Szittyakürt, 1986 (25. évfolyam, 7-12. szám)
1986-10-01 / 10. szám
1986. október ttlftVAKOItT 9. oldal Ez megszabta a törvényhozók útját — azon alul nem alkudhattak. Meg van a felelős minisztérium, királyi szó szentesíti, de csak addig, amíg az. együgyű uralkodót félre nem tolja a kamarilla s az államcsíny után, a sötét emlékű II. Lipót szellemében a császári hadsereggel és a felajzott nemzetiségekkel akarják fölfalatni a magyar szabadságot. Elkezdődik a szabadságharc, mely az éppen felszabadított jobbágyság és kiváltságairól önként lemondott nemesség közös küzdelme a Habsburg birodalom, majd az orosz hadseregei és a nemzeti öntudatra ébredt, vagy mesterségesen ébresztett délszlávok és erdélyi románok ellen. A szerbek és románok elborzasztó kegyetlenséggel fordultak a védtelen nemesi udvarházak és magyar telepek ellen, emlékeztetve, sőt túlszárnyalva régebbi parasztforradalmak borzalmait. Erre nincs mentség, mert most bécsi biztatásra történt és a fekete—sárga hadsereg parancsnokai adtak fegyver kezükbe. És most igazán ártatlanul szenvedtek, mert az újarcú nemesség liberális demokráciát hozott, európai szellemet sugárzott és honosított meg. Csatát vesztve rettenetes, szadista megtorlás áldozata lett, Haynau császári főparancsnok rémuralma és Bach Sándor államminiszter, a bécsi forradalom renegátjának, rendszere alatt. A kontra-szelekció is hatni kezdett: “Elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt,” és börtönök, kivégző osztagok, büntetőezredek, vagy hazátlan bújdosás tizedelte meg a megmaradtakat; kik voltak, akik túlélték a nagy történelmi katasztrófát? Rokkant testűek és/vagy lelkűek, megalkuvók, vagy megfélemlítettek, kiegyezésre hajlandók és árulók, meg Bachhuszárok. Cseh—Morvából hozott tisztviselők kormányoztak; karhatalmuk idegen katonák, pandúrok. Tíz év esett így ki nemzeti életünkből, fejlődésünkből. A jobbágyok felszabadítását, birtokrendezését, a nemesség kártalanítását ellenséges, idegen uralom hajtotta végre. Nem nemzeti szempontok figyelembevételével. Népünk véréből származó vezető nélkül maradt. Legnagyobbjaink eltűntek a porondról. Széchenyi dublingi elszigeteltségében rendeződött elmével túljutott a dinasztikus hűség Scilla-Charibdiszén és írja a “Blick”-et, amit fia csempész majd ki az országból és publikáltat: ebben leleplezi a Habsburgok árulását és a Bach-rendszer hazug öntömjénezését. Végül tragikus fintorral öngyilkosként szétroncsolja pisztolyával hatalmas agyvelejét a “legnagyobb magyar”. Utolsó csalárdsággal a bécsi kormányzat még a gyász jogától is megakarja fosztani a megdöbbent nemzetet: megcseréltetik a temetés meghirdetett napját. Mégis tízezren jelennek meg a nagycenki családi sírboltnál, közel százezren Budapesten egy jelképes ravatal előtt, gyászolnak milliók, az egész ország, kegyeletes hálával temeti — bár tilos — nagy fiát, Széchenyi Istvánt. Politikusaink, Kossuth, Szemere, Teleki László, Klapka György és mások külországban töprengenek a haza sorsán. Túlnőve 1848, sőt még az 1849-es koncepción is, a nemzetiségi kérdés megoldását federációban látják. Otthon a “passzív rezisztancia” a jelszó, amit Vajda János, volt márciusi ifjú, honvéd, író és költő, eredeti, bátor publicista kárhoztat. Az önemésztő tespedés, az eszemiszom búsmagyarkodás ellen kel ki, mert különben az ipar, kereskedelem, a nemzeti élet kulcspozícióiról kiszorul a