Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám
1982. április hó «ItfVAKÖllT 11. oldal kezés az Árpád-korban is fennmaradt. IV. Béla egymásután három expedíciót is küldött (1232,1235,1237) a keletre szakadt magyarok felkutatására. Hasonló expedíciót szervezett a XV. században Mátyás király is. S tudjuk, hogy 1819-ben Körösi Csorna Sándor is a keletre szakadt magyarok felkutatására indult. A népünk ágazatait összekötő mágikus kapcsolatot — mely az időben visszafelé haladva egyre fokozódik — mégis minden eddig felhozott ténynél nyomatékosabban bizonyítja a Tárih-i Üngürüsz őstörténeti anyagának két mindeddig ismeretlen csodaszarvas mondája, amely úgy illeszkedik a harmadikhoz, meotiszi csodaszarvas mondánkhoz, akár egy széttört fogaskerék három darabja. E mondák, melyek a csodaszarvas mágikus jelképébe sűrítetten népünk keletre sodródott hullámainak megújuló visszaáramlásairól számolnak be, a két népcsoport között fennálló intenzív kétoldalú kapcsolatokra alapozódnak: a honvisszafoglalások csak a hazánk őslakosságával való előzetes tárgyalások és a hazaiak közreműködése révén jöhettek létre. Ha csak valamennyire is realisztikusan fogjuk fel e jelképekbe tömörült ősmondák anyagát s nem zárkózunk el az elől, hogy egyes elemei mögött valóságos tényeket, valós történeti események mondái vetületeit keressük, úgy ez égiek által elrendelt, csodás égi küldöttek által kinyilvánított visszatéréseket szoros kapcsolatba kell hoznunk a hazai őslakosság sorsával, annak tragikus fordulataival. Az isteni küldöttek nem csupán azért rendelik el Magor és Hunor népének visszatérését, mert sokallják távolmaradásuk időtartamát, de alighanem esősorban azért, mert itthon hagyott testvéreiket, a hazai ősnépet valamilyen baj, katasztrófa érte, fegyveres idegen had tört rá vagy alattomos, lassú beszivárgással kezébe kaparintotta a hatalmat, és az otthoniaknak kegyetlen elnyomatás, üldöztetés, szetszoratls, tipratás, keserűség, ínség lett szomorú osztályrésze; ily módon vált bűnné a távolmaradás, a jólétben, bőségben, hatalomban való gondtalan kint mulatozás és ennek folytán következett be az isteni közbeavatkozás. Hogy került Magor az első helyre? Látszólag jelentéktelen, és mégis fontos kérdés, miért áll az ősgesztában Magor mindig Hunor előtt? Középkori krónikáinkban, mint tudjuk, éppen fordított a sorrend, mindig Hunor—Magor. Mi az oka e sorrendcserének? A használat következetessége itt is, amott is kizárja a véletlen eshetőségét. Következésképp itt is valamiféle jeltelen, megfejthetetlennek tetsző talány lappang. Bonyolítja a helyzetet, hogy Magor az első mondából idejekorán, mi több, éppen a vállalt feladat döntő szakasza, a végrehajtás szakaszának beindulása előtt egyszerűen kimarad, anélkül, hogy tudnánk, miért? Magor szerepe ily módon — a lényegi cselekvésből való kiválása folytán — formálisnak, erőltetettnek, fölöslegesnek tűnik. A kérdés úgy áll: miért szerepel, ha nincs része a cselekményben? Más szóval: miért lép fel Magor az indításnál, ha személye a továbbiakban szükségtelen? Valójában Magor szerepeltetésének nyomós oka van: az őstestvérpár együttes jelenléte a mondái indításnál abból a tényből fakad, hogy a két egytőről származott népcsoport itt még nem különült el, s így szerepeltetésük azt az igényt támasztja, hogy a monda beszámoljon a két testvér és népe sorsának további alakulásáról. És ez nem történik meg. Az indításnál még együtt vannak. Később azonban Magor minden átmenet nélkül kimarad a cselekményből. A krónikáinkból ismert meotiszi csodaszarvas monda pontosan ugyanígy indul: Hunor és Magor együtt indulnak