Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)

1997-03-01 / 2. szám

10. oldal «ITTVAKÖftT 1997. március—április rohamosan proletárizálódik, erkölcsében, hitében, öntudatában is sekélyesedik, átlagos képzettsége a mélypontra süllyed. Közben az idegen érdekeket készsége­sen kiszolgáló csinovnyikok (az „ellenzéket” is beleértve!) minden emberi normától elrugaszkodva tömik zsebeiket, gátlástalanul ássák a nemzet sírját, és hintik a demagóg propagandát egy szociálisan érzékeny piacgazdaságról, s egy áldozatainkkal méltán kiérdemalt felhőtlenebb távoli jövőről, az Euróatlanti Szövetség keretében. Milliókat visznek kilátástalan szenvedésbe, egy egész népet taszítanak válságba, majd a megsemmisülésbe. Ezzel párhuzamosan sarkig tárják a kapukat a külföldi lumpenek, bűnözők s mindenféle alja népség előtt; de tudatos betelepítéssel, valóságos új népvándorlás kiprovokálásával is gondos­kodnak a magyar tömbök fellazításáról és szétveréséről. Majd ha identitásunkat, nemzeti értékeinket, anyanyelvűnket s talán maradék hazánkat is elveszítjük, önálló stratégiánkat, gazdaságunkat, jólétünket végleg szemétre dobjuk, már bizonyára nem lesz akadálya a NATO-hozés az Eu-hoz való csatlakozásunknak. Elmaradott lakói, agymosott bérrabszolgái, semmibe vett páriái lehetünk egy túlcentralizált, bürokratikus, kilúgozott, életképtelen birodalomnak. Hát ezt akarjuk? Nem, nem, soha! Hogy megvilágítsuk, miként is zajlik totális elnemzetlenítésünk, vegyünk két mintát az utóbbi hónapokból. íme az első: Köztudott, hogy idén ünnepeljük (tavaly kellett volna!) honalapításunk 1100 éves fordulóját. Méghogy ünnepel­jük?! Legföljebb a lelkünk mélyén. No de hivatalosan és nyilvánosan? Most, amikor semmire nincs se pénz, se szándék, amikor az EXPO-t is elvették tőlünk? Sebaj. Balliberális vezérkarunk kifogyhatatlan az ötletekből. A két főkolompos — horngyula, a pufajkás luxusvilla építtető; és göncárpi, a gyűlölettörvény szülőatyja — sebtében összehívott 100 híres sikeres „magyart” önmagát ünne­pelni, „Magyarország 2000” címmel. A listán olyan „kiválóságok” szerepeltek, mint Tom Lantos, George Soros, André Kosztolányi, Joseph von Ferenczy, Paul Lendvay, Andrew Sarlós, Edward Teller és Berend T. Iván. Finoman fogalmazva vendéglátóikkal együtt — egyikük sem a Turul-nemzetségből származik. Ennél azonban sokkal nagyobb baj az, hogy mind hétpróbás magyarfaló, és ott árt nekünk a világban, ahol csak tud. Hát egy ilyen díszes társaságot idecsődíteni a magyar adófizetők pénzén, kimeríti a szentséggyalázás fogalmát. A másik példa: Néhány hete volt az idei könyvhét. A kiadott művek 70%-a zsidó szerzőktől ered. Tallózzunk egy kicsit a névsorban: Horgas Béla, Károlyi Amy, Rákos Sándor, Schein Gábor, Háy János, Tandori Dezső, Tábori György, Ephraim Kishon, Arthur Koestler, Bemard Malamud, Isaac Bashevis Singer, Elie Wiesel, Eörsi István, Esterházy Péter, Kardos G. György, Lángh Júlia, Kukorelly Endre, Erich Fromm, Gábor György, Heller Ágnes, Randolph L. Braham, Gyurkó László, Hegedűs Géza, stb. — valamennyien tetőtől-talpig kóserek. Vajon mit tudnak ők nyújtani nekünk, magyaroknak; vajon mivel és miként gazdagítják ősi