Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1985-01-01 / 1. szám

XXIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM - 1985. JANUAR Ára: 1.00 USA dollár

A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR.

(Petőfi)

»ItfVAKÖfct

A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA

kor tehát a jelen és jövő problémái megváltoztak, a múltból örökölt Rákóczi-kép mellé a szellemtörténeti kutatá-RÁKÓCZI FEJEDELEM

BARÁTH TIBOR

1703-ban kezdődött el a magyar nemzet leghosszabb fegyveres szabadságharca és bontotta ki lobogóit. “A Szabadságért ” Rákóczi Ferenc. Bár a fegyverek zaja a majtényi síkon 1711- ben elült s a véres történeti események idők múltával az emberek emlékezetében megfakultak, az egymásután következő nemzedékek lelkében mégis mind a mai napig különös zengése maradt e névnek: ‘‘Rákóczi Ferenc". Bizonyítja ez, hogy a lefolyt küzdelem értelme és eszmei tartalma ittmaradt közöttünk és sugalmazásaival, biztatásaival alkotóereje lett a nemzet mindenkori életének.

Az írók és költők, a politikusok és a zenevilág emberei, akik e nagy magyar vezér egész újabbkori történetünket bevilágító alakjához közeledtek, elsősorban maguk is az ő eszmei örökségét kutatták, azt próbálták fogalmi hálózatukkal megragadni. Úgy tettek, miként Farkas József református püspök magáról vallotta; “Én csöndben hozzásimulok az élőhöz, a világ végezetéig halhatatlan Eszményképünkhöz ... Ővele magával beszélgetem meg: mit tartsak róla, küzdelmeiről, álmairól, csalódásairól, sikereiről, hihetetlen szenvedésekkel áldott életének sok keserves búsulásáról.” Rákóczi eszmévé finomulása a 18. század végén már bekövetkezett s a hős azontúl, miként Csaba vezér is, a kárpáti népek legendás alakjává változott, aki a múltat összeköti a jelennel s irányítást ad a jövőre, aki tehát maga az élő nemzeti folytonosság. Ezért valahányszor a magyar sors kereke nagyot fordult, azaz megváltozott a jelen és másjövőt sóvárgott a nemzet, Rákóczi rendkívül gazdag vonásokat felmutató portréján mindannyiszor más és más vonásokat láttak kidomborodni, — más lett a kor Rákóczi-szemlélete.

Járjuk hát végig e történelmi óriás színes galériáját és vessük fel a kérdést, melyik a mai Rákóczink, a számkivetettek vezérlő csillaga, és melyik az “igazi” Rákóczi?

Az állami függetlenség hőse

A Habsburg-Monarchiába illesztett Magyarországnak a kiegyezés idejétől (1876) az összeomlásig (1918) az volt legjellemzőbb vonása, hogy nem volt az állami függetlenségnek teljes birtokában. Annak lényeges részeit az idegennek megmaradt uralkodó gyakorolta, aki az ország érdekei fölé idegen érdekeket helyezett a külügy, a hadügy, a gazdasági élet és nem utolsó sorban a szellemi élet terén. A magyarság ezidőben leghőbb sóvárgással az állami élet teljének megszerzésén csüggött és e függetlenség teljes megszerzését tartotta legfontosabb feladatának. Ebben a jelenben és ebben a jövő elképzelésben, amit az akkori korszellem, a szabadelvű irányzat csak erősített, érthető, hogy Rákóczi nagy szabadságharcának bonyolult szövedékéből leginkább azok a mozzanatok ragadták meg figyelmét, amelyek a nemzet jelen és jövő törekvéseivel legszorosabban összefüggtek. Ezért a kiegyezés korabeli magyarság lelki szemei előtt Rákóczi küzdelmének értelme és lényege úgy tűnt fel, mint

elsősorban a politikai függetlenség visszaszerzéséért folytatott megalkuvás nélküli küzdelem és a fejedelem maga ennek a küzdelemnek hőseként jelent meg. Ez a szemlélet hosszú ideig kizárólagosan uralkodott a magyar szívekben, s magának követelte az egész Rákóczit.

A fejedelem érzés- és gondolatvilágában a függetlenségre való törekvés kétségtelenül egyike a legszembeszökőbb vonásoknak. Harci zászlóira, pénzeire a "Szabadság”szót íratta fel, erről beszéltetett az általa kiadott első magyar hetilapban és ezt mondták az általa sugalmazott francia nyelvű egykori írások is. Megrendítő Vallomásaiban a fejedelem maga is azt írta: “Nem vezérelt bosszúvágy, nem a korona avagy a fejedelemségre törekvő nagyravágyás, sem uralkodói ösztön, hanem egyedül a szabadság szeretete és a vágy, hazámat felmenteni az idegen járom alól. Célja minden tettemnek egyedül ama hiú dicsőség volt, eleget tenni hazám iránti kötelességemnek. ” E mély zengésű igéket a szabadságról és hazáról a kiegyezés korabeli nemzedék sokszor és sokat idézte és könnyű megérteni azok többszörös visszhangját a korabeli magyar lelkekben. Ezekben az igékben valóban minden eleme benne volt az újabb és újabb stilisztikai formákban kifejezett magyar függetlenségi vágynak.

