Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)
1997-05-01 / 3. szám
1997. május—június «ITTVAKÖfcT 9. oldal TOMORY ZSUZSA: A NYAKNAPI GONDOLATOK Ősmagyar tudatunk mindig ébrentartotta az Istené az áldás megtartó eszméjét. Őseink éltek, dolgoztak, teremtettek, imádkoztak, daloltak, hogy virágzó szép hazát, jobb jövőt adhassanak át az utódoknak. Minden ringó bölcső, minden újszülött mosolya az ő küzdelmes, szép életük igazi értelme. Ők jelentik azt a jövőt, mely az őseink múltjából táplálkozik, s az ő életük teljesedik bennük jövővé. Éppen ezért tartotta minden magyar asszony legszentebb feladatának az új élet életrehívását, dajkálását, emberré nevelését. Sehol a világon nem adnak olyan méltóságot az életet hordozó asszonynak, mint népünk, amikor áldottnak nevezi a gyermekét váró anyát. Ami nálunk magyaroknál áldott állapot, az idegeneknél teher. Terhes. Súlyos. Bármilyen nem magyar nyelven is mondják. A tudatosan magát áldottnak tekintő anya és közössége minden új élet érkezésével Isten közvetlen áldását észleli életében, s áldását örömmel elfogadja. Tapasztalatból tudja, hogy minden munkája hiábavaló, hiába szánt, vet, ha Isten áldása nem indítja útnak legnagyobb adományát, az életet. Új élet nélkül minden emberi igyekezet hiábavaló. Őseink áldottnak tudták, látták kiteljesedő életüket, még az angyalok is velük örvendeztek. S az áldást vállalták is. Tudták, hogy akinek az Isten báránykát ad, ad hozzá legelőt is. Himnuszunkban gyakorta fordulunk Teremtőnkhöz imígyen:/.s7e« áldd meg a magyart. S az áldását két kézzel lökjük el magunktól akkor, amikor az édesanyák, s ezen túlmenően a társadalom magatartása sem vállalja az áldást. Asszonyaink nemcsak önmagukat, de nemzetüket ítélik halálra ezzel. S amikor gyermekeiket is az áldás fogalmát a teher gondolatával felcserélve nevelik, s ez válik divattá: megszűnik a magyar élet! A terhes életszemléletet valló Nyugat csatornáin át mindjobban elhatalmasodik a lélek nélküli élvhajhászás. A „én vagyok a legfontosabb”, élettől, társadalomtól, baráti kapcsolatoktól elvonatkoztatott önzés eszméje csak a bankárokat boldogítja. Amely élet nem érint más életet, melynek nem adatik meg az élet és szeretet sugárzásának öröme, önmagába fordul, s életét előbb utóbb kibírhatatlan tehernek érzi. Megszentelt életű, jövőt ringató édesanya helyett az idegen értékrendszerek testi, szellemi szajhájává: beteg testű, beteg lelkű ronccsá válik. Vigasztalásul a kábítószerek nagy változatát használja, hogy végül is ezek döntsék a sírba. Kezdetben a válaszút előtt álló fiatal nő anyagi akadályokra fogja, hogy „nem engedhet meg gyermeket magának”, „így legalább én emberi módon élhetek” ma divatos jelszavakat hangoztatva. Egyéb, hasonló célok is felmérhetően hazugnak bizonyulnak ennek az útnak a végén: a divat, a kábítószerek az ideggyógyászok sora, a termelő életben részt nem vevés anyagilag sokkal nagyobb anyagi terhetjelent, mint a gyermek vállalása. S a soha ki nem teljesedő, magányos, boldogtalan élet önmagát pusztítja el. Ez az igazi teher. A lélek szava nem korlátozódik templomokba: lelkiismeretünk mindig ott áll készen az igaz, a jó tanáccsal. Az elmúlt évtizedek gondja, anyagelvű gondolkodása ki akarta iktatni életünkből a lélek életéltető többletét, de öröklött emlékezetünk még életre tudja hívni az Isten áldását áldásként Jógadó ősi magyar gondolkodást. A zenei szörnyszülöttek hangversenyeinek pártolása helyett magyar dalaink éltető világa elő tudja varázsolni magyar életünk értékeit. Nagyanyáink segítő emlékei még elérhető