Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-02-01 / 2. szám
1982. február hó JZITTVAKÖfcT 3. oldal KÖNYVISMERTETÉS__________________________________________________________________________ ____Illyés Gyula: SZELLEM ÉS ERŐSZAK Komoly megilletődéssel és mégnagyobb kíváncsisággal vettem kezembe a Puszták népe írójának ezt a híressé lett könyvét. Híressé pedig a kiadása körül keletkezett események tették. Néhány évvel ezelőtt híre járt, hogy a népi írók, helyesebben mondva, a Márciusi Front utolsó mohikánjának könyvét, Pesten jó néhány ezer példányban a Magvető állami kiadó kinyomatta, de terjesztését “illetékesek” leállították. Hazulról kijött látogatók ezt részben tagadták, mondván, hogy Illyés Gyulának mindent lehet. O tabu. Mások megerősítették a hírt, hozzátéve, hogy nyílt kritikát gyakorolt a rendszer kisebbség politikájával szemben. Most azután a volt Magyar Élet kiadónak, Püski Sándornak jóvoltából mégis sikerült állítólag néhány példányt a zúzdából megmenteni. El lehet képzelni, hogy ilyen előzmények után milyen érzésekkel vehettem kezembe ezt a könyvet én, aki személyes ismeretségben álltam, egyetemista koromban, a népi írók csaknem mindegyikével — természetesen Illyéssel nem, mert ő akkor Párizsban élt. A könyv maga a hetvenes években megjelent rövidebb-hosszabb tanulmányokat, cikkeket, ünnepi köszöntőket tartalmazza. Valahogy egy falusi virág csokorra hasonlít, melyben jól elrejtve néhány igen ritka s magyar szívnek kellemes illatú is akad. Az anyagot, úgylátszik ismerve a cenzúrát, úgy állíthatta össze a szerző, hogy a könyv első háromnegyed része megnyerje a jelenlegi hatalmasságok tetszését, míg az utolsó ötven oldalon jön az igazi mondanivaló. Illyés jól kalkulált, a cenzor valóban nem vehette már magának a fáradtságot, hogy az egész anyagot elolvassa, hanem felületes beleolvasása után a kiadást több ezer példányban engedélyezte. Miután a nyomda elkészült a könyvvel, nyilván a fennálló törvények értelmében, több hivatalos helynek is be kellett nyújtani az első példányokat. Itt jöttek aztán rá bizonyos kákán is csomót kereső pártfunkciónáriusok, hogy a könyv a jelenlegi rendszer érdekeivel ellentétes, s terjesztését leállították. Hogy valóban zúzdába küldték az írást, vagy csak valahol tárolták, s most valaki felfedezte ennek értékesítési lehetőségét, s kb. négy év után az állami könyvterjesztő útján kemény valutáért a külföldi magyarságnak adják el — ezt csak az írószövetség bennfentesei tudják. Illyés könyvének tartalmát vizsgálva előbb hadd fejezzem ki örömömet a már jelzett utolsó, kb. ötven oldal felett. Ez a rész mindjárt egy Ady Endréről való megemlékezéssel kezdődik. Tudjuk, hogy ma már a rendszer talpnyalói őt is kikezdték. Nem vonalas Ady vallásos költészete. így például a legújabb antológiákból már olyan verseket is kihagynak, mint a “Krisztuskereszt az erdőn”. Terjesztik a hazugságot Ady dzsentri származásáról, s nem akarják tudomásul venni a költőfejedelem végtelen kiábrándulását a 19- es forradalomból. Erről Illyés idézi Adyt: Ugyanazt gondolják, akarják, mint én, de az eszükben és szívükben a gondolkozásukban és becsületességükben: de ez, amit mondok, nincs húsukban, veséjükben, tüdejükben, lélekrészükben — ez az én magyarságom —, pedig enélkül ezzel a néppel az ő forradalmát megcsinálni nem lehet. Itt még a legjobb forradalmár, a legtökéletesebb vezér sem elég, ha nincs benne az én magyarságom, mert akkor az a forradalom nem ennek a népnek a forradalma. ” Ehhez csatlakozik diákköri emlékem egy Szabó Dezső irodalmi estről a Marcibányi téri lövölde étterméből. O is Adyról beszélt. Egyébként is ez volt a kedvenc témája. Elmondta, hogy Ady halála előtt a forradalom néhány vezetője meglátogatta s azoknak nyíltan bevallotta, hogy: “Nem így képzeltem el. ” Illyés Gyula Szellem és erőszak Gyorsuló idő Az Ady tanulmányból Illyés lassan áttér a kisebbségi problémára. “A marxista pártok, elől az akkor még élő Lenin pártjával, történelmi bűnnek nevezték azt a