néző, - köztük legfeljebb 50-60 fő 56-os árválkodott, - főleg az un. Törté­nelmi Igazságtétel Bizottság katonai szekciójának tagjai, akik tizedesből, őrmesterből, alhadnagyból esetleg hadnagyból lettek előléptetve alezredesnek, ezredesnek, gyakran tábornoknak, hogy nagyobb hálával szolgálják előléptetőiket. Az újsá­gokban, a Rádióban A TV-ben olyan 56-osok nyilatkoztak, akik a forradalom győzelme érdekében semmit nem tettek, esetleg lőtték vagy lövették a „felkelőket”. Nem véletlen, hogy az esti nagygyűlésen az országház előtt, a sokezres tömeg - a legtöbbjük volt 56-os - kifü­tyülte és nem engedte szóhoz jutni Göncz Árpádot, aki 56-os létére /?/ az un. rendszerváltás elmúlt 3-4 évében semmit nem tett az 56- osokért, nem beszélve 56 eszméiről, ami fokozatosan, - de a liberálisok által irányítva tudatosan - az emlékezés homályába tűnik. A Horn-kormány évei alatt a helyzet tovább romlott. A reform kommunisták gőzerővel - a törté­nelmet meghamisítva - azt bizony­gatták, hogy az 1956-os forradalmat ők készítették elő, ők voltak a hősei és lettek a mártírjai. Az a néhány felelőtlen lövöldöző fiatal csak zavarta a kibontakozást. Pedig köz­tudott, hogy ezek a reformerek nem akartak forradalmat! Ök a Kommu­nizmust akarták megjavítani. A történelemhamisításhoz kaptak ezek 60 millió Ft-ot a Horn-kormány tói. Ez a Soros-alapítványtól kapott mil­liókkal együtt lehetővé tette külön­böző, nem egyszer nemzetközi „tudományos konferenciák” tartá­sát, különböző olvasókönyvek, monográfiák kiadását, iskolai tankönyvek ferdítését. Az októberek egyre színte­lenebbek lettek, Kezdtek hasonlítani a kommunista évtizedek protokol­láris, unalmas, hivatalos megem­lékezéseihez. A forradalom minden igaz harcosát elhallgatták, vagy elhallgattatták. A leghitelesebb for-Megyünk , hömpölyög a sereg, Szívünkből magasba tör az ének. . . Meghalni is készek vagyunk! Nem hiszünk az orosz meséknek. A mindig szomorú magyar arcok Ma sugárzanak a mély örömtől. .. A terrorban elfojtott érzések Szabadon! Szívükből fakadnak föl. Zászlóerdő most a pesti utca, Petőfi népe megint talpra állt ! „Az oroszok menjenek haza!” Százezer torok egyszerre kiált. Szabadságvágy ragyog a levegőben, Lyukas zászlókkal tüntetünk... Szabadság kell a rab népnek, Élni akar eltiport nemzetünk! „Elég volt a kommunizmusból!” „Éljen a Haza!” - kiált a tömeg, De ez már sok volt az ávéhának! S közénk talált az első löveg... Zászló esett a sorok közé - rémület szökken a szemekbe -radalmárokat igyekeztek - és ma is igyekeznek - lejáratni, ha kell rágal­makkal és hazugságokkal. A legu­tóbbi időkig csak azok kaptak nyil­vánosságot 1956-os témában, akik 56-ot, mint a kommunizmus meg­javítását célzó reformmozgalmat igyekeztek bemutatni. Ezek elsősor­ban az un. 56-os Intézetben tömörült reform kommunisták. Ok akik szóhoz és nyilvánossághoz juthat­nak, Párizstól, Washingtonig, Kanadától, Svájcig, és főleg Budapesttől New Yorkig. Sajnos e liberális Reform kommunisták mellé zárkóztak fel azok az un. „56- os és forradalmi” szervezetek veze­tői, akik szánalmas, alamizsnának is alig nevezhető állami támogatásért, még a nemzetellenes Hom-kormány­­nyal is hajlandók lettek volna egyezkedni. Igazi 56-os harcosok már kevesen vannak, soraik egyre ritkul­nak, egyre nehezebben élnek. Szomorúan, lassan mindenkitől elfelejtve azt kell látniuk, hogy azok a szép és nemes eszmék melyekért 1956-ban fegyvert fogtak és egész életüket erre áldozták, lassan elenyésznek. Helyettük volt rabtartóik, az elvtársakból urakká vedlett „újkapi­talisták” a Nyugatról beszivárgó „vadkapitalisták” és nemzetközi maffiózók, kacsalábon forgó 100 milliós villáit láthatják. A szociális igazságosság, a nemzeti büszkeség és nemzeti öntudat ápolása helyett pedig, a kozmopolitizmus és liberal­izmus gazdasági, ideológiai és „kul­turális” szennye borítja egyre job­ban az országot. Az 56-osok már öregek, betegek, fáradtak, tenni már nem sokat tudnak, de figyelnek és várnak, hogy helyettük a fiatalok vigyék tovább 56 igaz eszméit. Ne engedjék elorozni azoktól a dicsőséget, akik legtöbbet áldozva világtörténelmet írtak. A fiatalok előtt az élet. Az ő kötelességük az, hogy 1956. emléke is olyan fénye­sen ragyogjon törté-nelmünk egén, mint az 1848^-9-es szabadságharc emléke. „H-a-z-á-m!” - kiált egy szép diák, S rázuhant a történelemre. De nincs idő, megyünk tovább! Golyók fütyülnek szívet keresve... Csak zászlaját ragadjuk föl, hogy Nevünket a szégyen, el ne temesse ! Ő ott maradt, jaj! Nem egyedül. . . A holtak száma egyre nő! Gránát robban, hull a törmelék, Vakit a vakolatfelhő. Elfulladt a nóta, folyik a vér. . . S mi mégis megyünk, megyünk előre! Alig tíz lépést, s a golyózápor, Második zászlósunkat is megölte. Tüdőnkbe tódul az omladékpor, Ordítok ahogy torkomból kifér: Ne lőjetek! Mi a nép vagyunk!- És válaszul - hűvös meleg ér... Szabadságvágy ragyog az éjszákéban, S mi sebesülten is menetelünk. . . Szabadság kell a rab népnek, Élni akar magyar Nemzetünk! VIHAROS VIKTOR BUDAPEST 1956. meghódítására kidolgozott szovjet katonai program elvérzett a budapesti harcokban. Budapest hősei a XX. században másodszor akadályozták meg Nyugat Európának szovjet általi lerohanását. A legyőzhetetlennek tar­tott szovjet hadsereg veszített Budapest falai alatt. A megzavarodott szovjet egységek a Szuezi-csatornát ker­esték a Dunánál, mert oda kellett volna megérkezniük az eredeti tervek szerint. A szovjet politikai program is összeomlott, mert az ígéret a szovjet kiképzési rendszerben mindig a zsák­mány megszerzésére és elosztására volt felépítve. így jöttek be Európa városaiba és falvaiba 1945-ben is a szovjet katonák. „Az ennivaló előttetek van, fogláljátok el a falut vagy a várost és ott tietek lesz minden, az élelem, a nők és a dicsőség!” 1956-ban Nyugat-Európa városainak és fal­vainak kifosztását ígérték a szovjet katonáknak a kiképző táborokban! Ezért zavarodtak meg a Magyar­­országon levő szovjet egységek, akiknek nem a gazdag nyugatiak, hanem a szegény magyar munkások ellen kellett volna harcolniuk. És ezért nem harcoltak, mert rádöbbentek arra, hagy becsapták őket! Az újon­nan érkezők pedig mért raboltak, fo­sztogattak, erőszakoskodtak és ke­­gyetlenkedtek, mert azt hitték, hogy megkezdődött a „végső harc”. Mind­ezt az 1956-os szabadságharcban elfogott szovjet katonák vallották így, tehát ezek a tények kétségbe nem vonhatóan igazak. Amikor 1956. decemberében az Egyesült Államokba érkeztem és a magyar szabadságharc dicsőséges csodáiról beszéltem, méltatva a ma­gyar