Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)

1997-05-01 / 3. szám

XXXVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM — 1997. MÁJUS—JÚNIUS Ára: 1,25 dollár. A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNA1G EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL. VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) n ITTVAKOfcT A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1 mm Bilincsbe verve hitünk és nemzetünk! Összefogunk vagy elveszünk? BÁLLÁ GÁBOR: Szemetet a szemétkosárba Mindszenty József hercegprímás­nak. Magyarország első zászlósurának az orosz megszállás utáni első tényke­déseit és ezek során a magyarság össze­kovácsolását célzó ama megnyilatko­zását, melyet Sopronban, a Hűség Városában a kommunista hordák által legyilkolt Apor Vilmos győri püspök utódjának beiktató ünnepélyén tett, Demes Péter református leikés, vallás­tanár feljegyzéseiből szeretnénk ismer­tetni: „Az ünnepség megkezdése után, és a hercegprímás beszéde közben megnyílt az ajtó s belépett Kapi Béla a Dunán­túli Evangélikus Egyház püspöke. Mind­szenty hercegprímás abbahagyta a be­szédet, míg egyik katolikus egyházi méltóság Kapi püspököt az első sor felé vezette. Kapi Béla megállóit az ünnepi emelvény előtt és Mindszenty bíboros hercegprímás és az új püspök Papp Antal üdvözlése után arra kérte az ország első zászlósurát, a katolikus magyarság vezetőjét, hogy az elárvult evangélikus egyházat és népét is vegye oltalmába. Mindszenty hercegprímás lejött az emelvényről és a könnyező Kapi Bélát átölelve beszélni kezdett, ily szavakkal: — Krisztusban szeretett Testvérem! Ne aggódj, ne kérj engemet arra, amit úgyis megtettem; testvérek vagyunk, egy anyának gyermekei! Ma ez az Édesanya súlyosan beteg. Itt fekszik a halálos ágyon és gyengülő szíve már­­már utolsókat dobban. Mi eddig szét­húzó gyermekei, vegyük most körül ezt az édesanyát és egymás kezétfogva, a bennünk lüktető erőt, szívünk mele­gét sugározzuk át reszkető kezén ke­resztül az alig dobogó édesanyai szívbe. Csak így kelhet mégegyszer életre beteg édesanyánk: Magyarország! Nem folytathatta szavait a herceg­­prímás, mert zokogott mindenki. Ezek a könnyek megmutatták, hogy e súlyos időkben meg kell találni minden ma­gyarnak az összefogás útját!" Belső nemzeti megújhodásunk titka rejlik ebben a magyarkönnyes hagya­tékban! Most amikor a legsötétebb magyartalanítás tombol az ország fe­lett. Hetvenhét esztendős a trianoni béke­diktátum is A meggyötörtetésnek, a letiportságnak , a megalázottságnak hetvenhét esztendeje, amely osztályré­szüljutott elszakított véreinknek. Most is halljuk az elszakított területek ősi magyar kultúrájára zuhanó fejszecsa­pásokat. Látjuk a magyar házak falait, a telefirkált fenyegetésekkel, melyek­nek legenyhébb szavai vérbosszúról, kiirtásról regélnek. Látható a gyaláza­tos „alapszerződések” tarthatatlansá­ga, az idegen uralomnak kiszolgáltatott védhetetlensége. Zúg a magyar végek pusztulásának állandóan kongó vész­harangja, riasztó figyelmezetetésül a területrablás, a nemzetiségi elv és az önrendelkezési jog orvoslására! Beteg ma is édesanyánk: Magyar­­ország! Egy utolsó nagy összefogásra hívunk fel minden magyart, hogy ered­ményesen vehessük ki mindannyian részünket abból az országmentő nagy küzdelemből, amely ott dübörög őse­ink földjén és elsöpréssel, idegen gyar­mathódoltsággal fenyegeti magyar né­pünket. Messzehangzó hirdetői va­gyunk annak a történeti valóságnak, hogy az 1998-as választáskor nem párt­programról nem önmegméretéstől, fel­mentésekről vagy elmarasztalásokról szavaz majd az ország népe, hanem szavazni fog a szabadság vagy a rab­szolgaság felől. Az 1998-as választások népszavazást is jelentenek! Népszava­zást a Haza szabadsága vagy a kamat­rabszolgasággal álcázott országmegszál­lás felől! Nagy gyarmati hódoltság vagy magyar országiás. Vagy halál­ugrás a másságtiszteletben öltöztetett liberál-kozmopolita országhódítás ör­vényébe vagy megőrzése magyar mi­­voltunknak, ősi kultúránknak, jogaink­nak — a nemzeti szabadságunknak! A közelgő választási időpont intő jel. utolsó figyelmeztetés a nemzeti erők összefogására, mert csak az azo­nos erők összesítése biztosíthatja és kötelező erővel jelölik ki számunkra azt az egyedüli helyes utat, amelyen a szebb magyar jövendő felé járnunk kell. Csak az összefogó nemzettestvéri kéz, az egymásnak vetett váll és a széttörhetetlen magyarvédő szolidari­tás az egyetlen fegyver az idegen hó­doltság ellen. Ez az egyetlen válasz a nemzethalál ijesztéseire! A szebb magyar jövendő útja, a nemzet politikai, gazdasági és társa­dalmi egyensúlya, belső és külső erő­kifejtése elsősorban attól függ, hogy kikből tevődik össze a választók által kiválasztott nemzeti elit, amely hivatva van a törvényhozásban az egészséges nemzeti élet alapjait lerakni. A kor­mányzatban pedig a nemzet jövőjének, fejlődésének irányát megmutatni és azon a nemzetet biztos kézzel előre vezetni. Azzal, hogy mindenkinek választó­joga van és ez lehetőséget nyújt az egyes nemzettagoknak arra, hogy az állami akarat kialakítására befolyást gyakorolhassanak még nem oldottuk mega nemzeti élet nagy problémáit, ha a választópolgárok nem érzik a válasz­tójoggal való élés kötelezettségét. Ne­künk olyan szakszerű országlásra és törvényhozásra van szükségünk, amely biztosítja a liberalizmus mocsarából és a kozmopolitizmus vöröstengerébe ful­­lasztott ország kimentését, nemzeti fel­támadását! A magyar nép politikai, gazdasági és kultúrális erőinek szabad és becsületes kifejlését és a magyar szellemi elit érvényesülését. Azért, hogy a magyar állam nemzeti jellegének megóvása a parlamentáris kormányza­ti rendszer keretei között biztosíttassák, (Folytatás a 2. oldalon) Magyarországon még mindig van egy jelentős számú sötét társaság, lé­nyegében ugyanazok, akik a Horthy­­korszakban is mérgezték a magyar közéletet. Most ezeknek a gyerekei és unokái ugyanazt folytatják, amit ak­kor. Mivel a kommunizmus-marxiz­mus szemlélete és szóhasználata úgy tűnik — kiment a divatból, most ugyanezek a szellemirtók a „tudomá­nyosság” leplébe burkolva próbálják a magyap történelmet meghamisítani. Saj nos ezek a sötétlelkű piszkoskezűek nem mernek a felszínen mutatkozni, hanem csak néha dugják ki fejüket a csatornából, s akkor előhozakodnak egy-egy újabb „tudományos” művel. A gyáva kukacok nem merik a nyilvá­nosság előtt megvédeni fércművüket, ezért ezekről a művecskékről nincse­nek sajtóviták, nyilvános közéleti vi­ták. Még az a szerencse, hogy ezek az áltudományos munkák a hazai olvasó­­közönség döntő részének a figyelmét elkerülik és csak néhány kutató vagy szakíró rágódik ezek felett, annál is inkább, mert ezek a könyvek csak kis példányszámban jelennek meg a zúg­­piacokon. Köztudomású, hogy a hazai politi­kai életben a közelmúltunk történeté­ről, különösen a Horthy-korszakról és all. világháborús szerepünkről meg­lehetősen éles sajtóviták zajlanak, még hozzá a történészek között, mert a nagyközönséget ebbe nem engedik bele­vonni. Ám, az igazi pocskondiázok még mindig a nyilas korszakot, s ezen belül Szálasi Ferenc egykori nemzet­vezető személyét érik. Ebben a sár­dobálásban élen jár Csurka István lapja; anélkül már nem is tudnak meglenni, hogy a „nyilasokat” ne rá­galmazzák útszéli hangon. Természete­sen ezért a hitközségek nagyon hálásak Csurkának és a többi parlamenti párt­nak is. Kiemelkedő uszítást végez egy­­egy évfordulós hírnél a judapesti rádió hírszerkesztősége és a Vasárnapi Újság című aljas propaganda műsora. Neve­ket most nem sorolok a tettesek közül, mert hosszú lenne a névsor. Újabban a TV egyes szennyműsorai is kiveszik a részüket a hajdani nyilasok rágalma­zásából, anélkül, hogy egyetlen épkéz­láb érvet is feltudnának hozni gyűlöle­tük okának. A bevezetőmben említett sötét kö­rök úgy időzítették könyvük kiadását, hogy az Szálasi Ferenc születésének 100. évfordulójára kerüljön piacra. így akartak „üzenni" az egyre erősödő és terebélyesedő hungarista mozgalom­nak, ezenkívül zavarkeltés is volt cél­juk, arra gondolva, hogy a mai olvasó mindazt, amit leírtak elhiszi, kételke­dés nélkül. A pesti „Volos Kiadó” Vincellér Béla tollából megjelentette „Szálasi hat hónapja” (1944. október—1945. május) című könyvét, képek nélkül (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom