Szittyakürt, 1992 (31. évfolyam, 1-2. szám)

1992-01-01 / 1-2. szám

1992. január—február hó «ITTVAKÖkT 15. oldal „A Keresztény Szocialista Munkásmozgalom” (Az Á.V.H. ezzel a címmel folytatta le a bajai volt cserkészek koncepciós perét) A fenti címen országosan is ismert­té vált kirakatper anyagát a Budapest-i Megyei Bíróság B. III. 002157 számú szigorúan titkos dossziéjában őrzik. A Rákosi diktatúra maradéktalan felépítésének útjában állt a katolikus egyház. Azokat kellett tehát elsősor­ban kivonni a forgalomból, akik az egyházzal szoros kapcsolatot tartot­tak, annak valamely szervezetét támo­gatták vagy tagjai voltak. Ezek közé tartoztak azok a fiatalok, akik hittek Istenben, azt nyíltan is vallották és tag­jai voltak egykor a cserkészmozgalom­nak. Az uralkodó diktatúra igyekezett materialista-atheista szellemben nevel­ni az ifjúságot és ezzel kiemelni a ke­resztényi nevelés befolyása alól. Ezek a tények motiválták azokat a törekvéseket, amelyek e koncepció el­lenében tevékenykedő vallásos moz­galmakat, köztük a cserkészetet is megszüntessék. Ezért esett a választás Baján azokra a fiatalokra, akik az Egyházzal szoros kapcsolatot tartot­tak, hitüket bátran vallották és tagjai voltak gimnazista korukban a cser­készmozgalomnak is. Ezeknek a fiataloknak a likvidálá­sára szerkesztett a bajai Á.V.H. egy forgatókönyvet. Ennek a megrendezé­séhez kellettek az „adatszolgáltatók”, akik hivatásuknak megfelelően csupán parancsra vártak és máris megkezdték feladatuk végrehajtását. Ezeknek a je­lentései váltak a koncepciós pernek alapfonalaivá és a további kitalált „ter­helő adatok” megfogalmazása avatta az elképzelt, megtervezett koncepciót teljes egésszé. E két 0-ás szigorúan titkos dosszié anyagának ismeretében, valamint e perben több elítélt egybehangzó el­beszélése alapján megismertem a szo­morú és kegyetlen valóságot, a vandál módon lefolytatott eseménysorozatot, melyeknek közreadásával kívánom az olvasó figyelmét felhívni. Törekvésem az, hogy mindenki tisztán lássa, meg­ismerje az ötvenes évek zsarnokságát, diktatúráját, annak eltorzúlt énjét, gá­lád embertelenségét, amit minden eset­ben azzal indokoltak: „a nép érdeke így kívánja”. A kecskeméti Á.V.H. összegyűjtött „anyaga” arról tanúskodik — amit a vádlottak a tárgyalás anyagából ismer­tek meg —, hogy a Keresztény Szocia­lista Magyar Munkásmozgalom Baja, Kecskemét, Kalocsa környékén műkö­dött és a KÜZDELEM című röplapot is szerkesztett és terjesztett. Ez volt Magyarországon az első sza­­mizdad kiadvány. Az Á.V.H. forgatókönyve szerint a mozgalom bajai csoportjának kezde­ményezője és vezetője ifj. Kosztolányi József volt, de alapító tagként mellet­te tevékenykedett Fajth Jenő is. Mind­ketten összeköttetésben álltak Ricioli Eugenia olasz alezredessel, az angol kémszolgálat tagjával. A koncepciós kitalálmányból meg­tudtuk, hogy Fajth Jenő 1923-ban a Turul Bajtársi Szövetség fővezére volt, akivel 1948-ban ifj. Kosztolányi József együtt szervezte a bajai csopor­tot. E szervezetet 1950-ben leplezték le. Tagjainak letartóztatását 1952. no­vember 22-én kezdték el és folyamato­san folytatták még 1953-ban is. A vád: „A Népköztársaság megdön­tésére irányuló fegyveres szervezke­dés”. A címben a „fegyveres” szervez­kedést az motiválja, hogy Száraz György, aki a katonaságtól hazavitt egy tányéraknát és Háringás Ferenc lakásán elrejtették. A kihallgatások a kecskeméti Á.V.H. börtönében zajlottak, mely közismert volt brutális, szadista őreiről, kihall­gatási módszereiről. Vallatóik: Németh György száza­dos, Pálházi József és Szabó László hadnagyok voltak. Bűnügyeket két Bíróság tárgyalta 1953. július 16-án illetve június 10-én. A polgári bíróság elnöke Jónás Bé­la, ügyésze Dr. Alapi Béla volt. A tár­gyaláson jelen voltak a kirendelt ügy­védek is, akiket a vádlottak csak a tár­gyaláson láttak, de szót sohasem vált­hattak velük. Az 1. sz. csoport tárgyalását a Mar­kó utcai börtönben rendezték meg. 1. rendű vádlott ifj. Kosztolányi József volt. ítélete: halál, amelyet a Kis-fogdában hajtottak végre 1953. október 24-én. A hóhér Kovács István Á.V.H. főhadnagy. 