Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-08-01 / 8. szám
12. oldal $*ITTVAKÖ*T 1982. augusztus egykönyvűség egyoldalúságra vezet, a vélemények szabad játékának hiánya a színvonalat veszélyezteti.”) S ebből a felfogásból alakult ki fokozatosan az a gyakorlat, hogy a nem profi kutató ma már sokszor nem juthat dokumentumhoz. Ez aztán a hivatásosok önkényének kedvez, az erkölcsi normák fellazulásával jár. Egyik levélírónk az Élet és Irodalomban talál erre példát. Itt egy vezető történészünk kijelenti, hogy a hatvanas években memoárokat írattak a Horthy-rendszer itthon maradt prominens képviselőivel, s az ezekben levő adalékokat föl is használták. Levélírónk utánanézett: a nyilatkozó történész műveiben nem jelezte a fölhasználásokat. — Többen kérdezték szóban és levélben, hogy Magyarországon jelenleg miért nem tanítanak szumir nyelvet s szumirológiát „Asszír nyelvet, asszirológiát meg egyéb sémi kultúrákat tanítanak. De hogyan lehet az ősi Keletet megérteni a szumirok nélkül?" A múlt teljes körű feltárása és a nyílt viták útján kialakulandó modern, szocialista történelemszemlélet a magyarság jelene és jövője számára nem fő probléma, még csak nem is generális kérdés — hanem alap. Nem zenit, hanem nadir. Talppont. Kiindulási helyzet. De még csak ez sem lenne, ha valahai lépéstévesztésünk az utóbbi századokban nem válik idültté. Igen, ha mi az újkorban is sikeres nemzet vagyunk, ahogyan lényegében az maradt az angol vagy a holland, s ahogyan azzá vált a román vagy a cseh, akkor még azt az eredet-, néprajz- és néplélekkutatást is fölöslegesnek tartanám a magunk számára, mellyel a francia felvilágosodásra reagált a germán és szláv értelmiség mértékadó része a XIX. században. Ezt mi jócskán átvettük, hanem az úgynevezett tiszta lap politikáját mégsem tudtuk megnyitni a XX. században, ahogyan tették ezt szomszédaink. Nem, mert nálunk minden újabb vesztés, balsiker a korábbival kapcsolódott össze, s nem általában a mindenkori vezető osztályok, rétegek, csoportok tudatában, vagy nem csupán a történelmi elemzésekben, hanem mai hivatalos és nem hivatalos felfogásunkban is. Erre bizonyság az előttem fekvő levélhalmaz, de tanú históriaírásunk, iskolai történelemoktatásunk, ám legkivált korunk közvéleményének legfőbb befolyásolója, a televízió. Nincs hét, hogy jelen gondjainkat legalább egyszer ne a múlttal kapcsolná össze minden műfajban, legyen szó szocialista demokráciáról, gazdasági, társadalmi építkezésről, népszaporulatról, történelemről vagy bármi másról. Ezért szükséges a múltba vezető lépéskiigazítás-sorozat. Szükséges, ám kezdése most is elodázható, mint elodáztuk a reformkorban, a századfordulón, a két háború között, majd a felszabadulás után. Igen, még mindig elodázható, mert ma már nem él bennünk a sürgető riadalom, mely a nagy reformkori nemzedékeknek az diktálta, hogy most vagy soha, különben „a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül”. Nem él bennünk, mert azóta átéltük azt, amire Széchenyi is csak legsötétebb rémlátásai közepette mert gondolni: átéltük az Ady Endre által megjósolt szétszóratást, ismételten is, és — József Attilával szólván — mégis itt vagyunk, „együtt az anyag gyermekei”. Mert az ismétlődő tragédiákra nem a lánglelkű Petőfi vagy a halhatatlan Kossuth által igényelt kollektív öngyilkossággal válaszoltunk, hanem „a földre sütöttük szemünk, s kinyílt a földbe zárt titok”: lehet tovább élni. — De hogy milyen népi-nemzeti tudattal: túldicsekedővel-e vagy önostorozóval, esetleg reálissal, az sem nekünk, sem másoknak nem közömbös. Ezért lesz végülis elkerülhetetlen a lépéskiigazítás. Szoros okai vannak azonban annak, hogy noha mindig léptünk és lépünk előre valamennyit, lényegét tekintve miért odázódott el eddig. Ok a Habsburg birodalmi érdek. Ok, hogy egy-egy fölfejlődő folyamatot minduntalan hirtelen változások szakították meg. Ok, hogy ezt a sohasem főfontosságú szükségességet újra meg újra elnyomta hol a gazdasági-társadalmi építkezés iránti igény, hol a nemzeti mámor, hol a revánsszellem. Ez összegzés összefüggésében azonban azt számítom alapvető oknak, hogy ezt a munkánkat mindig a sikeres, nagy európai nemzetek hasonló tevékenységének stílusához, módszereihez, céljaihoz