magyarság. Majd a kiegyezés korában a nemesség ivselkedését kifogásolja ismét, hogy ifjúsága a hivatalokba özönlik. Szerinte a hadsereg tisztikara volna nekik való, fontos hivatás, hogy ne idegenek vezessék katonáinkat. A szláv imperializmussal való sorsdöntő összecsapást elkerülhetetlennek és közelinek jósolta Vajda a hetvenes években, és mint tudjuk, csak az időpontban tévedett. Ez ellen pajzsnak vélte a közös birodalmat, de Deák és Eötvös életműve (1867) nem megtartó pillére, hanem gúzsa lett nemzetünknek és végső romlása államunknak. A független, birtokos nemesség, mely minden nemzeti megmozdulásunk részese, vezetője, volt hivatalnok, kiszolgáló réteggé csúszott le. Az asszimiláció korában hirtelensült magyarok foglalták el a stratégiai pontokat, így a sajtót is. A “földnélküli jánosok” városi proletárokká, vagy kivándorlókká válnak, Amerika “fehér négereivé”. Vajda, Arany László, de legbátrabban szókimondóan Tolnai Lajos regényei tükrözik e kort, mely az utolsó hídfő lehetett volna egy radikális reformpolitikára. (“A báróné ténsasszony”, “Az urak”, egyúttal megpecsételték Tolnai sorsát is. Megnemalkuvása, leleplező bírálata miatt üldözött vadja lett a magyar dzsungelnek. A hatalom látszólag a földbirtokos arisztokrácia és nemesség kezében maradt az 1867-es kompromisszummal, (úgy mint a régebbiekben, 1711, 1740, 1790). A tényleges erő a Habsburg ház hűségére felesketett közös hadsereg. Ehhez az állapothoz adta áldását az egyház és vérkeringéséhez pénzt a szintén idegen kézben lévő finánctőke. így értünk a huszadik századba, a kétszeres országcsonkítás gyászos évtizedeibe. A kivérzett, elszegényedett és eléggé gerincét vesztett nemesség most már dzsentri (gúny)néven nem termeli már olyan dúsan, szinte sorozatban a zseniket, mint a reformkorban. Ám az új század legnagyobbjai a magyarság honfoglaláskori, ősiségbe nyúló televényéből fakadtak. Gondoljunk Justh Gyulára és Zsigára, Ady Endrére, Kosztolányi Dezsőre, Krúdy Gyulára, hogy csak néhányat említsek a szellemi elitből. Ugyanúgy felsorolhatnám a többi művészetek kiválóságait, akik a magyar kultúra őstalajából és Európa szelleméből merítve új utakat vágtak, mutattak, hogy a kátyúban rekedt magyar nemzetet és államát kihúzzák. A mentés nem sikerült, sem a váteszeinknek, sem az államférfiaknak, de hogy utat, jövőt mutattak, reményt adtak népünknek, azzal életük harcát nem hiába vívták. Új nemzedékek magyar sorshordozóinak kötelessége az ő örökségük továbbvitele, mint azt a két háború utáni kisebbségben, vagy otthon helytálló népi gyökerű értelmiségiek és a világ négy táján szétszórtásban élő, a nemzet sorsáért aggódó hazafiak teszik. Egy nemzet vagyunk, ebben és az egész emberiségben gondolkozunk. Talán nem hiú időtöltés azon tűnődni, hogy mi lett volna, ha Rákóczi szellemisége győz? Ha II. József nem dogmatikus és hivatalnoki vakbuzgósággal, hanem a nemzettudatos nemességgel együttműködve, alkotmányos módon reformálja meg államunkat? Ha II. Lipót jóhiszeműen, nem Martinoviccsal nemzetiségi izgatással kompromittálja a magyar megújhodás ügyét, vágja be útját? Ha Széchenyi István és Kossuth Lajos, akik az európai fejlődés élvonalába állították hazánkat, hanem 1849-et kapják cserébe? Ha a szegedi nagyvonalú, nemzetiségi törvény betűje és szelleme és személy szerint ők maguk sem iktatódtak volna ki a magyar életből? Bizony másként alakult