kultúránkat? Feleljen ki-ki belátása szerint. De említhet­ném a magas állami kitüntetésben részesülteket is. Kossuth-díjat kaptak: Petri György, Esterházy Péter, Jordán Tamás, Kurtág György, Lukács Ervin, Ráday Mihály, Schigg András, Szántó Tibor; alternatív Kossuth-díjat kapott: Hernádi Gyula. Kivétel nélkül mindnyájan zsidók. Kell-e még tovább bizonygatnom, kik uralják a hazai mezőnyt? Számomra csupán pár kérdés marad. Vajon az-e a szélsőséges, az-e a fasiszta, aki ezt a borzalmas izlésficamot szóvá meri tenni, vagy pedig azok, akik e példátlan gazemberséget és rasszizmust elkövetik a magyarság rovására? S vajon ilyenkor hol vannak, miért hallgatnak az ún. „kis” zsidók vagy „jó” zsidók, vajon miért nem tiltakoznak kézzel-lábban, éjjel és nappal hitsorsotaik tevékenysége, fajtán­kat megalázó magatartása ellen? Remélhetjük-e még, hogy a hazai zsidóságból akad egy elenyésző töredék is, mely szolidáris a magyarság iránt? Aligha lehetünk ennyire naivak. Honfitársaim! Az életet nem lehet túlélni, csak élni lehet. Nálunk mégis rengetegen a túlélésre rendezkednek be. Közben észre sem veszik, hogy kiüre­sednek, céltalanul vegetálnak, öntudatuk kialszik, lelkűk elsivatagosodik. Egyéni érvényesülést, külön boldogulást, vagyont és hírnevet hajszolnak, s ezért bármire készek, bárkit letaposnak. Ám a dolog vége rendszerint az, hogy rajtuk is átcsapnak a hullámok, őket is elgázolják a még erősebbek. S akkor mivégre az egész tülekedés? A tibeti tanítás szerint: „Aki másokat legyőz, bátor; aki önmagát győzi le, hős! Aki másokat ismer, okos; aki önmagát ismeri, bölcs!” Sorsunkat, népünk sorsát egy égi hatalom irányítja. Ezzel szembefordulni lehet ugyan, de fölösleges. Sokkal üdvösebb Istennek tetsző módon élni. Sokkal hasznosabb mindvégig becsületesnek és emberségesnek maradni, az igazságért, a szabadságért, s az egész nemzet fölemelkedéséért küzdeni. Pártolnunk kell a gyengéket, az elesetteket, a nincsteleneket is, mert csak olyan nemzeti közösség­ben lehet értelmesen élni, ahol nincsenek üldözöttek és számkivetettek. Kedves Barátaim! Végveszélyben vagyunk. A sírgödörben fekszünk, a pokol torkában élünk! Sokezer éves történelmünk során még soha nem táma­dott ránk ennyi kardfogú szörnyeteg, ennyi gyilkos rabló, ennyi alvilági élős­ködő. A Horn-kormány sohase jöhetett volna létre, ha nincs Antall József. Ez az 1994-ben ránk szabadított vámpírcsorda, ez a vörös-kék zsarnokság, ez a rettenetes romlás és borotvaélen táncolás a legfőbb antalli örökség. Ehhez kötődnek oly elszántan ma is bizonyos urak és elvtársak. Ám a nemzet józan többsége elítéli kifosztóit, megveti hóhérait. Nincs messze a pillanat, hogy fölkeljen elnyomói, méltatlan és törvénytelen vezetői ellen. Közeleg az idő, amikor szilárdan síkraszáll jogai, szabadsága és függetlensége védelmében; amikor megbünteti árulóit, visszaveszi elorzott javait és Trianonban szétszagga­tott, elbitorolt országát. Lesz még egyszer győzelmi ünnep a halotti tor helyett! Nincs már utunk, mint a lázadás, a minden gonoszságot elsöprő forradalom. Gyerekes polgári engedetlenség, korrupt szakszervezetek által kezdeményezett sztrájkok, 4 évenkénti áldemokratikus, szennyes