Hogy ez az állami függetlenséget kifejező Rákóczi-portré olyan mélyen belevésődött a magyar köztudatba, nem utolsó sorban egy híres-neves magyar történetíró, Thaly Kálmán munkásságának tulajdonítható, aki egész életét a fejedelem glóriájának megszövésére szentelte és fáradhatatlan buzgalommal kutatta fel az idevágó levéltári okmányokat. E mélyenjáró Rákóczi-kultuszra utalva írta az 1935-ös Rákócziünnepek alkalmával Ravasz László püspök, hogy Rákóczi volt az, “akiben az egyszerű embertől a legmagasabbig azonnal világossá ált a magyarnak az az ősi és örök igénye, hogy önmagáé legyen, hogy maga rendelkezzék maga felett. A nemzeti öncélúság és az emberi méltóság nagy szenvedélyét, amelynek Rákóczi rabjául esett, ő zendítette meg a legtisztábban és a legerőteljesebben. Az utolsó pillanatban az életvágynak, a nemzeti méltóságnak, az önállóságnak ösztöne őbenne teljesült meg.”

A kiegyezési korszak végén történt egy kísérlet arra, hogy ezt a Rákócziképp összetörjék a magyar szívekben s a történeti hős ízléstelen lealázásával előkészítsék az utat egy Habsburgszempontú kép, a “lázadó Rákóczi” kialakítására. Erre a munkára Szekfü Gyula vállalkozott, aki akkor a bécsi udvari és állami levéltárak szolgálatában állott és legutóbb a budapesti kormány moszkvai követe lett. A kísérletet a magyar közvélemény felháborodással utasította vissza, a munkát tudománytalannak tartotta, Szekfüt pedig nemzetgyalázónak bélyegezte. Ez volt a karrierista Szekfii Gyula első kísérlete, hogy a hagyomány otromba felrúgásával egy rendszert szolgáljon ki. Az állami függetlenség Rákóczi-portréja tehát épségben hagyományozódott át a trianoni Magyarországra is és élénsok nyomán egy újabb portré lépett: Rákóczi-szemléletünk kibővült, kiegyensúlyozódott és elmélyült, hogy “egész igazságunk, egész hazánk szabadságának soha el nem homályosuló szimbólumává” legyen. Ezen a képen Rákóczi a szellemi és anyagi élet minden terén függetlenül kibontakozó magyarság vezéreként, mint a “korszerű magyar szintézis” hőse jelent meg, aki nemcsak az elérendő nemzeti célt tűzi ki, hanem saját példájával elöljárva, az ahhoz elvezető utat is megmutatja.

A cél, amit Rákóczi kijelölt — maken élt a két háború között. A rendszer egyik ismert ideológusa, Kornis Gyula professzor állapította meg 1935-ben, hogy “Rákóczi személyisége és a nemzeti szabadság ügye a magyarság történelmi tudatában két század óta egyet jelent. Rákóczi egész szellemi és erkölcsi mivoltának, lelkialkata valamennyi lényeges tulajdonságának egy közös kútfeje van: hivatástudata. Lelke mélyén meg van győződve történeti küldetéséről: érzi, hogy az ő életének különös missziója van a magyar nemzet sorsának irányításában. E küldetés tartalma politikai eszmény: az 1526- ban elvesztett független államiság viszszaszerzése a nemzet számára.”

A teljes nemzeti gondolat szimbóluma

Az első világháború és a velejáró országcsonkítás után, amikor a függetlenség váratlanul ölünkbe hullott, amiKedves Olvasóink!

A SZITTYAKÜRT 24. ÉVFOLYAMÁNAK ELSŐ SZÁMÁVAL KÖSZÖNTJÜK KEDVES ELŐFIZETŐINKET, OLVASÓINKAT ÉS LAPTERJESZTŐINKET. KÖSZÖNVE KITARTÓ HŰSÉGŰKET ÉS PÉLDÁS ÁLDOZATVÁLLALÁSUKAT. KÍVÁNUNK MINDEN NEMZETTESTVÉRÜNKNEK EGY BOLDOG ÉS MAGYAR FELTÁMADÁSÉRT KÜZDŐ HARCOS ÜJESZTENDÖT.

A Hungária Szabadságharcos Mozgalom Központi Vezetősége

gyarázta most Ravasz László, — a magyarság önértékűségét hangsúlyozza, azt, hogy saját magunkért vagyunk e világon. “A magyarság olyan életminőség, amely az életnek célja és értelme. Ez a Rákóczi-fogalom első tényezője.” Magyarnak lenni tehát nem kiváltság, se nem büntetés, hanem “sors és lét”, amit vállalnunk kell.

Az út pedig, amelyen járunk kell, hogy eljussunk az öncélú magyarság érdekeinek sikeres ápolásához, Rákóczi megfogalmazásában “hirdeti a nagy magyar egységet”: politikai, társadalmi és vallási téren egyaránt. Hóman Bálint kultuszminiszter és történetíró fogalmazásában Rákóczi ezt a következőleg példázza: “A 17. században nagy küzdelem idejét élte a nemzet. Amellett, hogy idegen hatalom, a török ékelődött az országba, két nagy irányzat küzdött egymással. Mindegyik élén jó hazafiak, de éles politikai ellentétben álló férfiak állottak. Az egyik oldalon Esterházy Miklós és Pázmány Péter, a másik oldalon Bethlen Gábor és I. Rákóczi György... Ennek a korszaknak elmúltával egy nyugalmasabb kor következett, amelyet a közhatalom a magyar jogok elkobzására kívánt felhasználni. És ekkor a nemzet egységes táborba egyesült ezekkel a hatalmi törekvésekkel szemben, és ennek a tábornak élére az a férfiú állott, aki anyai ágon a Zrínyiektől származott, Zrínyi Pétertől, aki testvérével, a költő Zrínyi Miklóssal együtt Pázmány