Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-04-01 / 4. szám
4. oldal «ITTVAKÖfcT 1985. április Adalékok Rákóczi élettörténetéhez NOSZTALGIA 1976-ban volt 300 éve, hogy született, 1981-ben volt 75 éve, hogy hamvait hazahozták Törökországból és ebben az évben van 250 éve, hogy önkéntes száműzetésében a törökországi Rodostóban meghalt legnagyobb szabadsághősünk, II. Rákóczi Ferenc, Erdély választott és Magyarország vezérlő fejedelme. Ezekből az alkalmakból számos figyelemre méltó megemlékezés látott napvilágot otthon is, de különösen az emigrációban. Ez azonban nem elég, mert ha valamikor, most van rá igazán szükség, hogy csodálatos élete és egyedülálló életáldozata izzó tűzoszlopként irányítson és vezessen minket történelmünk legsötétebb éjjelén. De meg azért is, mert 45 év óta nemcsak az elszakított területek magyar millióinak, hanem a pánszláv-bolsevizmus rabságában szenvedő csonkaországi magyarságnak is immár a harmadik nemzedéke nő fel nemzeti öntudatától megfosztottam Sajnos, nem sokkal különb ennél a világban szétszóródott magyar emigráció idegen iskolázottságú fiatalságának jó része sem. Nem lesz tehát érdektelen, ha néhány olyan kevésbé ismert eseményt elevenítek fel az életéből, amelyek még közelebb hozzák hozzánk és még felejthetetlenebbé teszik egyéniségét. *** Rákóczi, korának leggazdagabb, legműveltebb és legirigyeltebb főura, élhetett volna békében, nyugalomban. Hogy ő mégis feláldozva jövőjét, családi boldogságát és minden vagyonát, a bizonytalan kimenetelű jobbágyfelkelés élére állt, annak megvilágítására elég lesz a török kiűzése után Magyarországon szolgált Flämitzer császári hadbíró egykorú munkájából vett alábbi idézet: "Magyarország tele van a német katonaság szörnyű zsarolásával, telhetetlen exactióival, teljes önkénybe menő arcátlanságával, embertelen összeütközésekkel úgy, hogy ilyen erőszakosságok és barbár könyörtelenségek leírásával könyveket lehetne megtölteni... oda jutott a magyarság a német katonaság elnyomása alatt, ahová Tacitus szerint a friszek: előbb ökreiket, azután földjeiket s végül feleségük és gyermekeik testét kénytelenek eladni barbár rabszolgaságra... a legkisebb csapat vezetője is állását aranybányának tartja, tőkét gyűjt és az alattvalók verejtékéből fényűzésben él... Minden őrség tisztje külön vámhelyet állít fel, útleveleket ad ki és követel, jurisdictiót gyakorol, vasbaver, botoz, elképzelhetetlen kegyetlenségeket követ el, mintha a magyarok háborúban elfogott rabszolgák volnának... ” Az osztrák—török háború kitörésekor(1716) III. Ahmet szultán kérésére Rákóczi 1717-ben török hajón Dinápolyba érkezett. Nem kell hozzá nagy képzelő erő, hogy mit érezhetett, mikor megtudta, hogy a hajót magyar gályarabok hajtják. Drinápolyban Ibrahim Müteferrika várta, akit a szultán rendelt “a magyar király” mellé tolmácsnak és a török titkári teendők ellátására. Ibrahim 1674-ben vagy 1675-ben Kolozsvárott született — eredeti magyar nevét nem tudjuk —, ott végezte el a kálvinista kollégiumot és 1693-ban török fogságba esett. Miután a szegény diákot senki sem váltotta ki, hogy a kegyetlen rabszolgasorból kimeneküljön, muzulmánná lett és rövidesen hivatalra alkalmas effendi rangra emelkedett. 1715-ben már ő viszi a szultán levelét Bécsbe, 1717-ben pedig a szultán személyes megbízottjaként Rákóczi tolmácsa lett. Tolmácsi szolgálata mellett HA MÉG NEM VAGY, AKKOR LEGYÉL A : MOZGALOM HARCOSA! 