Szittyakürt, 1989 (28. évfolyam, 8-12. szám)
1989-08-01 / 8-9. szám
2. oldal «IttVAKÖfct 1989. augusztus—szeptember hó saját, vagy szovjet fegyverektől esett el. Szovjetek veszteségeiről nem adtak ki hivatalos jelentést, de nemzetközi hírű hadtörténészek kutatásai és becslései alapján veszteségüket mintegy ezer-kettőezer főre tartják. Az idegen fegyveres erő álltai uralomra juttatott Kádár rendszer, hatalmának megszilárdulásával párhuzamosan megkezdte a történelem átértékelését és az áldozatoknak szocializmust védő hősökké, illetve ellenforradalmárokká minősítését. Ekkor kezdődött e legelemibb kegyeleti érzéseket sárbatipró, minden emberi jóérzést sértő gyakorlat, hogy a barrikád egyik oldalán elesetteket hősként, díszsírhelyre, márvány obeliszkekkel és emlékművekkel megjelölt sírokba temessék, a barrikád másik oldalán elesettek, és a bosszúállás során meggyilkoltak jeltelen gödrökbe lettek elkaparva vagy a feledés, az ismeretlenség homályában hagyták elenyészni őket. Az 1989. januárban megjelent nyilatkozat, mely 1956-ot nem ellenforradalomnak, hanem népfelkelésnek minősítette, a nemzet döntő többségének megelégedését váltotta ki és első lépésnek tekintette a teljes történelmi igazság felé megtett úton. Azonban a hatalom részéről eddig a hazai és nemzetközi közvélemény TERRORISTÁK ÉVSZÁZADA (Folytatás a címoldalról) magyar hadsereget orvul lövő szerb terroristák, mind jutalmat kaptak és megkapták azokat a területeket, amelyekért harcoltak. A koreai, vietnami, kambodzsai, kubai, nikaraguai, angolai, etiopiai és kínai terroristák ma is hatalmon vannak és kényük kedvük szerint végzik ki, börtönzik be és semmisítik meg ellenfeleiket. Izrael állama az angolok elleni terrorizmusból született meg és ma is csak az arabok elleni terrorizmussal tudja hatalmon tartani magát. Ceausescu terrorizmussal építette fel hatalmát és terrorizmusra építette fel birodalmát. Ma is hatalmon van. Terrorizmusra épült fel a Szovjetunió nemzetiségi politikája. Az elvtársak jól élnek belőle 70 esztendeje. Terrorizmust használnak a törökök a kurdok ellen és a bolgárok a törökök ellen. Terrorizmussal fojtogatják a spanyolok a baszkokat és terrorizmussal válaszolnak a baszkok az elnyomásra. Terrorizmusra épülnek az arab országok hatalmi rendszerei: Szíria, Irak, Líbia, Egyiptom, Irán, Szudán, Yemen. Terrorizmusra épül Palesztina jövője. Terrorizmus tartja életben az ír háborút közel 70 esztendeje. Terrorizmussal harcolnak az albánok függetlenségükért és a szerbek az albán függetlenség megakadályozására. Terrorizmus az éltetője az el-salvadori, perui, columbiai, chilei, argentínai és brazíliai eseményeknek. Csak az analfabéták vitatkoznak azon, hogy kinek van igaza, az araboknak vagy a zsidóknak, az Egyesült Államoknak vagy a Szovjetuniónak, a kormányon levőknek vagy a hatalomra vágyóknak. Mindenki megmagyarázza a maga bizonyítványát. A hatalmon levő azt mondja, hogy terrorista az, aki ellenem van. A hatalomra törő pedig azt, hogy a terrorista az, aki hatalmon van. A sarajevoi pisztolylövés szelleme ma már ráborul az egész világra. Az erőszakra és fegyverekre, történelmi baklövésekre felépített országok határai repedeznek és csak terrorizmussal nyomására csupán a köztemetőben lévő 301-es parcella rendezéséhez fogtak hozzá, és 5 halott, nevezetesen: Nagy Imre, Maiéter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József, Losonci Géza kegyeleti temetéséhez járultak hozzá. A többi hozzávetőleg 4-500 kivégzett mártír erkölcsi, politikai