Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-03-01 / 3. szám
1999. március «IttVAKÖRt 11. oldal A természet vad ölén Annyai szívemet szomorúság és ezeket betartja, annak nincs félnivalóbánat töltötte el, amikor fiam, az ja. Bár nem árt az óvatosság. A szavak egyetem elvégzése után, mint földrajz- megnyugtattak, de mikor fiam tanár nem tudott elhelyezkedni és nem előrelopakodott, hogy megfelelő akarván gyarapítani a munkanélküli „célpontot“ találjon és megkért hogy diplomások táborát - József Attila maradjak vissza, hogy zajt ne üssek, szavaival élve - „kitántorgott bizony inamba szállt a bátorságom. Amerikába“. Akkor gondolni sem Alakját és lépteinek zaját pillanatok mertem arra, hogy néhány év múlva alatt elnyelte az erdő és a keskeny hónapokat tölthetek fiaméknál, ösvényen egyedül maradva kezdtem csodálatos floridai környezetben és megbánni hogy e kirándulásra válezen belül olyan kirándulásokban lesz lalkoztam. Pedig a java még csak részem, ami Magyarországon kevés ezután következett. Mikor kiértünk a embernek adatik meg. folyó partjára, fiam elmondta, hogy itt Fiam a hét öt napján intenzív és még szabadon élnek a vízben az aligáfelelőségteljes munkát végez torok és ha csendben figyelek, talán számítógépe előtt, hogy a hétvégeken, sikerül őket meglátnom. Egyedül családja mellett szenvedélyének, a maradva egy kidőlt fatörzsre ültem és videózásnak és főleg a fotózásnak 8xl0-es Zeiss távcsövemmel kezdtem hódoljon. Karácsony másnapján, mikor pásztázni a vidéket. Először egy nagy, a család többi tagja kis unokánkkal ját- kb. 50 cm. átmérőjű teknősbékát pillanszott, fiam magával vitt egyik „vadásza- tottam meg, amint néhány kisebb tára“, amikor fényképezőgéppel akart társával, talán fiaival egy folyóbadölt vadon élő madarakat „lelőni“, mert a fatörzsön napozott. Később a vízben legközelebbi fotókiállításon ezekkel valami mozgást észleltem és amikor szeretne szerepelni. Amerika egyik távcsövemet odafordítottam, megdobkevésbé látogatott - ezért természete- bánt a szívem. Egy aligátornak a két sebb állapotában megmaradt - nemzeti szeme és az orra éppenhogy parkjába a „Miakka Nemzeti Parkba“ kiemelkedett a vízből. A távcső olyan indultunk. A park a Miakka folyó két közel hozta, hogy szinte megijedtem, partján terül el, többszáz négyzetkilo- Gyorsan elvettem a szemem elől és méteres területen. A parkon egyetlen ekkor megnyugodtam, mert legalább gépkocsival járható út vezet keresztül 20-25 méterre volt a parttól. Ezután és ebből ágaznak ki kisebb gyalogutak, módszeresen kezdtem keresni a ösvények. Ezek az ösvények olyan vízben a kettős szemeket és egyre töbszubtrópusi őserdőbe vezetnek, amilyet bet fedeztem fel. Mint később megeddig elképzelni sem tudtam. Hatalmas tudtam, ezek „kicsi“ 2-3 méteres állatok floridai tölgyek, pálma, és palmettófák voltak. Egyszer csak a folyó túlsó között, általam nem ismert, csejékkel, partján egy hatalmas, legalább 5 méter bokrokkal benőtt sűrű aljnövényzet hosszú aligátort pillantottam meg, között kanyargott az ösvény amelyiken elindultunk. A fákra karvastagságú indák kúsztak fel és csüngtek alá, amilyeneket csak a régi Tarzan-filmekben láttam. Az őserdő csendbe majdnem félelmetes volt, csak néha hangzott fel a távolban egy-egy madár rikoltása, vagy a földön tovaosonó állat zaja. Alig haladtunk 15-2o percet, amikor az ösvény mellett egy valamilyen ragadozó által megölt és szétmarcangolt madár tetemét láttuk, őszintén leírom, bizony kissé féltem, amikor fiam felhívta a figyelmemet, hogy itt bizony még a vadon törvényei uralkodnak, de nem kell félni, mert mint többször hallotta Wass Alberttól, - aki maga is nagy vadász volt és haláláig egy erdő közepén lakott - hogy nem csak az embereknek, hanem a természetnek is megvannak a maga törvényei, és aki amint mozdulatlanul, tátott szájjal feküdt a parton. Ezután a partot kezdtem figyelni és a sok kisebb állat mellett egymás után fedeztem fel a hatalmas 5 méter körüli példányokat. Eddig el sem tudtam képzelni, hogy ezek a hatalmas ragadozók ilyen szabadon élhetnek az ember közelében. Meg sem mertem mozdulni ne hogy megszegjem a vadon törvényét és felhívjam magamra valamilyen állatnak a figyelmét. Bármennyire is féltem az erdőben, inkább lassan ide húzódtam vissza az ösvényre, mert a folyóparton még jobban féltem. Egyszer csak a fejem fölött hatalmas suhogás és csattogás hallatszott. Egy mellettem álló nagy kiszáradt fa ágain legalább 10-2o hatalmas vadpulyka tanyázott, melyek közeledtemre felriadtak és „elmenekültek“, pedig legszívesebben én menekültem volna ki az erdőből, de nem mertem egyedül elindulni. Alig vártam, hogy fiam visszaérjen, aki örömmel újságolta, hogy sike-rült néhány olyan vizimadarat „lekapnia“ amivel biztosan sikere lesz a kiállításon. Ez a háromórás séta a maga izgalmaival, szépségével, és különlegességével örökre emlékezetes marad számomra és bár sokszor „féltem“ mégis úgy érzem, igazuk van azoknak a természetvédőknek, akik foggal-köröm-Elégedetten indultunk vissza az ösvény bejáratánál álló gépkocsinkhoz és csak akkor oldódott a feszültségem, amikor kocsink altaját magunk után becsuktuk. mel küzdenek azért, hogy a természet minél több darabja megmaradjon a maga érintetlen vad állapotában, hogy az utókornak is legyen, lehessen része hasonló lélekemelő sétában. Gál Margit jf tlep Holtán 1922-1999 Mély fájdalommal jelentjük, hogy 1999. január 19-én életének 77. évében VADADI FILEP ZOLTÁN nemzettestvérünk visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. A gyászoló család, rokonok és barátok zord jeges időben Deák Ferenc atyának imájával búcsúzva, a Quebec állami Rawdon-i temetőben helyezték örök nyugalomba. A nemes Vadadi Filep család sarja volt. Édesapját családjával együtt a románok 1921-ben Marosvásárhelyről kiutasítják. A nemes Vadadi Filep, a magyar állam iránti hűségre tett esküjéhez híven nem volt hajlandó az Erdély földjét bitorló Romániára hűségfogadalmat esküdni. Az akkori kegyetlen magyart üldöző időkben a drága édesanyai szívdobogás a Filep család ötödik tagjának csirábaszökkenő magyar életét jelzi. Filep Zoltán nemzettestvérünk 1922- ben született a magyar sorsot, a magyar fájdalmat és szenvedést vagonlakóként is viselő családban, egy öntudatos nemzethűség büszke áldozatvállalására. A magyarok Istene újabb magot vetett ebbe a nemesi családba, hogy a történelmi összetörtség idején, a száműzetés nehéz évtizedeiben olyan áldozatos magyarok is legyenek, mint amilyen Filep Zoltán 56-os szabadságharcos bajtársunk volt. A testvéri egymásratalálásunknak, a bajtársi sorsközösség vállalásnak és az állandó áldozathozatalnak katonájaként magyar népünk szolgálatában nemes elvek voltak Filep Zoltán testvérünk életének legféltettebb kincsei, aki utolsó perceiben is történelmi Magyarország feltámadásáért imádkozott, lélekben felkészülve nemzete szolgálatára a Magyarok Istenének trónusa előtt... A gyászoló Filep család, a szerető feleség Ilonka, gyermekei Baby, Zsuzsi és Tündi, a három veje és két unokája, Magyarországon testvérei és rokonai mélységes fájdalmában Zoltán legféltettebb lapja a Szittyakürt is osztozik. Isten veled Zoli! Emlékedet nemzettestvéri szeretettel őrizzük, forrásként nekünk, a Haza és a magyar nép szolgálatában. Major Tibor
