Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

12. oldal

«irmKökt

1982. november

Valerian Trifa orthodox érseket száműzik Amerikából

álló célkitűzésekért küzdenek, azok egymást semlegesítik. így ha egyes kormányok hajlandók lépéseket tenni Erdély ügyében, a legjobb akarattal sem tudnának, ha a szabadföldi magyarság nem tud megegyezni, hogy a jelenlegi nemzetk özi

Egy másik határozati javaslat szövege:

“A Harmadik Világkongresszus felkéri a Kanadai Magyarok Szövetségét (KMSZ), hogy a Kanada és Románia közötti tárgyalások során, amelyek több kanadai atomreaktornak rendkívül előnyös feltételek

* Az amerikai “új jobboldal” vereséget szenvedett a szenátusban, amely nem tette lehetővé, hogy vitát kezdjenek ott az állami iskolákban a tanítás előtti ima újrabevezetéséről. 1962-ben a legfelső bíróság az állam és egyház szétválasztásával ellentéhelyzetben mit kíván Erdély ügyében elérni.

A Határozat alapos és reális meggondolások eredménye, mely hitem szerint magában foglalja az erdélyi kérdés legfontosabb szempontjait és ezért útmutató szerepe van."

mellett Romániának való eladásával kapcsolatosak, a KMSZ emeljen kifogást az emberi és kisebbségi jogok területén súlyosan elmarasztalt Románia különlegesen kedvezményes kezelése ellen.”

tesnek mondotta ki a kötelező imát az állami iskolákban. (International Herald Tribune)

*

* 31 kínai városban nyílnak meg újra ékszerboltok. A 60-as években megtiltott ékszerkereskedelem a “kulturális forradalom” áldozata lett. (Le Soir)

Mint ismeretes, 1980 októberében a zsidó “náci fejvadász”, Charles Kremer nyugalomban élő New Yorki fogorvos feljelentése alapján Valerian Trifa orthodox román érsek ellen megindították a deponálási eljárást, mert mint a román Vas Gárda egyik vezetője, részt vett a romániai zsidók irtásában és azt a bevándorlási kérelmében elhallgatta.

A N. Y. Daily News 1982. október 8-i számában Detroitból vett jelentés alapján közli, hogy elrendelték Valerian Trifa orthodox román érsek 60 napon belül való deportálását, mert az Igazságügyi Minisztérium vádja szerint 1941-ben Bukarestben zendülést szított, melynek következtében 236 “zsidó és keresztény” életét vesztette és a román hatóságok felelősségre vonása elől a

* A nagy amerikai áruházhálózat, a Woolworth, több száz kisebb áruházát bezárni készül. Az angliai áruházai is veszteségesek. A londoni tőzsdén szó van a hálózat áruba bocsátásáról. (The Times)

*

* Franciaországban szept. 28-án ismét emelték a benzin árát. (Figaro)

német SS-tői kért és kapott menedéket. A 68 éves Trifát, aki 1950-ben jött az USA-ba, 1980-ban megfosztották amerikai állampolgárságától és most aláírt egy nyilatkozatot, melyben elismeri az ellene emelt vádat. Lemond a fellebbezési jogáról és azonnal elhagyja az USA-t, amint valamelyik ország befogadja. Svájctól kért letelepedési engedélyt.

A feljelentő Charles Kremer nem hiszi, hogy a Svájcba való száműzetése elegendő büntetés lenne számára, és ezért a zsidó szervezetek útján mindenüvé követni fogja és nem hagy nyugtot neki.

Jóllehet, minden valamirevaló jogállamban minden bűncselekmény bizonyos idő után elévül, mégis minden józan ember mélységesen elítéli a különböző előjelű parancsuralmi rendszerek és szervezetek erőszakos, egyedi és tömeges emberirtását. Áll ez Trifa orthodox román érsekre is.

Ugyanakkor minden józan embernek mélységesen el kell ítélnie a II. világháború óta, vasfüggönyön innen és túl folytatott ama “joggyakorlatot“, miszerint csak a zsidók ellen elkövetett ember- és népirtás olyan bűncselekmény, amelyik sohasem évül el. A gyilkosság, ember- és népirtás súlyos, égbekiáltó bűn akkor is, ha azt történetesen nem a zsidók, hanem pl. a magyarok ellen követték, s követik el nap mind nap éppen Romániában.