békediktátumot, amely a magyar anyanyelvűek közül minden harmadikat — összesen több mint háromillió lelket — más államba helyezett. ” Nyilván ebből az elképzelésből indultak ki a jelenlegi okosok, mikor a csonka országban csaknem erőszakkal állítanak fel szlovák, román és szerb nyelvű ellemi iskolákat, helyeznek üzembe rádió és televíziós adásokat. A viszonosság, a határokon túl nem észlelhető. Avagy a többi ún. szocialista országokra Lenin tanítása nem érvényes? A hivatalos szervek miért nem fordulnak orvoslásért a nagy tanítómesterükhöz: a Szovjetunióhoz.” A kisebbséggyötrő türelmetlenség ellenében sokhelyt hatástalan az a humanizmus is, melyet a szocializmus hirdet. A nemzeti kisebbségek jogait semmiféle nemzetközi megállapodás nem védi. Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége magyar anyanyelvű. A gyóntató pap a híveit, a haldoklókat is, tolmács útján vallatja. Hisz népe nyelvén a templomban sem prédikálhat.” A 262. oldalon mindennek befejezéseként Illyés megkongatja a vészharangot: “Egy-egy nemzeti kisebbség — ahogy nemzet is — azzal veszthet napjainkban versenyt, ha népszaporulatával végzetesen lemarad. ” Ez így igaz, de vajon az egyesszámú orvoslást, az abortusz rendelet azonnali hatályon kívül helyezését a hazai magyar írók miért nem követelik. Zörgetve és dörömbölve, úgy ahogy a szerző ajánlja. A fenti idézetek nem hagynak kétséget a szerző magyarsága és bátorsága felett. Hiszem, hogy ezen gondolatok terjesztése kényszerítette őt a könyv elsőrészében leírt s engemet eléggé lehangoló dolgokra. A kiegyezéstől kezdődő helytelen nemzetiségi politikánkat sűrűn ostorozza a szerző, s természetesen mindenért főuraink a felelősek. Az elmarasztalásból ugyancsak nem maradnak ki az urakat gátlástalanul kiszolgáló csendőr alakja sem, jóllehet ezek valóban a nép fiai voltak, s csupán becsülettel szolgálták a törvényt. Illyésnek ez a mániává fajuló csendőr-frásza simán idomul kommunista szimpatizáns magatartásához. Magam is éppúgy, mint a harmincas, negyvenes évek fiataljainak sok mindenről különbözött a véleménye az akkori rendszer uraival. Abban az időben minden gondolkodó ember tisztában volt a földreform, a vele bizonyos társadalmi reformok szükségességéről. A nagy szellemi géniuszok: Ady, Móricz Zsigmond és főként Szabó Dezső lelkesítették ezen évek fiataljait. Az utóbbi időkben sokat emlegetett Márciusi Front csak egy kis csoportja volt a reform gondolatok képviseletének. E témáról írt cikkében egyébként a szerző le se írta Szabó Dezső nevét, pedig O volt a Márciusi Front lobogója. Jó maga nevét ugyan sohasem adta oda semmiféle kezdeményezésnek, ezért is van, hogy híveinek volt tábora éppúgy a szélső balon, mint a szélsőjobbon. A Front hivatalos lapja, melyet Féja Géza szerkesztett s melyet £/őó>5nek címeztek, hébe hóba jelent meg. Főleg Bajcsi Zsilinszky Endre zsebétől függően. Olvasó köre jóval kevesebb volt, mint az ugyanabban az időben megjelent Magyar Út, Híd, nem is beszélve Kodolányi Magyar Elet című folyóiratáról. Természetesen ezek olyan dolgok, hogy a valóság őszinte feltárásához szolgálnak dokumentációként. Ha a szemtanúk hagyják, hogy a hazai vonalas egyoldalú beállítás kapjon egyedül nyilvánosságot, akkor a szemtanúk is részesei lesznek az egyoldalú agymosásnak. Eme sorsdöntő években a politikai csákjásokon kívül (Bethlen, Corin, Serédi, Eszterházy, akik sajnos a kormányzó legbizalmasabb emberei közé tartoztak), mindenki tisztában volt földreform szükségességével. Annak elmaradása egyedül a háború számlájára írandó. A nagy agitálásban a legnagyobb sikert az 1939-ben, a Károlyi palotában rendezett kiállítás érte el, melyet a Teleki-féle Táj és Nép Kutató Intézet rendezett. A két hetes kiállítást hatalmas tömegek látogatták, főleg fiatalok, akik statisztikai adatokról, grafikonokról, fényképekről szerezhettek reális képet a földreform időszerűségéről. A kiállítás hatalmas sikere parlamenti interpellációt eredményezett, melynek kivédésére az akkori miniszterelnök: Teleki Pál