Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)
1997-09-01 / 5. szám
4. oldal ÍZItTVAKÖftí 1997. szeptember—október ,,... Rothschild és Marx két , két egy testvér, Gólerrt fia... ” Valahogy így dalolhatja meg majdan a mai korról mondát író regös, ha a kapitalizmus és kommunizmus rokonságával, mégpedig a két társadalmi-gazdasági rendszer közös alapjával, azonos tőről fakadásával kíván foglalkozni. A Gólem fia elnevezést azért találom alkalmasnak a két rendszerre, mert mint ahogy a Jehuda Lőw — más források szerint Líva ben Becálel — prágai rabbi által életre hívott idomtalan, együgyü szörnyszülött sem volt az emberiség hasznára — csak a rabbinak segített kabalisztikájában — úgy a két rendszer sem hozott sok jót világunkra. Annál több bánatot, kiábrándulást, szenvedést. Tudjuk azt, hogy úgy a kapitalizmust, mint a belőle kisarjadt kommunizmust, a kegyetlen angol Cromwellféle és a jakubinusok által kirobbantott véres, ún. Nagy Francia Polgári Forradalom vezette be, majd betetőzte a kíméletlen pétervári matrózpuccs, melyet a kommunisták Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak neveznek. Tehát mind a polgári, mind a kommunista forradalmak által létrehozott rendszerek vérrel, könnyel kimondhatatlan szenvedést hoztak a földre. Világrahozói — az emberiséget megtévesztve — egyszer az egyénnek, másszor a közönségnek hazudtak boldogulást, mindent elsöprő győzelmet, földi mennyországot. Tulajdonképpen a két rendszert, ha nem is ikernek, de feltétlen édestestvérnek nevezhetjük ha a történelem folyamán ezt titkolták is, nemegyszer antagonisztikus (kibékíthetetlen) ellentétet hirdetvén egymásról. Ám mindez csak látszat, a népek megtévesztése. Ugyanis az újkor kezdetén egy bizonyos embercsoport vezető emberei megvalósíthatónak ítélték az ősidőkben megfogalmazott — bár irracionális feltételezésekre alapozott, de követői számára teljesíthetőnek hitt —jövendölést, mely szerint egy túlvilági erő a szóbanforgó populációt a világ vezetőivé teremtve, majdan a föld hatalmát is kezébe adja.Később elnevezték magukat illuminátusoknak (felvilágosultaknak), szabadkőműveseknek— bár az említett szakmához annyi közük volt, mint a hajdúnak a harangöntéshez. A hatalom gyakorlását pedig - rövid úton — fegyverrel vagy pénzzel lehet elérni. A fentebb említett forradalmak idején a fegyvereké volt a döntő szó és ezek igen sok pénzt emésztettek fel. De sohasem azokét, akik kirobbantották azokat, hanem mindig az istenadta népet, mely minden esetben kárvallottja is volt a rebelliónak. A forradalmakon kívül aztán fegyvert is kellett használni az elégedetlenekkel szemben is, akiknek nem tetszett a rendszer. (Ugye ismerős 1956- ból?) A pénz középkori csereeszközértékmérő voltát pedig az újkor gazdagodási vágya és ennek folytán a pénz értéknövelő (kamat) jellege váltotta fel. A tárgyiasult munka értékét egyre alacsonyabb szintre süllyesztették; a kézimunkát felváltó gépi munka árucikkeit pedig a munkaadó minél alacsonyabb bérért akarta megszerezni munkásaitól, hogy annál több haszonnal adhasson túl portékáján. A pénzkölcsönzőknek (bankoknak) egyre nagyobb szerep jutott az így kialakult társadalmakban. A kölcsönpénznek és az új munkahely létesítésének összekötő kapcsolatára azt hiszem felesleges is kitérnem. A rosszul fizetett munkásokból élő, de mesés gazdagságot elért munkaadók és a kamatokból megtollasodott uzsorások (bankárok) azonban nem bíztak egyedül a pénz hatalmában, azért meglovagolták a nyomorszinten élő, kisemmizett bérrabszolgák szociális elégedetlenségeit és rokonaikon, barátaikon és fizetett szolgáikon keresztül élére álltak azoknak a szervezkedéseknek, melyeket a kiszipolyozott munkások őellenük hoztak létre. Ahol ez a társadalmi igazságtalanság elleni szocialisztikus rendszer jött létre — lásd a néhai Szovjetuniót —, a vezető helyeken, vagy szürke eminenciásként, majdnem mindazon társadalmi réteg fiai ültek, akik a tőkés társadalmakban is betöltik a gazdaság és pénzügy vezető állásait, ill. tulajdonlását. Példának hozhatom fel a szovjet megszállás után városunk első kommunista párttitkárát, aki a város leggazdagabb kereskedőjének volt a fia. Papája emeletes üzletházat birtokolt, több segédet, kiszolgálót foglalkoztatott, háztartásuk nem nélkülözte a nevelőt, szakácsnőt, szobalányt stb. Ellenpéldaként hozhatom fel magamat: azért lettem munkaszolgálatos, mert édesanyámnak egy kis — alkalmazott nélküli — kb. 4 * 4 méteres alapterületű boltja volt ugyanabban a helységben, ahol az előbb említett kaufmannsöhnchen (kereskedőfiúcska) volt élet és halál ura. (A véletlenen múló „szülőválasztás” így teheti egyikünket megbízhatatlanná (kulákká), a másikat — burzsoá léte ellenére - prolivá.) Most hogy a kommunizmus megbukott, a proletárdiktatúrát és a Nyugat-ellenességet legcsahosabban hirdető elvtársakból lettek a liberális demokrácia leghívebb követői: az MSZMP KB és a KISZ KB titkárából — csodálatos színváltozás folytán nagytőkés lett; az önkéntes karhatalmsitából demokrata miniszterelnök; a párt második vonalából sokan váltak dúsgazdaggá az évtizedek alatt összelopott népvagyonból; a bankfőemberek milliós, az elektronikus média sztárriporterei sokszázezres havi jövedelmet vágnak zsebre; és folytatni lehetne a sort végeláthatatlanul. Nem hihető, hogy a világuralomra törők jóelőre ne látták volna a két ellentétesnek látszó rendszer ellentmondásait és ne készültek volna fel ennek kivédésére. Sőt, már úgy is tervezték meg: először felkínálják a társadalomnak a kapitalizmust. (Hisz ők is így járnak jobban; nem beszélve arról, hogy ellen lázadjanak fel a meglopott bérrabszolgák, ha nincs kiváltó ok.) Ha az már eléggé kizsigerelte a népet és az elégedetlenkedve lázongani kezd, megteremtik a kizsákmányolás ellenszerét is: a szocialista, kommunista forradalmat. De — természetesen — annak is ők állnak az élére. így, vagy úgy — de a világuralmat nekik kell megnyerniük! A kapitalizmus és a bolsevizmus között sok ismert és ismeretlen összekötő volt a két rendszer összehangolására. Az egyik legismertebb, a magyar újságok által is favorizált személy, az amerikai mágnás: Armand Hammer volt, aki már Lenin óta ápolta a két rendszer közti kapcsolatot. Közben - mivel rájöttek, hogy ecettel nem lehet legyet fogni — összeomlasztották a kommunizmust. A piacgazdaságot állították egyedüli üdvözítőként célként a kommunisztikus szocializmus alól felszabadult népek elé. Ezt is addig erőltetik rá a sokat tűrő társadalomra, amíg csak meg nem elégelik az abban élők. Akkor majd megint élére állnak annak a mozgalomnak, pártnak, szervezetnek, mely időlegesen leváltja a kapitalista rendet. És ez így megyen majd tovább, egészen a végtelenségig. Mint az ún. váltógazdálkodás a demokráciákban: egyszer konzervatívok, másszor a haladók vannak fenn, ill. lenn. De mind a két világnézetet ők vezetik vagy legalább ők súgnak a pártvezetőknek. Ezért törölték el a halálbüntetést és a politikai felelősségrevonást - - még a gazdaságit is —, ha az előző rendszer megbukik. (Hiszenönmagukat ítélnék el!) Ezért vonatkozik az elévülési törvény a sortüzek elrendelőire, az ÁVH- s és pufajkás gyilkosok és emberkínzók elkövetőire és ezért titkosítanak és évtizedekre zárolnak gazdasági panamákat és III/ 111-as ügyeket. A megtorlásoknak csak akkor van helye, ha a beavatottaktól független erők veszik hatalmukba a politikai-gazdasági játékteret és akaratuk ellenére, vagy engedélyük nélkül cselekszenek. Akkor aztán annál inkább élnek azokkal a lehetőségekkel, melyekkel most nem. (Lásd: 1919-ben, 1945-ben, és 1956 után.) Manapság az ember hajlandó úgy vélekedni, hogy nincs más útja az emberiség boldogulásának, mint a korábban említettek. Pedig láthattuk a bolsevik rendszer összeomlását és előtte érezhettük húsúnkba vágó ellentmondásait. Jelenleg pedigéljük a kapitalizmus keveseket gazdagító, a többséget nyomorba döntő ténykedését, mely Nemzeti ünnepeinken: Március 15- én, Augusztus 20-án és Október 23-án hagyomány, hogy a Parlamentben kitüntetéseket adnak át azoknak, akik a nemzetnek tett szolgálataikért arra méltónak mutatkoznak. Azonban a megérdemelt és méltó kitüntetettek közé, a hatalom besuszterolja azokat az érdemnélküli kegyeltjeit, akik hajlandók szolgálni és erősíteni a fennálló rendszert. Külön tanulmányt lehetne írni arról, hogy az 1956-os forradalom résztvevői közül kit, milyen kitüntetésre, elismerésre talált méltónak az elmúlt években a jelenlegi postkommunista liberális hatalom. Erről természetesen nem közölnek kimutatásokat, mert kilógna a lóláb, mert míg a forradalom valódi hősei, a Corvin-köz, a Baross-tér, a Móricz Zsigmond-körtér harcosait oklevelekkel, esetleg kilószámra mért 56-os emlékéremmel lettek elismerve, és haláltmegvető harcosokat még katonáknak való elismerésre sem méltatták — főleg, ha azok valódi rendszerváltást emlegettek — addig azokat, akik hajlandók voltak megbocsátani, együttműködtek a kormánnyal, megelégedtek a rendszerváltásnak hazudott hatalomátmentéssel, a legmagasabb állami kitüntetésekkel és legmagasabb katonai rendfokozatokkal próbálják szalonképessé tenni. Megdöbbentő és elgondolkoztató az a tény, hogy a Corvinköz világszerte ismert és elismert legendás parancsnoka Pongrátz Gergely ma is tartalékos őrvezető, míg azok a katonák, akik október 23 és 28 között lőtték és lövették a felkelőknek minősített szabadságharcosokat, ma legtöbben ezredesek és tábornokok. Az is figyelemre méltó, hogy miért kapta a legmagasabb állami kitüntetést a stabilitás és modernizáció szlogenjével akarja likvidálni társadalmunk nagy részét. Pedig, ha józal ésszel gondolkodik az ember, rá kell jönnie, hogy van harmadik út is. Egy út, mely nem vezet a kapitalizmus óriási aránytalanságaihoz az egyes emberek életszínvonalában, de a kommunista államkapitalista, gleichschaltoló rendszeréhez sem. A harmnadik út a Németh László-i irányt mutatja, mely a minőség forradalmán át vezet a boldogabb magyar jövő felé. Ez az út már nem megosztó politikai pártokban gondolkodik, hanem olyan gazdasági, szellemi elitben, melynek minősítését kultúrája, műveltsége, veleszületett intelligenciája. Istenbe, és a magyar nemzetbe, népbe vetett hite, valamint erkölcsi feddhetetlensége adja meg. Ilyen értelmiség vezetésével aztán kifogható lenne a szél a gólemi homunculus kék és vörös gazdasági-politikai diktátorainak vitorláiból. A múlt és jelen, válságról válságra vánszorgó mindennapjai minden bizonnyal kitermelték ezt az elitet, mely megcsömörlött az eddigi életén végighúzódó erkölcsigazdasági negatívumon, és biztos vagyok abban, hogy azon változtatni szeretne. Tiltakozásuk és összefogásuk csak azon múlik, hogy felismerik-e ennek szükségszerűségét. (Mint ahogy országos mozgalommá nőt a kiskőrösi gazdák demonstrációja.) Mindennapos imáimban arra kérem a Mindenhatót, hogy a Lélek ereje tegye tudatossá bennük az együvétartozás, összefogás és győzniakarás szellemét. Mert csak így tudnak — tuuunk — megmaradni magyarnak! Úgy legyen! GRAIN az a 1956-ban 17 éves kisleány, akinek a saját elmondása szerint egyszer volt a kezében géppisztoly, amikor azt egy nyugati újságíró adta a kezébe, hogy lefényképezhesse. Ugyanakkora szovjet tankokat kifüstölő és ezért 15 évre ítélt fiatalok semmilyen kitüntetést nem kaptak. De megkérdezhetném azt is, hogy kik azok az őrmesterből, tizedesből, soha nem volt katonákból fabrikált ezredesek és melyik párt uszályában sodródnak? Szemben azokkal, akik egy hét alatt győzelemre vitték a forradalmat, de most egyik párthoz sem csatlakoztak, és pártonkívüli függetlenként harcolnak a semleges Magyarországért. Kik kapják az érdemrendeket, a kis- és nagykereszteket, kikből lettek ezredesek és tábornokok? Kik azok — és hol voltak október 22—28 között — akik a TV-ben, rádióban, sajtóban, mint 56-os hősök nyilatkozhatnak? És hol vannak azok a forradalmárok, akik október 23—28 között a statárium ellenére nem tették le a fegyvert és győzelemre vitték a forradalmat? Ne hagyjuk félrevezetni magunkat a liberális és posztkommunista történelemhamisítók mesterkedéseitől. 1956 igazi hősei most ismeretlenül és a médiáktól elhallgatva küzdenek a jelenlegi posztkommunista hatalom megbuktatásáért. Akiket pedig mint 56-os forradalmárokat nyilatkoztatnak, a hatalom szánalomraméltó bábjai, mert nyilatkozataikkal a jelenlegi hatalom továbbélését szolgálják. Ezért kapják az állami támogatást, a médiák nyilvánosságát, a nagykereszteket, tábornoki rangokat, és aki bedől ennek a mahinációnak, az magára vessen, ha soha nem lesz rendszerváltás. Werner László Corvin-közi Bajtársi Közösség ügyvezető elnöke Nagykeresztek és tábornokok