Úgy látszik, itt Amerikában még az ilyen alapvető kérdésben is másként gondolkoznak és cselekszenek, mert az amerikai kormányok, bár jól tudják, hogy a románok mindent elkövetnek az uralmuk alá kényszerít ett 3 millió őslakos magyar elnemzetlenítésére, kulturális és fizikai megsemmisítésére, a véreskezű, magyarirtó román kommunista diktátort, Ceausescut mégis nemcsak államfőknek kijáró külsőségek között fogadták nem is egyszer, hanem 1974-ben ezért még a legnagyobb vámkedvezménnyel meg is jutalmazták. Sőt, azt az amerikai magyarok éles, tömeges tiltakozása ellenére minden évben, így 1982-ben is minden feltétel nélkül meg is hosszabbították.

Mi ez, ha nem közönséges bűnpártolás? Ezt pedig nem lehet Trifa deportálásával jóvá tenni, még akkor sem, ha orthodox, román érsek is. Magyar vonatkozásban márcsak azért sem, mert a Ceausescu-féle román szocialkommunizmushoz hasonló ultranacionalista Vas Gárdának nemcsak zsidó, de igen sok magyar áldozata is volt.

Csikmenasági

«IttVAKÖEt

Megjelenik havonta Publ. Monthly— Publ. mensuelle

Felelős szerkesztő — Editor:

MAJOR TIBOR

Kiadó — Publisher:

HUNGÁRIA

SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: HUNGÁRIA

SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM

P. O. Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio44135, U.S.A.

ELŐFIZETÉS:

Egy évre $15.00

— egyes szám ára $1.00 —

Légiposta előfizetés:

Egy évre $25.00

A csekket kérjük “Szittyakürt” névre kiállítani.

*

A névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a kiadó, illetve a szerkesztő véleményével. azokért mindenkor a cikk írója felelős.

Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue Cleveland, Ohio 44102.

* * *

A kidolgozásában résztvevő szervezetek képviselői a következők voltak: Dr. Balló István, az Erdélyi Bizottság alelnöke,

Duska László, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége központi vezetője, Hámos László, a Committee for Human Rights in Rumania elnöke, Koréh Ferenc, az Amerikai Erdélyi Szövetség ügyvezető elnöke,

Lőte Lajos, az Erdélyi Bizottság elnöke,

Nádas Rózsa, az Erdélyi Világszövetség képviselője,

Dr. Vlossák Rudolf, a Kanadai Magyarok Szövetségének képviselője.

A Világkongresszus Sajtószolgálata

Múltunk híre

a világban

(A Magyar Történelmi Társulat folyóiratából)

„Tekintetük marcona, szemük mélyen ül, termetük alacsony, viselkedésük vad, nyelvük pedig barbár, úgy hogy vagy a sorsot kell vádolni, vagy az isteni türelmet kell csodálni, mely ezeknek a szörnyetegeknek megengedte, hogy ilyen pompás országot foglaljanak maguknak.” A második keresztes hadjárattal a Szentföldre vonuló Ottó freisingi püspök írta ezt a magyarokról 1147-ben.

„A 9. század végén a török-mongol fajú magyarok, akik Árpád vezérlete alatt keletről a Duna völgyén át értek az országba, szétverték a morvákat és 905-ben leigázták a szlovák törzseket. Nevezetes dátum ez a nyugati szlávok történetében, mert az ék, melyet ekkor a török-mongolok a szláv tömbbe vertek, ettől kezdve csaknem egy évezredre elválasztotta egymástól a két testvér népet, a csehet és a szlovákot.” Ezt Alfred Fichelle francia történész írta 1957-ben a Pléiade sorozat világtörténete II. kötetében. (1126. 1.)

A két idézet keletkezése közt kereken 800 esztendő telt el, de ez az idő sem volt elégséges, hogy téves nézetek eltűnjenek a velünk foglalkozó külföldi irodalomból.