választási komédiák itt már nem segítenek. Ne felejtsük: egy elképesztően kegyetlen, ám annál is gyávább ellenséggel kell megmérkőznünk. Övé a pénz, a pozíció és a fegyver. De miénk az igazság, a hazaszeretet és velünk az Isten! Nem ülhetünk bambán, nem hátrálhatunk tovább, s nem mondhatunk le többé semmiről! A hatalmat a lehető legsimábban kell átvennünk, de ha szükséges, az erőszaktól s a véráldozattól sem riadhatunk vissza! Ezt az ördögi, illegitim bandát bármi áron meg kell buktatnunk. Természetesen nem csupán az államigazgatás főbb szerveit és személyeit kell elzavarnunk, hanem a láthatatlan, a háttérben megbúvó, évtizedek óta változatlan és hozzáférhetetlen mozgató erőket is szét kell zúznunk. Vannak magukat népvezérnek, felelős nemzeti politikusnak kikiáltó szánalmas alakok (beépített fékező ügynökök?!), akik élesen protestálnak a módszer ellen, mond­ván: senkinek sincs joga vágóhídra hajtani egy népet. Csakhogy csalárd nézet ez, mert meghunyászkodásukkal, szofista okoskodásukkal, tétlenségre kárhoztatá­­sunkkal, vagy látszatcselekvésre buzdításunkkal (pl. aláírásgyűjtés) éppen ők juttatnak henteskézre. Radikális, forradalmi változások nélkül biztosan elpusz­tulunk, mert „békésen” elsorvasztanak, megölnek bennünket. Ha beletörődünk helyzetünkbe, mindent elveszítünk, amit őseink szereztek, s az örökös balsors lesz osztályrészünk. Űzött vadak, rongyos koldusok hontalan éhezői leszünk a szülődföldünkön. Ám, ha összefogunk, bátran megindulunk, és vitézül verek­szünk, mindent megnyerhetünk. Szabadság, vagy halál? Felkelés vagy ószövetségi bosszú? Forradalom vagy dögvész? Lázadás, vagy megsemmisülés? Ez itt a kérdés! Válasszatok hát, magyar Testvéreim! Nem ez lesz az első ilyen döntés; emlékezzünk csupán 1848 és 1956 országot és nemzetet formáló fenséges pillanataira. Az akkori magyarok bezzeg nem töprengtek a válaszon, hanem azonnal cselekedtek. Mi sem haboz­hatunk a végtelenségig, mi sem lehetünk hitványabbak, mint az előttünk járó nemzedékek! Legyünk ismét gerincesek, teljesítsük kötelességünket, mentsük meg a hazát! A magyar hazafinak gyémántkeménnyé kell válnia. Ha este levágják karját, lábát, fejét, reggelre ki kell nőnie. Mert újból talpra kell állni, és dolgozni kell. Hisz tömérdek a munka, határtalan a képzelet és csodálatos az élet. Újabb Mohács előtt „Egy ezredévi szenvedés kér éltet vagy halált!” A Chicago Tribune-ban, Amerika egyik vezető napilapjában Theresa Ago­­vino beszámol Magyarországnak a cse­csemőgyilkosságok ellen folytatott há­borújáról, melynek gyújtópontjában a budapesti Schopf-Mérei Ágost kórház bejáratánál elhelyezett inkubátor áll, mellyel a kórház az egyre növekvő cse­csemőgyilkosságok számát kísérli meg korlátozni. Anyák, akik nem kívánják gyerme­keiket megtartani, ott hagyhatják őket az inkubátorban, minden további nél­kül. A csecsemőgyilkosságok sorozata és egy állítólagos gyermekkereskedelmi bűnszövetkezet leleplezése tudatára éb­resztette az országot a nemkívánatos gyermekek szomorú sorsára. Szolnoki Andrea, Budapest helyettes polgármes­tere mélyen megütközve a hírközlés azon jelentés sorozatán, mely szerint halott gyermekeket találtak a