rehabilitásáról és közel 2000 harcok alatt elesett hős sírjának felkutatásáról és rendbetételéről még szó sem esett, mivel ezen sírok nagy része már fel is lett számolva. Csupán a Kerepesi temető 21-es parcellája őriz még 150-200 halottat, akik a harcok alatt estek el. Ez a parcella a véletlen vagy a jóindulatú elhallgatás folytán nem lett felszámolva és most Magyar Demokrata Fórum tette magájévá azt a gondolatot, hogy október 23-ig a jeltelen és elhanyagolt sírokat kigyomlálja, rendbeteszi és a fellelhető neveket pótolja, hogy memento ként ez a parcella hirdesse 1956. dicsőségét. Április óta minden szombaton délelőtt 9-13 óra között lelkes meglett és fiatal nők és férfiak szorgoskodnak a beomlott és elhanyagolt sírok között, hogy két kezük munkájával adják meg azt a kegyeletet 56 hőseinek, amit a kegyetlen hatalom eddig megtagadott tőlük. Budapest, 1989. április 27. Szalay Róbert tört. tanár képesek hatalmon maradni. Már Napokon megmondotta a nagy igazságot: „A szuronyokon sokáig ülni nem lehet.” Ő is megpróbálta. Most a Szovjetuniójön rá erre a történelmi igazságra. Azután majd Kína, azután az Egyesült Államok, azután Izrael, azután Ceausescu és a többiek. A bűnökért egyszer fizetni kell. A történelemben is. Ha bűn volt ifjabb Horthy Miklós elrablása egy független állam területéről, akkor bűn volt Eichman elrablása is. Ha bűn Higgins ezredes elrablása, akkor bűn Sheik Abdul Karim Obeid elrablása is. Nem lehet kétféle mértékkel mérni a történelemben. Mi magyarok nem vagyunk terroristák. Mi nem csináltunk tömeg kivégzéseket. Mi nem irtottuk ki a nemzetiségeket. Nem pusztítottuk el a magyar zsidóságot. Ezért nem illünk bele a huszadik század terrorista történelmébe. Ezért nem tudjuk igazságunkat érvényre juttatni. Ezért pusztul a magyar Magyarországon, az elszakított területeken és a világ többi országaiban. A szaporodó ember, a szaporodó fegyver, a szaporodó gyűlölet világában csak akkor maradhat meg az emberiség, ha a világ vezetői hajlandók a természetes és józan megoldásokra. „Újra kell gombolni a rosszul begombolt mellényt.” Nem pisztolylövésekre, gyilkosságokra, kivégzésekre építeni az emberiség jövendőjét. Vissza kell adni a népek természetes jogát, a szabadságot és a függetlenséget. Újra kell rendezni az országhatárokat. Azután mindenki eldöntheti majd, hogy hol akar élni és azt is, hogy hogyan akar élni. Mi magyarok mindig a szabadságot választottuk! Mi magyarok mindig a függetlenségért harcoltunk! Mi magyarok mindig elítéltük a terrorizmust! Ma is elítéljük! De jogainkat, jövendőnket és népünket nem hagyhatjuk elveszni vagy feláldozni a terroristák érdekeiért, sem gyávaságból, sem megalkuvásból, sem idegenek érdekei miatt! Gróf Apponyi Albert mondotta a trianoni békediktátum elleni beszédében: „Az ártatlanok megbüntetése a bűnösök fejére hullik viszsza!” Ez a történelmi prófécia a terrorizmus megszülőire és fenntartóira is vonatkozik! Levél a Hitel főszerkesztőjéhez: Kedves Főszerkesztő Úr! A Hitel 1989. 10. számában „Magántörténelem” és „Egy szál gyertya” cím alatt egy olyan cikk jelent meg, melyhez elsősorban a történelmi kiigazítás érdekében szeretnék néhány dolgot hozzáfűzni. 1. Le kell szögezzem, s ezt vegyék tudomásul a „történészek” is, hogy Iván Kovács László a forradalom idején, bajtársam volt! Otthon maradt. Kivégezték! Tehát nemcsak hőse, hanem mártírja is a magyar forradalomnak. A közöttünk lévő nézeteltéréseket leírom a Corvin köz 1956 című könyvemben. 