1720-ben Konstantinápolyban felállította az “első arab betűs, török nyelvű” nyomdát. A Török Nemzeti Könyvtárban 23 kötetből álló 17 kiadványát őrzik. A magyarból muzulmánná lett Ibrahim az első töröknyelvű nyomda felállításával az ozmántörök kultúrának felbecsülhetetlen szolgálatot tett. Ezért is kapta a “Müteferrika” melléknevet, ami “sokoldalú”-t jelent. *** Kevesen tudják, hogy Rákóczi végakarata szerint a szívét Grosbois-ban temették el. Paul Bordeaux francia történész szerint, aki a Grosbois-i kamalduli kolostor történetét megírta, 1737- ben Macaire Pen atya, Rákóczi személyes jó barátja, a kolostor perjele temette el az aranyurnába helyezett szívet a kolostor kápolnája melletti temetőbe és sírkövet állított föléje ezzel a felírással: “In huius coenobii Coemeteris jacet cor Sanctissimi Francisci II. D. G. S. R. 0. I. M. etc.” (E kolostor temetőjében nyugszik Őfelsége II. Rákóczi Ferenc szíve, aki Isten kegyelméből Erdély fejedelme, Magyarország Részeinek ura, a székelyek grófja, stb. volt.) A francia forradalom alatt a szerzetesek szétszóródtak, a kolostort lerombolták, a kápolnából is csak néhány faltöredék áll még. A kolostor helye jelenleg br. Becker birtoka és az egykori temető helyén virágos kert van. A sírkőről és az aranyurnába helyezett szívről semmit sem tudnak. Lehet, hogy még most is ott van a virágágyak alatt. A franciaországi magyar emigránsokra vár a feladat, hogy ezt a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincsünk hollétét felkutassák. II. Rákóczi Ferenc hamvait 1906- ban hozták haza Konstantinápolyból, ahol a lazaristák Szt. Benedekről elnevezett missziós templomában volt eltemetve anyjával Zrínyi Ilonával, József fiával és Bercsényiné, Csáki Krisztinával együtt. Október 24-én az ünnepélyes búcsúztatás után a hamvakat a Kelet nevű magyar tengerjáró hajó vitte Konstanzába, ahol erre a célra készített vasúti kocsikba rakták. A vonat 27-én reggel futott be Orsovára, ahol ünnepélyesen fogadták. A díszvonat Temesvárott és Szegeden való rövid megállás után 28-án érkezett a fővárosba, ahol a millenniumi ünnepségeknél is fényesebb egyházi és világi ünnepélyességgel fogadták, majd 29-én Kassára, a fejedelmi székvárosba vitték, és a Dómban helyezték örök nyugalomra. Ez a fényes fogadtatás, melyet a vasútvonal mentére odasereglett tömegek áhítatos, lelkes hódolata tett felejthetetlenné és országos méretűvé, volt a történelmi Magyarország utolsó nagy nemzeti megnyilatkozása. Mint érdekességet kell feljegyezni, hogy a Magyar Keleti Tengerhajózási Rt. igazgatósága ebből az alkalomból emlékérmet veretett a király, a miniszterelnök, stb. részére. Ennek a kevés példányban készült emlékéremnek egyikét a Kelet gőzös kapitánya, Kehrer Rudolf kapta, aki halálos ágyán az Ausztriában élő Dr. vitéz Juba Ferenc kapitányra, a magyar tengerészet történetének lelkes kutatójára és művelőjére hagyta. * A sors kegyetlen iróniája, hogy Rákóczi szülőfaluja, Borsi, és megsszentelt hamvainak őrzője Kassa, rövid megszkítással immár 65 éve idegen uralom alatt szenved és derék tátjáink magyargyűlöletre nevelt szlovák utódai nemcsak évezredes múltunk és kultúránk emlékeit, alkotásait hazudják maguknak, hanem II. Rákóczi Ferenccel együtt még nemzeti nagyjainkat is kisajátítják, akárcsak az oláhok... Hisszük és reméljük, már nem sokáig, mert vele együtt valljuk, hogy: “Justam causam Deus non derelinquet!” v. E. I. A Kék Újság hivatalos címe, Amerikai Magyarság. Ezen címszavak sorrendje szerint először Amerikába mart a “Nagyítóüveggel” c. sorozat írója. A nyugatnémet Stem folyóiratból nyert értesülése és saját véleménye alapján azt állítja, hogy az amerikai szülők tízezrei a “jövő esetlenségeire”, értsd náci gyilkosságokra készíttetik elő saját gyermekeiket (85. I. 5. 