igazítottuk — pedig nekünk erre 1526 óta nem volt reális alapunk. Ezt azonban a fölfejlődő szakaszokban nem vettük tudomásul. Ezért estünk kétségbe minden törés után, erős önvádak kíséretében — tessék csak megfigyelni Kemény Zsigmond, Szekfű Gyula vagy 1945 után mondjuk Andics Erzsébet munkásságát, mondandóját. Azaz, mindig ellenkező következtetést vontunk le a történelem ugyanazon tényeiből 1849, 1919, 1945 előtt, mint után: a kifeszített rugó sohasem alapállásába lendült vissza, hanem a másik oldalra, ahol újra kimerevítettük. Ám nincs nép, melyben ne lenne igény az önbecsülésre, s nincs egyén, ki lenézett, lepocskondiázott nemzet tagjaként jól érezné magát. Ezért lazul föl újra és újra a szélsőségbe kimerevített képletes rugó: az itt tárgyalt reflexiók ennek jelei. Ezt a kezdődő folyamatot azonban meg lehetne állítani, s a népi-nemzeti múlt teljes feltárása, elemzése, vállalása nélkül is fel lehetne építeni egy olyan új köztudatot, ami jól funkcionálna, azaz, az egyénnek és összesnek is megadná a kellő önbecsülés érzetét. Meg lehetne csinálni, ha itt és most úgy útját tudnánk rekkenteni a történelmi tudatnak, s oly határozottan és kizárólagosan vezetnénk be az újat, ahogyan azt Szent István és nagy utódai tették. Hanem, még nekik is másfél századba tellett, míg elhatározó eredményre jutottak. Ráadásul a könyv, a hangszalag, a telerecording korában ez járhatatlan út. A régi tudás tovább él, sőt — a visszhang erre is tanú — a legális közlekedő csatornáktól elvágva is megvan az önmozgása. Igen-igen, de az ellenkező túlzás veszélye most is valós — hallom az ellenvetést. Bizony valós. A veszélymentesség sem egyének, sem népek vagy társadalmak számára, ez ideig még nincs feltalálva, s belátható időn belül nem is lesz. Ősidők óta az emberi nem tulajdona viszont a veszély felismerésének és lehető gátlásának vagy éppen megszüntetésének képessége. Ezt ma nálunk a dialektikus elemzés módszerének hívjuk — ám ez is csak akkor fungál, ha a cselekvést megelőző elemzéseknél nem téveszmékhez, hanem a talpponthoz, a kiindulási ponthoz jutunk el. Egy példát: a világgazdaság folyamatait, annak várható hazai hatásait a hetvenes évek elején rosszul értékelték; az évtized végére azonban korrigálták az elemzéseket, újraszabták a feladatokat — és nagyrészt ennek köszönhető, hogy például nemzetközi fizetési mérlegünk nem romlott tovább, sőt, a nyolcvanas évek elejére talán javult is valamit. Van tehát jelen példa előttünk, s nem csak ez az egy. És hadd kerekítsem ezt ki egy kedves levélíró gondolatával: A Habsburg politikai nyomás megszűnt 1918-ban, majd a felszabadulás után módját találtuk a korszerűtlen gazdasági-társadalmi berendezkedés megszüntetésének is; a szellemi béklyók azonban, legalábbis történelemszemléletünk terén, tovább nyűgöznek bennünket — önmagunknak tartozunk a bizalommal, hogy ezt is meg tudjuk szüntetni. Végül egy apró epizód. Decemberben levelet kaptam, melyben mindössze ez állt: Eben deswegen müssen es singen. Mosolyogtam a régi szójáték újraéledésén, majd némi töprengés után mégis választ írtam, megkérdezvén, hogy mire is kellene gondolnom ennek kapcsán. Erre megkaptam középiskolás nyelvtankönyvünket, melyben az áll, hogy tudósaink a finnugor nyelvi rokonság bizonyítására mesterséges mondatokat alkottak. Például: Nengöm kalala patana lemete pijesz — azaz: Nőm halból fazékban levest főz. Vagy: Vengöm jalga kalep vészé — azaz: Vöm gyaloghálót visz ... A tankönyv még közöl ilyeneket, majd felhívja a diákok figyelmét, hogy „kis ügyességgel” maguk is készíthetnek hasonló mondatokat. Nosza elolvastam a könyv vonatkozó részeit, ám a „játszi mondatok” dolgában akkor sem jutottam messzire. Megkértem másokat. Nekiveselkedtek — kudarc. Végül egyik barátomnak, kínjában, a fenti német műmondat jutott eszébe. Leírta, majd kijelentette, hogy ezzel nem a finnugor nyelvi rokonságot akarja kétségbe vonni, még csak csúfolni sem, de ebben sincs több erőltetés, mint a tankönyviekben. Elgondolkoztam, majd arra jutottam, hogy hát igen: Éppen ezvégett muszáj ezt zergeri. A FELVIDÉKI MAGYARSÁG TRAGÉDIÁJA (Folytatás az 10. oldalról) előtt tudomására hozta a csehszlovák kormánynak, hogy a csehországi