Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám
1982. április hó n imAKOkT 3. oldal SZEDERJESI KÁROLY-. KALANDOZÁSOK NYUGATON Nem Vérbulcsú, Lél és a többi magyarok hőskölteménybe illő hadműveleteire gondolok, hanem a mai, főleg írótollal hadakozó szellemi emberekre, és azokat szeretném követni a “Nyugati Utakon”, Magyarország, Erdély és Amerika között. Kezdjük azzal, hogy az egyik amerikai egyetemen létesített magyar tanszékre egy Ránki nevű marxista történészt neveztek ki a közelmúltban, a magyar—amerikai kulturális megegyezés értelmében, közös elhatározás alapján. Állítólag a Vass-Wein Zoltán fia (van-e ki e nevet nem ismeri? Rákosi Mátyás prokonzul társáét? Hát csak nem küldhetünk egy fasisztát az Egyesült Államokba, van nekik elég? — mondaná a Hoffi-lemez.) Tehát jól választotta meg az apját és nagy karriert futott be akadémiai berkekben, Magyarországon. E felfelé ívelő pálya legújabb állomásán, bemutatkozó beszédére egyik ameriaki kolléga késve érkezett, és csodálkozva hallgatta a nagyon szabad szellemű előadást. Magyarok! Kevés olyan ügy van, amiben itt a világban szétszórva mindnyájan egyetértünk. Nemzetünk túlélését segíteni ilyen ügynek számít. Ezt szolgálja jelen felhívás. Túl vagyunk a tizenkettedik órán, mert népünk fogyása a 4 milliónál több abortusz, a járványszerű egy se és egyke miatt már elkezdődött. Míg mi pusztulunk, veszünk, a volt kisántánt államok lakossága évente több mint félmillióval szaporodik. Sajnos, a magyar nép a kormányzat hallgatása miatt nem ismeri sem a népesedési katasztrófa méreteit, sem annak nemzetpusztító következményeit. Csak íróink jajdulnak fel s húzzák a vészharangot odahaza. Segítenünk kell nekik népünk riasztásában. Ennek meglepő módját találtuk ki: egymillió bélyeget nyomattunk, három változatban. A rajtuk lévő színes képek és rövid szöveg tükrözik az üzenetet, melyet haza akarunk küldeni. Egy pillantásból megérthetik azok, akiknek szól. Ezeket a bélyegeket Magyarországra menő levelekbe belülről beragasztva, vagy más úton-módon kell hazajuttatnunk minél nagyobb számban. Hazalátogatók vigyenek belőlük rokonaiknak, ismerőseiknek. A bélyegek ellen nem emelhet kifogást az otthoni kormányzat, hiszen annak is hivatalos célkitűzése a háromgyerekes családi ideál elérése. Sajnos, nem sok eredménnyel. Az Rögtön levonta a végkövetkeztetését, hogy dr. Ránki biztosan disszidált! A bemutatkozást követő fogadáson az elkésett amerikai egyetemi tanár is megjelenvén, mihelyt szerét ejthette, megkérdezte a magyarországi vendégtől: “Mondja Ránki professzor, ha Magyarországon ma szabad választás lenne, győznének-e a kommunisták?” “Nem, szó sem lehetne kommunista győzelemről”, volt a honi kiküldött gazdaság-történész gyors válasza. Ebben különben Lukács Györgynek, a Rákosi-rendszer materialista filozófusának véleményét követi, az ugyanabból a bordából szőtt elvtársi történettudós. Lukács kijelentette az 56-os forradalom alatti szorultságában, hogy valószínűleg hosszú évekig csak kis ellenzéki csoport lesz az addig egyeduralkodó kommunista párt. Sajnos nem volt igaza. A szovjet fegyverek, mint előbb, ismét hatalomra segítették őket, és ők, bár az ország nagy többsége ellenük van, igaz hívüket kiküldik az általuk oly sokat szidott, emberek gondolkodását, a “kicsi helyett inkább “kocsit”-áhítozó anyagias lelkiséget kell megváltoztatni. Az abortuszok és lakáshiány mellett ilyen magatartás a legfőbb okozója népesedési tragédiánknak. Bélyegeink képmása itt látható. Kérésünk szerény: aki tud, adjon legalább 25 centet fél ívért (5 bélyeg). De mindhárom fajtából egyformán rendeljünk és küldjünk haza, mert a bélyegek kiegészítik egymást. A minimum rendelés 1 dollár, melyért 15 bélyeget küldünk, 5-5- öt mindegyikből. Nagyobb tételek rendelése esetén jelentős kedvezmény jár. Kérünk írásban érdeklődni. Olyanok, akik nem tudnak fizetni a bélyegekért, ingyen is kaphatnak belőlük, ha kérik. Ismételjük azonban: a bélyegeket a levelekbe belülről kell beragasztani. Magyarok! Otthon már ritkulnak a munkáskezek, melyek termelésétől a most élők megélhetése és nyugdíja függ. Emberhiány miatt máris 2000 “nincstovább” magyar falu megszűnésével számolnak a század végére. Ez az út a “nincstovább Magyarország” felé vezet! Segítsünk megakadályozni, hogy szülőhazánk elnéptelenedő területeire románok és szlávok vándoroljanak be, mint a törökdúlás után. Magyarok! Ébredjetek és ébresszetek! Segítsetek népünket riasztani, hogy visszaforduljon a nemzetpusztulás útjáról. de jól fizető Amerikába, magyar professzornak. Gondolom, hogy ez nemcsak az emigráns kutatóknak, de az otthon, Magyarországon bőven termő nempárttag szaktudósoknak sem tetszik. Nem volt megfelelőbb magyar nyelv és irodalomtanár otthon, vagy Erdélyben, avagy a Délvidék virágzó irodalmi berkeiben? Nem volt kimondottan magyar-történész, a kitűnő Árpád-kori kutatók közül valaki (például Györffy György?) vagy Erdély történelmének ismerői, mint Makkai László, a dákó-románizmus ma élő legnagyobb kritikusa (M. Sándor v. erdélyi püspök, író, debreceni egyetemi tanár fia)? Igaz, bocsánat, én kis naiv, mit szóltak volnak utóbbihoz Ceausescuék? Persze, hogy tiltakoztak volna, Kádárék pánikoltak volna, mert nekik mindenre és mindenkire tekintettel kell lenniük. Minden pesti korifeus a diplomácia csúcsa; mindenki egyegy Taleyrand; és a magyar ügyekbe bárkinek joga van beleszólni, csak nekünk magyaroknak nincs. De a kemény derék sincsen mindig jelen, sőt igen ritkán. Ha egy fának a fő ágait egyre nyesegetik és egyúttal a gyökereit is mérgezik, csak senyved az. Ha a bátrakat, okosokat, jellemeseket pusztítják egy népben, nem marad más, csak az ocsú? Ezért viszolygással olvastuk Kádár Gyula vezérkari ezredes, Horthy bizalmasának saját osztályának bemocskolását szolgáló írását (“A Ludovikától Sopronkőhidáig”). Hogy miért kellett Torontóban is kiadni, azt nem érthetjük meg. Még dicsőbb cselekedet Pethő Tibor, a Magyar Nemzet főszerkesztőjének “Négyszögű Földgömb” című, vezércikkeit, tanulmányait összefoglaló kötete. Nem érdemes “szövegével” foglalkozni, hisz ha valaki 1945- től mostanig meg tudott maradni a rendszert képviselő újság főszerkesztőségében, azt főkaméleonnak kell inkább neveznünk. Lássuk tehát az embert. Gentry, vagy felső-középosztályi származás; Pethő Sándor, jó nevű, haladó szellemű magyar-történész fia. Volt ludovikás, neofita, vagyis újkommunista, kinek naponta kell hitet tennie, hűséget bizonyítania. És ő bizonyított: naponta rúgott bele osztályába, fajtájába, múltjába. Meg kellett tagadnia özvegy édesanyját (P. Sándor elvált feleségét), Mária húgát, székelyföldi sógorát (K.K.A.), az egész régi világot, válogatás nélkül. Gerinctelen, kocsonya ember az ilyen osztályából kiugrott, “megtért” apostol, aki persze elintézte, hogy apjának szerzőtársát, dr. Asztalos Miklóst, a híres Asztalos-Pethő magyartörténeti kézikönyv első felének íróját deportálják, feleségével együtt, hogy szabad magyar szellemét az Alföld sarába tiporják, remek agyát megsemmisítsék Rákosi pribékjei. Szegény, jószándékú balek magyar, Pethő Sándor, beh kegyes volt hozzád a Sors, hogy a balatoni műúton elragadott az autós halál, szeretőddel, Székely Ibolyával együtt, még a “felszabadulás” előtt! Nem kellett látnod hiteid, reménységeid cáfolatát — de legfőképpen családod fiadban csúcsosodó csődjét. Mert akármennyire megértők, konciliánsak akarunk lenni, a Reményik Sándor végrendeletét {“ahogy lehet") és modus vivendijét {“nekünk minden, percünk megalkuvás”) nem lehet a végtelenig tágítani; nyújtani, higitani ön-megbecstelenítés nélkül! Miért kellett néhai Féja Gézának, a “Viharsarok” írójának (Rákosiék által száműzetve a keleti határ szélére) egy magamentő, piszkolódó kulcsregénnyel bemocskolnia ősz személyét? És azt nem én, hanem a hazai fiatal írótársa kérdezte tőle szemtől szembe. Nem lett volna jobb neki közmegbecsülésben halnia meg? És miért kellett Végh Antalnak legutóbbi, amerikai benyomásairól írt könyvét kiadnia? (lásd V. A.: Nyugati