volna nemzetünk és államunk sorsa, de talán egész Közép-Európáé is, mely szorosan összefügg a mienkkel. Hibákról, emberi gyengeségekről is szóltam. Szidhatjuk is azt, ami a mienk, de már a jóízlés is megköveteli, hogy másét ne gyalázzuk. Főleg ne ítéljünk el kollektive valamit, valakit, téves általánosítás alapján. • Ezért mondunk rekviemet régi urainkért, mert legjobbjaik nemcsak a maguk bajával, de a másokéval is törődtek. A z ősi Khorezmben... (Folytatás az 5. oldalról) Nagyon megbarátkoztam egy angolul tudó 25—30 év körüli üzbég idegenvezető fiatalemberrel, miután egy általa vezetett csoporthoz csatlakoztam. Hamarosan kitűnt, hogy nagyon fogékony régi történelmi témák iránt. Azt mondta nekem: azt tudom, hogy a magyarok hunok. Kérdezem, honnan tudod? Azt mondja: bár nagyon keveset tanítottak rólatok, de ezt az iskolában tanultam. Persze akkor elmondtam neki azokat az okokat, amelyek miatt én Khorezmiát látni akartam. Beszéltem neki Kézai Simon krónikájáról, Tolsztovnak arról a levezetéséről, mely szerint a kabar, vagy kavar, a chvar, chovar név nyugati kazár kiejtése nem más, mint a chorezmiek saját neve, mely viszont talán kiejtés szerint chval, choval, chal. Ez utóbbi kiejtés szerint, chalisz (káliz) formában, a kabarok magyarországi utódait hívták a 11-12. században, írja az orosz Tolsztov (1947:233). Tehát szerinte a kabar, azaz kavar népnév jelentése hvarezmi, khorezmi. Aztán beszéltünk Vámbéryről, akit úgy találtam, hogy az összes khivai idegenvezető igen jól ismer, sőt, szovjet kiadványban is megtaláltam a nevét. Úgy láttam, Khívában mégjobban ismerik Vámbéryt, mint Buharában vagy Szamarkandban. Nem hiába Vámbéry igen nagy elismeréssel írt Khíváról és ottani tartózkodásáról. Úgy, hogy az üzbég fiú még arra is megkért, hogy írjam föl neki ezeket az adatokat. Itt rá kell mutatnunk egy számunkra lényeges összefüggésre. Most az Arai tó térségében, Ázsia nyugati végén hallottuk azt, hogy a magyarok hunok, 1983-ban pedig ujguriai kutató utazásom során, Ázsia keleti végén, a Kínai Nagy Fal környékén hallottam lépten-nyomon azt, hogy a magyarok hunok (Érdy, 1983, 1984, 1985). Vakmerőség lenne bármilyen nagytekintélyű tudományos szervnek vagy személynek azt feltételezni, hogy ezek az ázsiai emberek nem tudják, mit beszélnek. Annál is inkább, ezek a hétköznap emberei tudják, hogy mit beszélnek, mert már az 1. és 2. évezred fordulója körüli századok írott forrásai, a magyarok szkíta, hun, türk jellegéről és hovatartozásáról adnak számot, Perzsiától és az araboktól, Bizáncon át Nyugat-Európáig. A magyarság Eurázsia pusztái felé vivő eredetvonalának további erősítő láncszeme a forrásokból kielemezhető khorezmi kapcsolatok igen erőteljes volta, az Árpád-kortól vissza a hun idők 5. századáig. Ez az 5. század történetesen egybeesik azzal a legkésőbbi időszakkal, amelyet Bartók Béla vezet le, a magyarság Nyugat közép-ázsiai tartózkodásának idejére, a régi magyar és régi török népdalok nagyfokú 43%-os egyezéséből. így sok élménnyel gazdagodva és igen jó emlékekkel gondolok vissza az ősi Oxus folyóra, Khorezmre, a Nap földjére, valamint régi fővárosára, Khívára. IRODALOM Abu Hámid al Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában 1131—1153. Közzétette O.G. Bolsakovés A.L. Mongajt, Gondolat, Budapest, 1985. Bendefy László (1945), A magyarság és Közép-Kelet, Aquincum kiadás, Budapest, 