szemét­ládákban, nyomatékosan szorgalmaz­ta az inkubátori program megindítását. „Úgy gondoltam, ha van egy hely, ahol a várandós anyák meg tudják osztani gondjaikat, megszülhetik gyermekei­ket, kétszer is meggondolnák azok „el­pusztítását”, mondja Szolnoki. Az otthoni jelenlegi nyomorúságos viszonyok és egyúttal hazánk kamat­gyarmati állapotának felszámolását a „Nemzeti Hitel” Mozgalom pénz- és közgazdasági rendszerének népszava­zás útján történő megvalósításával kí­vánja elérni. Ugyanis a kormány köte­les a népszavazást elrendelni 300 ezer aláírást tartalmazó kérelemre. Az anya­gi helyzet javulása lényegesen hozzájá­rulna a születések számának emelésé­hez. Jólértesült forrásból származó hír szerint a mai magyar anyák vagy leendő anyák felelete a gyermektelen­­ségre az, hogy: „Mire szüljek, a nyo­morra?” A csecsemőgyilkosságok számát ne­héz megállapítani, mert legtöbbjükről a hatóságok nem szereznek tudomást. Ennek ellenére, sokan úgy gondolják, hogy számuk növekszik a nehéz gazda­sági helyzet következtében. A kormány tavaly a költségvetési hiány miatt leér­tékelte a forintot és levágta a szociális gyermekjóléti programokat. Szellemi és lelki üresség jellemzi az országot. Negyvenéves kommunista uralom alatt vallási, erkölcsi és családi értékekről ritkán esett szó. Egyesek kap­csolatba hozták a gyermekgyilkossá­gok arányát az ország öngyilkossági arányával, mely az egész világon a leg­magasabb. A halált úgy tekintik, mint egyik lehetőségét egy kérdés megoldá­sánál. „Gyermekgyilkosság az öngyil­kosság kiterjesztése” — mondja Her­­czog Mária, szociológus. Ennyit kivonatosan Theresa Agovi­­no Budapesten írt cikkéből, mely hű korisme és még több erőt ad elgondo­lásunk megvalósításához, siettetve a sür­gős beavatkozás szükségességét. A történelem ítélőszéke tetemre fog hívni bennünket, ha nem hárítjuk el a nemzethalál veszedelmét, mely a ma­gyarság élettani állományának fokoza­tos csökkenése következtében elkerül­hetetlennek látszik, különös tekintettel a Duna-medencei magyarságot körül­vevő népek rendkívüli szaporodására. Ugyanúgy ahogy Zápolya Jánost tetem­re hívta a történelem ítélőszéke a mohá­csi csata elvesztése miatt, aki ápolgatva átkos pártütéssel királlyá választásá­nak álmát, Szegednél vesztegelt 40.000 emberével és nem ment a Mohácsnál csatára kész magyarok segítségére. Zá­polya viszolygása nemcsak egy vesztett csatát jelentett, hanem kettős királysá­got, az ország háromrészre szakadását, másfél évszázados török hódoltságot, mely a 4,5 milliós magyarságot 2 millió alá süllyesztette. Azért hívjuk tetemre Zápolyát, hogy a jelenleg fenyegető nem­zethalál rémét történelmi hasonlattal még jobban megvilágosítsuk. Hazánkban jólétet akar létrehozni két kanadai magyar nemzettársunk: Csókái János a „Magyar Pénzügyi Reform Mozgalom” alapító elnöke és Madarasi R. István a „Nemzeti Hitel” c. zsebkönyv szerzője és a „Nemzeti Hitel Mozgalom” szervezője. Mindketten azt állítják: Jólétben a magyar nők szülni fognak!" DR. ÉLES GÉZA TATÁRJÁRÁS TÖRÖKDÚLAS ©198? MOSOOSSY , Nincs jövője annak a nemzetnek, amely elfelejti múltját és elveszti történelmi hivatástudatát!

Next

/
Oldalképek
Tartalom