Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)

1997-09-01 / 5. szám

1 \ 6. oldal «ITTVAKÖfcT 1997. szeptember—október Elhallgatott évforduló KOPPÁNY VEZÉR Az idén van ezer éve annak, hogy Koppány vezért — őseink legnagyobb szabadságharcosát — belső testvérhá­borúban, idegen ellenség segítségével leverték és kivégezték. A hazai sajtó mélyen hallgat erről a nagyjelentőségű évfordulóról, miközben belső ellensé­günk politikusai még mindig átkot szórnak rá, ha megemlítik, mint leg­utóbb Göncz Árpád és társai. Ám a nemzeti erők oldalán is süket csönd övezi Koppány vezért ezen évforduló kapcsán. Néhány összefüggést szeret­nék felemlíteni az évfordulón, mert Koppány vezér a mának is üzen, örök tanulságul: a szabadságharcunkat foly­tatni kell! A „Magyarország történeti krono­lógiája” négykötetes lexikon is csak egyszer említi Koppányt, éppen a 997- es kivégzésének événél (Akadémiai Ki­adó, 1983). Idézem: „Tar Zerind fia, Koppány somogyi herceg a nomád hagyomány (jogszokás) alapján magá­nak követeli Géza fejedelem özvegyét, Saroltát, valamint a fejedelmi hatal­mat. István fejedelem a feleségével, Gizellával Magyarországra jött német lovagok (a seregét vezető Vencellin és társai) segítségével Veszprém mellett legyőzi Koppányt.” Ma Magyarorszá­gon lehetetlen lenne olyan könyvet beszerezni, amely bővebben tárgyalná Koppány vezért és legyőzetését. De, hogy mennyire a bosszú és gyűlölet fűti a mai magyar katolikus egyház­vezetést, az abból is látszik, hogy 1996- ban iskolás gyerekekkel játszatták el Szent István győzelmét, amiközben a gyerekek fakardokkal „vagdosták le” a Koppányt megszemélyesítő szerep­lőt. Ezt a TV is mutattta, egy országos „vetélkedő” keretében, amelynek ere­deti célja a korabeli igaz történelem megismertetése lett volna. A fentebb említett kommunista lexikon is úgy­mond nomádnak állítja be a korabeli magyarokat, holott az akkori magyar­ság Európa legfejlettebb ősi kultúráját képviselte. Néhány TV műsorban azért felbuk­kan egy-egy dunántúli település Kop­pány vonatkozása, de a hallgatás falát a helyi történészek nem tudják áttörni. A közelmúltban éppen Somogyvárt (Somogy megye) mutatták, ahol Kop­pány vára volt. A Veszprém megyei Bakonykoppány még a nevét is őrzi, ahol kápolnája volt. Vajon milyen hagyományőrzés folyhat a kis bakonyi faluban Koppányról? Pár évtizede Ko­máromhoz csatolták annak nyugati részét, amely falut Koppánymonostor­­nak neveznek mind a mai napig. így közigazgatásilag Komáromhoz tarto­zik. Itt az álatalános iskolát ugyan Dózsa György névre keresztelték Rá­­kosiék alatt (korabeli felfogás!), de az iskola belső falán emléktábla őrzi a település ősi nevét. Itt hagyományápolásról szó sem lehetett egészen az utóbbi két évig, amikor az iskolavezetés már eljutott odáig, hogy a gyerekekkel honfoglalás­kori jelmezben felvonulást tartottak, de ami a legfontosabb lenne — a Koppány-hagyomány feltárása — az még várat magára. A város a közel­múltban elhunyt kitűnő helytörténésze. Kecskés László „Komárom az erődök városa” című könyvében (1984) ez a mottó áll: „Ne csak szeresd, tudd is, miért szereted szülőföldedet”. S ebben a könyvében térképpel, táblázatokkal bemutatva bizonyítja a szerző a Kop­pány birtokokat, valamint a többi magyar törzsek, máig is megmaradt településnevét, melyek java átnyúlik a 997—1997 Csallóközbe is. István hatalomátvétele után ezen terület így alakult a könyv szerint: „A várbirtokok összesége ké­pezte a komáromi vár megyéjét, melyet Ketel vezér egyeneságú leszármazottai Katapán( Koppány) nemzetség szállás­területéről sajátították ki. Az átszerve­zés után az egykor Ketelnek juttatott területnek kb. egyharmada lett a vár­­ispánságé, másik harmada a királyi udvari, a harmadik harmad pedig — még mindig tekintélyes terület — meg­maradt a Katapánok (Koppányok) tulajdonában.” Tehát