1945. Érdy Miklós (1983), „Belső-ázsai utam az ujgurok hazájába, Kína Sinkiang tartományába” és „Közép-ázsiai utazásom Vámbéry nyomán”. Rádióelőadás sorozat New Yorkban 1983-ban és 1982-ben, mikrofon-példány másolat. Szerző kiadása, New York, 1983. Havi folytatásokban közölte még Szittyakürt, Cleveland. USA, 1983 december és 1984 szeptember között. Érdy Miklós (1984), „Körösi Csorna és Vámbéry el nem ért végcéljánál az ujguroknál, kínai Sinkiangban”, előadás a XXIII. Magyar Kongresszuson, 1983. nov. 25., Cleveland, USA. Közölte „A XXIII. Magyar Találkozó Krónikája”, Árpád Kiadó, Cleveland, USA, 295—336 old., 1984. Érdy Miklós (1985), „A Körösi Csorna emlékév összegezéséhez” — Körösi Csorna el nem ért végcéljánál, ITT-OTT (USA), 18, 27—34, 3. szám (1985). Bibliográfia a következő számban. Frumkin, Grégoire (1970), Archaeology in Soviet Central Asia, E.J. Brill, Leiden/Köln. (Handbuch der Orientalistik, Siebente Abteilung, III. Band, 1. Abschnitt). Gatchunaev, N. (1981), Khiva, Uzbekistan Publ., Tashkent. Györffy György (1983), „A kabar kérdés”. Forrás (Kecskemét) XV., 20—28. (1983 július) 7. szám. Juhász László (1986), „A Kárpátokon túl, a Moldvában élő csángók között...”, előadás a Szabad Európa Rádión, 1986. márc. 1-én, 23.10 órakor közép-európai idő szerint. Képes Krónika (1358), Bev. Tanúim. Dercsényi Dezső et. al., Magyar Helikon, Budapest, 1964, II. kötet. Kézai Simon (1282) Gesta Hungarorum. Közli Györffy György, a Magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Gondolat, Budapest, 1958. Koestler, Arthur (1976), The Thirteenth Tribe, The Khazar empire and its heritage, Rnadom House, New York. Kohl, Philip L. (1981), The Bronz Age Civilization of Central Asia — Recent Soviet Discoveries, M.E. Sharpe Inc. Armonk N.Y. Mankovskaya, L. (1982), Khiva — A reserve of Khorezm architecture, Tashkent. Montgomery, David C. (1986), Professor of History of Central Asia, Brigham Young Univ., Utah, Personal communications. Moravcsik Gyula (1984), Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai, Akadémia Kiadó, Budapest, Saygun, A. Adrian(1976), Béla Bartók’s Folk Music Research inTurkey, Akadémia Kiadók, Budapest Tolsztov, Sz. P. (1947), Az ősi Chorezm, Hungária Kiadó, Budapest Kedves Olvasónk! Szíves figyelmébe kívánjuk ajánlani a SZITTYAKÜRT c. lapunkat. Kérjük, szíveskedjék előfizetni lapunkra — mely csupán 15 dollár — s ezzel támogatni a magyar nemzeti emigráció egyik legmagyarabb havilapját, a Szittyakürtöt és a negyedévenként megjelenő FIGHTER című angol nyelvű lapunkat. Magyar testvéri szeretettel: a Szittyakürt kiadóhivatala---------------------------ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY---------------------------HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P.O. BOX 35245, PURITAS STATION CLEVELAND, OHIO 44135, U.S.A. Kérjük a szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni. Kérem a SZITTYAKÜRTc. lapot. Mellékelten küldök...............dollárt a lap egyévi előfizetésére. (Külföldi előfizetést kérjük US dollárban befizetni) Név:............................................................................................................. Házszám, utca (P.O. Box):......................................................................... Város, állam:...............................................................Zip Code:.................. —
