Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-04-01 / 4. szám
2. oldal WTTVAKÖfct 1999. március Bácska magyar áldozatainak számát szintén becsülhetjük ötezerre, épp úgy, mint a románok által legyilkolt erdélyi Alsó-Fehérmegyét, a haza két megy éj? tehát ártatlan áldozatul tízezer vértanút szolgáltatott a népszabadság szent ügyének” olvassuk meghatódva Kacziány Géza örök tisztelgésre késztető történelmi munkájában. Az 1848/49-es Szabadságharc leverése után az akkor Magyarország testéből kihasított Szerb Vajdaság felállítása is a önkény ténye volt a magyar nemzeti törekvések elfojtására. Amikor a törvényes rend és az alkotmányos élet újra helyreállt, nem is lehetett fenntartani. Erre rövidéletű önkényes tényre alapítják a szerbek ma is a magyar Délvidéken területi igényeiket. A „vajdasági kérdés” tárgyalásánál, a történelem mindig történelem marad. A trianoni békediktátum nem a „Vajdaságot“ rabolta el Magyarországtól, hanem Bács-Bodrog vármegyét, ezt Bácskának hívjuk, továbbá Torontál- és Temes vármegyét, ezt pedig, mi magyarok Bánátnak nevezzük. Vajdaság csak a nagyszerb törekvésekben szerepel. Délmagyarország gyarmatosításában a Szerbiához csatolt Bánságnak, Bácskának és Baranyának területét a szerbek „Voivodiná”nak nevezték el. Ennek az elnevezésnek semmiféle történelmi, etnikai vagy földrajzi alapja nem volt. A szerbek csak azért vezették be a geopolitikai fogalmak közé, hogy a „Bánság“, „Bácska“ és „Baranya“ elnevezések eltüntetésével elpalástolhassák ennek a területnek magyar jellegét. A geopolitikai elnevezés felcserélésése azonban nem tüntethette el a valódi helyzetet, mert az őshonos magyarság olyan kulturális és gazdasági értéket képviselt, amit egy földrajzi név elszerbesítése megváltoztatni nem tudott. Ezért vezették be a szerbek etnikai, kulturális és gazdasági politikájukban az erőszakos magyar-elnyomást, hogy az elszerbesítést a valóságban is keresztül vihessék. Megkezdték az őshonos magyarok tömeges kiutasítását. 1918. végétől 1921. elejéig 3.272 magyart tettek át a határokon. Az elrabolt délvidéki területeken a kiutasításokat csoportokra, vagy egyénekre rendelték el, úgy hogy a családfenntartó apát vagy fiút elválasztották családjának többi tagjától, elszakították gyermekeitől, a gyermekeket szüleiktől. így tehát ez a számadat csak a hivatalosan kiutasítottakra vonatkozik, de összegében majdnem megkétszereződik, ha hozzáadjuk azoknak a számát, akik kénytelenek voltak a kiutasítottakat követni. Az így megfogyatkozott magyarság azonban még mindig tekintélyes etnikai erőt képviselt az elrabolt területeken, elért 1929-ben, a királyi diktatúra kikiáltása alkalmával, a magyar jellegű délvidéket közigazgatásilag beleolvasztották a Dunabánságba, vagyis hozzácsatolták a szerb jellegű Észak-Szerbiához. Az elszakított Délvidéken végrehajtott szerb agrárreform nemcsak a magyar birtokosokat sújtotta, hanem a magyar kisebbség egész egyetemét. A magyar tulajdonosoktól elvett földbirtok elveszett a magyar népi csoport birtokállományának szempontjából, mert annak felosztásakor az őshonos magyar földigénylőket mellőzték. Ez a hatalmas értékű őshonos magyar és nemzeti vagyon a magyar népi csoport tulajdonából szláv népi csoport tulajdonába került és ezzel lehetővé tette, hogy gazdasági gyökereket eresszen az elrabolt Délvidék magyar földjében. A kisajátított 751.149 hektárnyi területet 74.188 földigénylő között osztották ki. Ezek mind szláv népi csoporthoz tartoztak, akik közül csak 57.194 volt délvidéki számozású szerbhorvát, a többi 16.994 más területről odatelepített dobrovoljác, és más szerb telepes volt. A szerb földreform a magyarságot nemcsak birtokállományában, hanem etnikai számarányában