vadászni, együtt üldözik a csodaszarvast, majd együtt költöznek a meotiszi ingoványok közé, öt év eltelte után együtt vesznek részt a nőrablásban, majd megsokasodván együtt törnek ki Szkítiába, ahonnan a létszám további felgyarapodása után a két testvérnép — noha a két testvér neve ettől az időponttól elmarad — ezt az eltelt tetemes idő indokolja — minden bizonnyal együtt költözik vissza Magyarországba. A meotiszi csodaszarvas monda tehát valójában a Kárpát-medencei honvisszafoglalásig követi a két testvér, illetve népének sorsát. Nem így a Tárih-i Üngürüsz első mondája. A cselekmény itt is hasonlóan indul: Magor és Hunor apjuk, Nimród társaságában együtt indul a vadászatra, a csodálatos vad eltűnése után együtt kéri Nimródtól a szentély felépítésének engedélyezését, majd annak megtörténte után együtt zárkózik be öt éyre a szentélybe, a szentélyt odahagyva együtt veszi feleségül a Perzsia határában élő bég két csodaszép leányát. Ezután azonban —a Hüngürüsz nép eredetének a Hunorból való magyarázása után — Magor jeltelenül és nyomtalanul kimarad a történetből s a honvisszafoglalás gyakorlati megvalósítása teljesen Hunorra hárul. Magor kiesését a krónika egyetlen megjegyzés erejéig sem indokolja, s ez meglehetősen szembetűnő, ha figyelembe vesszük, hogy még a történésnek csupán elindításában szerepet játszó Nimród kiválását is megokolja (egy vad nyomába eredt) s később még arra is van gondja, hogy sorsát lezárja, mondván: „Nimród meghalt.” Itt teljes a törés. Magor kihagyásához a szöveg nem nyújt semmilyen támpontot. Egyszerűen nem szerepel tovább, akárha elfelejtődött volna. Vajon mi lehet ennek az oka? És mi az oka a sorrendcserének? Véletlent nem gyaníthatunk, mivel a sorrendiség következetessége kizárja ezt. Hát akkor? Fogódzó híján hogy juthatunk tovább? Tény, hogy a személyek említésének rendjét a családon belül a hagyomány szigorúan az életkorhoz kötötte, és ez mindmáig így van, illik a felsorolást az idősebbel kezdeni. Következésképp, ha az ősgeszta Magort említi elsőül, úgy őt idősebbnek, Hunort ifjabbnak tartja. Középkori krónikáinkban ez éppen fordítva áll, itt tehát Hunor az idősebb, Magor a fiatalabb. A régiek felfogása szerint az idősebb, mint egy előző életréteg képviselője, egyben elődöt is jelent. Ennek alapján keletkezhetett hagyományainkban az a sajátos kettősség, vagyis inkább ellentmondás, amely sok (értelmezési) zavart okozott a hun— magyar viszony megítélésében, s amely mindmáig tisztázatlan: a hunok hol testvérnépként, hol elődeinkként szerepelnek, noha a csodaszarvas mondában Hunor és Magort a két ős testvérként lép elénk. Mivel azonban középkori mondáinkban Hunor áll az első helyen, tehát ő az idősebb testvér, hagyományunk értelmezése szerint ő az ős. Az ősgeszta szerint viszont éppen fordítva, Magor az első. Vagyis iráni mondánk szerint Magor az idősebb, meotiszi mondánk szerint Hunor. Az első monda szerint ugyanakkor Hunor, vagyis az ifjabb testvér vezeti a honvisszafoglalást, míg Magor, az idősebb fiú, mint láttuk, egyszerűen kimarad a cselekményből. És talán ez szolgáltat kulcsot a talány megoldásához. Á Magor—Hunor (Hunor— Magor) sorrendcsere mögött a legifjabb fiú problémája rejlik. Gondoljunk itt népmeséink már szinte sablonosnak tetsző felépítésére: az idősebb fiúk sorra belebuknak a vállalt feladat teljesítésébe és az mindig a legifjabb fiúnak sikerül. (Meglehet, hogy e népmeséi hagyomány elemünk ilyen ősi, mondai-történeti alapra nyúlik vissza?) Ennek okát sem érdektelen feltárnunk. Az idősebb fiúk, testileg fejlettebbek lévén, az apa segítő-küzdőtársaivá — úgyszólván nemzedéktársaivá — válnak vadászatban, munkában, háborúban; létük is az apához kötődik ily módon (így válnak az ifjabbak szemében ők maguk is „előddé”) és jószerivel vele is halnak el. Ezzel szemben a legkisebb fiú az őshagyományok szerint a házi tűzhely őrzője, a tűzherceg, a „kicsi apa”, aki a felnőtt férfiak idegenbe, háborúba távozása után is otthon marad, részint kicsinysége miatt, részint mert otthon is kell maradnia az otthon védelit őre és az életfolyamatosság biztosítására legalább egy férfinemű lénynek (L. Petőfi A barom fiú stb.) S a legkisebb fiú, mint ilyen, az apa helyettesítője, jogainak, hatáskörének örököse és továbbvivője: ő az, akit éppen kicsinysége folytán a sors (atyja és bátyjai eleste után) az élet továbbfolytatására szemelt ki: ezen alapszik a legifjabb fiú „varázsereje”; mondai-népköltészeti legyőzhetetlenségének valós alapja. És ily módon jutottunk el a Hunor—Magor sorrendcsere talányának megoldásához és Magor eltűnése háttérokainak tisztázásához. Az ősgeszta csodaszarvas mondájában azért szerepel Magor az első helyen s azért kell a honvisszafoglalás művének gyakorlati indításakor eltűnnie, hogy Hunor, a „varázserejű” legifjabb fiú lehessen a feladatvégrehajtó s a nép visszavezérlője. Ugyanebből az okból áll Hunor a meotiszi monda élén, melynek népét — miként azt a történelem tényei tanúsítják — a Magor-ágbeliek (megyer—magor törzsbeliek) vezérelték vissza a Kárpát-medencei hazába. A Hunor névről Ősgesztánk — tán valamiféle őstudás birtokában, mely időközben a feledés martalékává vált — azonosnak vallja Magor és Hunor népét, a két népcsoport nevét is, s erre az azonosságra meghökkentően egyszerű, kézenfekvő a magyarázat. Kezdetben — vallja az ősgeszta — „Üngürüsz népe Hunor nemzetségéből származott ... Hunor neve később Üngürüsszé változott”. Milyen egyszerű mindez! Csupán a Hunor név elhasonulásáról van szó! Az üngürüszök kezdetben hunok voltak, de nevük később üngürüsszé, azaz hungarusszá változott a nyelvi elhasonulás útján; vagyis egyetlen kettős nevű népről van szó, illetve még a nevük is csupán egyetlen név két névalakváltozata. E megkapó, elgondolkodtató nép- és néveredet-magyarázat mintha éppen a fordítottja volna a krónikás hagyományokon alapuló eddigi vélekedéseknek, miszerint a két mondabeli ős, Hunor és Magor révén történt volna a valamikori ősnép két ágra szakadása. Az ősgeszta ezzel szemben mintha azt mondaná: nem kettéválásról, hanem egyesülésről, összeforrásról van szó, s ez megfelel annak a közismert ténynek, hogy a nagyobb, nevezetesebb népek valóban két nép, nemzetség, törzs egyesüléséből keletkeztek, ezért áll nem ritkán két ős a származási tabella élén, s innen eredhetnek a kettős népnevek is. A magunk részéről a következőket fűznénk a fentiekhez: különösképpen még senkiben sem ötlött fel a gondolat, hogy a Hunor név esetleg a Magor hatására vette fel jelenlegi alakját, pedig ha az ősgeszta névsorrendje alapján feltesszük, hogy a Magor név a régibb, úgy ezzel az eshetőséggel számolnunk kell, annál is inkább, mivel a két névnek nemcsak betűszáma, de mássalhangzóinak és magánhangzóinak eloszlása (3—2), mi több, még az elhelyezkedése is egyezik. A Hunor név ebben az alakjában a Magor hangzóinak rendje, eloszlása alapján egyszerű hangkieséssel (1. magánhangzó-torlódás kerülésének törvénye) alakulhatott ki, őseredeti alakja tehát Hun(g)or (Hungar) lehetett, vagyis azonos volt második népnevünkkel (Hungar, Hungarus), ahol a hagyományőrző erők megóvták a név eredeti alakját. i * , .. ~ ^ b ’ (rolytatas a kővetkező szamunkban) A Szittyakürt 21. évfolyamát köszöntve...