2. rendű vádlott Fajth Jenő, a per legidősebb tagja, akit a tárgyalásra a kistarcsai internálótáborból vezettek elő. 3. rendű vádlott ifj. Kosztolányi Károly, az 1. rendű vádlott testvére, aki jelenleg a Nancy-ban él és egyetemi tanár. A mai társadalomtól azok kérik számon a keresztényi megbocsátó lel­­kületet és cselekedetet, akik — e szá­zadban — az ateizmussal, az erköl­csös lelkiismeretes élet tervszerű, erő­szakos megrontásával, a keresztény emberek tíz és százmillióinak kiirtá­sával, tömegsírokkal, katynokkal, gu­­lágokkal, számtalan ,.parcellákkal”, a magántulajdon elrablásával, közös rabszolgamunkára való kényszerítés­sel, a tömegpusztító fegyverekkel való fenyegetettséggel, a világ minden zugá­ban ellentétek szításával az ,,állandó háborúk korát”és az emberiség anya­gi, erkölcsi végromlását teremtették meg. A mai középkorú és ifjú nemzedékek döntő többsége Istent, lelkiismeretet, hazaszeretetei, ön és közösségi fegyel­met nem ismer. A mesterségesen ger­jesztett eszmék zűrzavarában eligazod­ni képtelen. A , fogyasztó társadalom­má” züllesztett társadalomban öldöklő harcot folytat a megszerezhető csecse­becsékért, s ha a „szerzés” harcában ellenállásba ütközik gátlástalanul csal, rabol és öl. A lelketlen „csupasz ma­jommá" süllyedt ember önmagába vo­nulva, közönybe menekül, önmagának és az adott pillanatnak él, „túlél”. A szüntelen háborúk okozta népirtáso­kat már csak mint természeti csapást éli meg. A „zöm” nem választ, nem szavaz, nem nyilvánít véleményt. Lel­ke mélyén azonban háborúság dúl, ir­tózatos küzdelem, önmagával. Az esz­mék zűrzavarát igyekszik kizárni ma­gányos életéből. Keresi önmagát, az EMBERT. Az embert, aki nem csak rossz, hanem JÓ is. Bízzunk, hogy a nagy-többség meg is találja önmagát, Istenét, önnön lelkét és eljut a cselek­vésig is, amikor képes lesz emberhez méltó társadalmat teremteni. Remény­kedjünk, e cél érdekében munkálkod­junk és imádkozzunk, hogy az együtt­éléshez nélkülözhetetlen keresztény erkölcsi rend, a szeretet és megbocsá­tás világrendje romjaiból újjá épülhes­sen. 4. rendű vádlott Barta Lénárd a ba­jai III. Béla reálgimnázium cisztercita tanára és a cserkészcsapat parancsno­ka. Dallasban élt, ott is halt meg a kö­zelmúltban. 5. rendű vádlott id. Kosztolányi József, az 1. és 3. rendű vádlottak Édesapja. ítélete: halál, majd II. fo­kon életfogytiglan. 6. rendű vádlott Háringás Ferenc ítélete: halál, II. fokon életfogytiglan. A többiek: Süveges Jenő, Harczsos István, Ikotity József, Gondos Sán­dor, Jung Tibor, Gács Edit, Csihás Ernő, Papp István, Czompó Miklós cisztercita tanár, Harczos Márta, Bogner Ferenc, Weidinger Anna, Szarka István, Varga Pál, Remetei Lajos, Paulai Zoltán, Papp Kelemen, Halápi József, Kabdebó Dénes, Zam­­belli Bianka, Száraz György. A másik csoport tárgyalását a Ka­tonai Bíróságra bízták. A tárgyalás vezető bírója dr. Andó Béla. A tárgyalás színhelye: Fő utcai Ka­tonai Bíróság. 1. rendű vádlott Harczos László, aki halálos ítéletet kapott. Az ítéletet 1954. január 14-én hajtották végre a gyűjtőfogházban. A siralomházban írt versét szavalta a bitófához menet. Azonban: a kommunizmus mögött rejtőző világrontó és világuralomra törő „maroknyi” embercsoport min­dent elkövet uralmának megtartása, átmentése érdekében. (Erőszakos, fegyveres pusztításai lelepleződtek, de a világban még számos helyen tovább „élni". Lásd: Jugoszlávia, Szovjetunió, Libanon, Palesztina, stb.) Kapitalis­tává vissza-vedlenek. A keresztény vi­lágrend kialakulása ellen a pénz, a hír­közlés, a nevelés, a gazdasági és poli­tikai, társadalmi hatalom birtokában és megtartásával még fokozzák az anyagi és erkölcsi rombolást. A törvényes és igazságos felelősség­­revonást, a gyilkolok, a rontást elköve­tők a keresztényi megbocsátásra