Szittyakürt, 1991 (30. évfolyam, 5-12. szám)
1991-12-01 / 12. szám
1991. december hó «IffVAKÖkT 11. oldal Bujdosó P. Gyula: Merre tart a Magyar Újságírók Országos Szövetsége? — Beszélgetés Bencsik Gáborral a MUOSZ főtitkárával — Még a 30-as évek derekán történt, hogy Párizsban érdekes mű jelent meg, amelyet nagy érdeklődéssel forgattak az emberek. A könyv szerzője az a Henry Pozzi volt, aki több hónapot töltött az I. világháború frontjain és több írásában megörökítette azokat a borzalmas eseményeket, amelyek a szeme előtt lejátszódtak. Ezúttal Pozzinak nem a háborús élményeire kívánok visszaemlékezni, hanem arra a figyelmeztetésére, hogy milyen óriási felelősség van mindig az újságírók vállán, amikor állást kell foglalniok bizonyos kérdésekben. A hivatkozott művében erőteljesen kihangsúlyozta azt a mérhetetlen felelősséget, amely mindenkoron, mindenidőben az újságírókra nehezedik. Az újságírónak mindig egy kötelessége van: a legválságosabb időben is tárja fel azt, amit tapasztalt, amit látott, szóval azt — ami van. Az újságírók felelősségét Pozzi így fogalmazta meg: „soha nem regisztrálógép, hanem fényképész, akinek filmjeit előhívni, saját magának kell. Hivatása az, hogy az embereket jó világítás mellett kapja le, trükkök, kendőzések nélkül állítsa az emberek elé. A modell hibája, ha ráncok is megjelennek az előhívott lemezen...” így summázta véleményét az újságírókról az egykori neves francia kolléga. Ugyancsak Pozzi megállapításával csaknem egyidőben hangzott el 1943- ban — az Országos Magyar Sajtókamara — kongresszusán, a Kamara főtitkárának a beszéde. Ez a főtitkári expozé csaknem összecsengett Pozzi véleményével. Mit is mondott Gáspár Jenő ezen az újságírói találkozón? „Ennek a szónak: magyar újságíró, különös jelentősége volt mindig, van és lesz a jövőben is. A magyar újságíró mindig arra törekedett — állapította meg közel félévszázaddal ezelőtt — hogy százszázalékban legyen újságíró. Máshol, más világrészeken, más nemzeteknél az újságírás legtöbbször tündöklő és fénycsóvás közéleti pálya befutásának a kezdete. A magyar újságírók mindig megmaradtak és megmaradnak a toll katonáinak. És a magyar újságíró életében ez a legszebb és a legrokonszenvesebb vonás.” — A magyar újságírás azért tudott mindig hű maradni önmagához és a toll becsületéhez — leszámítva azokat a keveseket — akiket a kétesértékű „for-Budapesten felfüggesztették a Szent Korona elleni pert, az alkotmány bíróság fog dönteni: tartható-e a vád Romhányi László és Bujdosó P. Gyula ellen Jelentették a hírügynökségek, hogy Budapesten felfüggesztették a Szent Korona ellen indított koncepciós pert. Amint azt tudják lapunk olvasói Budapesten vádat emeltek Romhányi László főszerkesztő és a Szent Korona főmunkatársa Bujdosó P. Gyula ellen. Az a vád ellenük, hogy a Szent Koronában uszítottak a zsidóság ellen. Az egész bírósági procedúrát dr. Gadó György SZDSZ-es képviselő kezdeményezte, aki nemcsak országgyűlési képviselő, hanem a hazai zsidóságnak is egyik prominens vezetője. Egyébként dr. Gadó volt az, aki a magyar Parlamentben interpellációban bélyegezte meg Bujdosó P. Gyulát, a „Megbékélést” című tanulmánya miatt. Ebből a tanulmányból részleteket olvasott fel a jelenlévő országgyűlési képviselőknek és követelte a kormánytól, hogy állíttassa bíróság elé a neves szerzőt. A Legfelsőbb Ügyészség, ahol még ma is a régi pártállam képviselői a meghatározók — hogy kedvükbe járjanak Gadó és hasonszőrű társainak — gyorsan vádiratot gyártottak Romhányi László és Bujdosó P. Gyula ellen. A vádiratban egy olyan törvényre hivatkoznak, amely 1988-ban került elfogadásra és pedig akkor, amikor a pártállam az utolsókat rugdosta. Ezt a törvényt csak azért alkották, hogy védelmet biztosítson a párt levitézlett vezetői számára. Mit is mond ez a törvény? Szabályozná a vélemény nyilvánítást! Felelősségre vonását, megbüntetését mondja ki arra, aki a nagy nyilvánosság előtt valamely nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ. Kimondja ez a törvény, hogy az ilyen híresztelések, publikációk alkalmasak a közrend megbontására. Ez a pártállam rogyadozásakor összetákolt törvény ellentmond az Alkotmányban lefektetetteknek. Az Alkotmány ugyanis kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá, hogy a közérdekű adatokat megismerje és terjessze. Az alkotmány azt is kimondja, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát. Szinte nevetséges a Legfelsőbb Ügyészségnek az a gyermekes álláspontja, miszerint egy alacsonyabb rendű törvény kiüti a magasabb-rendűt. Egy ilyen alsóbb rendű törvény alapján akarják a vádlottak padjára ültetni és elítéltetni a két neves politikust. A perben kijelölt első bíróság mindezeket nem vette figyelembe. Sőt a magasabb bíróságok is prejudikáltak e perben. Dr. Nagy László ügyvéd, aki mindkét vádlott védője erre a tarthatatlan jogi helyzetre többször felhívta a bíróság figyelmét. Ezt mindig a bíróság elutasította. De nem úgy a leváltott bíróság helyére lépett dr. Gatter László vezette bíróság. Ez a tanács azonnal megtette azt a lépést, amelyet elődjének már régen meg kellett volna tennie. Ez a tanács — az iratok áttanulmányozása után — azonnal felfüggesztett minden további eljá ást. Áttette az iratokat az Alkotmányügyi Bírósághoz. Döntsön ez a bíróság ebben a jogi abszurdumban. Szinte biztosra vesszük a Gatter-tanácsnak az lehetett az álláspontja, hogy alsóbbrendű törvény nem helyezhető föléje egy magasabb rendűnek. Mi továbbra is figyelemmel kísérjük a Szent Korona körül kialakult jogiherce-hurcát. Mi el sem tudjuk képzelni, hogy az Alkotmány bíróság zöldutat adjon egy olyan összetákolt törvénynek, amely sarokba állítja az Alkotmányt. Ezért mi azt mondjuk, amivel olvasóink is egyetértenek: EL A KEZEKKEL A SZENT KORONÁTÓL! EL A KEZEKKEL ROMHÁNYI LÁSZLÓTÓL ÉS EL A KEZEKKEL BUJDOSÓ P. GYULÁTÓL. radalmi idők” megtévesztettek, megkótyagosítottak, vagy tévútra vezettek — ezt már én teszem hozzá. A külföldi újságíráshoz viszonyítva aránylag fiatal (ma mindössze 211 éves) s ezért a gyermekek hitével tudott mindig hinni a hivatásában. A magyar újságírótoll mindig élénken reagált arra, hogy ha egy idegen áramlatú, idegen szellemű ideológia veszélyeztette a nemzetet. És ezért az idegen szellemű áramlatokért mindig a magyar újságíró került a vádlottak padjára. Mindenért, amelyeket mások követtek el, a magyar újságírók nagycsaládjának kellett és kell e bűnhődést vállalnia. Ennek ellenére ez a magyar újságíró nemzedék mindenét, amije van: tudását, jószándékát, az új időkhöz való felkészültségét és törhetetlen hitét a nemzet szolgálatába állította és állítja ma is. Jó látni — nekünk idősebb nemzedéknek — és tudomásul venni, hogy sem hatalmi eszközökkel, sem mással nem tudják félretolni az útból és nem terelhetik el szent hivatásának teljesítéséből. Ócsárolhatják, gáncsolhatják, szálkát kereshetnek a szemében, a magyar újságírót mindezekért kárpótolja a jó lelkiismerete és fel sem veszi a személyét ért sérelmeket, mert az úgy mond hozzátartozik hivatásához, mint a kéményseprőhöz a korom, vagy mint a mozdonyvezetőhöz — egykoron — a füst és az olaj. Az igazi újságíró valóban mozdonyvezető és kéményseprő egy személyben. Tollával irányítja az ország közvéleményét — a jobb magyar jövő felé dübörgő vonatot és közben kotor, tisztogat, hogy a közélet tisztasága, a becsülete, a nemzeti öntudata és felelősség érzetének a tüze minél magasabbra loboghasson, minél több életerősítő meleget árasszon szerte az országban. Munkája közben néha sebeket is kap. Vérzősebeket ejtenek a lelkén, de megedződve — tovább végzi megszállottan a munkáját. Hiszen minden igaztalan bántódásért sokszorosan kárpótolja egy-egy nemvárt és nem remélt gyönyörű pillanat, amikor soksok millió magyar közül egy névtelen megszorítja a kezét és a szeretet hangján mondja: Isten áldja meg! Ézek a gondolatok kavarogtak bennem, amikor az Andrássy úton ballagtam a Magyar Sajtó Háza felé. Ebben az egykor oly sok vihart megért házban