11. old.). Másodszor, fondorlatosán burkolva a magyarságba ereszti fullánkjait sorozatosan. A lap január 19-i számának 11. oldalán: “Nosztalgia sorozat I.”-ben a zenetörténészek és kritikusok mellőzésével saját maga méltatja saját zeneszerzői múltját és mellékesen az olvasó tudomására hozza, hogy a “Halálos tavasz” idejében az ő drága Nagykovácsi Ilonája még csak a partnere volt. A tőle megszokott émelygősségen kívül mindez nem is lenne baj, ha valakit is érdekelne. A cselédsikert aratott, kétesértékű “Halálos tavasz” írójának felmagasztalása (bármilyen írói sikerei voltak), az “Ararat” és “A Krisztus arcú (szovjet) katona” c. szerzemények elhallgatásával viszont a célzatos ködösítést és a szélsőbal bűneinek feledtetését szolgálja. Zilahy Lajos az Ararátban aljas és pornográf hazugságokkal azokat vágta pofon, akik őt felkarolták és írói sikereit elősegítették. A Krisztus arcú katona c. szennyírásához pedig nem kell véleményt fűzni. Maga a cím jellemzi íróját és azt is, aki 1985-ben a szabad magyarok egyik lapjában vele — őt feldicsérve — foglalkozik. Hogy Hitler akadályozta meg a Halálos tavasz világsikerének kibontakozását Franciaország megszállásával, elhisszük és Hitler egyetlen megbocsátható bűnének tartjuk. A lap 1985. február 2-i számában: "Nosztalgia sorozat II.”-ben pedig szószerint ez olvasható: “Jaj volt, amikor nem lehetett pesti viccet hallani. Ez azt jelentette, hogy nagy baj van. Ilyen volt Ez év januárjában a FMH VIII. évf. 11. számában olvastam: "A németellenes magyar katonai ellenállási mozgalom negyvenéves évfordulója alkalmából Kővágó József, Budapest volt polgármestere találkozóra hívta öszsze a mozgalom még életben lévő és feltalálható tagjait. A baráti találkozóra New York városában került sor 1984. december 8-án, ahol Kővágó József— aki az ellenállásban kivégzett hős katonai parancsnoknak, Kiss János altábornagynak volt annak idején segédtisztje — tartott emlékbeszédet. Reagan elnök meleg hangú levélben köszöntötte a találkozón megjelenteket és elismerését fejezte ki az áldozatért, melyet a katonai ellenállás tagjai hoztak a szabadságért. ” A fenti idézet még akkor is elgondolkoztató, ha itt Amerikában a szélsőségesen liberális, baloldali média még 40 év után is tobzódik a náciellenes gyűlöletben és telesírják a világot a náci uralom borzalmaival, mikor az már régen nem létezik és még csak lehetőség sincs rá, hogy újra feléledjen. Ugyanakkor a pánszláv-bolsevizmus rémtetteiről egy árva szót sem szólnak, pedig az ma is létezik és katonai hatalmával az egész világ békéjét fenyegeti. De hát ez “free country”... Minket azonban elsősorban ennek is a magyar vetülete érdekel. Nincsen a világnak olyan hadserege, ahol az ellenséggel való paktálást, háború alatt való szabotálást, az ellenséghez való átállást ne tartanák eskűszegésnek, árulásnak és ne büntetnék súlyosan. Ez, mióta a világ áll, így volt és így van ma is... Áll ez azokra a “németellenes magyar katonai ellenállókra” is, akik mozgalmuk negyvenéves évfordulóját ünnepelték most. Még akkor is, ha “Reagan elnök meleg hangú levélben köszöntötte a találkozón megjelenteket és elismerését fejezte ki az áldozatukért, melyet a a helyzet a náci-nyilas rémkorszak alatt. Amikor a háború sebeiből vérző főváros ájulásából kezdett magához térni, megint felbukkantak a viccek. S erről láthattuk, hogy a nehezén túl vagyunk. ” Nekünk magyaroknak viszont csak akkor kezdődött a neheze, és tart ma is. Az a nemzetidegen kisebbség, amely akkor túl volt a nehezén: Rákosi, Gerő, Farkas, Vas, Péter Gábor stb. vezetésével, a G.P.U. specialistáin túltevő rafinált kegyetlenséggel olyan tömegkínzó rendszert létesített és nemzetirtást végzett és folytat ma is, amilyen a hat hónapos “náci-nyilas rémkorszak” alatt lyet teljes mértékben elítélünk) alatt nem volt lehetséges. Mivel a viccek újbóli felbukkanása utáni bosszút és népirtást a nehezén már túllévők követték el magyarok ellen, azért ez a téma nem kívánkozik a Nosztalgia írójának tollára. A lap ugyanezen számának 5. oldalán “Magyarországról jelentik” rovatban ironikusan ezt az érdekes hírt olvashatjuk: “A hazai kormány a felszabadulás negyvenedik évfordulóján 'egy zsidó témájú bélyegsorozatot bocsátott ki. A zsidó kegyszerekkel díszített bélyegsorozat karácsonyra került forgalomba. ” Ha a cikkíró Zilahy: Krisztus arcú katona c. “művének” kottáját elküldi — az otthon szenvedő magyaroknak egyáltalán nem vicces — pesti rezsimnek és Nosztalgia sorozatát az Amerikai Magyarság helyett a Szabad Népben jelentetné meg, küldenének kitüntetésként egy bélyegsorozatot számára. Már csak azért is, mert a Szabad Nép olvasói jobban megszokták a Polgár Tibor-féle cikkírókat. Az Amerikai Magyarságban megjelenő Nosztalgia sorozat pedig nem hiszem, hogy valakiben is nosztalgiát ébresztene itt a szabad magyarok között. Mentsük meg nemzeti sajtónkat a szélsőbal-szelleműek befurakodásától és fertőző írásaitól! Csutkay AttUa katonai ellenállás tagjai hoztak a szabadságért.” Mert ugyebár ezek szerint Reagan elnök a többéves tervszerű felvilágosítás ellenére még ma sem ismeri a magyar kérdés lényegét és egyszerűen képtelen helyesen érzékelni az egészen egyedülálló magyar viszonyokat. Különben sohasem tette volna ezt. Mindentől függetlenül a magyar katonai ellenállóknak az 1919-es “proletár diktatúra” és az oroszországi tapasztalataik után, no meg magas katonai kiképzésük, rangjuk és beosztásuk folytán, illet volna tudniok, hogy Magyarországnak és a magyar nemzetnek a pánszláv-bolsevista Szovjet a leghalálosabb ellensége. Tisztiszolgám, a minden iskolázottság nélküli parasztgyerek, a saját tapasztalata alapján rögtön felismerte ezt. Csak ők nem...? 45 után aztán, átmeneti sikereik ellenére, a saját bőrükön tapasztalhatták, hogy rossz lóra tettek. De elbizakodottságukban azt már nem hajlandók elismerni, hogy itt kint szabadon élhetnek, azt az esküjükhöz híven az utolsó töltényig kitartó honvédek, no meg az 56- os pesti srácok — akiket aztán ők akartak megregulázni — áldozatának köszönhetik. Különben a fene nagy jólétükben nem ünnepelhették volna meg és nem dicsértethették volna fel még Reagan elnökkel is eskűszegésük és árulásuk negyvenéves évfordulóját... De hát Amerikában minden lehetséges, mert “free country”. Hogy aztán ezeknek a katonai ellenállóknak otthoni és kinti magatartása hogy egyeztethető össze a hagyományos magyar “hősi életszemlélettel”, azt az olvasóra bízom. Mert attól, hogy az “ellenállásukkal” milyen “szabadságot” zúdítottak az országra, maguk állították ki a “szegénységi bizonyítványt”, amikor az első adandó alkalommal sürgősen faképnél hagyták a “magyarizált kommunista paradicsomot”. Sapienti sat! v. Erdélyi István írjam?Ne írjam?Meg kell írni...