Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1985-03-01 / 3. szám

1985. március «ItTVAKÜHT 7. oldal kialakulása csak ez időben kezdődik. Európát főleg Elszász és Strassburg sorsa és a megüresedő spanyol trón mikénti betöltése érdekli. A spanyol trónra úgy a francia Bourbon-ház, mint az osztrák Habsburg-ház igényt tartott. 1700-ban meghalt az utolsó Habsburg II. Károly és a trónigénylő két család között 1702-ben megindult a 9 évig tartó örökösödési háború. Ebben az egyik részről a francia—spanyol—bajor szövetség későbbi magyar csatlakozással állt szemben az osztrák—angol—holland—porosz—hannoveri—portugál—savoyai szövet­séggel. Spanyol küldöttség kérésére XIV. Lajos francia király az unokáját ünnepélyes keretek között spanyol királynak jelentette ki. A másik fontos európai esemény a 20 évig tartó svéd—orosz háború, melyet a Balti-tenger partjáig terjeszkedni kívánó Nagy Péter cár indít el, de a svédektől vereséget szenved, Svédország viszont a sok hadakozás végén elveszti nagyhatalmi állását. A veszélyessé vált külpolitikai helyzet miatt Lipót császár a flandriai és délolaszországi csapatainak megerősítésére Magyarországból katonai ala­kulatai egy részének kivonására kényszerül. Rákóczi és Bercsényi a külpolitikai helyzetet az országra nézve kedvezőnek ítélve, szükségesnek látták a nemzet érdekében cselekedni. Rákóczi ahelyett, hogy a közvetlen kapcsolatukban lévő svéd, vagy francia követek igény­­bevételével kereste volna XIV. Lajossal az összeköttetés felvételét, ennek közvetí­tésére Longueval osztrák szolgálatban levő francia tisztet bízta meg. Ez a személy azonban nem volt alkalmas a francia uralkodóval való közvetlen érint­kezés felvételére és így Rákóczi ajánlatára a francia külügyminisztérium kitérő választ adott. A francia tiszt, eredménytelen eljárása után, Rákóczi levelét eladta a bécsi politikai rendőrségnek. A kézhez kapott bizonyíték alapján 1701 áprilisban a császári katonaság meglepetésszerűen benyomult Rákóczi kas­télyába és őt a beteg felesége ágyánál letartóztatva, Bécsújhelyre szállították. Ugyanabba a börtönzárkába került, ahol a nagyapja volt elzárva kivégzéséig. Bercsényi Lengyelországba menekült. Mivel Rákóczi megmentésére úgy a magyar, mint a német rokonság közbenjárása eredménytelen volt, így csupán a fogságból való szökés lehetősége maradt. Nővére Júlia a kiszabadulásának útját előkészítette Lehmann porosz kapitány segítségével, aki az őrség parancsnoka volt. Ruhát cserélve 1701. november 7-én szökött ki a börtönből és az előre kitervezett útvonalon Lengyelországba, a makoviczai hercegségbe sikerült kimenekülnie. Felesége gyermekeivel együtt Bécsbe költözött. 1702. március 8-án meghalt Orániai Vilmos angol uralkodó. Az őt követő Anna királynő — Franciaország hatalmi megerősödése meggátlására — a teljes angol flottával és 40 ezer létszámú haderővel bekapcsolódott a spanyol örökö­södési háborúba, melyet még külön anyagilag is nagy pénzösszegekkel támo­gatott. A nagyerejű ellenfél hadbalépése XIV. Lajost szorongatott helyzetbe hozta és így most már erősen érdekében állt Rákóczi Ferenc segitségének igénybevétele. A két érdekelt fél között a közvetlen kapcsolat a lengyelországi francia követ útján rövidesen létrejött. így a Habsburg család elleni háború külpolitikai előkészítése megtörtént. A megegyezés szerint a franciák vállalták a műszaki tisztek, alakulatok és tüzérség adását, valamint havonta 50 ezer livre anyagi támogatást. Anglia szövetségeseit és főleg Lipótot a háború 9 éve alatt 12 millió fontsterlinggel segítette. A külpolitikai előkészítés után a szabadságharc megszervezéséről kellett gondoskodni. Rákóczi jobbágyai a kétségbeejtő helyzetükben maguk között is elkezdtek szervezkedni, s