közelben vannak: hallgassunk szavainkra, s merjük megnyomni a távolbalátó gombját, hogy otthonunktól a nyugati szellemi fertőt távoltartsuk. A nyugat talmi értékekből táplálkozó társadalmának nincsenek olyan lelki hagyományaik, mint nekünk magyaroknak, s az ő gyógyulásuk zálogai is mi vagyunk. Ősidőktől kötelességünk az idegenek által ütött sebeket gyógyítani „síppal, dobbal, nádi hegedű vei" gyermekmondókánk szerint. Zenével, dallal, jósággal, szeretettel. S mindezeket saját drága gyermekeinktől vonhatjuk el legkevésbé. Ott, ahol gyermekáldás már nem lehetséges: nyújtsanak segítő kezet azoknak a gyermekeknek, akiknek szülei nincsenek. Segítsék az anyaságot vállalókat egy-egy órányi szabad időhöz, pihenéshez, vagy bármi máshoz, ami a gyermekeket nevelő szülők életét könynyíti. Aki gyermekeket nevel a jövő számára, Isten áldásának hordozója. A gyermekáldásra való felkészülés legfontosabb feladata a tiszta, egészséges élet. Őseink ezzel kapcsolatos életszemléletét Magyar Adorján tolmácsolásában adom át a jelen fiataljainak. Olvassák szeretettel, tisztelettel. S kérem, gondolkodjanak az olvasottakon.--------------------A PÁRTA--------------------— Levélrészlet — Mikor tehát ama „Napnyugati király követe”, azaz a vőlegény által küldött leánykérő, a „Napkeleti király”házánál, vagyis a leányos háznál megjelenik (ez elnevezések azért voltak szokásban, mert ennek mitológia alapja volt, amit másutt fejtek ki, de később bármily kitalált című „király”-ról lett szó, mindig, ha az illetők csak szegény parasztok voltak is), mondván, hogy őt ura küldi, aki erre jártában e „királyi ház” legszebb ékességét megismerte, s eljegyezte, most őt azért küldte, hogy annak kezét számára megkérje. Ekkor az apa (ő a Napkeleti király) azt feleli, hogy hát a követ mutasson jelet, hogy ő valóban Napnyugat királyának követe. Ez fölmutatja az almát, amelyet a leány adott volt jegyesének szerelme jeléül. Az almát a jelenlévő, vagy behivatott leány is meg kell nézze, mire föl is ismeri, hogy ez valóban az, amelyet ő adott és amelybe nevét be is karcolta volt. De az apa még nincsen eléggé meggyőződve, mondván, hogy sok egyforma alma van és leánya nevét más is belekarcolhatta. Azt kérdi a követtől, vajon Napnyugat királya tudja-e, hogy a leány testén mely titkos jelek vannak. A követ feleli: „Bizonyára tudja, s meg fogom kérdezni.” Ezzel a „követség” távozik. Másnap visszajönnek és a követ mondja: „A királyleány testén két aranycsillag és egy ezüstholdacska van.” Erre az apa meglepetést színlelve a leányát kérdezi: ez igaz-e? Mire a leány szemlesütve feleli, hogy igaz. Ezután következik az apa beleegyezése és a többi. Őseinknél egymagú gyümölcsök hímsége, a többmagúak, amilyen az alma is, nőiségi jelképek voltak. Ezért adott tehát a leány almát, esetleg aranyozottat, avagy narancsot: „aranyalmát”. Tény, hogy a szűznél az anyaméh fejrésze tökéletesen kerek almához hasonlít, amelyen csak egy igen kicsi kerek nyílás van, holott a már szült nő anyaméhe nyílásán hegedett szakadások vannak. A nép az anyaméh fejrészét „aranyalmá”-nak nevezi. Meg kell jegyeznem azonban, hogy ilyesmi, valamint sok más megismeréshez őseinknek nem volt szüksége sem boncolásra, sem műszaki, vág orvosi eszközökre, mert táltosaik között voltak „látók”, akik szemüket behúnyva látták azt, amit látni akartak, azaz, hogy (itt a „Bevezetésiben már említett harmadik szem segítségével nem csak a test belső részeit, szerveit voltak képesek látni, hanem még sok mást is. Ilyen látókról Erdélyben fiatal koromban magam is hallottam beszélni, akik például csonttörést azért tudtak orvosnál jobban helyreállítani, mert ők a bőrön és húsonát is a csontokat, ha akarták, látták. (L. Ethmográfia folyóirat 1914. évfolyam 317. oldalán: „Látók", ahol olvasható: „...embertársai belső részébe is úgy lát, mintha nyitva volna előtte.”) Ha régen nálunk egy leány valamely legényt szeretett és neki almát ajándékozott: ez már eljegyzési jel is volt, mert annak jelképes értelmét régen a nép még tudta.. Ez tehát a biblia beli „Éva almája” igazi értelme, amiről azonban a zsidók már semmit sem tudtak, amiértis a Bibliában ennek értelme már el is van ferdítve. Ellenben mai népmeséinkben még fönnmaradott azon indíték, amelyben egy királyleánynak sok kérője van. A király palotájába összehívja valamennyit, mire a leány azáltal jelöli meg, akit vőlegényül választ, hogy a kézben lévő aranyalmát annak adja át. Világos, hogy ez az indíték ősrégi és még azon időkből származik, amelyekben a legtöbb nép még nőelvi volt, amelyekben a nőknek voltak előjogai, s ők választhattak maguknak férjet. A Biblia az ehhez hasonló regét tehát Kánaán fajunkbeli őslakóitól vette át, de ezen indíték értelme ismerése nélkül, mivel e titkos értelemről őseink az idegen hódítóknak ugyanúgy nem szoktak volt beszélni, mint ahogy népünk embere, asszonya a néprajzi anyagot gyűjtő néprajztudós „uraknak” sem beszél soha... Csakhogy nem csupán a leány szokott volt szerelme jeléül almát adni, hanem a legény is a leánynak. Azt beszélték pedig, hogy az almát el nem fogadnia nagy gorombaság, durvaság lett volna, de ha azt csak a kezében tartogatta, ez azt jelentette, hogy a legény nem tetszik neki. Ha az almát meg is ízlelte, ez azt jelentette, hogy a legény udvarlását szívesen fogadja, de mást semmit. Ha azonban, miután az almába harapott, ezt a legénynek nyújtotta, hogy harapjon belőle, az már szerelmi vallomást jelentett... A legény almaadása tehát, ősnépeinktől átvéve és nálunk mai napig is még élő népszokásban meglévőn, azonos a görög mitológiában is fönnmaradott „Paris almája” indítékával, amely szerint már férfi választ a három nő közül, ami tehát már hímelvi fölfogásról tanúskodik. A „két aranycsillag” és az. „ezüstholdacska” magyarázata pedig a következő: A magyar szüzek régebben fejükön a pártát, a szüzesség jelképét viselték, amely hold karéj alakú volt. Őseredetében többnyire csak virágporokból állót, aminek emlékezete élt másutt is a menyasszonyi „mirtuszkoszorúban”, de okvetlen fehér virágból. De készült náluk régen a párta szabályos holdkaréj alakú, nyírfakéregből is. A nyírfa kérge fehér, sima, hajlékony és felülete hártyás. Ékesítették ezt gyöngyvirággal is, de fölső szélére mindig fehér bogyókat, avagy gyöngyvirág-bimbókat alkalmaztak, végig egy sort. Később készült e párta ezüstből is és igazgyöngyökkel ékesítve, de mindig fehér volt és a Holdat is jelképezte. Csakhogy amikor már jelképes értelmei feledésbe mentek, készült más színűre is. A párta két hegyéhez egy-egy kerek korongocska volt erősítve, amely pártát a fején megtartó szalag megkötésére szolgált. E korongokra volt egy-egy csillag ábrázolva, eredetileg csak a szintén nyírfa kéregből való korongok fehér felületéből kimetszve, hogy a kéreg vörös belseje csillagalakúan kilátszódjon, utóbb pedig amikor a párta ezüstből készült, már aranycsillagokkal. Csakhogy a párta nem csupán a Hold jelképe volt, hanem a szüzességé is, valamint jelképes értelmet kapott a két „aranycsillag” is. A két csillag a lány két emlőjét, illetve két csöcsbimbóját képezte, míg a párta meg: a szűzhártyát
