Szittyakürt, 1986 (25. évfolyam, 7-12. szám)
1986-07-01 / 7-8. szám
6. oldal «ITTVAKÖfcT 1986. július—augusztus hihetetlen — valóságot mutatja, hogy I. Géza királyunk (1074—1077) trónralépésekor a magyar nemzetnek NINCS KIRÁLYI KORONÁJA. Mielőtt tovább kutatnánk, a mai Szent Koronánk ügyében, ismerkedjünk meg azzal a hiedelemmel, ami a koronákhoz fűződik, és találjuk meg együtt azt az eredményt, melyet e kérdésre vonatkozólag keresünk, vagyis, hogy: MI A KORONA SZIMBOLIKUS JELENTÉSE...? A legrégibb írás (io>, ami a “koronákra” vonatkozik Anna Komnéne (+ 1148): “Alexias"c. munkája, amelyben a bizánci udvart nagyon jól ismerő írónő tájékoztatást ad császári apjáról. Ugyanakkor azt is elmondja, hogy a bizánci udvar háromféle koronát ismer. A szebasztokrator (vagyis a másodcsászár) és a cézár boltozat nélküli, kerek koronát viselhet csak, mert ők az Imperatornak alárendeltjei. A szebasztokrator és a cézár koronájának neve: Stephanos, vagyis ugyanaz, mint I. Istvánnak adott keresztnév. így: Szent Stephanos... jelenthet Szent Koronát is és Szent Istvánt is a magyar nyelv szerint. Az Imerator vagy “basileos” koronájáról azt írja Anna Komnéne, hogy "az uralkodói diadém félgömbszerűen csavarodó héjazat, mely a fejet teljesen körbefogja és amelyet gyöngyök és drágakövek — berakóttak és lecsüngők — is díszítenek. — A szebasztokrátorok és cézárok “stephanosa”pedig csak hellyelközzel kaphat gyöngyöt és egyszerűbb követ és boltozat nélküli. ” (A császárné is csak “diadémot” — tehát abroncs-koronát visel.) Valószínűleg I. István “stephanos”-a is ilyen volt, mert a közölt pápai bulla értelmében Szent Péter tulajdona volt Magyarország és a római egyház dogmája szerint a római pápa — mint Szent Péter földi helytartója — “kormányozza a világot” és így Magyarországot is. Ugyanis egy másik szerző, Honorius Augustodunensis fl 156), római vallásit, nyugati szerzetes így írja le az uralkodó koronáját, illetőleg annak értelmezését: "Az Imperator koronája a kerek világ. Tehát a császár azzal, hogy a koronát hordja, azt nyilvánítja ki, hogy övé a világ kormányzásának egyeduralma... A korona fölé ív hajlik, mely azt közli, hogy a világot az Óceán szeli ketté. A szimbolizmusban az uralkodó fejének ily ékes diadémmal való befödése — tehát nem a kerek korona-abroncs, hanem a boltozatos módon való betakarás — a karizmatikus hatalom jele. Az égből eredő uralkodást fejezi ki a sok ékszer — magasztalva annak fenségét, a fejbefödés pedig az Isteni Törvény átvételének, gyakorlatának és megtartásának a jelképe. Bármennyire is meglepően hat a hallgatóságra azon állításom, hogy mindez a káldeusok (mai néven a sumírok) hagyatéka, de el kell fogadni, hogy náluk ez így van leírva ékírással, az agyagtáblákon már i.e. 3000 körül. Nehogy valaki elfogultsággal illessen, hát előbb nem a magam olvasatát, hanem Kramer professzorét közlöm cm: “The Lord called up the pickax, decrees its fate, He set the kindu, the holy crown upon his head, The head of man, he placed in the mould...” Helyes értelmezéssel — magyarul: “Isten (az ékiraton ÉN-LIL) fokost teremtett, meghatározá annak sorsát. A ‘kinduf, a szent koronát fejére tette, Az ember fejére, akit megformált.” (Prof. Kramer kétértelműen és pontatlanul közli az angol értelmezést, de az ékirat olvasatának ismeretében, szövege így értendő.) A káldeusok mítoszaiban folyamatos az ismétlődés, egy, ahogy mondják: “a recitáló forma”. Prof. Kramer “kindu”-nak nevezi Én-Lil szent koronáját, amit a megformált ember fejére tett. Alig pár ember van a világon ma, aki ellenőrizni tudná az olvasatát. Mindenki elfogadja, hiszen prof. Kramer csaknem egész életét az ékiratok megfejtésével töltötte. Tehát pontosan tudja, hogy mit mond és azt miért mondja, ahogy mondja, vagy írja. Az olvasó és kutató, aki a megnevezett munkájában érdeklődéssel olvassa el ennek a sokezer éves mítosznak szövegét, azt hiszi, hogy “kindu” a neve a szóban lévő “szent koronának”. Az ékirat azonban egészen mást mond. Vegyük csak sorra a két ékjelet, amelyből a “KIN-DU” szó összetevődik. KIN... jelentése: “üzenet”, “szózat” és sok összetételben “munka” (L. 538.) DU... jelentése: “gyermek”, “fiú”, “leszármazott”. (L. 144.