Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-06-01 / 6. szám
A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) x írvjrv v i^r\i^o rr ÁLL A VIHARBAN MAGA A M «ITTVAKOfcf A HUNGÁRIA SZABADSAGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. XXXVIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM - 1999. JÚNIUS Major Tibor A MI FÖLSZABADÍTÓNK AZ IGAZSÁG LEGYEN! 1920. JÚNIUS 4. A Trianon szégyenét a történelem lapjairól nem lehet lemosni, de bilincseit széttörheti a magyar nemzeti erő, ha őseink küzdelmére és nagyszerű teljesítményére tekintve,a fejlődésnek,a tisztánlátásnak,a korszerű nemzeti munkának útjait járja a magyar. Történelmi példa előttünk az Árpád-kori honegyesítés, az ország alapozás és állam szervezés. Ennek nagy műve nem volt egyszerű ezer év előtt, mint ahogyan azt ezer év után mi könyvekből tanultuk. Nem is ment máról-holnapra, nagy elődeink mégis végrehajtották. Az új honvisszafoglalást tehát a változott viszonyok között is végre lehet hajtani azzal a tehetséggel és vezérlő zsenialitással, amelylyel elődeink végrehajtották. Úgy, ahogyan ők készültek rá, ahogyan ők készítették elő és ahogyan ők időzítették. ' A mohácsi vésszel indult korszak, amely török hódoltságból, magyar népünk pusztulásából, Habsburg-dinasztia uralkodásából, az idegenek bevándorlásából, a nemzetiségi elvnek országcsonkító érvényesüléséből, egy vesztesen megvívott háborúval a trianoni feldarabolásra vezetett, ahol a diktátorok két vádat szegeztek ellenünk és hoztak azok alapján ítéletet. A súlyosabbik vád úgy hangzott, hogy a magyarság mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik alkotó és cselekvő tényezője, felelős az első világháború kirobbantásáért, valamint a monarchia keretében élő népek elnyomásáért. A vádakhoz az 1867-es kiegyezés cikkelyei alkották a formális jogi alapot. A magyarság nagy többsége sohasem nyugodott bele a kiegyezés szomorú tényébe és végig az ellen foglalt állást. Az ország vezetőrétege az 1867-es kiegyezés alkalmával adta fel formálisan a magyarság függetlenségét és vállalta közjogilag a sorsközösséget a Habsburg-birodalommal, amelynek végzetes sorsába aztán egy félszázad múlva osztoznia kellett. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzetközi jogi és államjogi vonatkozásban a formáknak és jogi képleteknek milyen döntő szerepük van, akkor megérthetjük, hogy milyen súlyos helyzetben volt a magyarság Trianonban, ahol a békekötés csakis azok mohó követeléseit elégítette ki, akik igazán akarták,előkészítették és felidézték az első világháborút. Amikor a győztes nagyhatalmak az utódállamokat megalkották, mechanikus és történelmietlen módon alkalmazták a pusztán anyanyelven alapuló nemzetiségi elvet oly területekre, melyeknek történeti előfeltételével ez az egyoldalúság nem fér össze. A győztesek csak a harcot látták, amelyek a magyar nemzetiségi politika síkján, a magyar állam törvényes keretei között és a legalkotmányosabb formában folytak le az első világháború előtti évtizedekben és nem akarták tudomásul venni, hogy amikor a magyar állam gátat vetett az országromboló agitátorok tevékenységének, akkor a magyar állam megszüntetése elleni törekvések elnyomásáról volt szó. 1920. június 4-én a békediktátorok leválasztottak a magyar állam területéről olyan országrészeket és a balkáni nacionalizmusokra bontották a soknemzetiséget befogadó magyar birodalmat, amelynek megszervezése és az európai kultúrába való bekapcsolása az őshonos magyarság vitathatatlan műve volt. Ahol a nemzetiségek mindenképpen sokkal magasabbrendű életet éltek a magyar államkeretek között, mint előző hazájukban. Itt alapozták meg a magyarság hathatós segítségével, kint élő testvéreik nemzeti kultúráját, azt a kultúrát, amelynek nevében 1920. június 4- én felszabadították őket a „magyar elnyomás” alól, abban az országban ahol európai viszonylatban is legmagasabb volt a nemzeti kisebbségek intenzív védelme, istápolása, támogatása. A történelem ítélőszéke előtt hamisnak bizonyult az a vád, hogy a magyar állam elnyomáson épült és nem volt alkalmas idegen nemzetiségek vezetésére és összefogására. A szentistváni alapokon álló Magyarország példaszerű módon felemelkedett erre a magaslatra. 1920-ban Jaksics Vazul szerb író és tanár előadásban ismertette azt a tényt, hogy Magyarország a szerbek kulturális önkormányzatát a legszélesebb és legdemokratikusabb alapokon biztosította az 1868. évi IX.t.c.-ben. E törvény értelmében - mondotta - a görögkeleti szerb egyház hívei jogosultak egyházi, iskolai, valamint ezekkel kapcsolatos alapítványi ügyeket saját egyházi szervezeteikben önállóan intézni. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy a Magyarország területére menekült szerbek már évtizedekkel azelőtt, hogy a „kisebbségi jogok” megszülettek volna, olyan önkormányzati jogokkal ruháztattak fel, amelyeknek nem kevesebbet köszönhetünk, mint azt, hogy kulturális és faji sajátságaikat érintetlenül biztosíthatták. A románok kitörölték emlékezetükből, hogy a szentistváni gondolat nem jelent erőszakos magyarosítást a nyelvben és a külsőben. Magyarországon keletkeztek a legelső románnyelvű nyomdák, de itt készültek a román tankönyvek és ismeretterjesztő művek, a magyar állam jóvoltából. A magyar fejedelem fordítatta le a Bibliát elsőízben román nyelvre és először adott románnyelvű zsoltárt a kezükbe. „A románok egész műveltségüket az erdélyi fejedelmek bőkezűségének köszönhetik - mondotta Guy de Roquencurt francia politikus - akik a könyvnyomtatást megismertették velük. „Műveltségi szempontból ma is a románok felett állanak.” Egy romániai művelődéstörténeti író, a legtekintélyesebb romániai folyóiratban,a „Convorbiri Literate”ban a következőket írta: „A műveltségnek az a néhány sugara, amely az elmúlt századokban minket is megvilágított Magyarországból jött hozzánk.” A fentiek megerősítésére a román Moldován Gergely történetírónak „A magyarországi románok” c. munkájából a következőket idézzük: „A román nemzeti irodalom első alapköveit láthatólag Magyarországon teszik le. Itt kezdődik tehát a szabadabb gondolkodás és a nemzeti nyelvnek művelése. Míg a görög és a szláv egyházi hatalom a román fejedelemségekben, de magában a Balkánban is, minden népet leigázott, hogy azok nemzeti nyelvük használatáról nem is álmodozhattak, addig Erdélyben a reformáció a román nyelvet felszabadítja béklyóiból s annak használatát az egyházban egyenesen megparancsolja.” A szerbek legnagyobb irodalomtörténeti írója, Szkerlics Jovan, Belgrádban 1911- ben megjelent „Istorija Sove Srpska Knizevnosti“ c. művében az adatok tömegével bizonyítja, hogy a szerb civilizáció magyar területről indult meg. így többek között kiemeli, hogy a délvidéki szerbek miután a magyar állam vendégszeretetét elfogadták, Magyarországnak gazdaságilag legjobban szituált polgáraivá váltak s ezek emelték az első szerb iskolát, ezek szervezték meg elsőként a szerb iskolaügyeket, ők adják ki a szerb tankönyveket, 1830-tól 1850-ig, tehát 20 év alatt, 1440 szerbnyelvű munka jelent meg Magyarországon. 1811-ben nem kevesebb, mint 12 szerb könyvkereskedés állott fenn magyar területeken és 2 gazdag könytár Budán és Újvidéken. Ilyen „elnyomó” volt a magyar abban az időkben, amikor saját belpolitikai függetlenséggel és szabadsággal sem rendelkezett. Stanojevics Stanoje a belgrádi egyetem történelemtanára a „Politika” 1923. év augusztusi számában a „Vajdaság”-ról szóló történeti cikkében azt mondja, hogy a délvidék a modem szerb felvilágosodásnak és kultúrának a bölcsője, mert míg a török uralom alatt élő szerbeknek pusztán létükért kellett nyers harcot folytatniok, addig a török iga alól felszabadult „vajdasági” szerb nép kedvezőbb körülmények között volt és meg volt a lehetősége arra, hogy kifejlessze gazdasági és kulturális életéL A- szerb nemzeti történelemben a Vajdaság legnagyobb jelentősége az itt született szerb nemzeti eszmében,a szerb nacionalizmusban rejlik. A Vajdaság - közli Stanojevics Stanoje - tipikus képviselője a szerb nacionalizmusnak.” Világos tehát ezekből a megnyilatkozásokból az is, hogy a trianoni hazugságokkal szemben a magyarok századok óta biztosították úgy a román, mint a szerb nép politikai és kulturális szabadságát. Ez volt dunamedencei feladataink legnemesebbike. Nekünk mindig az volt a hivatásunk, hogy vegyes nemzetiségi államot vezessünk a Duna medencében a mérsékletnek, igazságnak, szeretetnek és a politikai érettségnek nemzetvédő kötelezettségével. Az 1867-es kiegyezés vezetőrétege azonban serkentette és növesztette a haza területén az idegenek országfoglalását, de nyomta, fojtotta vagy kirekesztette a magyart. Az alkotmányos élet beállta után a magyar állam ténykedését a szerb és román nemzeti egyházak önkormányzatának 1868. évi Xl.t.c. utján való rendezésével kezdte meg, látta el ezeket a nemzeti egyházakat birtokokkal. A görögkeleti egyházak 95.394 kát. hold földet kaptak az országtestéből. Továbbá a 18 görögkeleti kolostor birtoka Temes, Torontál, Bács-Bodrog, Krassó-Szerény és Arad vármegyékben az adományozás 33.431 kát. holdat tesz ki. Ugyancsak elláttuk birtokkal a görög katolikus románokat is. Egymaga a nagyváradi görög katolikus román püspök 139.000 kát.' holddal rendelkezett. E rendkívüli kedvező helyzetük folytán a trianoni békediktátum idején a nagybirtokaikon kivül a görög katolikusok 13,277.329 aranykorona értékű alapítványokkal, a görögkeleti román egyház ingatlanain felül 12,000.000 aranykoronát meghaladó értékű alapítványokkal, a görögkeleti szerb egyház 112,126 kát. hold ingatlannal és 16,495.236 aranykorona egyéb értékekkel rendelkeztek. Mindenkor arra törekedve, hogy államot alkossanak az államban, egyházaikat a politikai és nemzetiségi követelések fórumaivá tették. Ai/iotoU TRIANON 1920punius 4L SZKMNSZKOOroúoCt Seocbri MtsrrmrooCva JtCOSOAWACfoM ftooekmficcoccmoflamxt 126fioM2eoaonufpna( ROMÁMASMoS tííaÁmtSoemma^arml CSONKA-MA0MR0RSZA6 Stfíikm txtoaoeomojfvjve NEM - NEM SOHA!