is gyengítette. A kiüldözés, a közigazgatási területek átcsoportosítása, névelemzés, az erőszakos egyházi áttéritések, a telepítések, a tisztviselők célzatos áthelyezése, a gazdasági és kulturális gócpontoknak a leépítése vagy máshová való helyezése, voltak azok a legfontosabb kisebbségpolitikai módszerek, amelyek alkalmazásával akarták elérni az őshonos magyarság számarányának csökkenését. A magyar lélek olyan erőpróba alá került, hogy a szerb gyarmatosítók joggal várhatták megtörését, ami azonban nem következett be. Amikor vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója 1941. április 10- én emlékezetes hadparancsát követően a honvéd hadsereg Gorondy-Novák áltábornagy, később vezér-ezredes parancsnoksága alatt ötvennyolc esztendővel ezelőtt 1941. április 12-én az elszakított Délvidék viszszafoglalásakor villámgyorsan áttörte a baranyai háromszög rendkívül megerősített és hevesen védelmezett szerb erődvonalát, olyan magyarság köszöntötte a felszabadító honvédeinket, amelyet nem lehetett sem az idő múlásával, sem az erőszakos eszközökkel nemzethűségében megingatni... Amikor pedig Délkelet-Európa lángokban állott és a bolsevista tűzvész lángjai már átcsaptak a Tisza-Duna közé is. „A bácskai magyarságnak helytállást parancsolt végzete. Ott maradtak martalékul a pánszlávizmussal ölelkező vértől részeg titóista partizán hordák védtelen szabad prédájának”-közli hiteles tanúként Szigethy György”, a „Szemtanúja voltam Tito délvidéki, vérengzéseinek” című dokumentációs munkájában. Szűcs Márton esperesplébános és Kovács József plébános „Halottak hallgatása” címmel írták meg 40.000 ártatlanul kivégzett délvidéki magyar szörnyű tragédiáját. Cseres Tibor „Vérbosszú Bácskában“ cimű munkájában állít örök emlékét a legyikolt délvidéki magyarságnak. A 17 népből összegyúrt Jugoszlávia nemzetiségi ellentétei minden időben megoldathatatlanok voltak: A Trianon csinálta álnépközösségek végzete mindig is beárnyékolta a szerb diktatúrák napfényes álmait. A királyi Jugoszlávia összeomlása is elsősorban a nemzetiségi ellentéteknek, a nemzetiségek dezintegrációjának az eredménye. Az 1941. márciusában Boro Mirkovics tábornok által vezetett pucs legfőbb indítékát a nagyszerb köröknek azon törekvésében látható, amely a Cvetkovics-kormány megbuktatásával elgáncsolta az 1939. augusztusában létrejött szerb-horvát megegyezést, hogy ezzel elejét vegyék Jugoszlávia többi népe által sürgetett további önkormányzatoknak, Jugoszlávia teljes federalizálásának. A trianoni döntésnek alapjául szolgáló szerb hivatalos álláspont csak úgy tudta kimutatni a szerbek számarányának a magyarokénál magasabb voltát, hogy a szerbek lélekszámához hozzáadta a horvátok lélekszámát. A történelem azonban bebizonyította annak igazságát, amit a magyarok nem szűntek meg hangoztatni, hogy ez a „szerb-horvát” etnikai, meghatározás egyszerűen fikció volt a békekonferencia megtévesztésére a délvidéki magyar területek elrablására. A szerb partizánok által a délvidéki magyarság ellen elkövetett tömeggyilkoságoknak 40,000 magyar esett áldozatul. „Már hangsúlyoztuk, milyen jelentős a kisebbségektől való megtisztítás még a háborús hadműveletek során. Ezért ebben a hadsereg szerepe a legjelentősebb. Fegyveres erőt alkalmazva is el kell távolítani az országból a kisebbségeket. Elsőrendű fontosságú, hogy a magyarok lakta területeken lévő katonaparancsnokaink pontos utasítást kapjanak, mit és hogyan kell cselekedniük. A legjobb az lenne, ha a népfelszabadító hadsereg és a partizán egységek Főparancsnoksága mellett külön ügyosztály létesülne azzal a feladattal, hogy még a háború folyamán gondot viseljen a kisebbségektől való megtisztításról.” - olvasható Vasa Csubrilovics akadémikusnak, a Jugoszláviai kisebbségek, a németek, magyarok, albánok és románok száműzetésére készített javaslatában. Iván Rukovina vezérőrnagy Bácska és a Vajdaság katonai közigazgatási parancsnoka ilyen szellemben a nemzeti jövő, és a terület, délszláv jellegének megőrzésére” irtotta Délvidék őshonos magyarságát. A szerbek mindig tudtak gyilkolni, de a második világháborút követően történelmük legszömyűbb tényét is felülmúlták. „A stratégiailag és gazdaságilag fontos határ menti tartományokban élő nagyszámú kisebbségi tömbök jelentenek veszélyt. Különösen veszélyes, ha a saját szomszédos nemzeteikkel határosak. Ebből kiindulva a Vajdaságot meg kell tisztítani a németektől és a magyaroktól, Dél-Szerbiát pedig az arnautáktól. Úgyszintén el kell távolítani a németeket Kozsevlje, Maribor és a környező határmenti övezetekből. Amikor megnézzük Vajdaság néprajzi térképét - közli V. Csubrilovics új Jugoszlávia etnikai rendezésével kapcsolatos tanulmányában - láthatjuk, hogy olyan tarka, mint egy piroti szőnyeg. A figyelmesebb szemlélő azonban felfigyelhet egyes etnikai tömbökre. A legtöbb magyar település, például Bácska északkeleti és középső részén van. Horgostői és Szabadkától Zentán, Topolyán és Kulán át Újvidékig található az ország legnagyobb magyar etnikai tömbje. Az 1941-ben mintegy félmilliónyi magyarból majdnem 300.000 él Bácskában. Ha Bácskából 200.000 magyart eltávolítanánk, megoldanánk a magyar kisebbségi kérdést. Ha sikerülne a Bácskából, Bánátból és Szerémségból öt-hatszázezer németet és magyart eltávolítani, s a helyükre a mi népünket betelepíteni, a Vajdaság egyszer és mindenkorra a miénk lenne. Az arnautákat illetőleg Kosovóban és Metohijában is etnikai fölénybe kell kerülnünk, de hogy elkerüljük az esetleges összetűzést a szomszédos albán néppel, ott még átgondoltabban és taktikusadban kell tevékenykednünk, mint a Vajdaságban...” így készült fel új Jugoszlávia a második világháború utáni legborzalmasabb gonosztettekre. A Magyar szent Korona felségterületéről Dél-Magyarországot 1918-ban az újonnan alakult Jugoszláviába kebelezték be. Kor és, sors parancsból 1954. október 17-én a délvidéki hazafiak, hogy ennek az elrabolt területnek az anyaországhoz való visszatérését előmozdítsák, a száműzetésben Cleveland-ban (Ohio, USA) dr. Lelbach Antal elnökségével Dél-Magyarország Felszabadító Tanácsa névvel politikai egyesületet hívtak életre. Dél-Magyarország Felszabadító Tanácsa részletesen megindokolta célkitűzését, indoklásában rámutat arra, hogy a szerb uralom 1918-tól állandóan és szívósan e terület néprajzi arculatának megváltoztatására törekszik és törekvésében a kiüldözés, népirtás és elszegényesítés meg nem engedett eszközeit alkalmazza. Ezek során csupán a második világháború végén mintegy 40 ezer magyart és körülbelül 200.000 népi németet öltek meg, s ugyanennyit kényszeritettek az országból való elmenekülésre. Egy másfél millió lakosú országrészben félmilliónyi nemszláv elem erőszakos kiemelése és szerbekkel való pótlása a néprajzi arculat teljes eltorzításához vezet. Az indoklás rámutat arra is, hogy a trianoni béke Dél- Magyarország népeit azok megkérdezése nélkül sőt világosan kifejezésre jutott akaratuk ellenére kényszeritette bele Jugoszlávia elnevezést viselő müállamba. Ezt a tényt az idevágó tudományos irodalom elismeri s az amerikai kongresszus a jogtalanság miatt a trianoni békét sohasem ratifikálta. De nemcsak délmagyarországi népeket kényszeritették bele Jugoszlávia kereteibe akaratuk ellenére, hanem horvátokat, szlovéneket és macedónokat is, valamint albánok és bulgárok egy részét. Délmagyarország Felszabadító Tanácsa dr. Lelbach Antal elnök, dr. Ács Imre főtitkár és Homonnay Elemér a központi munkatörzs tagjának vezetésével Jugoszlávia elnyomott népei számár az „Atlanti Chartában megígért jogok gyakorolhatását követeli, azt, hogy maguk dönthessenek jövő sorsuk felől. E célból sérelmeiket a szabad világ elé tárják és a Tito-féle kommunizmus felszámolását épp úgy követelik, mint a moszkvai bolsevizmusét, s Dél-Magyarország népeinek jövőjét Magyarországhoz az anyaországhoz való visszatétéssel kívánják biztosítani.” A hatvanas években már közel-egy millió példányban megjelenő „The Cross and Flag“, az északamerikai nacionalisták lapja igen részletesen ismertette Homonnay Elemér: „A Tito kommunista partizánjai által elkövetett kegyetlenségek” című dokumentációs könyvét, amelynek megjelenését Tito észak-amerikai látogatására időzítette, a közvélemény tájékoztatására a hazugság, csalás, terror és népgyilkolás szerb világáról. Az angolszászok által kiszolgáltatott 300.000 horvát és 20.000 német hadifogoly sorsáról, akiket új Jugoszlávia dicsőségére a szerbek Trieszt barlangjaiba és a bolsevistaellenes harcból megmaradt lövészárkokba lőttek bele. A legyilkolt hadifoglyok között ott voltak a katonai korházak sebesültjei, bénák, vakok, féllábú, vagy minden végtagjukat elvesztett hősök. Igen alapos feltevés szól amelett, hogy a legyilkolt katonák között voltak magyarok is, akik 1945. április 4-én, az akkor még harcoló Horvátországon Keresztül Triesztig vágták át magukat, miután kiszorultak Nagykanizsa és a Muraköz tájáról. A Sumadija partizánhadosztály délvidéki, 40.000 magyar lemészárlásáról a vérszomjas partizán bűntettekről. Egy német dokumentáció szerint legalább negyedmillió németet köztük sok gyermek, asszony és öreg pusztult el Tito és a két Popovic kiéheztető haláltáboraiban. Homonnay Elemér könyvének előszavát dr. Lelbach Antal készítette a The Cross and Flag közli az előszót, amely többek között a következőket tartalmazza: „Tito, mint hithű kommunista és a pánszlávizmus törekvéseinek első harcosa, egy csapással kettős célt kívánt megvalósítani Dél-magyarországon, mely ezer évig Magyarországhoz tartozott. Egyik terve az volt, hogy kiűzze a magyar értelmiséget, mely nem fogadta el a kommunizmust és soha nem olvadt be a szláv népcsoportokba. Ezzel egyidejűleg a politikai és szociális vezető nélkül maradt magyarságot akarta saját soraiba terelni, mind politikailag, mind népileg. Második célja az volt, hogy kiirtsa a gazdagabb magyar-német lakosságot, hogy vagyonukat partizánjainak adományozhassa. Több tízezer magyar kiűzésével és megsemmisítésével a trianoni Magyarország testén szorosabbra húzta a fojtogató zsinórt. Ti nem ismeritek a kommunizmust - olvassuk a megrázó erejű írást, - mert soha nem láttátok annak igazi arcát. Ezért fogadjátok Titot saját hazátokban a ‘szabadság és emberiesség’ házába mint vendéget. Azonban USA vendége a ti és az én vendégem is. Más szavakkal: néktek és nekem fogadnunk kell a szabadság, emberiesség és Isten, ellenségét. Nektek, mosolyognotok, kell reá és kellemesen elbeszélgetni a száz és százezer ártatlan ember véreskezű hóhérával. Vendéglátni kell, hogy megbecsültjei legyetek annak az embernek, aki a világtörténelem legbarbárabb emberítását követte el. Hisszük, hogy a „Nagy-Jugoszlávia” fölött végként besötétedik a balkáni ég. És a szerb diktatúra a délvidéki magyarságot létalapjában és fennmaradásában többé nem fenyegeti. FIGYELEM! A SZITTYAKÜRT VILÁGHÁLÓZAT HONLAPJA ELÉRHETŐ A KÖVETKAZŐ CÍMEN: http://web.cetlink.net/ ~ szittya/ A SZITTYÁKÉRT DRÓTPOSTA (email) LEVELEZÉSI CÍME: szittya@cetlink.net Kérjük kedves olvasóinkat akik számítógéppel és email-lel rendelkeznek, küldjék be címüket a Szittyakürt email-re.