itt a Duna-part közelében volt a Katapán-monostor, a mai Koppánymonostor. Sajnos ezen a környékén régészeti és egyéb feltárá­sok még nem történtek. Érdekesen ír a „A magyar nép története” című könyv (Művelt Nép, 1953) marxista szerzője: „A lázadás a dunántúli Koppány vezetésével tört ki. István azonban kísérete, a német lova­gok és az egyház fegyveres segítségével leverte őket. Koppányt felnégyeltette és a lázadók birtokait elkobozta. Eb­ből jutalmazta birtokadományokkal híveit, a német lovagokat és az egyhá­zat. így pl. hatalmas birtokokat ado­mányozott a pannonhalmi bencés apát­ságnak.” Érdekes, máig szóló ez az összefüg­gés. Az ősi magyar tulajdonost kifosz­tották, legyilkoltatták idegen erőkkel, miközben a zsidókereszténység szállás­­csinálóit megjutalmazták. Ezer év alatt ez olyan jól sikerült, hogy a mai pannonhalmi főapát (Várszegi Aszt­­rik) a kommunista-marxista párbeszéd folytatójaként a zsidókereszténység egyik legerőszakosabb szószólója. Lé­nyegében Szent István óta a magyar föld jogos tulajdonosát, a magyar pa­rasztot jobbággyá tették, a templomok­ban latin (idegen!) imádságra kénysze­­rítették közel ezer éven át. így nem csoda, hogy a magyarság nemzetfenn­tartó erejét megtörték, a nemzet gerin­cét megroppantották, a magyarirtást most nem számítjuk. Ideje lenne szem­benéznünk nemcsak a történelmi té­nyekkel, hanem a következményekkel és összefüggésekkel is. A keleti orto­dox-keresztény egyházak — velünk szemben — óriási előnyre tettek szert ezer év alatt, mert náluk a hitoktatás, az igehirdetés mindenütt nemzeti nyel­ven folyt, és az ő papjaik voltak a nemzeti kiállás és öntudat leghívebb harcosai. Forray Zoltán Tamás írja „Árpád a papkirály és a mágusok titkai” című könyvében (1994): ..István király tör­vénye már foglalkozott a magyar ke­resztény papság által is használt (!) régi magyar betűkkel és vésetekkel, a jobb­ról balra való „pogány” írás büntetése mellett tűzzel-vassal való kiirtásával. A magyarság a pápaság behozatala előtt írástudó, művelt nép volt, mivel eleinte a papság is a magyar írást használta.” Tehát joggal mondhatjuk, hogy a hódító, erőszakos római (Saul rabbi, Szt. Pál) zsidókereszténységnek „köszönhetjük”, hogy nomádnak, po­­gánynak tartottak bennünket (ma is ezt hangoztatják), ránk kényszerítették a latin írásbeliséget, idegen csapatok­kal verették le szabadságküzdelmün­ket, idegeneknek adtak birtokokat és hatalmat, miközben a magyar ősmű­veltséget és kultúrát tűzzel-vassal irtot­ták. Nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben felszínre törtek ezek a korábban agyonhallgatott kérdések, melynek egyik legjellemzőbb jelképe nekünk Koppány és kivégeztetése. Grandpierre K. Endre így írt erről a Szittyakürt 1990. januári számában: „Nem fér kétség ahhoz sem, hogy az ádáz, életre-halálra menő viaskodás oka, főoka, tétje nem az új hit elfoga­dása vagy elutasítása volt, hanem a nemzeti függetlenség megőrzése, illetve elragadása: Koppány és serege nem a kereszt, s kereszténység ellen ragadott fegyvert, hanem a szabadságért. (...) Kopány sorsától meg kell rendülnie, akiben szív és lélek él. Mivel érdemelte ki ezt a szörnyű ítéletet, amely meg­oldásra váró sötét titkoktól terhes? Különös, hogy ezer éven át senki sem akadt fenn ezen az embertelen ítéleten, s számunkra érthetetlen okain, célza­tain. (...)__embert, fővezért, királyi herceget négyfelé darabolni! — miféle vallás nevében, miféle emberi szellem rendelheti el ezt? (...) Szélesebb össze­függésben kell e rémtett célzatát keres­nünk. Koppány vezérnek felkelése sem helyi jellegű megmozdulás volt, miként erre már utaltunk, hanem országos, nemzeti felkelés. Feldarabolásának vé­res üzenete is csak az országnak szól­hat, az egész magyarságnak és éppen ezért fontos fölfejtenünk.” Koppány óta több ország- és nem­zetdarabolásban volt részünk. A leg­utolsó Trianonban (1920) és Párizsban történt (1947). 