hivat­kozva akarják megakadályozni. Csak­hogy pontosan ők irtották ki, sőt: ma még fokozottabb erővel (és rafináltabb módokon) igyekszenek meggátolni a keresztény értékrend kialakulását. Ahelyett, hogy beismernék gonoszsá­gaikat és bocsánatot kérnének az em­beriség ellen elkövetett bűneikért. Pe­dig a bocsánatnak csak egyetlen ÚTJA van: a bűn beismerése, megbánása, le­­hetőségszerint jóvátétele és a bocsánat kérése. Enélkül félő, hogy a megron­tott tömegek felismerik a fegyverek, ideológiák, majd pedig a kapitalizmus „áldásai” mögött rejtőzködő ugyan­azokat, s világméretű bosszút állnak megrontóikon. Mert a bosszú, amely a keresztény világrend kialakulása el­len ma is munkál, önmagát gerjeszti. A bosszú, amely e századot az emberi­ség történetének legvéresebb századává tette. Ehhez mérhető vérengzés csak az Ószövetség bosszúálló Istenének könyveiben megörökített időkben volt. Most ne említsünk neveket, dá­tumokat, földrészeket, ahol, akik, mi­kor milyen mértékben estek áldozatul a bosszúállás szellemének, de azt je­gyezzük meg, hogy a bosszú természe­téből következik egy újabb bosszú. (Bizonyság erre az emberiség egész tör­ténete!) KÖVETKEZHET! Igen, következhet, mert nem tanult Halálosan... A cella mélyén minden csendes, A holdsugár szinte megremeg. Padlón elnyúlva meggyötörtén Fekszenek fáradt emberek. Egy halálos halkan sóhajt, Bajtársa fájón felzokog. A város felett ördögi fénnyel Ragyognak bűnös csillagok. Alszik a börtön, utcák házak, terek, Alszanak már az emberek. A hóhér nem alszik s fenn az égen Isten szeméből fájó könny pereg... 2. rendű vádlott Gondos Sándor íté­lete halál-életfogytiglan. 3. rendű vádlott Balogh József 4. rendű vádlott Őri József életfogy­tiglan . 5. rendű vádlott Turáni László élet­fogytiglan. 6. rendű vádlott Eichardt Sándor halál-életfogytiglan. 7. rendű vádlott Katz József. 8. rendű vádlott Csihás László. 9. rendű vádlott Szarka László ha­lál-életfogytiglan. Ifj. Kosztolányi József, Harcos László nyugodjatok békében! Ti szá­munkra nem haltatok meg, mert csak az hal meg, akit elfelejtenek. Dr. Vágvölgyi Ferenc a világot megrontó és a végpusztulás peremére juttató, világuralomra törő maroknyi embercsoport, hanem foly­tatja, sőt: fokozza bosszúálló tevé­kenységét, amely bumerángként vissza üthet. A megrontott tömegek megszer­veződhetnek, vezérhez juthatnak. A megmaradt kevesek, akikben megőriz­te az isteni kegyelem a szeretet és meg­bocsátás lelkét, nem tudják megakadá­lyozni a világ biztos pusztulásához ve­zető újabb bosszút. Mindenképpen meg kell akadályoz­ni az újabb bosszúállás bekövetkezé­sét! Most nem szabad elszalasztani a MEGLÉVŐ lehetőséget. Mert van hajlandóság a világ népeiben (MÉG!) a megbocsátásra. De a kezdő lépést a szörnyű bűnöket elkövetőknek kell megtenni! A tömegpusztító fegyverek­kel való fenyegetés, az antiszemita, fa­siszta, nacionalista, populista, meg ki tudja még milyen gonosz rágalmak csak az emberiség sírgödre felé vezető utat nyitják szélesre. Csak a beisme­rés, a megbánás, a bocsánatkérés ve­zethet megbocsátáshoz. A keresztény­ség Istenének „Újszövetség"könyvei­ben megtalálható az az ÚT, amely az általános és bizonyos megbocsátáshoz vezet. Ne feledjük: Vannak MÉG a világ­ban olyan erők, amelyek az általános bűnbeismerést és bocsánatkérést köve­tően meg tudják valósítani az általá­nos megbocsátást és örökre eltéphetik a bosszúállás láncát. Rab Magor • • December 16-ig, a kárpótlási igények benyújtási határidejéig hozzávetőlege­sen 700-750 ezer kérvényt küldtek be a területileg illetékes kárpótlási hivata­lokhoz — jelentette az Országos Kár­­rendezési és Kárpótlási Hivatal szóvi­vője. Becslések szerint a kárpótlás az államháztartásnak kb. 50 milliárd fo­rintba, azaz kevesebbe kerül majd, mint amennyit az Országgyűlés a tör­vény elfogadásakor jóváhagyott. a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége nevében. SZÁMONKÉRŐK-----

Next

/
Oldalképek
Tartalom