kénytelen volt a kiállítás ódiumát társára: Magyari profeszszorra hárítani. A kiállítást belügyminiszteri rendelettel kellett bezárni. Miért nem merik a Márciusi Frontosok bevallani, hogy a földreform legalaposabb ismerője, aki erről igen komoly könyvet is írt: Dr. Matolcsy Mátyás nemzetgyűlési képviselő volt. Talán csak nem azért hallgatják agyon, mert nem tartozott a szélsőbalhoz? Illyés Gyula féktelen úr-gyűlöletében miért nem említi, hogy a Nemzeti Banknál viselt állását Imrédy Bélának személyes közbenjárására szerezte? Miért kell a népi írók emlegetésénél Erdélyi Józsefet, Sinka Istvánt, Sértő Kálmánt és még sokan másokat agyonhallgatni? Tudtommal voltak ők is olyan népiek, mint Kovács Imre vagy Veress Péter. Az önálló paraszti szövetkezetek fő szószólója Kodolányi János volt, aki e célból több tanulmányutat is tett Dániában s Finnországban. Néki mi a bűne, hogy agyonhallgatják. Ilyen egyoldalú beállítással a legfiatalabb nemzedékeknek egy abszolút fals képe lesz mindarról, ami bennünket lelkesített. Miért ez a magatartás? Miért, hogy egyesek a népi írók körül haláluk előtt teljesen önmagukat meghasonló munkákat adnak ki. Ennek az ára talán valami állami lakás, vagy Tihanyi nyaralóház? Féja Géza, például, emlékirataiban: a Szabadcsapatban úgy elintézi régi mesterének, Szabó Dezsőnek az emlékét, hogy az már kegyetlenség. A mester valóban összeférhetetlen természettel rendelkezett, de ha valakit megtűrt maga mellett, az pont Féja Géza volt. Avagy miért kellett Erdélyi Józsefnek a mi időnk legnagyobb lírai költőjének élete alkonyán Leninhez ódát írni? Egyedül a kis púpos Kodolányi és a fekete bojtár, Sinka István nem adta be a derekát. Utóbbi a szabadságharc alatti kiállásával egyszer még a jövő fiataljaitól a hűség szobrát fogja emlékül kapni. Ennyi miért után befejezésül még csak azt hadd kérdezzem meg, miért van annak a sok volt Parasztpárti értelmiséginek az utóbbi időben egyszerre annyi mondanivalója? Nem talán a lelkiismeret kényszeríti őket a dolgaik megmagyarázására. Hiszen ministráltak a paraszt osztály eltemetésénél 1949 és 53-között. Csak kevesen, mint Kovács Imre vonták le a tanulságot, hogy nyugodtan nézhessenek szembe a tükörrel s Ady módjára bevallják: nem így képzeltem el. A kulák-program után mi keresni valója volt a politikai porondon egy Kisgazdapártnak, vagy a mostmár anakronizmust jelentő Nemzeti Parasztpártnak a kormány koalícióban? Miért értekezünk a végelgyengülésig a nacionalista, helyesebben mondva nemzeti érzésnek a megfogalmazásáról? Nyilván mert már látjuk annak hiányát. A mai magyar közösség az aránylagos jólétben hit és nemzeti összetartozást jelentő morális értékek nélkül éldegél. Élen halad a szocialista testvériség lenini tanainak a megvalósításában, miközben abortusz rendelettel, hivatalos szlávosítással a civilizáció kétesértékű vívmányainak megszerzése érdekében végzett végtelen könyökléssel, igyekszik elaltatni lelkiismeretét, ami terheli a határokon kívül élő testvéreink sorsát illetőleg. Mint a kedves olvasó is láthatja, Illyés Gyula nálam eredményt ért el, mert felrázott. Remélem, hogy mindazok, akik munkáját olvasni fogják, épp ilyen lelki svédtornában fognak részesülni mint én, s ugyancsak nem fogják véka alá tenni véleményüket. Én mindenesetre ezt a könyvet elolvasás után oda fogom küldeni, ahova szánták: Magyarországra, a magyarok kezébe. Lovagi Tibor FABRICY KOVÄTS MIHÁLY MAGYAR RÁDIÓ Felhívjuk clevelandi olvasóink szíves figyelmet arra, hogy a Cleveland State University rádióprogramján, a 89.3 FM hullámon minden szerdán délután 5 órakor egy órás magyarnyelvű adással jelentkezik a Fabricy Kováts Mihály rádió dr. Szentmiklósy Éles Géza műsorvezető és Csömör János technikai vezető közreműködésével. Hallgassuk minél többen a Fabricy Kováts Mihály magyar rádió programját, amely bel és külpolitikai kommentárjai mellett a rabmagyarság és a külföldre szakadt magyarok életviszonyait, politikai, társadalmi és kulturális munkásságát ismerteti és szemlélteti. i