kényszertelepítések megszüntetését a lakosságcsere végrehajtása feltételének tekinti. Ennek ellenére a csehszlovák kormány képviselői Gyöngyösi külügyminiszter fentebbi igényét egyáltalán nem akarták tudomásul venni. Erre a tárgyalások természetesen ismét megszakadtak. A prágai tárgyalások megszakadása tulajdonképpen mind a két fél szempontjából csak kedvezőtlen hatású lehetett. Ennek a felismerése jutott többé-kevésbé kifejezére Gyöngyösinek a csehszlovák fővárosból történt elutazásakor elhangzott nyilatkozatában is. A külügyminiszter sajnálkozását fejezte ki a tárgyalások sikertelensége miatt. S kijelentette, hogy amennyiben Csehszlovákia hajlandó a csehországi kényszertelepítések felülvizsgálására, nem lesz akadálya a tárgyalások azonnali folytatásának. A csehszlovák hivatalos körök, a sajtóval egyetemben, egyedül a magyar küldöttséget tették felelőssé a lakosságcsere folytatásának az elhúzódásáért. A Svobodné Noviny azzal vádolta a magyar felet, hogy a “munkamozgósítás” következményeinek, illetőleg kísérőjelenségeinek a felvetésével olyan problémát érintett, amely kizárólag Csehszlovákia belső ügye. Néhány nappal később azonban a csehszlovák sajtó már összefüggést vélt látni az USA és a Szovjetunió Magyarországgal kapcsolatos március elejei jegyzékváltása, valamint a magyar küldöttségnek a prágai tárgyalásokon tanúsított magatartása között. A pozsonyi Pravda arról írt, hogy az amerikai jegyzék a magyar reakció és a magyar külpolitika hagyományos irányvonalát erősíti. Hasonlóan éles hangot ütött meg a Rudé Právó is a magyar kormány magatartásával kapcsolatban. “Üjabb magyar manőver” c. cikkében azt állította, hogy a magyar delegáció akkor utazott el Prágából, amikor egyes nagyhatalmak megkísérlik “kiegyenesíteni” a magyar reakció gerincét. ERDÉLYÉRT Olvasóink figyelmébe! Az Erdélyi Bizottság jelenti: Július 12-én és 13-án folytak le a kihallgatások a Képviselőházban Románia kedvező vámtarifájának meghosszabbítása tárgyában. Július 13-án, kedden Larry McDonald (Georgia), Robert K. Dornan (California) és Tom Lantos (California) képviselők tanúként vettek részt a kihallgatásokon, és mindhárman felhozták az erdélyi magyarság elnyomását, erőteljesen hangsúlyozva a magyar helyzet súlyosságát. Sőt: McDonald a kedvező vámtarifa azonnali felfüggesztését javasolta. Lantos megrázó módon ecsetelte az erdélyi magyarság tragikus helyzetét, és rámutatott Erdély életbevágóan fontos nemzet- és kultúra-fenntartó szerepére a török hódoltság idején. Konkréten a kedvező vámtarifa meghosszabbítását javasolta Románia számára, de azzal a kikötéssel, hogy ha egy éven belül a magyarság helyzetében lényeges javulást nem észlelnek, a jövő évben visszavonják a vámkedvezményt. Lantos Tamás képviselő hangsúlyozta, hogy észrevételeit személyes szomorú tapasztalatai alapján teszi meg, amiket néhány év előtti erdélyi útján szerzett, és melyben nagy segítségére volt, hogy tökéletesen beszél magyarul. AMI GYAKORLATILAG KÜLÖNÖSEN FONTOS, AZ AZ, HOGY DORNAN KÉPVISELŐ BENYÚJTOTT EGY HATÁROZATI JAVASLATOT, MELYBEN ROMÁNIA VÁMKEDVEZMÉNYÉNEK AZONNALI FELFÜGGESZTÉSÉT INDÍTVÁNYOZZA. EZ A HATÁROZAT (AZ 521-ES SZÁMÚ) RÖVIDESEN SZAVAZÁSRA KERÜLHET A KÉPVISELŐHÁZ TELJES ÜLÉSÉN. EZÉRT NEM GYŐZZÜK A MAGYARSÁG FIGYELMÉT ELÉGGÉ FELHÍVNI, HOGY A JAVASLAT SORSA NAGY MÉRTÉKBEN A MAGYARSÁGTÓL FÜGGHET. PARANCSOLÓ SZÜKSÉGESSÉG, HOGY MINÉL TÖBB MAGYAR ÍRJON, TÁVIRATOZZON VAGY TELEFONÁLJON SAJÁT KÖRZETE KÉPVISELŐJÉNEK. ÉS KÉRJE. HOGY SZAVAZZON IGENNEL AZ 521-ES SZÁMÚ HATÁROZATI JAVASLATRA. Cím: House of Representatives, Washington, D.C. 20515 Lóte Lajos «ITtVAKÖfcT Megjelenik havonta Publ. Monthly— Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési dm — Corresp. Offices: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P. O. Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio44135, U.S.A. ELŐFIZETÉS: Egy évre S15.00 — egyes szám ára $1.00 — Légiposta előfizetés: Egy évre $25.00 A csekket kérjük “Szittyakürt” névre kiállítani. * A névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a kiadó, illetve a szerkesztő véleményével, azokért mindenkor a cikk írója felelős. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue Cleveland, Ohio 44102.
