Szittyakürt, 1984 (23. évfolyam, 2-2. szám)
1984-02-01 / 2. szám
4. oldal $ZITÍVAKÖI*T 1984.február első jele, ereje elhagyta, eszméletét elvesztette, s ki tudja miért, de a határba dolgozni rendelt néhány perzsa rabszolga mentette meg őket csekély italukat és ételüket megosztva velük. De végül is valamivel rosszabb állapotban mint én, az ellenkező irányból Vámbéry is megérkezett Bokharába. Timur Lenk és Ulugbeg birodalmának hanyatlása után Bokhara csillaga Szamarkandé fölé emelkedett, s Turkesztán uralkodója ekkor a bokharai emír egészen a cári seregek támadásáig, a múlt században. A főváros Bokhara lett, melyet mindig úgy emlegetnek “Bokhara Serife”, a “nemes Bokhara”. A város nevét a helyiek Buharának ejtik. A város nem olyan fényes, nem olyan csillogó, mint Szamarkand. Kevés olyan épülete van, mely színes majolikával lenne borítva, de legalább is nem olyan mértékben, mint Szamarkandban. Persze, ezek az épületek több száz évvel régebbiek, így 9—10. századiak, mint a nyönyörű Ismail Samáni mauzóleum, ki csodásán vizet fakasztott a homokból. Más főépületek meg 12. századiak. Ezek majolika helyett olyan kiégetett téglákból vannak készítve, melyek felszínén különféle mértani formázatok vannak, s így az épület fala a nap állásától függően más-más árnyék díszítést mutat. A nyári idő száraz meleg, mely ellen az ember állandóan forró, cukortalan zöld-tea ivásával védekezik. Nagyon élveztem ezt a teát, melyet embernagyságú szamovárokban főznek az utcai teázókban. Minden étkezésnél 2—3 csészével megittam, mivel Bokhara híres rossz vizéről, melynek forralatlan ivásától óva intettek bennünket. De persze ez nem riasztott el attól, hogy épp a Samáni mauzóleum körüli parkban ne tépdessek fehér szedret a fákról, melyet gyerekkorom óta nagyon szeretek, s ezzel egyben érzékeltetni szeretném, hogy bár a klíma szélsőségesebb, mint Magyarországon, mégis a szilfákban és szederfákban, de a többi növényzetben is, s pláne a minaretek tetején kelepelő gólyákban ismerősöket üdvözölhettem. Bokharai vezetőnk, kedves kis sovány üzbég lány, neve Mira, ki még többet tudott Vámbéryról, mint Leonid. Még helybeli, a könyvében nem szereplő anekdotát is tudott róla. Lehangolva vette tudomásul, hogy Vámbéry könyvének nem az angol, hanem a magyar kiadása van velem, kérve, ha valamikor újra jönnék, hoznék neki egy angol nyelvű példányt. Addig is egyik bazárban egy kis kék türkiz fülbevalót vettem neki, melyben oly nagyon gyönyörködött, s amely oly jól állt kék ruháihoz, melyeket általában viselt. Lelkesen mondta, hogy Vámbéryról tőlem hallott részletekkel fogja a jövőben a vezetendő csoportokat szórakoztatni. Mint ahogy Szamarkand szívét a négyszögletes Regisztán tér képezi, Bokhara legkedveltebb központi helye egy mély, négyszögletes tó, melyet három fontos épület szegélyez, a negyedik oldalon maga a vízcsatorna és az út megy. A tó partján egy nagy teázó van, a tipikus, kb. 2x2 méteres ágyszerű, de deszkával és keleti szőnyegekkel borított ülőalkalmatosságokkal, ahol a teázás folyik. Ezt a központi részt úgy hívják, hogy Labi-Khauz Divánbegi, azaz az államtitkár tópartja. Ugyanis a tavat szegélyező három épület közül kettőt Nadir divánbegi, az államtitkár építtette az 1600-as évek elején. De az enyém helyett lássuk Vámbéry leírását a tóparti teázóról: “Majdnem három órát járván ide s tova, megkértem nemes vezetőmet s barátomat, Hadzsi Szálihot, hadd pihenjem ki kissé magamat; mire ő a Timcse (teabazáron) keresztül a híres Lab-i hauz divánbegi (a divánbég tavapartja) nevű helyre