Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-02-01 / 2. szám
1985. február »IttVAKÖfcT 11. oldal Az állam és az egyház viszonya Magyarországon írtaDR. PUNGUR JÓZSEF Nemzetőr, 1984. okt. 15. n. rész 1948—1956 között a Magyar Református Egyház Bereczky Albert püspökkel az élen az ún. “Keskeny Út” teológiáját találta a legmegfelelőbbnek az egyház magatartásának kifejezésére. Röviden összefoglalva ez a teológia vallotta, hogy Isten megítélte a múltat, az egyház múltját is és az egyház Isten ítélete alatt áll. Csupán egy nagyon keskeny út lehetősége adatott, amelyen “hitben való engedelmességgel kell járni”. Ez a teológia alkalmas volt arra, hogy teológiailag igazolja az egyházi iskolák és birtokok államosítását, majd a meghagyott négy teológiai akadémia közül kettőnek, valamint a Lónyai utcai és a sárospataki gimnázium elvételét. Ez a teológia alkalmas volt arra is, hogy a háború utáni ébredési mozgalmat maga az egyház oltsa ki, és arra, hogy szó nélkül eltűrje papjai és sok vallásos híve molesztálását, perbe fogását vagy kitelepítését. Ezt a teológiát Isten 1956 őszén napok alatt ítélte és legexponáltabb képviselői eltűntek az egyház életéből. 1957-től kezdődően az Egyház az ún. “Szolgálat Theológiája” periódusában él. Ezt Bartha Tibor és köre dolgozták ki. Ennek alapját a Lukács 22:27-ben találhatjuk, ahol Jézus kijelenti: “Én tiköztetek olyan vagyok, mint aki szolgál.” Ez a szolgálat teológiája lényegében véve a kiszolgálás teológiájává vált. Ez a teológia Istentől jövőnek ismeri el az ateiste állam célkitűzéseit és ezeknek megvalósítása érdekében az Egyházat elkötelezte. Az Egyház tehát a szocializmus építésének segédcsapatává vált, tehát kollaboránssá. E teológiát illetően néhány kritikai gondolatot szeretnék említeni. Az első az, hogy a teológia kiindulási pontja hamis, mert Krisztus ezt az igét tanítványai, övéi között mondotta és nekik mondta, nem pedig Pilátusnak, a római államhatalom képviselőjének. Krisztus nem a római államhatalom objektíváinak megvalósítására buzdította tanítványait, hanem Isten országa építésére, népe között, amely római iga alatt élt. Az államhatalommal szemben álláspontja ismert: “Adjátok meg ami a császáré a császárnak” (Mt. 22:21), Még a Róma 13 is csak a felsőbbség elismeréséről és az érte való közbenjáró imádkozásról beszél csupán, de nem arról, hogy az Egyház az állami felsőbbség politikai célkitűzéseinek szolgálatába álljon. Valaki közbevethetné, hogy az Egyháznak felelőssége van a társadalommal szemben, amelyben él. Ezt senki nem vonja kétségbe. Ez elsősorban az ige hirdetése és a társadalom számkivetettjeinek vagy áldozatainak felkarolása, tehát diakóniai munka. De kérdéses, hogy az Egyház az állam segédcsapatává válhat-e annak ún. “jó” céljai megvalósításában. Amely egyházban szekuláris célok megvalósítása kap prioritást, az az egyház letért az egyház urától kapott megbízatása útjáról. Hadd mutassak rá arra a tragikus helyzetre is, amibe az Egyház került bölcs vezetőinek jóvoltából. Az egyház egy olyan társadalomban él, amelynek vezetői és teorétikusai bevallottan nem készitenek helyet az egyház számára a jövő kommunista társadalmában. Ugyanakkor az egyház segit felépíteni ezt a társadalmat, buzgón csatlakozva a szocializmus építőihez. Ez azt jelenti, hogy az egyház maga segíti elő annak a pillanatnak eljövetelét, amikor már az egyházra nem lesz szükség. Az egyház magatartásával valahogy ki akarja érdemelni helyét a jövő kommunizmusában. Azonban, aki csak egy kicsit is ismeri a marxizmus-kommunista elméletét és gyakorlatát — az tudja, hogy ez csupán vágyálom. A rendszer bel- és külpolitikai nehézségeinek megszűntével