Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-04-01 / 4. szám
2. oldal $*ITTVAKO*f 1985. április lólónia a bronzhajú lengyel lány, áll a volóci határon és fölötte kárpáti szél zokogja a Kossuth-látta végzetet: — Lengyelország csak angol és francia szimpátiákra támaszkodhatott és Lengyelország nincs többé. Magyarország sincs többé és sokáig Európa se lesz. A világtragédiát mi kis statiszták nem befolyásolhattuk volna, akármelyik oldalon állunk. De legalább azt volna jó tudnunk, hogy mi magyarok hol vesztettünk utat. Es az orosz Ráták akna-viharján keresztül most újra Gömbös Gyula szellem-hangja szól: Mi mindig, mindent csak félig csináltunk. A nemzeti és szociális Magyarországnak csak egyik fele valósulhatott meg. Az országot, népet, a vezető magyarokat tiszta és nemes nemzeti meggyőződés vezette. Ami a most elvesztett Magyarországon jó volt: antibolsevista állásfoglalás, a hithez, hazához, népi hagyományokhoz, a fajtához való ragaszkodás, a nemzeti kultúra művelése, a nemzeti szellem megtisztításának akarata, a barbár trianoni diktátum elleni küzdelem, jó volt. Tehát egyszer fel fog támadni. Azonban, amíg a nemzeti ideálokhoz ragaszkodtunk, amíg Trianon ellen küzdöttünk, addig elhanyagoltuk a koreszme másik felét. Egy szociális, vagy ha úgy tetszik, nemzeti irányú forradalom elmaradt. Mindegy lett volna, hogy ezt a jobboldal, vagy a független kisgazdapárt, vagy az egészen szélső jobb robbantja ki. De jönnie kellett volna. Meghasonlottunk. SZÁM Kétfelé szakadt a lelkünk. A nemzeti gondolatnak nem volt teljes tartalma, amíg a magyar nemzet egyrésze három millió koldusból állott. Ahol hitbizományok vannak, ott a nemzeti szó nem jelent nemzetet. Ahol a liberális kapitalizmus élhet és virágozhat, ott a kereszténység csak a templom hűvös hajójába zárt dísznövény. Ahol a nagybirtok mellett egypengős napszámok vannak, ott nem illik Krisztusról beszélni. Szociális forradalom kellett volna, hogy igazán nemzetiek és antibolsevisták lehessünk. Kiseperni a kaszinót, a bankot, a gyárat, a bankkapitalizmussal szövetkezett földbirtokos koalíciót és egy földdel, tulajdonnal, Istennel, hazával rendelkező nemzet másfélmilliós hadseregével kimenni a frontra 1941 júniusában. Valahová tartoznunk kellettvolna. És mondjuk ki végre: nem tartozhattunk volna máshoz, mint az antibolsevista szocialista és nemzeti irányzathoz. így mint egy elvetélt szociális forradalom emigránsai fogunk szétszóródni az idegen csillagok alatt. De a forradalom nemzeti és antibolsevista része félig mégis megvalósult. Az utolsó pillanatban. Oh bronzhajú Polónia, lásd nővéredet Hungáriát, amint Budavár fölött kibontja az Árpádok lobogóját és fellép a bástyára, hogy a jövő számára megteremtse az új ideált az egyértel“FELSZABADÍTÓK” (Folytatás az 1. oldalról) nagy kedvteléssel. A gyógyszerészeket levetkőztették és meztelenül hajszolták őket a havon. Közben egy német orvosság nevét üvöltötték: “Sulfamid! Sulfamid!” Valamennyi orosz beteg. Most betegek a magyar nők. ötszázat már elszállítottak a győri kórházba, de még ezrével vannak a súlyosan fertőzöttek. A város orvosi bizottságot szervett, amely kéri az egyházakat, hogy bizonyos feltételek mellett járuljanak hozzá a magzatelhajtáshoz. Sok nő lesz öngyilkos. Orvosság nincs. Hiába dugták el az oroszok elől a nőket. Jött velük egy harminc főnyi, magyarul beszélő bőrkabátos csoport. Szökött munkaszolgálatosok. Ezeknek jutott eszükbe, hogy sáncásásra kell kirendelni a nőket. Ott gyalázták meg őket a lövészárokban. A városházán felismer egy fehérvári munkás. Nagy marxista volt. Most félig sírva mondja: “Magának volt igaza; a házam kirabolták, az abroszokból kapcát csináltak, azt ordítozva a fülembe, hogy piszok burzsuj vagyok mert abroszom van. A két lányomat megfertőzték.” — Az orosz is ember? — kérdezem. Az öreg kommunista egyszerre odarohan egy magyar tiszthez. — Fegyvert adjatok! Ha visszajönnek, legalább dögöljünk meg tisztességesen. Valaki azt mondja, hogy Móron megölték Paulini Bélát. Mire odaérünk öreg este van. A haditudósító század fotográfusai már a kész fényképeket mutatják. Paulini Béla a pesti harcok elől móri házacskájába húzódott feleségével. Az oroszok meglepték őket és az idős hölgyet tíz orosz katona férje szemeláttára meggyalázta. A magyar csapatok már holtan találták Paulini Bélát és feleségét. A katonaorvos azt mondja, hogy nagyon erős mérget ittak mind a ketten. S most a fényképekről ránknéz Paulini Béla halott arca. Eszünkbe jut a tegnap. Ott megy a Gyöngyösbokréta élén, ő, aki újjá teremtette a magyar népművészetet. Ott hajlong a szabadtéri színpadon, mint a Háry János szövegírója. Paulini Béla! Szegény, amolyan igazi magyar költő volt. Keletről jött nyugatos. Kuruc-baloldali, egyben angol-rajongó. Egy túlságosan progresszív szatírája miatt Bethlenék majdnem becsukták. Ritkán láttam csalódottabb arcot, mint amilyen most a fényképről tekint ránk. Paulini Béla a másvilágon már látja a valót. “Kultúra! Felszabadítás! Ne harcoljatok!” S a Gyöngyösbokréta szépségeiről most rángatja le a százráncú szoknyát a barbárság. Oltárról a szentséget, bölcsőből a csecsemőt és a koporsóból a halottat is, hogy keresse csontujján a karikagyűrűt... El fogjáke hinni egyszer Nyugaton, hogy ez így volt? Meg lehet-e írni még valaha a meg nem írt riportot? És ki jajgat a téli éjszakában? A halott Paulini Béla: a megölt magyar kultúra lelke, vagy a fehérvári marxista munkás? Hullott angyal, tört szív, őrült lélek? Vert hadak, vagy vakmerő remények? — Fegyvert! Fegyvert! És haljatok meg, mert Európa kapujában itt van a mongol! Valaki felcsavarja a rádiót. S a rádió azt mondja: “Yaltában konferenciára ülnek össze és határozni fognak Magyarország felett is.” A beteljesedett magyar sors felett. Gorbacsev befagyasztási ajánlata... I, Folyta tás £ élet gerincét képezik és elvesztenék hatalmukat és megélhetésüket is. Az idő többé már nem a Kreml urainak dolgozik, de ők, ha ezt látják is, nem akarják elhinni. Egyébként a szovjettel kötött megegyezés annyit sem ér, mint az a darab papír, amire ráírták. Szerencsére mindezeket Reagan és munkatársai tudják, csak a liberál demokraták nem, akiknek vezére Tip O’Neill azt mondta az elnök nicaraguai fegyverszüneti ajánlatára, hogy az egy “piszkos trükk”. Erre az elnök elküldte 1. oldalról) Moszkvába, hogy vigye el levelét Gorbacsevhez, akiről O’Neill áradozva nyilatkozott. A Kreml napról-napra nehezebbnek fogja találni nagyiramú fegyverkezését. Gazdasági élete pedig belefullad a marxi dogmatika kátyújába, mely előbb-utóbb nagyfokú elégedetlenséget fog okozni. így Gorbacsev vagy egy új forradalom vezére lesz vagy a szovjet saját dugájába dől bele. Ez a háttere Gorbacsev befagyasztási ajánlatának. ADÁS mű, szociális és nemzeti megújhodást. A százszázalékot! Ez már a forradalom. Az elmaradt, hősi nemzeti revolúció, amelynek már nincs ideje szociális programokkal bíbelődnie. Ennek már csak meghalni van ideje. De mégis forradalom. A katonaiskolás gyerekek fellázadnak az apák ellen, akik letették a fegyvert és meghalnak helyettük. A csendőr, a rendszer leghűbb katonája fellázad a megadok ellen és tizenötezred magával odatemetkezik a romok alá. Forradalom ez, olykor a forradalom zűrzavarával, kilengéseivel, dilettantizmusával, de mégis forradalom. Óh, szép hugunk, kedves Polónia, aki elvesztél, nézd most a halálban egyesül majd mindegyik Magyarország: a tegnapi, mai és holnapi is. A bitóra együtt lépnek a szegedi Magyarország és a késői nemzeti forradalom képviselői. Az a magyar rendszer, amely egy illúzióért és önmaga hatalmának védelméért Budapestig engedte jutni az ázsiai halált, a színházi-életes une eademque nobilitas, a hitbizományos lipótvárosi Magyarország, a közénk ékelődött idegen erő Magyarországa nem fog feltámadni többé. De ez a Hungária, amely a mártíromságban és a hősi halálban újra egyesült, a hősök és mártírok Magyarországa feltámad. Nem lesz olyan az arca, amilyennek mi láttuk. Nem hord majd színes inget, talán a szavai tisztábbak lesznek, a hangja egyenletesebb, de a halál egyértelműsége, a hősiessége, alkudni nem tudása megadja majd neki a jogot, hogy megcsinálja