Rákóczi segítségének kikönyörgésére 1703 tavaszán Esze Tamás és Papp Mihályjobbágyok, valamint Major Tamás kisnemes és Kis Albert volt kuruc vezetőkből álló bizottság átszökve a határon, felkeresték őt Lengyelországban. A bizottság csupán bátorítást, néhány ezer forintot és pár darab “Cum Deo pro Patria et Libertate” feliratú szűzmáriás meggypiros selyem lobogót kapott, de ezek a csekélységek náluk nagy lelkesedést váltottak ki és megerősítette hitüket reményük teljesülésében. A küldöttség elhíresztelése, miszerint “Rákóczi jön!”, mindenfelé szélsebesen elterjedt. Az 1703. május 12-i kiáltványa érkezik elsőnek Magyarországba, melyben az “egyházi, világi, nemes és nemtelen magyarokhoz” címezve, fegyverbe szólít mindenkit. Ezzel 1703. május 12-ével elkezdődött az 1711. április 29-ig, azaz pár nap híján 8 évig tartott szabadságharc. A kiáltvány hatása el sem képzelhetőén nagy volt. A sa­nyargatott jobbágyok türelmetlenségükben Rákóczi nevében összeálltak, fel­kelésüket 1703. június 7-én Dolhánál gróf Károlyi Sándor szatmári főispán a nemesi hadakkal szétverte. Rákóczi a csatavesztés után, 1703. június 16-án indult el Lengyelországból Magyarországba, lengyel zsoldosokból, lengyel nemesi önkéntesekből és az ott összegyűlt bujdosó magyarokból álló közel 3000 emberrel. A Vereckei szoroson át hazai földre érkező Rákóczit egész útvonalán térdeplő és hozzá imádkozó parasztok ezrei leírhatatlan lelkesedéssel fogadják. Kíséretét csupán kicsi sereg követi, de ez az útjuk haladásával a hozzjuk csatla­kozók révén egyre nagyobb sereggé válik. Esze Tamás és Kis Albert vezetésével pedig megszervezett ezred várta. Villars kiváló francia tábornok meglepetésszerűen már februárban elkezdte a hadműveletét és ebben a másik oldalon a magyar csapatok részvételére számított. E körülmény kényszerítette Rákóczit a kívánatos előkészületek nélkül elindítani a magyar szabadságharcot. Már néhány hét múlva, júliusban a kuruc lovasok elárasztják Ausztriát. A kurucoknak ausztriai betörésével kezdetét veszi Magyarország 27 éves vezérének, Rákóczinak vezetésével elindított, Habs­burgok elleni, csodálatosan véghezvitt hadműveletei. A szabadságharc elindulásakor az ország és népe teljesen kimerült állapot­ban volt a török elleni másfél évtizedes pusztítással és kirablással járó felszabadító háború következtében. Az országnak nem volt saját központi kormányzata, sem honvédelmi szervezete. Magyarországnak közel 200 éve nem volt önálló hadserege. Erdélyben a katonai szervezetet II. Rákóczi György idejében oszlatták szét. Ennélfogva nemcsak kiképzett legénység, de vezetésre katonailag alkalmas tisztikar és altisztikar is hiányzott. A felmerülő ne­hézségeket rögtönzéssel kellett áthidalni, mivel szakszerű kiképzésre idő nem állt rendelkezésre. Ily körülmények között a nagy csapattestekkel való csatákat kerülniök kellett. Ehelyett a magyarok leleményesség, bátor és vitéz tettekben utolérhetetlenek, a guerillának nevezett, eredményesen végrehajtott harcászatot űzték. Erre akkor különösen alkalmas volt a később világhírűvé vált könnyű lovasság fegyverneme. Már több nagy hadsereg vérzett el a guerilla hadviselés súlyos csapásai folytán, mint például Napoleon serege Spanyolországban, a németeké a második világháborúban a Balkánon és Ukrajnában. Legutóbb az amerikai csapatokat Vietnamban tizedelték meg erősen a vietnami guerillák. Azaz a guerilla harcászat még ma is eredményes. A 16. és 17. században használatos, zárt, — belül üres, — négyszöges harcászati módot, amelyet a minden oldalról kifelé meredő lándzsák sündisznó alakulattá varázsoltak, a 17. század végén a vonalharc és az arcvonalbeli rohamokkal való hadi eljárás váltotta fel. A harcászat modernebb kialakulását