vezetett, melyet Bokharában igen csinosnak találtam. Meglehetősen szabályos négyszög, közepén 100 láb hosszú s 800 láb széles, mély tóval, mely négyszögű kövekkel van kerítve, s melynek vizébe nyolc lépcső vezet le. A parton néhány szép szilfa áll, s árnyékukban nélkülözhetetlen teabódék óriási szamovárjaikkal, melyeket Oroszországban különösen Bokhara számára készítenek, kínálólag csábítják az embert. A tér három oldalán édességeket, kenyeret, gyümölcsöt, meleg és hideg ételeket árulnak egyes állásokon, nádgyékények árnyéka alatt; s a rögtönzött bódék százai, körülrajongva az éhes és nyalánk tömeg által, sajátságos látványt nyújtanak. A negyedik, nyugati és erkélyszerű oldalon áll a mecset, mely előtt szintén van néhány fa, hol a dervisek és meddahok (elbeszélők) fáradságos arcjáték kíséretében beszélik el híres próféták és harcfiak hőstetteit, mindig nagyszámú s tudvágyó közönség előtt. Midőn e helyre léptem, az érdekes színjáték befejezéséül még tizenöt dervis a nakisbendi szerzetből, mely itt támadt és székel, vonult el előttem. Sohasem fogom feledni, amint e vadan lelkesült emberek hosszú, tekealakő süvegükkel, lobogó hajjal, hosszú bottal hadonászva, eszeveszettekként ugráltak ide s tova, karban ordítva el egy himnuszt, melynek egyes versszakait ősz szakállú főnökük énekelte elő.” Minden úgyanígy volt, kivéve, hogy nem láttam az ugráló derviseket, melyek a nakisbendi szerzethez tartoztak, csak úgy, mint az álruhás Vámbéry, mert rendet a bokharai szent, Báveddin alapított. Sok történelmi patinájú épületet láttam Bokharában, melyek közül kiemelem a Kalyan minaretet, mely Könyves Kálmánnal egyidős, a 12. századból. Az ehhez tartozó madrasza az egyetlen működő papnevelde, mely hivatva volna ellátni a 19 milliós Kazahsztán, a 14 milliós Üzbegisztán plusz a türkmének és tadzsikok, szóval a mintegy 40 millió mohamedán vallásos gondozását. KOREZMIA ÉS A MÚZEUMOK Bokharát egy gyönyörű kétméteres szőnyeggel hónom alatt elhagyva, mely most az ágyam előtt fekszik, most már hétmérföldes csizmákkal kell lépdelnem. Korezmia fővárosába, Khivába sajnálatomra nem vitt az útunk, mely a harmadik fontos oázis város. Kézai és Kálti Márk Képes Krónikájában Korezmia kifejezetten szerepel, minthogy Atilla fia Csaba korezmiai nőt vett feleségül, s a krónikák családfája szerint Atilla fia Csaba az Árpád-ház egyeneságú őse. S az Árpád-kori történelemben a kálizok, a kabarok vagy kvarok, nem mások, mint a kazár birodalom társországából való kvarezmiek — írja az orosz Tolsztov (Az ősi Khorezm, 1951:233). A magyarországi böszörmények, az izmaeliták, Aba Sámuel családfája, mind Korezmiába, másként Kovarezmbe vezetnek. Utazásom nagyon fontos három pontja volt még a Taskenti Történelmi Múzeum, a Moszkvai Történelmi Múzeum, melyeket végig fotóztam, s utam utolsó állomásaként a csodás leningrádi Ermitázs. Ennek páratlan szkíta kincseit, s a magyarországon alig feldolgozott, de számunkra oly fontos szarmatakori leleteit, s a kazár és korezmiai leleteit öt órán keresztül fényképeztem. Remélem, hogy habár ez volt az első de tán nem lesz az utolsó utazásom a ködös ó-magyar múlt berkeibe. 350 évvel ezelőtt halt meg SZENCZI MOLNÁR ALBERT 1634. január 17-én halt meg Kolozs- miatt rövidesen kénytelen volt visszatérni Névárott Szenczi Molnár Albert reformátor, metországba. így aztán a 30 éves háború prédikátor, hitvitázó, tudós, műfordító. Bár viszontagságaiból ők is alaposan kivették a rénem Erdélyben született, mégis ősi székely szűkét, miért is 1624-ben újból hazajött Macsaládból származott, és hányatott sorsú éle- gyarországra. Utolsó éveit Kassán, majd te után erdélyi földben pihent meg. Kolozsvárott töltötte. A hazai iskolák elvégzése után külföldre ment, ahol a legnagyobb nélkülözések között élt, látogatta a híres egyetemeket és kutatta a könyvtárakat. Első komoly munkája, amely egyszerre ismerté tette nevét még a tudósok körében is, a betűrendes Latin—Magyar Szótár volt, melyet Rudolf császárnak ajánlott, aki azért szépen meg is jutalmazta. A zsoltárok költői német fordítása arra ösztökélték, hogy a zsoltárokat a nehézkes, gyatra magyar fordítása helyett költői formába öntse. Nehéz, fárasztó munka volt, de megérte, mert 1607 óta a Hombomban nyomott "Psalterium Ungaricum" száznál több kiadást ért meg. De igazi jelentősége abban rejlik, hogy ezzel a munkájával Balassa Bálint után ő volt a legnagyobb hatással a magyar verselésre és a költői nyelvezetre. Heidelbergi évei alatt írta meg és nyomatta ki a “Kis Katekizmus’’-ál, amit a mai napig "Heidelbergi Kis Káté”-ként ismernek. Miután Móric hesseni herceg kérésére megírta idegenek részére latinul a magyar Erről a hányatott sorsú, nagy magyar nyelvtant, Bethlen Gábor meghívta a gyula- tudósról, íróról és költőről már méltóbban fehérvári főiskolára tanárnak. Bethlen Gábor nem 's emlékezhetnénk meg, mint Veress kérésére itt lefordította magyarra Kálvin Já- Miklósnak, a zsoltárfordítások hangszereiéitől nagy munkáját "A Keresztyén Religióra seben írt alábbi versével, amit Szenczi Mol- és Igaz Hitre Való Tanítás ”-át. Német felesé- nc*r Albert születésének 400. évfordulója algének a törököktől való olthatatlan félelme halmából szerzett. Szenczi Molnár Albert arcképe. (1574-1634) VERESS MIKLÓS: A százötvenharmadik zsoltár Psalmus: százötvenkettő aztán-, halhat a költő fontos csak ami támadt léleklángjából: zsoltár azt zengem most utánnad Albertus Molnár Bűneim már nem szánom seb már az ének számon s mi volhatnék kiloccsan a végső pohár bornál — arcod ring abban lassan Albertus Molnár Ülök partján ezeknek a tiszai vizeknek unottan s álmodozva míg hegedűket himbál túlnan a lusta fűzfa Albertus Molnár Forgószél fútt világon porhamú ifjúságom s lépem utam e porban miként te vándorolnál ha nem hív Heydelberga Albertus Molnár Magyar koldus lehetsz is szállást teremt a pestis hogy fényénél a mécsnek magyar igéket szóljál az istenverte népnek Albertus MOlnár S a népek Babilonja halálunk és kimondja mert annak nem kegyelmez aki lázongva szolgál bár szabadság a jelmez Albertus Molnár És pusztul aki bízik és hull aki nem bízik s halál kötelén torka de zeng de zeng a zsoltár a fölgyújtott mennyboltra Albertus Molnár Egy csikorogva forgó velőtől s vértől csörgő és őrült égitesten népeket őrlő molnár-, az az egy igaz Isten Albertus Molnár Vagyunk száján garatnak véletlen megmaradt mag azért még sarjadásunk hogy vétlen csillagoknál végső magunkba lássunk Albertus Molnár S amint egykoron Dávid zengte az Űr csodáit s amint utána zengte a test mit nem lakói már zenglek a végtelenbe Albertus Molnár Kit már vadak hurcolnak kit madarak szaggatnak kit emberek tépnek az másnak nem sikolt már csupán az öröklétnek Albertus Molnár Amiért hittél te kívül azt örököltem szívül s végem a csöndek hozzák ha belül nem dobog már ez a nyugtalan ország Albertus Molnár Hadai magyaroknak egymással agyarkodnak amíg csak Szenctől Szencig fölég ország és oltár s helyén csontod se látszik Albertus Molnár Partjain bölcs vizeknek leikeink ott zizegnek ahol az űr a tenger ahol a fény a zsoltár várj rám ott türelemmel Albertus Molnár.