hihetetlenül nagy csönd fogadott. Szinte alig akartam elhinni, hogy egy több mint 7000 tagot számláló Szervezet épületébe érkeztem. A szó legnemesebb értelmében a MUOSZ-ban rend, tisztaság és csönd uralkodik. Előre megbeszélt időre érkeztem, és egy forró fekete után vallatóra fogtam Szövetségünk fiatal, agilis főtitkárát: Bencsik Gábort. * * * Elindítottuk vezető kérdésünket: Ki is Ön kedves Főtitkár Úr? A Szittyakürt sok ezres olvasótábora — itthon és széles e világban — joggal kíváncsi arra, ki is áll jelenleg a MUOSZ élén? — Én agráregyetemet végeztem Gödöllőn — válaszol Bencsik Úr! Abban az időben, amikor végeztem, az volt az előírás, hogy csak pályázat útján lehetett elhelyezkedni. Lényegesen több pályázat futott be az egyetemre, mint ahányan végeztünk. Az igaz, hogy a mezőgazdasági területre sok szakembert kerestek, de én mégis az újságírás területén kötöttem ki. Ennek az a magyarázata, hogy a pályázatottokkal egyidőben jelent meg a NŐK LAPJA- nak a felhívása is. Újságírót kerestek. Én az utóbbit választottam, már azért is, mert ekkor már több írásomat publikáltam és ennek figyelembevétele után a NŐK LAPJA elfogadta a jelentkezésemet. így lettem újságíró. 10 és félévet töltöttem ennél az orgánumnál. A következőkben az MUOSZ-nál eltöltött éveiről, tapasztalatairól kérdeztem. Egységesnek mondható-e a jelenlegi MUOSZ? — Semmilyen szempontból sem maradéktalanul egységes — kapjuk a határozott választ. Szakmai szempontból az egység természetesen fenn áll. Egység abban, hogy egy ilyen Szövetségre feltétlenül szükség van. Egység abban, hogy egy ilyen szövetségnek szakmai szempontból tevékenységet kellfolytatnia. Szociális tevékenységet is! Bizonyos mértékben politizálnia is kell, amennyiben azt a szakma érdekei megkívánják! Jelesen részt kell vennie a sajtótörvények kidolgozásában. Hallatni kell hangját, akkor, amikor a sajtó ügyeit kívánják rendezni. — Szövetségünknek 7000 tagja van. Ideértendők a nyugdíjasok is. Nem készült még statisztikánk, de úgy 5000-ra tehető az aktív újságírók száma. Hogy mi a struktúrája a Szövetségünknek? Legfelsőbb szervünk a Közgyűlés! Operatív irányító testület az Elnökség! Egyébként 15 tagú elnökségünk van. Nevesíthetnénk olyan elnökségi tagokat, olyan régi újságírókat, akik annakidején lelkesen, elvtelenül kiszolgálják az MSZMP-t. A Szittyakürt olvasói arra is kíváncsiak, hogy ezek megtévedett újságírók: hány százalékát teszik ki a tagságnak? íme Bencsik Gábor főtitkár felelete! — Én nem tudok arról, hogy bárkit is fémjelezne a régi MSZMP! A Szövetség elnöke: Bodor Pál, tiszteletbeli elnök: Ritter Aladár. Van 3 alelnökünk. Tarnoi Gizella, Rédey Pál és Ballai József. Emlékeztetjük Bencsik Gábort, hogy közvetlenül a rendszerváltás idején éppen Tarnoi Gizella alelnök volt az, aki azzal riogatta népünket, hogy Magyarországon veszélyben van a sajtószabadság! Ezért akkor az Újságíró Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy külföldről valami „tényfeltáró bizottságot” hoznak be. — Tárnái Gizellának csak annyi szerepe volt, hogy az Elnökség döntését O jelentette be. Tekintettel arra, hogy az Ön által jelzet időben nagyon kritikus helyzet volt Magyarországon — úgy gondoltuk — hogy nem szolgálja a politikai megnyugvást egy ilyen külföldről érkező bizottságnak a megjelenése és ezért egy hétre, kéthétre — már pontosan erre nem emlékszem — lemondtuk. Úgy döntöttünk: egyelőre ne jöjjön ez a bizottság. De ma sem gondoljuk azt, hogy bármilyen kárt okoztunk volna ezzel Magyarországnak. Nem vitatjuk a megegyezésnek akadálya lehetett volna a bizottságnak magyarországi megjelenése. Kérésünket rátereltük azokra a klubbokra, amelyek az utóbbi időben a sajtóterületén ugyancsak hallatják a hangúkat. A Nyilvánosság Klubra és a Sajtószabadság Klubra gondoltunk. — A Nyilvánosság Klubot a Szövetségen belül sehova nem tudjuk helyezni. Az a Szövetségtől teljesen függetlenül működik. 7 ügyvivője van! Ok rendszeresen tartanak közgyűléseket! Meg kell mondjam Önnek, hogy a