-DU , vagy DUMU.) KIN-DU így “leszármazotthoz intézett szózat’’-ot jelent. Mivel a káldeusok (sumirok) magukat Isten gyermekeinek, Isten fiainak hitték és vallották, valószínűleg ők is részesei voltak a Teremtőtől jövő üzenetnek, “szózat”-nak és talán éppen ezeket az i.e. 3000 körül már leírt mítoszi sajátosságokat vették alapul a történelem színpadán jóval később megjelenő “hapiru-héberek”, akiknek a hosszú babiloni fogságban (kb. 70 év alatt) módjuk volt bepillantani a káldeusok titkaiba. Hiszen akkor még nyitva volt a látogatók számára Assur-Bani-Pal 40000 ékiratos agyagtáblát tartalmazó “könyvtára”, amit a mi részünkre az angol Layard és a káldeusok egyik leszármazottja —Hormuzd Rassam — csak 1849-50-ben ástak ki az iraki homok alól. A “káldeusok írása szerinti Magyar Biblia” hiteles és pontos fordításban közli ezt a több darabból összeállított ékiratot, melynek 108 sorából eddig pontosan azokat a részeket nyilvánították “olvashatatlannak”, amikből kiderül, hogy itt nemcsak a fokos (pickax) teremtéséről van szó, hanem az Isten és az Ember azon SZÖVETSÉGÉRŐL, amely szerint az ember átveszi az Istentől a fokost, mint a munka és az igazság védelmező szerszámát, az Isten pedig megáldja az embernek a munkáját. Az Isten (káldeus nyelven EN-LIL... azaz ÉN-LÉLEK— törvényt szab az ember életére és ezt az Isteni Törvényt, szent korona formájában, az általa teremtett ember fejére teszi. Az ember fején tehát rajta van az Isteni Rend Törvénye. Ezt a valóságot szimbolizálják azok a káld-sumir szobrok, ahol a földi uralkodó (papkirály) az Isten előtt boltozatos föveggel fedett fővel áll. Ez a föveg éppen oly egyszerű volt a régi világban, mint maga a pap király és öltözéke is. Nem volt szükség pompára, fényre, hiszen úgy tudták, hogy "az Isten Lélek és hozzá lélekkel mondott imádsággal kell közelíteni” (Ezt Gudea, a lagasi papkirály mondta, és írta “A” jelzésű cilinderén, názáreti Jézus előtt 2000 évvel). Az 1. ábrán láthatjuk az emberiség két írott törvény-tábláját. A történelmileg legelső UR-NAMMU (a baloldali) és utána következik mint “ötödik” a semita Hamurabié. Mind a két uralkodó fedett fővel és boltozatos föveggel áll a Napisten előtt, akitől — a táblák írása szerint — a törvényt kapták. A héberek azon templomi rítusa, mely szerint a zsinagógába fedett fővel (kalappal) mennek, valószínűleg Babilonból átvett szokás és ezzel elismerik, hogy betartják Mózes törvényét. A római — judai-keresztény — egyház főpapjai is éppen olyan fejfödő kis sapkát viselnek, mint a zsidók ún. “sábeszdekli”u'«»'i" " ~V' je. Ez is a semita-héber hagyomány követése és Jézus tanításához semmi köze sincs. Jézus volt a “Világ Világossága”. A “Fény” maga és követői a “fény fiai”. A Jézus-hitűek a fény — tehát az igazság és tudás — továbbvivői, tanítói, terjesztői. Föveg nélküli fejek a Nap életadó erejének szimbolikáját viszi, mert a gnosztikusok és a Nag Hamadi evangéliumok “Miatyánkjának” egyik része így hangzik: "Miképpen mi tökéletesítünk másokat, úgy tökéletesíts minket a Te Igazságodban. ” A különbség a két felfogás között ma is észlelhető, hiszen a semita gyökérből eredő vallások hívei imádkozásuk közben is kalapban, turbánban, fejtakaróval (mint a mai arabok) közelítenek Istenhez. Ezt a vallásuk azért írja elő, mert politikai szemléletű, azaz a Mindenható “kiválasztott népének” tartják magukat és saját — valláspolitikai érdekű — törvényüket “Isten szavának” nevezik. A nem-semita gyökerű népeknél, akiket általában “kusitáknak”, “káldnépeknek”, vagy a történelemszemléletben “szkíta-fajú” népeknek nevezünk ma, az i.e.-i évszázadokban is csak és kizárólag a uralkodónál találunk ilyen “fejbefödést”. Ez azonban sohasem jelentett “kiválasztottságot”, hanem a karizmatikus származást és a föveg díszítési szimbolikája rendszerint e ka-