2. Az a 19-20 éves ifjú, aki a cikket írta, még Iván Kovács Lászónak a megbízásából sem „tájékoztatta az új kormányt” a felkelők szándékairól. Főleg nem okt. 24-én, vagy az azt követő napokban. Okt. 27-én reggeltől, az oroszok, a kormány és a felkelők között a Corvin köz két parlamentere tartotta a kapcsolatot, akik közül az egyik Amerikában, Buffalóban él. 3. A Corvinistáknak okt. 30-ig sok parancsnokuk volt. Én is csak az egyike voltam annak a 15-20 bajtársból álló csoportnak, akikre mint parancsnokokra tekintettek a többi bajtársak. Iván Kovács is csak az egyike volt ezeknek a parancsnokoknak. Okt. 30- án választottak a Corvinisták a négy jelölt közül (Iván Kovács is közöttük volt) egy főparancsnokot, s ez a választás rám esett. Tehát félrevezetés az a mondat, hogy „a felelőtlen és vakmerő bátorságáról híres Pongrátz Gergely lett a népszerűbb vezető, ő vette át a parancsnoki tisztet”. Aki ezt a mondatot leírta, az a felelőtlen még akkor is, vagy talán éppen azért, mert azt sejteti, hogy egy „történész” áll mögötte!... Aki az ő politikai elképzelése szerint szeretné a forradalom történetét rögzíteni az utókor számára. Aki meghamisítja a történelmet. 4. Ami a „vakmerő bátorságot” illeti, az jobban vonatkozik a cikk írójára. 1956-ban én is féltem! Nekem is eszembe jutott, hogy „kár belém a golyó” és talán azért voltam a „fegyveres összecsapás” kellős közepében. hogy eltereljem a figyelmem a félelemről. De ott voltam! Mert mint valamennyiünk, akik fegyverrel harcoltunk, én is hittem a forradalom győzelmében! 5. A Forradalmi Karhatalmi Bizottság alakuló ülésén nem volt „összeölelkezés” Maiéterrel, hanem ő átnyúlt Király Béla feje fölött, aki közöttünk ült, balkezével elkapta a nyakam, s még mielőtt védekezni tudtam volna magához húzott és megcsókolt. Különben ezen az ülésen nem a két szabadságharcos bajtársam megpofozásával vádoltam meg Maiétert, hanem azok agyonlövésévelü! Nem mindegy!!! Azonban ezt is kiforgatja a „forradalom történésze”. 6. A cikk írójának azt ajánlom, hogy szerezze meg a könyvem és olvassa el. Pongrátz Gergely ugyanis, még a 25 éves hallgatás után sem verte a mellét féltéglával nyugaton, mint a dicsőséges magyar forradalom vezetője. De ameddig él, nem is engedi, hogy ellopják a forradalmat azoktól a „srácoktól”, akik azt megvívták és győzelemre vitték!!! 7. Remélem, hogy eljön az idő, és megérem, hogy nemcsak Iván Kovács László sírjára, hanem minden hősi halált halt és kivégzett bajtársam sírjára tehetek majd én is „egy szál gyertyát”. Azoknak a kommunista bajtársaimnak a sírjára is, akiknek nem tapad szabadságharcosok vére a kezükhöz és akik nem a saját karrierjükért, hanem a hazáért haltak meg!!! 8. Nagyon szeretném ezeket a még nyitva levő kérdéseket végleg lezárni. Ha az emigrációban nincs, remélem hogy otthon akad egy olyan elfogulatlan, részrehajlást nem ismerő, pártatlan történész, aki a rendelkezésre álló pro és contra bizonyítékok alapján leírja az igazat az utókor számára! Úgy érzem, elérkezett az ideje, hogy véget vessünk az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc történelemhamisításának. Nem hiszem, hogy a barikád innenső oldalán harcoló, a mellettem hősi halált halt és a mártírokká magasztosult bajtársaim ezt a kívánságomat „felelőtlennek” minősítenék!!! Pongrátz Gergely Grandpierre K. Endre ERDELY EREKLYEI EMLÉKEZTETNEK ENGEM verses kötete megjött Magyarországról korszaknyitó versekkel. RENDELJE MEG! Ára: $10 postázással együtt Magyar Védőkar Mozgalom 31 Acre Drive, Danbury, CT 06811 írja csekkjét „ Védőkar”névre!