1945 óta az idegen megszállók folytatják a magyarüldö­zést, a magyarirtást — és a nemzet, a magyarság még mindig nyolc részre van szaggatva. Koppány vezért négy­felé vágták, most a magyar nemzet nyolc országban sínylődik, szétdara­bolva. Az úgynevezett „Koppány-torony” ábrá­zolása az 1940. szökőesztendőre kiadott, Nagy Sándor Kászon által szerkesztett „Magyar Naptár’-ban. A kép rovásbetűkkel készült felirata: ŐSÖK TORNYA Ha van Koppány vezérnek mához szóló üzenete, az csak az lehet, hogy ne tűrjük az idegen megszállást, a nemzet, az ország feldarabolását, hanem az egyesítésén munkálkodjunk. Ezeréves szabadságharcunkat még szívósabban kell folytatnunk a belső ellenség és az idegen betolakodók ellen. Természete­sen az idegen történetírókat is félre kell állítani! Koppány vezért pedig a Ár­pád-sávos lobogóinkra — mint példa­képet tűzhetjük: Ebben a harcban ki kell tartanunk a végsőkig! Történe­lemszemléletünkben pedig Koppányt és az ősmagyar hősöket méltó helyükre kell illesztenünk. Ősmagyar hagyomá­nyainkat, kultúránkat a végsőkig meg kell védem! GÁBOR Fényes magyar győzelem---------------------907. július 3—7.---------------------­Van most egy évfordulónk is, amely­ről keveset tudnak: 1090 évvel ezelőtt, 907. július 3—7. között dőlt el Árpád sorsa, de a magyarságé is. 1090 évvel ezelőtt a pozsony—bán­­hidai csata fényes magyar győzelemmel végződött! A németség 907-ben százezres had­sereget gyűjtött össze egész Európából, hogy „Gyermek” Lajos király alatt Nagy Károly szellemében egy újabb frank-német-római birodalmat állítson fel. Gondolván, hogy amint az Avar Birodalommal korábban elbántak, úgy a magyar sem lesz akadály. A Dunán hajóhaddal megerősítve, a folyó jobb- és balpartján egyszerre óriási seregek vonultak a magyarság ellen. Árpád apánk hősiessége és hadvezé­­ri tehetsége itt mutatkozott meg. Elő­ször a Duna jobbpartján felvonuló német sereget semmisítette meg, majd taplós-tüzes messzehordó nyilakkal az utánpótlás hajóhadát gyújtotta fel, és átusztatva a Dunán a balparti német sereget is felmorzsolta. Elesett a küzdelemben az európai ellenség színe-java. Elesett Dittmár salz­burgi érsek, Luitpold bajor herceg, több tucat püspök, gróf, főnemes és lovag. Őseink a magyar gyepüt, a határt az Ennsig kiterjesztették. Ezután a fényes magyar győzelem után több mint száz évig, öt generáción keresztül a Nyugat nem próbált elle­nünk hadjáratot indítani, egészen Szent István idejéig. De elesett a küzdelemben Árpád három fia: Jutás, Üllő, és Tarhos is. Ő maga is halálos sebet kapott, és nem sokkal később meghalt. 907-ben, ezerkilencven évvel ezelőtt Árpád apánk küldetése beteljesedett. Árpád tehát nemcsak hont szerve­zett, de azt meg is tartotta élete árán is! Ezután az ország uralkodói Magyar­­országon és Magyarországról uralkod­tak, egészen 1526-ig, a mohácsi vészig. Ebből az a tanulság, hogy ha csak magunkra számíthattunk, akkor cso­dákra voltunk képesek. A habsburgi ármány és álnokság a mohácsi csata után ellopta a trónt és utána majdnem 400 évig idegenek uralkodtak rajtunk. Történelmünk e négyszáz éves korszaka alatt őseink folyamatos állandó harcot vívtak a Habsburg-uralom ellen. Bocskai, Beth­len, Thököly, Rákóczi, Kossuth mind ezért küzdöttek. Az utolsóelőtti Habsburg-gonoszság az 1848—49-es szabadságharc leverése után született. A büszke, nemes ma­gyar nép addigi lelki erősségét a szkíta­szittya, hun, avar, magyar származási folytonosságot akarták mindenáron eltüntetni. Ezért kitaláltatták meghí­vott német tudósokkal a máig is élő finnugor észak-szibériai származás me­séJét- Forray T. Zoltán ‘Magyarország mai határaira vég­leges békét fölépíteni nem lehet!” — Bethlen István (1928) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom