Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)
1997-03-01 / 2. szám
6. oldal «ITTVAKÖfcT 1997. március—április elméletekre alapoznak, jóllehet elméletüket e század közepén a külföldi ókor kutatás eredményei nem igazolják. A mű első könyve rövid, mindössze 47 oldalnyi, a hun-magyar nyelvi azonosságot igazolja, többek között az 1943-ban Szeged-Nagyszéksós határában előkerült aranykincs egyik kelyhe talpán lévő rovásírásos szöveggel (I. 36. old.), amely magyarul értelmes és a történelmi hagyománnyal összhangban lévő mondat. A mű második könyve a hun-magyar közös hazát két helyen jelöli meg: a Kaukázus hegység két hegylánca közötti völgyben és a Délkelet-Afrikában lévő magas hegyekben. E két helyről déli illetve észak felé indult el a benépesítés Kr. e. 6800—6500, illetve 8000—6000 között. A két azonos magyar nyelvet beszélő nép, (amelynek afrikai ága Kr. e. kb. 3500-ban hajókkal Mezopotámiába is eljutott), Egyiptomban először kikap az északi Hyksos (hun) törzstől, de eltanulva tőlük a korszerű haditechnikát meghódítja a Kaukázustól délre fekvő részeket és kb. Kr. e. 3400—3200 között vérszerződést kötnek. Az I. kötetet a szerző 7 db haboshoni (I. 110-113), 4 db föníciai (I. 114—117), 7 db egyiptomi (1. 122-126) és 7 db mezopotámiai (I. 127- 136) írás megfejtésének részleteivel támasztja alá, s ezek elolvasása elsőízben a világon rendkívüli tudományos eredmény. Az I. kötet végén azt így foglalja össze (I. 232-233. old.): „... A Régi Keleten a történelem hajnalától kezdve a Kr. e. 13. század közepéig magyar nyelvű népek vitték a főszerepet, akik magukat sokféle névvel nevezték, de valamennyien az úri, árja népek családjába tartoztak. Ez a felismerés az ókori egyetemes történetnek közös és szilárd alapot ad, mert ezentúl azt egységes nyelvi, kulturális és népi folyamatnak tudjuk elképzelni és előadni. A történetírás történetében ez az eredmény kétségtelenül új fejezetet nyit, mert eddigelé az ókor történetét csak mint széteső, tarka, népi és vallási egyveleget mutattak be. Második fontos megállapításunk az őshazai magyar népesség létszámára vonatkozik... a Kr. e. 13. század derekán mintegy 30 millió élhetett itt...” A II. kötetben a 3. könyv a fekete bőrű kus nemzettel folytatott küzdelmeket elemzi. Ők a Bengáli-öbölből származnak, a magyarok meghódítják őket, keverednek velük és így a Kr. e. 3200 körül az Indus völgyében kialakult magyar-kus keverék (ún. fekete magyarok) magas kultúrájáról (II. 38. old.) ezt írja: „A sok ur és magyar földrajzi és népnevet látva, Hevesi Vilmos szakavatott fejtegetéseit olvasva, nem szabadulhatunk attól a benyomástól, hogy az Indus folyó völgyében szereplő árja-kus ikernép, amely ott a magas kultúrát létrehozta, magyar nyelvű lehetett, ugyanabból a fajtából, amely a Régi Kelet egyéb tájain is annak bizonyult. Nekünk magyaroknak jelenlegi tudásunk szerint mindez talán hihetetlennek tűnik fel, mert a finnugorizmus hipnotikus bűvöletéből még nem egészen szabadultunk meg és saját őstörténetünkkel szemben tele vagyunk gátlásokkal. Nem akarunk hitelt adni a szemünket valósággal kiszúró magyar szavaknak sem, bár azok immár fantasztikus tömegben állanak rendelkezésünkre az ókor minden földrajzi táján. Pedig a puszta valóság az, hogy a fiktív indo-európai és szemita népek előtt létezett egy kontinenseket benépesítő magyar nyelvű nép és faj. Ebben a helyzetben nekünk, külföldi kutatóknak az a kötelességünk, hogy folytassuk a Magyar Tudományos Akadémián az ajtódöngetést, ezúttal kezünkben hozva az Indud-völgyi pecsétek szövegeinek magyar nyelven való olvasatát.” E felirat megfejtése is világra szóló tudományos eredmény! A magyar-kus küzdelem mérlegét (II. 70. old.) így vonja meg: „A Régi Keleten és annak szélein elhelyezkedő magyar nyelvű népek sokaságából a történelmi idők folyamán jelentős részek töredeztek le és kallódtak el, értve ez alatt, hogy nem őrizték meg magyar nyelvüket és magyar öntudatukat. Ezek közé az elveszett magyar törzsek közé elsősorban éppen a kus fajtával keveredett részek tartoznak: 1. az Indus-völgyiek (sokan!), akik időben nem költöztek át a Turáni Mezőkre, se nem mentek a Nílus deltájába; 2. a zsákutcába szorult és külön irányban fejlődött dél-mezopotámiai árjakusok (szumírok) nagy többsége; 3. a népek országútjára telepedett altai szkíták; végül 4. mindazok a „fekete magyarok”, akik egykoron a napatai és magáriai Niluskanyarokban képviselték a magyar kultúrát. A fajtánkat Európában ért nagy veszteségekről más helyen szólunk. Keleti veszteségeinkkel kapcsolatban az egyetlen vigasztaló mozzanat az, hogy ha azok eredeti nyelve és öntudata meg is változott, leszármazóik még mindig tudják, hogy ők a magyarnak maradt magyarok rokonai. Ezt számon tartják, — jobban, mint mi.” (—yCs—) (Folytatás a következő számunkban.) Magyarország egyik nagy tragédiája 1920-ban kezdődött. Amikor megválasztották Horthy Miklóst a nemzeti gondolat vezetőjének. Ahogy Gömbös Gyula, akkor mint vezérkari százados megszervezte a nemzeti gondolat összehozását; meghívókkal szedték öszsze a volt Monarchia magyarul is beszélő tisztjeit. Horthy Miklós is megjelent azzal a mondással: hívtatok, eljöttem. Később, mikor vezetőválasztásra került a sor, a megjelent néhány tábornok úgy határozott, hogy harag ne legyen köztük: a megjelent egyetlen admirális legyen a vezető. Ezt Horthy el is fogadta. Ennek a véletlennek köszönheti Magyarország a 25 évig tartó Horthy-diktatúrát; megválasztották Kormányzónak, éppúgy mint régen, életfogytiglan időre. Nem csodálkozom, mert a Habsburg-korban nevelkedett tisztjeink másként el sem tudták képzelni. Horthy aztán folytatott mindent pontosan úgy, amiként azt a Habsburgok abbahagyták. Tán fogalma sem volt, hogy másként is lehetett volna. Hitt a régi királyság módjában. De amikor Habsburg Károly megjelent az örökségéért, Horthy elkergette. Nem azért, mert a magyar népet meg akarta szabadítani a Habsburgoktól, hanem azért mert továbbra is kormányzó akart maradni; őneki elég volt csonka-Magyarország is! Királynak csak azért nem koronáztatta meg magát mert a magyar törvények szerint magyar király csak született katolikus ember lehetett. Ezt a papok tették törvénybe; hogy nem magyar az mellékes, fő hogy katolikus legyen! Ezért hát az unokáját katolikusnak kereszteltette. Meg akarta alapozni a Horthy-dinasztiát. Ezért nem fogadta el az angol Lord Rothermere ajánlatát. Aki felajánlotta Magyarországnak, hogy kifizeti az ország összes adósságát, ha a fiát megválaszszák magyar királynak. Hát hogy is várhatnánk ilyet Horthytól?! Hiszen ezesetben sem maradhatott volna meg magyar kormányzónak? Őtet sosem érdekelte a magyar nép! Semmit sem törődött velünk. Egyszer megkérdezték tőle, hogy mit szól Móricz Zsigmond írásaihoz? Horthy azt felelte, hogy Móricz mindig csak a parasztokról ír. Ezért lett Magyarország a három millió koldus országa. De ő felszedte az 1 millió pengő évi fizetését. S Horthy éppúgy, mint volt gazdája Ferenc Jóska, a zsidó gyárosok legjobb barátja volt. Az első világháború elvesztését Kun Bélának és csoportjának köszönhetjük. S abból a rengeteg Habsburgtábornokból nem akadt egy sem, aki egy hadtesttel elfoglalta volna Budapestet, s véget vetett volna Kun Béláéknak? Sajnos, nem. De a mi Horthynk kibékült a volt hazai áruló zsidókkal. Legjobb puszi-barátok lettek. Legelső dolga az volt, hogy vitézt csinált magából. IV. Károly osztrák császár és magyar király már 1917-ben egy rendeletével eltörölt minden úri rangot. Tehát megszűnt a nagyságos, méltóságos, felséges, stb. cím. De a nem is kékvérű Horthy visszahozta és csinált magából őfőméltóságost. Természetesen, kiépítette a saját támogatóiból a dicsőségét hirdető gárdáját! Akik ma az egekig dicsérik természetesen, mert hát ugye jobb volt, mint az utána jövő kommunisták. Hogy a Habsburgok által agyongyötört szegény magyar népen segített volna? Egyedül a papi birtokok szétosztásával sokat segíthetett volna, mégha a gróf uraknak meg is hagyta volna birtokaikat. Hogy nem tudott helyesen magyarul beszélni, azt mindenki tudja. Ferenc Jóskának volt a szárnysegédje öt évig. Elképzelhető-e az, hogy a legnagyobb magyargyűlölő Ferenc Jóskának egy magyar ember szárny segédje lehetett? Ki van zárva! S éppúgy mint Ferenc Jóska, legjobb barátja lett a zsidóknak. De ha tényleg csak egy csepp magyar vér is lett volna benne, akkor a finnugor őstörténelmi elméletet, biztos kidobatta volna a Magyar Tudományos Akadémiáról! Eszébe sem jutott! Hóman Bálinttal műveltette a magyar őstörténelmet! Hóman — tiszta magyar név? Ennek a szegény Magyarországnak igaz magyar ember kellett volna, hogy vezetője legyen. Végre megszabadulva a Habsburgoktól tehettünk volna valamit; mert csak ez a 25 év volt, ami lehetőséget kínált a cselekvésre. S akkor kaptuk ezt a tehetetlen őfőméltóságát. Jó, hát ő nem volt politikus, nem vezetőnek való ember volt. De akkor legalább politikusnak való miniszterelnököt állított volna maga mellé. De hogy is gondolok ilyet, mert hiszen akkor a magyar népnek lett volna jobb, ezt pedig ő nem tanulhatta meg Ferenc Jóskától. Tehát ezért mondom egyik nagy magyar tragédiánknak ezt az időt. Könnyű utána beszélni, de annyi nagy fejes közül egyiknek sem jutott eszébe: ha már elveszik Erdélyt tőlünk, akkor inkább önállósítsák, mint a ruminoknak engedjék adni. Hisz Erdély önálló volt évszázadokon át. Soha nem engedem aláírni a trianoni „békeszerződést” enélkül. Erdély 103 ezer négyzetkiliméter, nagyobb mint Csonka-Magyarország. Biztos a nagyhatalmak is beleegyeztek volna, csak lett volna valaki, aki ezt fel is veti! 1938-ban, amikor a németek megszállták Ausztriát a volt magyar Őrséget 3 napig megszállatlan hagyták a németek, a magyaroknak csak be kellett volna vonulniuk. De nem Horthy! Akkor is a zsidók tanácsát fogadta el, hogy ne tegye, mert akkor mit szólnak a szövetségesek! Mielőtt a németek megszállták Csehszlovákiát, felajánlották Horthynak, hogy szállja meg Szlovákiát. Ismét nem tette, mert a zsidók ismét lebeszélték. Inkább hagyta a németeknek ősi magyar földön egy soha nem létező Szlovákiát kialakítani! S ezt az embert hívjuk mi nagy embernek? Persze volt talpnyalói annak hívják. Az ő idejében lekommunistázták mindazokat, akik szólni mertek Horthy kormányzósága ellen. Aki a magyar népnek szocializmust akart hozni, Szálasi Ferencet becsukatta a szegedi csillagbörtönbe. Pedig Szálasi nem bántotta volna a zsidókat, hiszen a pesti zsidókat is ő mentette meg, mert nem engedte a németeknek, hogy elhurcolják őket Németországba! Horthynak még a talpnyalói sem fogadták el a háborúból való kiugrását, hanem majdnem egyemberként ellene mentek 1944. október 15-én. Szegény Magyarország! Egyszer lett volna alkalmad valamit tenni, akkor kaptad ezt a szerencsétlen, csak az úrhatnámságot hajszoló embert. Én nem vagyok kommunista, nyilas sem voltam, hiszen még gyerek voltam akkor. De ami igaz, azt néha meg kell írni! Nem pedig hőssé emelni Horthyt, amit soha meg nem érdemelt, hacsak azért nem, hogy megtizedelte a matrózait 1918-ban! Szebb magyar jövőt! Somogyi Zoltán