elkövetkezhet az a pillanat, amikor így szólnak majd az egyházhoz: “A mór megtette kötelességét, a mór mehet”. Az egyház létét ma — szekulárisan szólva — annak köszönheti, hogy a rendszer irtózatos bélés külpolitikai problémákkal küzd, amelyek megoldásához az egyház segítsége ma még szükséges — a Népfrontpolitika szellemében. Mindezeken túl beszélnünk kell az egyházvezetés más hiányosságairól és hibáiról. Hadd említsek csupán hármat. Mindenekelőtt a prófétai hang hiányát kell észrevennünk. Ennek a vádnak maguk az egyházvezetők is tudatában vannak. Azt még meg lehet érteni, hogy az egyház megpróbálja megtalálni a maga útját egy szocialista társadalmi renden belül és annak bizonyos politikai célkitűzéseivel egyetért a humánum talaján. Az egészséges magatartás az lenne, hogy ugyanakkor az egyház prófétai hangja is hallatszana a rendszer vezetőinek olyan intézkedései, célkitűzései és gyakorlata felé, amely keresztyén szempontból kifogásolható és nemzeti szempontból kérdéses. Csak néhány ilyen témát nevezek meg itt; az abortusz kérdése és a népességcsökkenés problémája, öngyilkossági ráta emelkedése, alkoholizmus, az erkölcsi normák meglazulása, a környező államokban élő magyarság súlyos helyzete, a keleti blokk fegyverkezési hajszája és a rakétatelepítések. Az egyház kritikai hangja azonban nem hallatszik — precízebben fogalmazva — nem hallathatja kritikai hangját. Ugyanis a totalitárus államrendszer nem kiváncsi az egyház kritikájára és azt meg sem tűrné, így azt meg sem engedi. A Párt vezette rendszer intézkedéseit kritika, nemcsak dicséret illetheti. Az ún. “építő kritikának” van bizonyos tere. Ez azt jelenti, hogy ha valaki jobbat tud ajánlani egy, a párt által kitűzött cél megvalósítására — ezt kifejezheti. De senki nem kritizálhatja a célkitűzéseket. Újabban tanúi lehetünk az egyházi vezetők egy újabb vétkének, az egyház népe tudatos félrevezetésének bizonyos nagyfontosságú kérdésekben. Ezt nyilván a kritikai hang pótlására vezették be. Hadd említsek itt egy eklatáns példát. Tóth püspök egyik beszédében (Református Egyház, 1984 június) azt mondja, hogy az állam “politikai célnak és a társadalmi érdekeknek képes alárendelni az ideológia bizonyos mozzanatait”. Ilyet vagy ehhez hasonlót egyetlen felelős párt, vagy állami vezető nem mondott, mert nem is mondhatott volna. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a Párt semmilyen körülmények között nem enged egy jottányit sem az ideológiájából, mert önmaga saját értelmét adná fel, azt az eszmét, amelyhez való hűség és annak megvalósítása a bizonyitéka a kommunizmus világgyőzelmének. Ha már most egy református püspök veszi magának azt a bátorságot, hogy ilyet állítson és egyházi körökben kijelentsen — akkor ez csak a félrevezetés, megnyugtatás és álombaringatás céljait szolgálhatja — mert egyszerűen nem igaz. A párt és az államvezetés tehet ideiglenes engedményeket politikailag nehéz helyzetekben — de ideológiájának egyes részeiről nem mondhat le, nem teheti háttérbe, mert akkor vagy a dogmatizmus, vagy a revizionizmus zsákutcájába kerül. Ilyen engedmény volt a NÉP — Novaja Economiskaja Politik — néhány évre való bevezetése a Szovjetunióban a 20-as évek elején. Ez azonban nem jelentette a Párt ideológiájának megváltoztatását. Említsük még meg, hogy a jelenlegi egyházi vezetők egy neo-barokk és abszolutisztikus egyházvezetési stílust alakítottak ki — s mindezt egy zsinat-presbiteri rendszert valló egyházban. A zsinat-presbiteri álarc viselése mögött egy vezető-klikk kezébe került az egyház. Ebben nyilván közrejátszott az a tény, hogy maga az állami vezetés is totalitárus és centralizált. Ennek a