Szittyakürt, 1986 (25. évfolyam, 7-12. szám)
1986-07-01 / 7-8. szám
XXV. ÉVFOLYAM, 7—8. SZÁM — 1986. JÚLIUS—AUGUSZTUS Ára: 1.00 U.S. dollár A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL All a viharban maga a magyar. (Petőfi) «ITTVAKOllf A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA “Kongresszusunkkal elindítottunk egy folyamatot a magyar megújhodás felé. Előadásainkban történelmi-, régészeti-, nyelvészeti-, embertani-, nevelési- és néprajzi vonatkozások szerepeltek abból a célból, hogy a különböző tudományos adatok birtokában magyar mivoltunk és hivatásunk lényegét megértsük, nemzetcsaládunk tagjaival szerte a nagyvilágban ismertessük. ” (A Nagy Szittya Történelmi Kongresszus záró beszédében mondotta Andrékovics Péter) Kedves Magyar Testvéreim! Nagy Szittya Történelmi Kongreszszusunk összehívását elodázhatatlan magyar sorskérdéseink tették indokolttá. Az 1956-os szabadságharc 30. évfordulója, a SZITTYA KÜRT 25 éves jubileuma adják a keretet, a tartalmat pedig magyar megmaradásunk igénylése. Az emigrációs évtizedek alatt különböző világrészeken és országokban többször történtek találkozók, nagygyűlések, melyeken magyar ügyeket tárgyaltak, vitattak. Ezeken sok tartalmas előadás hangzott el, határozat született, de valahogy minden jószándékú kísérlet ellenére: magyar mivoltunk, történelem szemléletünk és hivatástudatunk egységes meghatározása elmaradt. Ennek következtében egyre tornyosuló sorskérdéseink megoldása mindig végzetes mulasztást szenved. Felekezetileg és társadalmilag megosztott nemetünk mind odahaza, az elszakított területeken, mind az emigrációban, csak a sorvadásban egységes; az üldöztetésben, kiszolgáltatottságban, felszívódásban, elnéptelenedésben, s a tehetetlenségben. A felemelkedésre való útkeresésben, cselekvésekben már megoszlanak a vélemények. Mintha egy kátyúba jutott szekeret egyszerre több irányba húznának. Mindenki erőlködése ellenére a jármű továbbra is egyhelyben marad. Pedig az idő sürget, nemzeti létünk biztosításáról van szó. Amint elképzelhetetlen egy épület alap nélkül, ugyanúgy egy nemzet fennállása sem lehetséges történelmi alap nélkül. Többévszázados idegen uralom következtében történelmi alapunkról ellentmondásos fogalmak keletkeztek a mindenkor fennálló politikai rendszerek érdekei szerint. Magyar mivoltunk és hivatásunk meghatározása, idegen hatalmak érdekei szerint alakult. Nagyrészben ennek következménye mai szomorú helyzetünk. Hogyan is lehet létjogosultságot követelni magunknak a Kárpát-medencében, ha nem vagyunk tisztában saját múltunkkal, nemzeti lényegünkkel, a terület viszonyaival, történelmével? Naponta értesülünk erdélyi-, felvidéki- és a többi elszakított országrész magyarjainak szenvedéseiről, a Csonkaországi kormányának tehetetlenségéről, a hazai ifjúság történelmi ismereteinek kétségbeejtő hiányosságairól. Ez a folyamat teljes pusztulásba visz, ha ennek valamilyen formában nem vetünk gátat. Csak itt külföldön, az emigrációban van arra lehetőség, hogy minden elnyomó hatalmi befolyástól mentesen tisztázzuk magyarságunk mibenlétét, nemzetünk hivatását, életigényeinek biztosítására terveket készítsünk, s aszerint cselekedjünk. Kongresszusunkkal elindítottunk egy folyamatot Pongrátz Gergely, a Corvin-köz legendás parancsnoka Major Tibornak, a Szittyakürt szerkesztőjének huszonöt esztendős nemzetszolgálatát méltatja. Major Tibor köszönetét mond a Hungária Szabadságharcos Mozgalom minden tagjának, a Szittyakürt előfizetőinek, olvasóinak és lapterjesztőinek áldozatos támogatásukért, amely biztosította a Szittyakürt zavartalan megjelenését. a magyar megújhodás felé. Előadásainkban történelmi-, régészeti-, nyelvészeti-, embertani-, nevelési- és néprajzi vonatkozások szerepeltek abból a célból, hogy a különböző tudományos adatok birtokában magyar mivoltunk és hivatásunk lényegét megértsük, nemzetcsaládunk tagjaival szerte a nagyvilágban ismertessük. Tudjuk, hogy ez a felvilágosító folyamat hosszabb időt igényel. Rengeteg évszázados idegen törmeléket, salakot kell letisztítani, hogy magyar valóságunk kincsei eredeti fényükben ragyogjanak és minden magyar magáénak tudja. S hogy e felismerés révén egyetlen magyar ,e fusson idegen, hamis aranyak ut n, mert megtalálta az igazi értéket! — Az ősit! Ami az övé, aminek megtartását biztosítania kell. Kongresszusunk tehát egy kezdeményezés elinditása a magyar jövő építésére. Közel vagyunk az ezredfordulóhoz, amikor új világrend van kialakulóban. Jelenleg a meghasonlások korszakát éljük. Egy emberöltő alatt két világháborút éltünk át, gyarmatbirodalmak omlottak össze, új országok születtek, politikai-, gazdasági rendszerek jutottak csődbe, világnézetek, egyházak kerültek válságba, s ellentmondások sorozata életünk. Mindenki érzi, hogy valami újnak, valami változásnak kell jönni. Sajnos, erre felkészületlenek vagyunk. Tapasztalhattuk két Trianon és az 1956-os nemzeti felkelésünk leverése után, hogy az az élethivatás, melyet a magyar népnek “keresztény-nyugat védőszerep” címen megszabtak hamis, mert Nyugat többször eladott bennünket. Ugyanolyan hamis és végzetes 1945 óta a “szocializmus építése“ jelszó jegyében a megcserélődött idegen uralom által reánkerőszakolt életcél, mert a cseh-, román-, szerb és orosz szocializmus építésével irtják a magyart. Tehát elérkezett az ideje annak, hogy saját magunk határozzuk meg kilétünket, élethivatásunkat és célunkat. A biztos pusztulásba visz, ha továbbra is meghasonlott világnézetekhez, elkorhadt rendszerekhez, megmerevedett dogmákhoz kötjük a sorsot. Otthon élő jeles íróink, szellemi embereink is érzik ezt, mert egyik írásban olvassuk: “Tartósan nem élhet egy nemzet érvényes önazonosítás nélkül és saját maga által kiizzadt erkölcsi rendszer nélkül. ” Majd máshol: “Végzetes volna tovább halogatni a nemzeti önazonosítás művének a megkezdését és ezt követően a magyar élet erkölcsi megvonalazását. "Az m a továbbiakban olvassuk: “Első lép t az önmeghatározás. Ennek a kis minőségi magnak először is önmagát kellene meghatároznia, mégpedig ennek a nagy nemzeti önazonosítási műveletnek a felelőseként. Zavaros fejjel, ku-