Hadd hivatkozzunk Golo Mann nemrég megjelent, Wallensteinről írott nagy sikerű történeti életrajzára. Megtudhatjuk belőle, hogy Bocskai István „Debrecen és Várad hercege” bosszúból ragadott fegyvert, mert Rudolf császár nem fogadta őt, s mert a császári udvarban „szemtelen apródok tréfából megdobálták labdával”. Mérgében azonnal „hazasietett, szerződést kötött a nagyvezérrel, majd a magyarokat harcba hívta a szabadság és a vallás védelmére”. Bethlenről ugyan megmondja, hogy nem volt török, hanem régi magyar nemesi családból származott, s felesége — „egy Károlyi grófnő” — is magyar volt, de elismétli róla, hogy zavaros szándékú, „ravasz, megbízhatatlan” és gőgös zsarnok volt, aki mindenkit rászedett, s akinek „szavában nem lehetett megbízni”. Bethlen — aki Erdélyben „a félig török” székelyeken uralkodott — Moldva és Havasalföld meghódoltatásával „magyar—szláv birodalmat” akart létrehozni, egy „félig protestáns, félig orthodox dáciai királyságot”. (Frankfurt am Main, 1971, 85. és 272. 1.)

Golo Mann és mások, minden téves adat ellenére is tudják, hogy volt egy Magyarország. Akadnak azonban olyan művek is, amelyek kimondva vagy kimondatlanul úgy vélik, a mohácsi csatával megszűnt a magyar történelem. A Pléiade sorozat már említett Világtörténete (amely több százezres példányban forgó kézikönyv) Európa keleti felét eleve két zónára bontja: a germán és a szláv világra. Magyarország hol itt jelenik meg, hol ott, 1526 után általában sehol. A kötet végén található kronológiai táblázatokban egyes magyar történeti események mégis említésre kerülnek. 1526-ban hírt ad a mohácsi csatáról és közli: „Magyarországot a török birodalomhoz csatolják”. 1566: „Török támadás. Szeged ostroma, Szulejmán halála”. Aztán majd nyolcvan évig nincs magyar történeti esemény. 1644: „Rákóczi rátör Magyarországra”. Utána néhány adat olvasható még Thökölyről. Ez minden. (III. k. 1893—1897. 1.) Csehszlovákia címszó alatt viszont ilyeneket olvasunk: 1678: „Thököly elfoglalja Szlovákiát”. 1703: „Rákóczi Ferenc lázadása Szlovákiában”. (1912.1.) A Románia címszó alatt is akad néhány bennünket érintő adat: 1661: „Apaffy Mihály Erdély fejedelme”. 1686: „Apaffy Mihály a császár hűbéresévé lesz”. (1936. 1.) Az életrajzi jegyzetekből tovább növelhetjük ismereteinket. Bethlen Gáborról ezt írja: „Bethlen István(!) Erdély fejedelme (1613) és Magyarország királya (1620), aki félreállította Batory Istvánt !)” (2116. 1.).

Nem sokkal bővebb, amit a későbbi időkről olvashatunk. A Pléiade Világtörténete a 18. századból Magyarországról csupán két dolgot említ: 1741: „Megegyezés Mária Terézia és a magyar országgyűlés között”. 1794: „Martinovics-összeesküvés”. Az

1848—49-es szabadságharcról csak annyit közöl: 1849: „Windischgraetz elfoglalja Budát. . . A Habsburgok trónfosztása”. 1867-ben megemlíti a kiegyezést, majd a következő adat: 1879: Bevezetik „a magyar nyelv tanítását az iskolákban”. 1919: „Kun Béla. Szlovákia megtámadása”. 1938: Magyarország „szlovák területeket kap” (1899—1907. I.). 1963-ban jelent meg Párizsban Felix Ponteil könyve: Európa legújabbkori története. A fentiekkel kapcsolatban itt a következőt olvashatjuk: 1867-ben az osztrák— magyar kiegyezés révén „új állam született: Magyarország”. Az új állam kormánya „elrendelte a tisztviselőknek, hogy magyarosítsák nevüket. Ekkor lett az orientalista Bamberből Vámbéry, a költő Petrovicból Petőfi. A régi történelmi helyneveket korábban ismeretlen megnevezések váltják fel: Presbourg a Poszony(l), Hermannstadt a Nagyszeben nevet kapja” (345. 1.).

Mindeddig a politikai történelemről beszéltünk, vessünk egy pillantást a művelődéstörténetre is. Metternich herceg mondotta: Európa a Lajtánál végződik, s az egyetemes művelődéstörténeti munkák csekély kivétellel ezt a felfogást vallják. Henri Pirenne, a századelő nagy belga történésze Európa történetéről írt 7 kötetes munkájában így vélekedik: „A földesúri országokat a 16. században nem érintette a reneszánsz és a humanizmus. A 18. században, ugyanebből az okból, ezek az országok kimaradtak a felvilágosodás áramlatából. Csehország és Ausztria alkotják a Nyugat utolsó mezsgyéjét. ... Lengyelországban és Magyarországon, ahol csak a zsidók képviselik a müveit polgárságot, ahol az úri birtokok parasztjai baromként élnek, művelődésre törekvés egyedül a nemesség soraiban képzelhető el. ... Magyarországon a nyugati racionalizmus teljesen ismeretlen maradt. Rousseau azonban hatott Orczyra, aki munkáiban — amelyek egyébként a magyar színház születését jelzik — már fölveti, hogy szükség volna a nagybirtok társadalmi reformjára”. (III. k. 491. 1.) Pierre Chaunu 1966-ban Párizsban kiadott, valóban nagyszerű könyvében (A klasszikus Európa civilizációja) szintén nem tud róla, hogy a reneszánsz, a humanizmus vagy a reformáció eljutott volna Magyarországra. A kötetben közölt térképek szerint a reformáció megállt Ausztria keleti határánál, s Magyarország nagyobbik része a 16—18. században görög—orthodox vallású volt (a 476. és 480. l.-nál. A könyv magyarul is megjelent, de ezt a két térképet a fordításból kihagyták). Ezen egyébként nem is csodálkozhatunk, ha tudjuk, hogy Emile G. Léonardnak a Protestantizmus története című 1960-ban megjelent kétkötetes munkájában is csak annyit olvashatunk, hogy a reformáció eszméi „eljutottak Magyarországra is”, de a protestantizmus mindvégig csak „rejtett, víz alatti szikla maradt” a más vallásúak tengerében.

Mindez tudatlanságból ered, vagy talán elfogult rosszindulatból ? — tették fel a kérdést nemegyszer.

1972-ben Párizsból fiatal tanársegéd érkezett Budapestre. A Tudományos Akadémiához fordult kérdésével, amely a következő volt: professzora, aki a Sorbonne-on az újkori egyetemes történetet adja elő, nemrégiben azt hallotta, hogy a reformáció áramlata, még a 16. században eljutott volna Magyarországra is. Ez annyira ellentmond mindannak, amit erről Írtak, hogy elküldte őt Budapestre, győződjék meg róla, mindez csak mendemonda, föltevés, vagy valamilyen adat is igazolja. Részletes felvilágosításra hozzám küldték. Vázlatosan ismertettem neki a hazai reformáció történetét, a protestáns egyházak szerepét és jelentőségét a magyar művelődésben, majd levittem Debrecenbe, ahol megnézte a Nagytemplomot és a református kollégiumot. Ahogy mondotta, a történeti könyvekből nem ismert új világ nyílt meg előne, de hogy mindezt ne csak szóval bizonygassa otthon, szeretne néhány világnyelven kiadott szakmunkát magával vinni. Szégyenkezve kellett megvallanom, hogy ilyen nincs.

De hát akkor honnan ismerheti meg magyarul nem tudó szakember és nem szakember érdeklődő múltunk igazi történetét? Abban, hogy a magyar történelemről annyi valótlan adat lát napvilágot, a mi mulasztásaink is közrejátszanak.

BENDA KÁLMÁN

RÖVID HÍREK