két találmány tette lehetővé éspedig a kanócos muskétákat felváltó kováspuska és az erre feltűzhető gyűrűs szurony, melynek alkalmazása viszont a lándzsákat tette feleslegessé. Az új hadászatot először Marlborogh és Sávolyai Jenő alkalmazta a spanyol örökösödési háborúban. Rákóczinak nemcsak a magyar csapatok ütőereje növelésére kellett gondot fordítania, hanem a hadsereg szervezésével, felszerelésével, ellátásával kapcso­latban felmerülő összes teendők és a szükséges anyagiak előteremtése mind az ő vállát terhelte. A felmerülő kiadásokat különösen az első két évben a saját magán vagyonából és a birtokba vett kincstári javak bevételéből fedezte. A franciák által beígért segítség csak nagyon lecsökkentve érkezett és a felmerült költségek csak elenyésző hányadát jelentette. A legfontosabb szervezési és fel­­szerelési teendők másfél évet vettek igénybe. Rákóczi egyenruhákat terveztet, az elkészített magyaros szabású és barokkos súlytású huszár egyenruhákat későbbi időkben a világ minden hadserege leutánozta. Kőrössy György főkamarás parancsnoksága alatt Munkácson katonai szabó-gombkötő-varró- és festő üzemeket állított fel. Az egyenruhákat többnyire a vármegyék készítették el és 51 ezer csizmát, valamint 46 ezer köpenyt rendelt. Felállított egy vörös és egy kék egyenruhás palotás ezredet, egy zöld ruhás vadászezredet, egy vörös ruhás huszárezredet, egy kék egyenruhás székely kopjás ezredet és magyar legénység­gel feltöltött francia gránátos ezredet. Ez a hat ezred képezte a kuruc hadsereg alapját, melyből később 31 gyalogezred és 52 huszárezredből álló hadsereg fejlődött. A megelőző háborúkban a hadakozók nem viseltek egyenruhát. XIV. Lajos látta el a hadseregét először egyenruhával. Ezt az újítást az angolok és az osztrákok az örökösödési háborúban átvették, de a császári haderőnek csupán néhány ezredét látták el egyenruhával. Ezzel szemben Rákóczi kurucai mind egyenruhát viseltek. Rákóczi Lengyelországból pisztolyokat hozatott. A szuronyokat Baj­­mócson és Besztercebányán gyártatta. A zsidók sátorkészítésre, a cigányok ezredzenészként lettek alkalmazva. A francia kiképző tisztekkel végeztette a nemes ifjak kiképzését. Szükségessé vált a katonai szabályzat elkészítése, továbbá a magyar katonai kifejezések, vezényszavak és kürtjelek megállapítása. A hadrakelés megindításakor 12 ezer létszámú császári haderő és 46 ezer fő rác határőr csapat állomásozott Magyarországon. A kurucok hadai csak 3 év múlva érik el a 40 ezres létszámot. 1703 június havától máris eredményesen harcoltak az akkor még kevés számú katonai egységek és októberben nemcsak az ország 90%-a volt a kezükben, hanem már az Ausztriában száguldó kuruc lovasság Bécset is veszélyeztette. A bécsi udvar rémületében már a menekülést tervezte. A frontális hadviselésre — amit a francia kiképzők erőltettek — nem voltak meg a szükséges feltételek úgy a harci állomány, mint a segédszemélyzet tekintetében. Emiatt az arcvonalbeli ütközetek közül a magyar csapatok többet elvesztettek, de a kuruc haderő mozgékony hadviselése miatt különösebb következmények nélkül. Evvel szemben a kuruc portyázó csaták százait mind fölényesen megnyerték. Ezzel a hadviselésükkel a harc fel nem adása esetén a császári haderő felmorzsolódását feltétlenül elérik. A bécsi udvar gyanakvásai Károlyi Sándort és Bottyán Jánost is a kurucok táborába vitte. 1704- ben Marosvásárhelyen az erdélyi rendek Rákóczit nagy pompával Erdély fejedelmévé iktatták be. 1705- ben a szécsényi országgyűlésen a nemzet Rákóczit vezérlő fejedelmévé választotta. Korlátlan hatalommal bízzák meg az összes politikai, katonai és pénzügyi dolgokban. 1707-ben az ónodi országgyűlésen Rákóczi javasolta a közteherviselés bevezetését, azaz, hogy mindenki adózzon egyaránt azután, amije van. Az adók miatti elégedetlenségnek hangot adva, a turóczi követek Rakovszky Menyhárt alispán és Okolicsányi Kristóf főjegyző kivánták, hogy a vármegyék hárítsák el magukról a háború terheit. Erre Rákócziból kirobbant a tiltakozás és önzetlen áldozataira hivatkozva, a javaslatuk visszavonását követelte. Mivel ez nem következett be, ezért a fejedelmi méltóságról lemondott. A keletkezett nagy felháborodásban 1707. június 6-án Bercsényi és Károlyi a két követet lekaszabolta. 1707. június 13-án Rákóczi javaslatára az országgyűlés elkeseredett hangulatát már az elfáradás okozta a másfél évtizedes felszabadító háború, majd a hosszan tartó szabadságharc terhei miatt. Rákóczi hatásos felszólítására a követek fellelkesedve a nemzet javára felajánlják életüket és vérüket. (Vitam et sanguinem.) II. Rákóczi Ferencnek a külföldi államok részéről való megbecsülését mutatta az, hogy Frigyes porosz királynak barátja, Miksa Emánuel választó fejedelemnek szövetségese volt. A fejedelem udvarában követei útján dip­lomáciai kapcsolatot tartott fenn XIV. Lajos Franciaországot képviselve, III. Ahmed Törökország nevében és XII. Károly Svédország képviseletében, továbbá Lengyelország, Oroszország, Bajorország, Poroszország, azaz vala­mennyi a Magyarországgal hadban nem állók közül. A fenntartott államközi kapcsolatok bizonysága szerint II. Rákóczi Ferencnek, mint a magyar nemzet fejedelmének meg volt Európa-szerte a külpolitikai tekintélye. XII. Károly svéd király 1704-ben Narvánál az orosz haderőt megsem­misítette. Ezután megszállta Lengyelországot és Szászországot, ahonnan 1707- ben kivonult. Távozása után a trónfosztott Ágost lengyel király Lengyelország­ba visszatért és a helyébe választott Leszcinszky Szaniszlót elkergette. Péter orosz cár XII. Károlyhoz fordult és javasolta Leszcinszky utódjául II. Rákóczi Ferencet a lengyel trónra emelni. Rákóczi ezen óhajt sokáig elhárította magától, de végül azzal, hogy ha őt a lengyelek megválasztják, nemzetén való segítés reményében elvben hozzájárult. Ez alapján Varsóban 1707 szeptemberében Rákóczi és Nagy Péter között szerződés jött létre. XII. Károly Péter cárnak ezen és más javaslatait nem fogadta el, hanem a hadseregével Oroszország mélyébe hatolt. Azonban az előtte elpusztított területek élelmiszer hiánya miatt legyengült hada a poltovai csatában teljesen megsemmisült. Ő maga 5 évig bujkált Törökországban. A közel 58 ezer főből álló császári haderőből 15 ezer a Turin melletti olasz hadszíntéren, 18 ezer a Felső-Dunánál és 25 ezer létszámú hadrész pedig a magyar hadműveleteknél volt foglalkoztatva. A császári hadseregnek csupán két kiváló hadvezére volt, de mindkettő más nemzetbeli éspedig herceg Savoyai Jenő és gróf Pálfy János, akikkel leváltották a tehetségtelen tábornokokat. Savoyai a felsőolaszországi Savoyai hercegségnek francia ágából származott és az akkori időben uralkodó Viktor Amadeus hercegnek rokona volt. Savoyai Jenő mint hivatásos katona zsoldosként, Pálfy János pedig magyar szár­mazással labancként szolgálta a Habsburgokat. Ezzel szemben a kuruc hadse­regnek számos legendás hírű katonai vezetője volt. A vitézül végrehajtott több­száz eredményes csata parancsnokai közül különösen kiemelkedtek Bottyán János tábornok és Béri Balogh Ádám, Ocskay László, Bezerédy Imre brigadé­­rosok. Ocskay Bécs környékét tartotta állandóan rettegésben, Bezerédy Imre kedvelt szórakozásképpen a császári csapatokkal találkozva — párviadalra hívta ki az ellenfél tisztjeit, akik a szégyen elkerülése miatt kénytelenek voltak vele kiállni. Ebbéli kedvtelésében 72 német tisztet küldött a másvilágra. Egy i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom