Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-04-01 / 4. szám
4. oldal »IttVAKdftt 1999. március MAGYAR AUTONÓMIA ERDÉLYBEN ÉS A PÁRTIUMBAN ?... Napjainkban egyre gyakrabban esik szó az anyaországok, így a Trianon utáni Magyarország határain kívül élő nemzetrészek autonómia (személyikulturális, helyi önkormányzati, területi) megszerzése iránti törekvésekről, érintett államoknak az e törekvésekhez való viszonyulásáról. A megállapítások röviden a következőkben foglalhatók össze: 1. Egészséges állam nem helyezkedhet szembe a hatalma alá tartozó nemzeti kisebbségek autonómia törekvéseivel, mivel az autonómia megvalósítása a jólétet, a művelődést, a nemzeti kisebbség és az állami hatalmat felette gyakorló ország és többségi nemzet békés együttműködését mozdítja elő. 2. A törvényi biztosítékok mellett létrehozott autonómiák esetében is kérdéses lehet előirányzott céljaik megvalósulása. 3. Ha az autonómiák nem szolgálhatják kellőképen az anyaországok határain kívüli nemzetrészeknek legalább a fennmaradásához fűződő érdekeit, életrehívásuknak nincs értelme. Minket, a maradékhaza magyarságát, az erdélyi és a pártiumi magyar nemzetrészek javára kialakítandó autonómiák megvalósulása foglalkoztat. Arra a következtetésre juthatunk, hogy e két területen bármilyen autonómia létrejötte elképzelhető ugyan, de megvalósíthatatlan. Mert lehet ugyan, hogy a nemzetközi helyzet alakulása arra kényszeríti, vagy fogja kényszeríteni Romániát, hogy erdélyi és pártiumi magyar nemzeti kisebbségének ad területi autonómiát. Ez azonban román körülmények között, csak formális és ideiglenes lehetne, mivel eleve ellenkezne Romániának, a román nemzetnek a dákoromán folytonosság fikciójára épülő, fundamentalista alapokon nyugvó alkotmányának a nemzetállamról szóló rendelkezéseivel. De szintén lehetetlen lenne azért is, mert az államvezetés esetleges „autonómia párti“ jószándéka nem élvezi a román nemzet tömegeinek a támogatását ebben a kérdésben. Szembe kell néznünk tehát azzal, hogy:- ahol a magyar autonómia (autonómiák) megszerzésére irányuló politikai álláspontokat kialakítják, ott Európa más országaitól és nemzeteitől eltérő, más világ és más „játékszabályok“ uralkodnak, érvényesülnek;- amióta Románia Erdélyt és a Pártiumot is megkapta, a román nemzet és vezetése csak Nagy-Romániában, sőt egy még nagyobb Romániában (de la Nistru p’in la Tisa, azaz a Dnyesztertől a Tiszáig!) tud gondolkodni. Területi egységén belül, még csak elképzelni sem tud semmiféle autonom területet;- Romániában - sajnos ha kimondatlanul is, de napirenden tartják a „magyar kérdésnek“ azt a megoldási(!) lehetőségét, hogy nekik arra alkalmas időben „megszabaduljanak“ az erdélyi és pártiumi magyarságtól kétféleképpen: pogrommal (pogromokkal), vagy az országból való kiűzéssel úgy, ahogyan kiűzték a II. világháború után, a 850 ezerből még megmaradt 425 ezres zsidóságot és a 800 ezres németséget (szászokat és svábokat). A két terület magyarságának tömbjei tehát autonómiához juthatnak ugyan, de csak olyanhoz, amelyet már a megadását követő közeli jövőben nemcsak megsínyleni fog, hanem kegyetlenül megszenvedni is! S ez - amint a következőkben rámutatok - nem valami hangzatos frázisok összessége, hanem olyan, a románság történelme által igazolt állítások és lehetséges, várható következmények, amelyeket igazán megérteni a románság múltja ismeretében lehetséges. Mert Romániában „a jelen“ a magyarság számára mindig ígéretes volt, de amikor abból „múlt“ lett, az csak megvetést, kisemmizést, üldözést jelentett! Az esetleg autonómiához jutott magyarság Romániában nagyon rövid idő alatt, olyan gazdasági és kulturális szintemelkedést érne el a román területek lakosságához képest (az okokat felsorolni román tömegek érzékenységét sértené), hogy az beláthatatlan