az igazi forradalmat. Az igazit. Együtt azokkal az otthoniakkal, akiket a bolsevizmus pokla tanít meg arra, hogy a bolsevizmussal nem lehet alkudni. A vér és a mártíromság elmossa majd a régi ellentéteket. Isten veled hát Kőszeg! Mi elmegyünk innen. Egy jogunk van még arra, hogy éljünk, egy kötelességünk: megőrizni a hősök emlékét. Vinni, hordozni az eszményt, a hitet, hogy a most összeomló Európát, egyszer, talán nem is sokára, nem a komisszár, nem a kalmár, hanem a hős, a tisztesség, az istenhit, a halálig tartó hűség fogja feltámasztani. Messzi, messzi vándorút lesz ez. Talán Amerika, talán Brazília dzsungelje, Argentína pampája, Ausztrália sivataga. Kinek a bitó, kinek a nyomor és mindenkinek a hontalanság. Sok mindent fognak nekünk mondani. Azok, akik magunkra hagytak, akik elárultak, lebombázták városainkat, azt fogják mondani; nem okosabb lett volna mivelünk harcolnotok? S akkor majd rádmutatunk Polónia húgunk. Miben különbözik a sorsunk a tiedtől? Azt mondják: jobb lett volna idejekorán letennünk a fegyvert. És mi majd azt kérdjük: szabad-e Románia? Azt mondják: egyáltalán nem kellett volna harcolnunk. És mi azt kérdjük: mi van Csehszlovákiával? Azt mondják majd: demokratának kellett volna lennetek. És mi azt kérdjük, mi lett Kelet-Európa és a Baltikum demokratáival? Hol van Masaryk, Maniu, Mihajlovics, Petkoff. Hol van a prímás? És azt mondják majd: emberebb embernek kellett volna lennetek. Negyedszer is fel kellett volna áldoznotok magatokat az — üldözöttekért. És mi azoktól, akik ezt mondják, megkérdezzük majd: hol van a balti államok népessége, hol vannak a magyar hadifoglyok, miért hiányzik harmincmillió béke-halott és rabszolgát Európából? Azt mondják majd és azok mondják, akik destruálták a szabadság fogalmát, hogy nem voltunk elég szabadok. És tőlük, ha nyílt,vagy titkos cenzúrájuk megengedi — megkérdezzük majd: hová tettétek a világ szabadságát, a nemzetek függetlenségét? Bűnösök vagytok! — vágják a szemünkbe a foszforbombák vallásának prófétái. S akkor azt mondjuk: — Magyarország nem bűnös volt, hanem áldozat. A Ti áldozatotok! S végül azt mondják majd: megígérjük nektek a szabadságot, ha jó “demokraták” lesztek. Akkor majd azt mondjuk: nemcsak szabadságot akarunk, hanem függetlenséget is. Mert a hősök ezért is haltak meg Budapest romjai között. Ez a mi forradalmunk, egyedülvalóságunk, múltunk, feltámadásunk vérrel megszentelt célja és értelme. Ezért megyünk és vándorolunk a világban, hogy egyszer majd ne csak szabadok legyünk,hanem függetlenek is. Kint az éjszakában már indul egy régi teherautó. Rajta a Szent Korona, a kard, a jogar. Az ország függetlenségének jelképei. Hull már az aknaeső és jön a hajnal... — Itt van az orosz! A kőszegi bencések templomában szól a harang, bent gyóntatnak a papok. Palástos Madonna, takarj be minket, akik elmegyünk innen. A határon egy öregember ássa a földet. Magyarország utolsó rögét. Hiszen csak ennyi maradt már. Egy véres rög, amit majd betesznek a koporsóba, a fejünk alá, hogy ott is rólad álmodjunk, hősök megdicsőült Magyarországa. Kettős Járom alatt XIII. évf. 1. szám így folyik a magyar múlt irtása Dél-Szlovákia honfoglaláskori magyar településeinek ősi neveit átcserélték új, mondva-csinált szlovák nevekre. A régi magyar nevek használata rádióban és TV- ben rendeletileg tilos. Pozsony és Kassa nevek sajtóban való használatáért 20000 korona bírság jár. Az évszázadokon át magyar többségű városokban kicseréltek minden magyar vonatkozású utcanevet; csak Jókainak nevét tűrték meg Komáromban, azt is csak szlovák formában. A mai Magyarország területén — ahol az önkéntes szlovák betelepülők századok óta megőrizték nyelvüket tiszta magyar környezetben is, elrendelték a két-nyelvű helységnév használatát. A kommunista-nacionalista szlovák kormány a benesék által zsákmányként szerzett ősi magyar települési helyeken sietve igyekszik eltüntetni a magyar múltnak minden nyomát. Az emigrációs nacionalista szlovákoknak az ütem nem eléggé gyors, és ezért vádolják a pozsonyi kormányt a magyarok dédelgetésével.