mintájára épült ki az egyházi vezetés rendszere, amelyet bátran nevezhetünk tiszta püspöki rendszernek. Az ÄEH- nak ugyanis könnyebb néhány püspökkel dolgozni, akiket ismer, akik elkötelezettjei s akik hosszú távon vannak a hivatalban, mint mondjuk az évenként változó moderátorokkal. Elmondhatjuk, hogy a neo-barokk egyházi vezetés tökéletesen megfelel a proletárdiktatúra vezetőinek. Talán kevesen tudják, hogy a hatvanas évek elején az egyik esperes mozgalmat indított a zsinatpresbiteri rendszer helyreállítására II. RÁKÓCZI FERENC halálának 250. évfordulója alkalmából a Hungária Szabadságharcos Mozgalom 1985. március 31-én, vasárnap a Nyugat-oldali Magyar Református Egyház nagytermében (150 St. és Puritas Ave. sarkán) “Minden magyarok vezérlő fejedelme ” címmel emlékünnepélyt rendez. *** Az emlékünnepély előtt A Szittyakürt Baráti Köre 12.30 órakor tartja Baráti ebédjét Minden rendezvényünkre szeretettel várjuk minden magyar testvérünket! Hozzájárulás személvenként 10.00 dollár, nr^xt v- . ■ x, ■ gyermekek részére az ebédjegy 4.00 dollár. ű HSZM központi Vezetosege Ebédjegy rendelhető a 228-5562,476-1696 számokon. I és a püspöki tisztség eltörlésére. Ezért a merész vállalkozásáért esperesi tisztségével fizetett, amiről napokon belül lemondatták. Ez a neobarokk egyházi vezetés — ami több szempontból is anakronisztikus — mindezek mellett kétarcú is. Van egy abszolutisztikus és egy demokraikus arca. Az abszolutisztikus arc az állami vezetőkkel való tárgyaláskor és külföldi fontos vendégekkel való érintkezésekben. Végezetül tegyük fel a kérdést: milyen magatartást alakítsunk ki és gyakoroljunk a hazai egyház és annak vezetői felé? Álláspontunk kialakításánál nem vezethet bennünket régi sérelem, érzelem vagy elfogultság, csak a valóság helyes ismerete. El kell kerülnünk a két szélsőség kisértését; a teljes nyitottságot és a teljes bezárkózást. A dialektikus módszer alkalmazásának segítségével meg lehet találni a járható utat. Ehhez az kell, hogy különbséget tegyünk az egyház vezetése és maga az egyház között — mert a kettő nem ugyanaz. Az egyház vezetői helytelen következtetéseket vonnak le teológiai álláspontjukból, súlyos hibákat követnek el, de az egyház a maga gyülekezeteiben és többségében egyszerű becsületes papjaiban él. Az ige hangzik — ha szinből, ha szívből, és ez alternatívát jelent az uralkodó ideológiával szemben. Az egyház a maga elesett állapotában is hirdeti a bűnbocsánatot és a kegyelmet, segít megőrizni a nemzeti öntudatot, a magyarság-tudatot. Nekünk küldetésünk van az egyház felé. De az egyház felé vezető út sokszor csak az egyház vezetőin keresztül érhető el. Az egyházvezetőkkel való találkozásoknál tudnunk kell mindazt, amit elmondtam. Mögöttük azonban kapcsolatot találni az egyszerű lelkészekkel, gyülekezetekkel, avagy tagjaival; segítenünk, bátorítanunk és erősítenünk kell őket: nincsenek egyedül; imáink és segítő kezünk körülveszi őket, szívünk együtt dobban az övékkel. A személyes, de rendszertelen kapcsolatokon túl, kívánatos lenne, ha a külföldi magyar református gyülekezetek egy-egy nehéz helyzetben lévő hazai gyülekezetét sponzorálnának. Fontosnak látom a külföldi magyar teológiai és traktátus irodalom növelését és ezeknek hazajuttatását. Ugyancsak fontos lenne az amerikai magyar reformátusság egységének megteremtése; szavunk nagyobb súllyal esne latba. Rendszeres kritikával kellene illetni a hazai egyházi vezetés tevékenységét. Végezetül, de nem utolsó sorban mindent meg kell tennünk és fokozottabban az utódállamokban élő magyar reformátusságért. Isten adjon elégséges erőt és békességet e feladataink vállalásához és végrehajtásához.