következményekkel járó belső feszültséget keltene. Nyugtalanítaná a román lakosság egy részét Románia - és ez nem sértés, mivel történelmi tények bizonyítják - soha sem nemzetközi sem saját belső, a nemzeti kisebbségekre vonatkozó kötelezettségeit nem tartotta meg. Miért tartaná meg éppen a magyar nemzeti kisebbsége részére esetleg vállalt autonómiákkal kapcsolatos kötelezettségeit? Keresné a működésükben „rendellenességeket”, hogy állandó rettegésben tarthassa és felelősségrevonást alkalmazhasson az ezeket az auto-nómiákat irányító magyar vezetőkkel szemben. Románia egyébként is, az autonómia puszta felvetését, vagy egyszerűen elhallgatja, vagy szecesszióra, elszakadásra való törekvésnek minősíti. Alapot nyújt számára e tekintetben a területi autonómia bűnösen lábjegyzetté való lefokozása a román és a magyar állam közötti un. „Alapszerződésben“. Mi több, alapot nyújt arra is, hogy Románia az erdélyi és a pártiumi magyarsággal szemben - autonómiára vonatkozó igényei - magabiztos, arrogáns magatartást tanúsíthasson. De ha mégis sor kerülne ezeknek az országrészeknek a területi autonómiájára, a szecesszió vádjával Románia bármikor felléphet az autonóm terület magyar vezetői, politikai elitje ellen. Erdélyben és a Partiumban a magyarság esetleg megvalósuló autonómiája - román vélekedés szerint - szétszabdalnák az erdélyi és a pártiumi románságot. A Székelyföldnek, a Partiumhoz tarozó, továbbá a Küküllők vidékének, stb. biztosított autonómiák maguk közé zárnák az erdélyi román tömbök lakosságát. Ezek el lennének szakítva a Keleti és a Déli Kárpátokon túli románságtól is. Csak tévedhetnek azok, akik az erdélyi és a pártiumi magyarság egyes tömbjeinek területi autonómiát kémek vagy követelnek. Ha csak a kb 700 ezres székely magyarság jutna autonómiához, az erdélyi és a pártiumi magyarság mintegy 1,5-1,8 milliós tömege kívül maradna az autonómián a teljes kényszer asszimiláció, vagy éppen asszimilálódás áldozatává lenne. Úgy tűnne, mintha Erdélyben csak a Székelyföldön élne magyarság!...Erre lehetőséget adni jóvátehetetlen bűn lenne! Az erdélyi és a pártiumi magyar autonómiák kialakítása és működése támogatására, az anyanemzet gazdasági és egyéb segítséget nyújthat. Megvalósítása esetén azonban arra is gondolnunk kell, hogy egy adott, arra neki alkalmas időben Románia ismét megfosztja a „gazdaságilag megerősödött“ magyarságát minden vagyonától, mint ahogyan tette ezt mind az I., mind a II.világháború után. Ebben az esetben nemcsak az erdélyi és a pártiumi magyarság veszítene, hanem a segítséget nyújtó csonkahaza magyarsága is! Az ismertetettek fényénél joggal kockáztathatjuk meg kérdésfeltevésünket van-e értelmük az erdélyi és a pártiumi magyar autonómiák létrehozásának? Ha nincsen - márpedig véleményem szerint nincsen -, akkor az erdélyi és a pártiumi magyar nemzetrészek ügyének helyes megoldásául, Raffay Ernő más történészeinkkel egyetértve, egyedül a határrevízió, Trianon reparációja szolgálhat megoldásul, lehetőleg Magyarországnak az Európai Unióba való felvétele előtt, vagy legkésőbb ezzel egyidejűleg. Szükséges a területi revizió, reparáció, mert Románia 1918-1920 óta az egyes embernek sem tudott emberhez méltó, megkülönböztetésmentes életviteli lehetőséget biztosítani, ha az magyar volt. Ezért Románia, ez a hagyományosan idegengyűlölő, másságtagadó, kisebbségellenes ország jogi intézményényein belül egy, vagy több területi, vagy bármilyen más fajta autonómia megadása sem most, sem a jövőben, nem fog változást hozni a magyar nemzetrészek, tömbök életében. A két ország közötti viszony, ennek minden jószándékú, kölcsönös palástolása ellenére, veszedelmektől terhes. Ezektől a veszedelmektől előbb vagy utóbb, meg kellene szabadulni. Erre azonban a két ország: Magyarország és Románia képtelenek. Ezért csak egy nemzetközi, kényszerítő erőt is jelentő akarat lehet képes arra, hogy a romániai-erdélyi magyar nemzeti kissebbség helyzetén segítsen. Akik ennek az ellenkezőjét állítják - sajnos! - vagy rosszhiszeműek, vagy tájékozatlanok a történelemben és a politikában is!...Vagy nemzetárulók!... Budapest, 1999. március Dr. Kosztin Árpád a Magyar Közírók Nemzeti Közösségének elnöke „...Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszaadhatják. De amiről a nemzet félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges...” (Deák Ferenc) Szedenits Jenő KÖNYÖRGÉS Egy árva, megalázott, meglopott, Kálváriát járó nép nevében, Ezerszáz év hősi áldozatát Tesszük szent oltárodra Urunk. Ajkunkon rebeg úri imádság, Midőn lelki, testi ínségünkben, Esedezve Tehozzád fordulunk. Szittya-magyar népünket, netán Elfeledted volna, Duna-Tisza Táján honos hosszú idők óta, Ahol Nimród és Atilla király Véréből származó kései unokák, Hős Árpádházi királyok uralkodtak Hosszú századokon dicsőségben, Bölcs keleti türelemmel, törzsi Vérszerzödés igaz szellemében. Ősi nemzetségek, nagy családok, Viszály nélkül, békességben éltek, Boldogság tanyája volt az otthon, Hittel áldozott nép istenének. Magyar hazában jog asztalánál, Minden nép egyformán foglalt helyet. Jóban, rosszban, minden honi népek Egyenlőn szeltek lágy magyar kenyeret. Pajzsa voltunk keresztény világnak, Ünnepelt bajnok sokszáz nagy csatán. Magyar szent korona szép keresztje, Tündökölt Európa homlokán. Vészterhes idők nagy harcaiban, Hol jóra, hol rosszra fordult sorsunk. Tatár, török, orosz dúlta portánk, Habsburg igát századokon hordtunk. Irgalmas szívünk folyton vérzett, Igaz békességet mégsem leltünk. Túrán keresztjét mérte sors reánk, Keserű bánattól csordultig telt lelkünk, Urunk! Nézd mivé lett szép magyar hazánk! Oh! Hova tűntek dicső századok? Hol vagytok ti világverő hösök? Honszerzö Árpád vezérlő alakja, Zrínyi hős lelke merre bolyong? Hol van Kinizsi törökverö karja, Hunyadi hadvezér bátorsága, Sas szemének tüzes villogása, Kalpagos ősök hazát védő kardja, Ópusztaszer merész álmodása, Hol vagy csatabárdok magyar hőse, Bizánc kapuját döngető Botond? Emlék-kertünk arany virágai: Kanizsai Dorottya, dicsőségünk Gyászos temetőjének angyala. Te lemostad oszmán gyalázatot S őrködsz hősöknek álma felett. Intsd kegyeletre romlott népedet. Zrínyi Ilona, Munkács várának Hős védője, előtted megtorpant Kevély császár hatalmas serege! Törékeny női válladon pihent, Hív magyar vitézség becsülete. Kegyes szívű Lorántffy Zsuzsanna, Eger hőse Dobó Katica, szent Életű magyar nagyasszonyok! Ti Szépséges, halvány szellem csillagok, Reményt keltő fényetek hol ragyog? Hova lettél hősi magyar múltunk, Őseink dicső neve él e még? Bethlen, Bocskai, Rákóczi nevét, Tiszteli e új magyar nemzedék? Tudják e miért korpás kenyerünk, Hogy a gyávának csak az alja jut? Hogy délharangszó mit jelent nekünk, Ha orozzák az utolsó falut? Hogy magyar nyelvünk drága kincs nekünk, Ki beszéli, ajkán ima terem! E nyelv nélkül nincs magyar, nincs nemzet, Csak kárhozat, pokoli gyötrelem. Szánd meg Isten árva magyar népünk, Áldó szemeddel tekints le reánk. Sokszor megbűnhödtük mi már vétkünk, Örvény sodrában ne hagyd el hazánk. Tizenegy évszázad harca után, Megcsonkítva, kifosztva áll a hon. Enyészet hamván hallgat ősi hant. A szent könyv fekszik ódon asztalon. Leírva benne minden áldozat: Muhi, Mohács, Arad, Trianon gyásza. Szent mártírok keserves himnusza. Ötvenhatnak csodás lángolása. Magyar szív, lélek, döntö akarat. Imádság, mely összetart és egyberáz S tizenöt millió szív feldobog! Sápadt arcokon kigyúl harci tűz, Pusztaszer felett napunk felragyog! Dicsőbb, szebb korba tér Turul madár. Bús, tespedt lét után, kivirul a Krisztus keresztes szép magyar határ!