gyermekek, fiatalok, férfiak, asz­­szonyok és lányok hősiességét, akkor egy „magyar” lelkész, aki 1934. óta az Egyesült Államokban tartózkodott, azt mondta, sokak előtt, nekem Cleve­­landban: „Mit gondoltatok ti magya­rok, hogy szembe mertetek szállni a világ legnagyobb hadseregével, amikor mi, az Egyesült Államok sem merjük megtenni azt!” Nézzük meg, mi történt az 1956- os magyar szabadságharc után. A szovjet fegyverek legyőzhe­tetlenségébe vetett hit összedőlt a Vörös Hadseregben. A szovjet tábor­nokok rájöttek arra, hogy képtelenek Európa lerohanására, mert mögöt­tük egy 100 milliós ellenséges had­sereg áll harcrakészen, hasonlóan a magyarokhoz. 1956 ősze óta, az előkerült dokumentumok szerint, már nem tervezte a szovjet Nyugat- Európa lerohanását! A szovjet politi­ka is elvesztette erejét, Nyugat Európa erős kommunista pártjai - a magyar szabadságharc hatására - fokozatosan vesztettek tagjaikból és politikai erejükből. Megsemmisült az amerikai Kommunista Párt. A szovjet űrprogramot békés célokra változtat­ták át. Az Egyesült Államok pedig látva a szovjet katonai veszélyt, nekilendült a hadiipar modernizálásának és hamarosan leelőzte a szovjetet az űrben, a földi fegyverekben, a légi­erőben és a tengeralattjárók vonalán. A biztos háború felé haladó világ és a biztos pusztulás utján haladó em­beriség a magyar szabadságharc következtében békés útra lépett. 1956-ban megkezdődött a világ­kommunizmus halála. A pesti utcán kezdődött meg, a magyar városokban és falvakban kezdődött meg. A ma­gyar szívekben és magyar agyakban kezdődött meg. A többi már csak a haldoklás elhúzódása és a világkom­munizmus lassú de biztos megsem­misülésének útja. Nem véletlen, hogy Magyarorszá­gon szűnt meg az Európát kettészelő vasfüggöny. Nem véletlen, hogy Magyarország volt az első a világon, amely teljesen felszámolta a kommu­nizmust 1920-ban. Nem véletlen, hogy 1945-ben és 1947-ben a szovjet hadsereg által megszállt Magyar­­országon kétszer is vereséget szenvedtek a kommunisták a szavazóurnáknál. Nem véletlen, hogy a mi népünk írta a történelmet a XX,­­ik században éppen úgy, mint az Európára rontó tatárokkal vagy törökökkel szemben. Nem véletlen, hogy az összes világhódító mozgal­mak és népek Magyarországon véreztek el a történelem folyamán. Mi magyarok a győzelmek népe vagyunk! Még a látszólagos vere­ségeken keresztül is legyőzzük min­den ellenségünket! Hol vannak ma már a minket legyőző kánok, szultánok, császárok, királyok, cárok vagy elvtársak? Mind eltűntek a történelem süllyesztőjében! Mi még mindig ott vagyunk és örökre ott leszünk a magyar ősök Kárpát­medencéjében! Legyőzve is győzel­mesen, halálra ítélve is élve, és egy nemzetközi világban is magyarként! Ez az 1956-os magyar szabadságharc tanítá­sa! Ezért volt a mi dicső szabadsághar­cunk a XX. század emberi történelmének legnagyobb és legcso­dálatosabb eseménye! Legyenek örökre ál­dottak az 1956-os ma­gyar szabadságharc hősei, mártírjai és élve maradt szabadsághar­cosai! Legyenek áldot­tak azok, akik emlé­keznek azokra, akik az emberi történelem leg­szebb, legdicsőbb és legcsodálatosabb lapjait írták! Főt. Dr. Dömötör Tibor szabadságharcos püspök GYERMEKET! •« ** JOVOT! BUDAPEST, OKTÓBER 23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom