Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)
1998-10-01 / 6. szám
14. oldal ÍZITTVAKÖfeT 1998. október-november 1956 privatizálása z a szó, hogy „privatizáció” a legújabbkori magyar történelem 1989-98 éveit tárgyaló lapjain vastag fekete betűkkel lesz feltüntetve! A privatizáció - más néven magánosítás - az úgynevezett rendszerváltás (1990) közvetlenül megelőző, és az azt követő években egyet jelentett a magyar dolgozók áldozatos munkájával évtizedek alatt megteremtett állami (nemzeti) vagyon szemérmetlen elrablásával. 1988-al kezdődően, miután Máltán eldőlt, hogy a „hidegháború” a kommunizmus vereségével végződött, megkezdődött a régi kommunista nomenklatúra átmentése a gazdasági életbe. Az állami vállalatok, mezőgazdasági tszcs-k vezetői, párttitkárai, főkönyvelői, ágazatvezetői stb. megkezdték az ún. „spontán” privatizációt. Ennek során az egyes üzemek jól prosperáló egységeit, tsz melléküzemágait átalakították kft-ké, melynek vezetői természetesen ők maguk maradtak. A folyamat az első szabad választások, 1990. után felgyorsult és ekkor lépett színre a külföldi rablótőke. Ez megszimatolta az új piac, az olcsó munkaerő lehetőségeit és a politikai életből kiszoruló, de közben meggazdagodó elvtársakkal megtalálta az összhangot. A dilettáns államvezetés a nyugati tőke beáramlásának bűvöletében az ország legsikeresebb, legtöbb hasznot hozó ágazatait nevetségesen olcsón bocsátotta áruba, hogy a nyugati tőkések és az elvtársakból urakká változott magyarországi újgazdagok a maguk részére privatizálhassanak. így került ebek harmincadjára a cukoripar, tejipar, elektronikai ipar, gyógyszeripar, járműipar, tehát a nemzeti ipar „sikerágazatai”. A Horn kormány négy éve alatt a privatizációs folyamat jóformán befejeződött és a „privatizálok” szemet vetettek az utolsó jelentős nemzeti vagyonra, a termőföldre. Szerencsére a nemzeti erők egységes fellépése egyenlőre megakadályozta a termőföld idegeneknek való eladását és van rá remény, hogy az új kormány sem engedi meg ezt a szégyent. Az előzőekben kitűnt, hogy a privatizálás végső soron a rablókapitalizmus számára nyitotta ki az ország gazdasági kaputi, ami együtt járt az ipar lezüllesztésével és a mezőgazdaság ellehetetlenítésével. A gazdasági élet privatizálásával együtt elindult a politikában is a privatizálás, 1956 eszméinek, sikereinek és dicsőségének kisajátítása. Ugyanis 1988-89-ben minden párt, fórum, szövetség 56-ra hivatkozva vette fel a küzdelmet a rendszerváltásért. 1956 eszmei jelentőségének nagyságát elsőként a reformkommunisták lovagolták meg. Az összeomló pártállam mentőövet látott az 56-os reformkommunistákban, ha már át kell adni a hatalmat, akkor azoknak adják át, akikben biztosítékot láttak arra, hogy nem lesz felelősségrevonás. így az 56-os reformkommunistákat tették meg a rendszerváltás zászlóvivőinek. Ennek volt szerves része az 1989. június 16-i Nagy Imre temetés, ami nem volt más, mint öt kommunista „szentté avatása”. Ezt követően az 56-os reformkommunisták lettek 56 hősei, és a maguk részére privatizálták a forradalom minden eredményét és dicsőségét. Amikor Pongrátz Gergely visszatért az emigrációból, célul tűzte ki ’56 igazságának kivívását. Első lépésként létrehozta a ,,Pesti Srác Alapítványt”, hogy anyagi alapos teremtsen az ’56 igazságáért folyó harchoz. Mivel ehhez a harchoz nyilvánosságra, sajtóra volt szükség, elhatározta egy újság létrehozását. Ebben az időben Pongrátz Gergely szorgalmas munkatársa és anyagi ügyeinek intézője volt Vödrös Csaba, akinek öccse Vödrös Attila újságíró éppen ekkor vált munkanélkülivé, mivel a szerkesztésében megjelenő Pest megyei Hírlap szálka volt a hatalom szemében, és a lapot tönkretették. Jó gondolatnak látszott, hogy a Pesti Srác Alapítvány pénzét, ’56 eszmei hitelességét egy nemzeti elkötelezettségűnek ismert újságíró segítségével kamatoztassák. így jött létre az Új Idők, ami az 56-os Magyarok Világszövetsége lapjaként vált ismertté és lassan népszerűvé. A lap fejrészén ez áll: ,,A nemzet megmentéséért alapította Pongrátz Gergely". Az impresszumban pedig az, hogy Pongrácz Gergely megbízásából szerkeszti Vödrös Attila. A lap, mely 90%-ban a Pesti Srác Alapítvány pénzén indult el és vált lassan ismertté, főleg az emigrációban élő ’56-osok anyagi segítségével, fokozatosan önellátóvá lett. Ezt az időt látta alkalmasnak a Vödrös testvérpár, hogy az ’56-os Magyarok Világszövetségének lapját privatizálják. Pongrácz Gergely jóhiszeműségét kihasználva - aki pénzügyekben teljesen szabad kezet adott Vödrös Csabának - a lapot előbb kft.-vé alakították. Ettől kezdve az újság egyre kevesebbet foglalkozott ’56-tal és lassan egy szűkkörű csoportosulás orgánummá vált. Kezdetben több oldal foglalkozott 56-os témával. Később ez a terjedelem egy féloldalra, majd egy hasábra csökkent, az utóbbi időben pedig egyetlen sor sem adott hírt az ’56-os MVSZ történéseiről. Tehát a Pesti Srác Alapítvány pénzén megindított ’56 szellemi hitelességén és az ’56-os emigránsok pénzén megerősödött lap több millió forintos költségvetéssel üzemelt, miközben az ’56-os Magyarok Világszövetsége filléres gondokkal küszködött, probléma volt egy-egy levél postai költségének előteremtése is. Az Új Idők szerkesztősége és az ’56-os MVSZ elnöksége között egyre feszültebb lett a viszony, a kft. végül privatizálta, azaz eladta a lapot egy vállalkozónak, és most már az 56-os MVSZ-nek semmi köze nincs a laphoz. A Vödrös testvérpár tehát ugyanúgy privatizálta kicsiben az Új Időket, és vele együtt 56 eszmei hitelességét, mint ahogy a kommunista nomenklatúra privatizálta nagyban a magyar gazdasági életet. Szomorú, hogy mindezt „törvényesen”, 56-ra hivatkozva, Pongrátz Gergely nevének felhasználásával teszik és tehetik, mert a demokrácia adta szabadság még ezt is megengedi. Legyen elég a ,,privatizáció”-nak nevezett szabadrablásból akár nagyban, akár kicsiben történik, mert az új nemzeti kormány, végső soron a nemzet jövője múlik azon, hogy a hazugság helyett az őszinteség, az igazságosság legyen a társadalmi és a politikai élet vezérlő elve. Ladányi Béla Vadászat holt telkekre Ügyes! A nyelv folyamatosan fejlődik, változik. Ez részben tudatos tevékenység, lásd nyelvújítás, részben a népetimológia, vagy városi slang elemeinek átvételével történik. Az ,,ügyeskedő” jelző azt jelenti, ha valaki az igazságosság, a törvényesség, a becsület látszatát keltve igyekszik a maga sötét, sunyi üzelmek leplezni. Az ,.ügyeskedő” jelző az idők folyamán - különösen az utóbbi évtizedben - ,,ügyes”-re rövidült. Tehát nem az az ügyes, aki magasra tud ugrani, vagy szépen tud kézenállni, hanem az, aki jól tud ügyeskedni! Ilyen ,,ügy esek” napjaink reformkommunistái, akik már nem kommunisták, nem reformkommunisták, nem is szocialisták, hanem demokratának, szabadnak, liberálisnak mondják magukat, de ideológiájuk és tevékenységük megrekedt ott, amikor az 1956-os forradalmat elárulták. Akkor fékezték a forradalom kibontakozását, de mikor szándékaik ellenére az mégis győzött, akkor igyekeztek azt meglovagolni. Napjainkban pedig Soros György pénzével a hátuk mögött a történelmet, 1956 történelmét hamisítják olyan ügyesen, hogy az emberek lassan csak azt tudják 56-ról, hogy volt egy forradalom, aminek Nagy Imre és Maiéter Pál volt a hőse, akiket a bosszúállás éveiben kivégeztek, és most ezek a nemzet mártírjai, a nemzet hősei! Ennek az ügyes taktikának alapvető eleme a ,,halottakkal való manipulálás”! Ez a manipulálás 1989-ben kezdődött, amikor megroggyant a pártállam és az 56-os reformkommunistákat hívta segítségül. Ekkor az úgynevezett Történelmi Igazságtétel Bizottságba tömörült reformkommunisták a 301-es parcellában kutatni kezdtek öt elvtársuk holtteste után. A kádári bosszúállás éveiben ugyanis a többszáz kivégzett forradalmár mellett - példát statuálandó - öt reformkommunistát is kivégeztek. A TIB tehát először az öt reformkommunistát emelte ki az „ellenforradalmárok” közül, és létrehozták a 300-as parcellát, ahol megrendezték a Hősök-terén felravatalozott halottak „világraszóló” temetését. így a temetőben három mártírparcella jött létre. A 301-es, ahol az 1956 után kivégzett forradalmárok nyugszanak, a 298-as, ahol az 1945 és 56 közötti nemzeti ellenállás hősei vannak eltemetve, és a 300-as, ahol négy reformkommunistát helyeztek örök nyugalomra. - Ugyanis a legkövetkezetesebb még élő forradalmárok kérésére Nagy Erzsébet az édesapja, Nagy Imre holttestét az eredeti sírgödörbe temettette vissza. Aki kilátogat a temetőbe, azt tapasztalhatja, hogy a 298-as és a 301-es parcellában több ezer nemzeti hős van eltemetve - legtöbbjük még ma is jeltelen sírban -, ugyanakkor a reprezentálván kialakított 300-as parcellában négy reformkommunista sírja árválkodik. Ekkor indult meg az újabb manipuláció! Előbb átépítették a 300-as parcellát, sok üres kőlapot helyezve el, mintha ott is sírok lennének, hogy a gyanútlan látogatókban azt a látszatot keltsék: ebben a parcellában is sok „forradalmár” nyugszik. És elkezdődött a „halottvadászat.” A TIB vezetői mindent elkövettek, hogy halottakkal „töltsék fel” a 300-as parcellát. A visszamaradt hozzátartozókat addig győzködték, míg bele nem mentek az ottani temetésbe. Megígértek pénzt, díszes temetést - ha katona volt, katonai dísztemetést -, és mindezt ingyen! A hozzátartozók legtöbbször elfogadták az ajánlatot, hiszen ma a legolcsóbb temetés is 80-100 ezer forintba kerül, és a 20-40 ezer forintos nyugdíjak mellett ez nyomós érv. így lassan kezd „benépesülni” a 300-as parcella, és a reformkommunisták lassan ,.összemosódnak” a forradalmárokkal. Ügyes! Tehát amikor kell, a halott reformkommunistákat elválasztják a forradalmároktól, de ha az érdekük úgy kívánja, ismét összemossák őket. ízléstelen és gusztustalan ez a manipulálás, aminek egyetlen célja, hogy a ma élő reformkommunisták és szellemi utódaik a halottak mögé bújva, azokat pajzsként maguk előtt tolva folytathassák azt a történelemhamisítást, aminek célja 1956 eszméjének, dicsőségének, történelmi nagyságának elrablása a forradalom valódi hőseitől, a Pesti Srácoktól, azoktól, akiket a reformkommunisták 1956-ban csak lőttek és lövettek, és akiktől még 1989-ben is elhatárolódtak. Szűnjön meg az „ügyes” manipulálás a halottakkal! A reformkommunisták nem forradalmárok! A forradalmárok nem reformkommunisták! Aki pedig a kettőt összemosni igyekszik, az meggyalázza az igazságot, az meghamisítja a történelmet! Sz. R.