Utakon, Gondolat Kiadó, Budapest, 1980). Ezen nemcsak a külföldi, de az otthoni, nem szolgalelkű magyarok is tűnődnek. Az a Végh Antal, aki a magyar labdarúgás anatómiájával országos hírt, helyesebben az egész “magyar világ” szeretetét és a kommunista rendszer üldözését szerezte meg. Az a parasztszármazású író, aki az “Állóvíz”, “Nyírség, Erdőhát” lapjain szülőföldjének, pátriájának, népének problémáit a legnagyobb erkölcsi bátorsággal tárta föl, segítésnek okából. Az, akinek nyomában és szövegével a megdöbbentő “Penészlek”, vagy tíz évre rá, a “Vannak Változások” dokumentációs filmjeit készítették el a Gulyás fivérek. Miért írta, hogy engedhette megjelenni ezt, az azokhoz, a fentiekhez képest silány és gyenge erkölcsű könyvet? Talán valahogy úgy, hogy muszáj volt? Én (és sok más gondolkodó magyar) aggódó szívvel vizsgáltam a magyar parasztság sorsát és új honfoglalásáért küzdöttem mióta gyerekember fejjel kikerültem a székely faluk környezetéből a csonka ország merev társadalmi és politikai rendszerébe (1929). Néhány évvel ezelőtt, szinte könnyek között olvastam Végh Antal elbeszéléseit, a mai magyar falvak életéről (lásd “Ökörsirató”). Aki, mint Ö ismeri, érti és bátran megmutatja népünk, parasztságunk sorsát, ne bírná megérteni a szülőföld rögéből, a hazából kiszakadtak, kibujdosottak problémáit, lelkiségét? Egy érző szívű, becsületes közíró nem áldozhatja fel az igazságot az elbeszélés, egy “bon mot”, vicc, stílus vagy a rendszer oltárán. Az írás kötelez a valóság hű ábrázosására. Végh Antal a kifogásolt könyvben lapos vágásokat ad a hazaiaknak is, de aztán hajrá, neki a kinti magyaroknak. Azt, hogy tükröt tart elénk, kifogásolni nem lehet. Az még nem olyan súlyos dolog, végeredményben hasznos tudni néha, hogy mit gondolnak rólunk kivül állók, miként látnak mások, hazaiak vagy idegenek egyaránt. Ha tárgyilagos a kritika, akkor tanulhatunk belőle. Ha nem, akkor rá se kell rántani, kár minden szóért. Mi is kritizáljuk saját szervezeteinket, embereinket, vezetőinket és az otthoniakat szintén, néha jogosan, néha jogtalanul, elvétve tárgyilagosan, még gyakrabban indulatosan. Amit kifogásolok, az a nagy és téves általánosítások összekeverve e könyvben a legkicsinyesebb személyeskedésekkel. Mire való ez? Ezen tűnődöm és szeretném megmagyarázni, elsősorban magamnak. Tudom, hogy Végh Antalt kidobták minden hivatalos intézményből, ahonnan csak lehetett, szókimondása miatt. Nem úgy, mint a szabadszájú félcigány Moldovát, akinek mindent megbocsájtanak, s aki régi párttag, igaz proletár származás?!) Nem mint író, hanem kis vidéki focicsapat edzőjeként vegetált három éve, amikor nyugati útleírásában aposztrofált torontói barátunk, A. P. felkereste, s akit a legnagyobb szeretettel fogadott Budapesten. Sajnáltuk életének ilyen keserves fordulata miatt, s aztán jött tavaly a “Nyugati Utakon”, mint egy időzített bomba. Azt hittem, még olvasása előtt, hogy biztosan kényszerítették megírására? Jóvá kellett tennie “bűneit”, kanosszát kell járnia és nem önkritikát, de súlyos bírálatot kellett hogy mondjon az emigrációnk egy rétegéről, akiket nem RENDELŐ SZELVÉNY HUNGARIAN FOR LIFE MOVEMENT 53 Louise Drive, Mllltown, N J. 08850 Kérem szíveskedjenek .............db. “Magyar Életért” bélyeget címemre elküldeni. A költségekre mellékelek................... dollárt csekkben (bankjegyben). Név..................................................................................................................................... Cím .................................................................................................................................... Figyelem! A megrendelt bélyegszám keretében három különféle bélyeget küldünk. A MAGYAR ÉLETÉRT TATÁRJÁRÁS TÖRÖKDÚLÁS ABORTALAS Négy millió abortusz 1956 óta. AZ EREDMÉNY: népszaporodás 1980-ban Magyarországon: 3.300, Romániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában együttesen: 550.000. Abortusz, egyse, egyke, kétke NEMZETPUSZTULÁS! GYERMEKET! JÖVŐT!
