Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1982-01-01 / 1. szám

XXI. ÉVF., 1. SZÁM — 1982. JANUÁR HÓ

Ára: 1.00 dollár ^

JílTTVAKOfct

A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA

MOLNÁR LAJOS:

OSTROM A LENGYEL NÉP ELLEN!

Amikor Kari Marx a Kommunista Kiáltványban kinyilatkoztatta, hogy “Világ proletárjai egyesüljetek” nyilván más elképzelése volt, mint amit a lengyel munkásság tanúsított az elmúlt tizennyolc hónap alatt. Az a gazdasági rendszer, mely meg kellett volna, hogy oldja a dolgozó nép problémáit, a magasabb életszínvonalat, az egyenlőséget és a nép akaratát, pont az ellenkező eredményeket váltotta ki. És ahogy Marx mondotta “ebben a harcban a proletárok csak a láncaikat veszthetik, de cserébe egy egész világot nyerhetnek”, ugyancsak belevésődött a nép agyába a pártiskolán, a röpgyűléseken és a különböző szemináriumokon, mert ezzel a szellemmel indították el a szocialista tábor legnagyobb munkás reform mozgalmát.

Az elmúlt évtizedekben a szocialista országok gazdaságpolitikája Lengyelországban került a legnagyobb válságba. Annak ellenére, hogy Lengyelország több mint 26 milliárd dollár kölcsönt vett fel nyugati államoktól, a lengyel gazdasági rendszer nem termelőképes és nem tud eleget tenni a bankköveteléseknek.

Varsó mellett a legújabb színes televízió gyár csak 20 százalékos teljesítőképességgel dolgozik és nélkülözhetetlen alkatrészeket képtelen importálni valuta hiányában. Az infláció hihetetlen méreteket öltött, meghaladja a 100 százalékot. Öt szál virág ára 600 zlotyi, ami 12 dollárnak felel meg. A feketepiacon 100 dollár ára átlag hathónapi fizetés. Az élelmiszer hiány a legszükségesebb termékekre is kiterjed, mint kenyér, burgonya, tojás és hústermékek. Lengyelország fizetőképtelensége felháborodással töltötte el a nyugati bankokat és az összes keleteurópai állam hitelképességét alapjaiban megrendítette, beleértve a Szovjetuniót. Ez a gazdasági csőd, melyet a kormány tehetségtelen és korrupt vezetői a párt és a Politbüro

irányítása váltották ki, 1980. szeptember 17-én, a lengyel szakszervezetek országos szervezetének a megszületéséhez vezetett, mely azóta világszerte SZOLIDARITÁS néven lett közismert.

Lech Walesa a tehetséges fiatal munkásvezetővel az élen, a SZOLIDARITÁS napról-napra újabb követeléseket terjesztett be a kormányhoz. A munkáskövetelések az események sorozatát váltották ki. 1980 szeptember 5-én, a párt központi főtitkárát Edward Giereket leváltották. Október 24-én a kormány kénytelen volt elismerni a SZOLIDARITÁST, mint legális szervezetet. November 10-én a lengyel legfőbb bíróság jóváhagyta, hogy a SZOLIDARITÁS alapszabálya nem kell, hogy magába foglalja a párt vezető szerepét. Sztrájkot, sztrájk követte és a párt szerkezetében újabb és újabb változások történtek. 1981. február 4-én, a munkásmozgolódások következtében Pinkowski elnököt leváltották és helyére Jaruzelski tábornok került. Szeptember 10-én, a SZOLIDARITÁS szabad választásokat követelt a Lengyel Parlamentbe. Október 10-én Stanislaw Kania, a párt vezetőjének pozicióját is Jaruzelski vette át. A SZOLIDARITÁS vezetői december 12- én — közel tizennyolc hónapi küzdelem után — eljutottak arra a pontra, ahova a magyar munkásság eljutott 1956. október 23-án, a kora esti órákban — Gdanksban javasolták egy ideiglenes, nem kommunista kormány létesítését, és szabad választásokat. Miután ez a lépés a kommunista rendszer felszámolását jelentette, december 13-án, Jeruzelski vezetésével a hadsereg átvette a hatalmat és órákon belül az egész ország irányítását. Walessát letartóztatták és a sztrájkjogot beszüntették. Ettől a naptól kezdve a lengyel munkásmozgalom a földalá szorult és a passzív ellenállást választotta.

A nyugati sajtó rendszeresen tudósítást adott a lengyel munkásság reformmozgalmáról. A katonai diktatúra bevezetése óta a jelentések a brutális elnyomásról számolnak be. A sztrájkolókat börtönbe vetették, az ellenállókat agyonverték, de ennek ellenére a munkásság továbbra sem hajlandó felvenni a munkát. Közel ötvenezer ember van letartóztatva és hatvanezer lengyel menekült van lágerekben Ausztriában. Naponta lengyel diplomaták, matrózok, külföldön tartózkodó szakemberek kérnek menedékjogot, hogy ne kelljen visszatérniük a kilátástalan helyzetbe, és hogy ezzel is felhívják a világ közvéleményét, hogy a Lengyel Nép szabadulni akar a Szovjet imperializmus markából.

KÖZVÉLEMÉNY ÉS LENGYELORSZÁG

A lengyel események világszerte tiltakozást váltottak ki a katonai diktatúra ellen, mely egy egész országot akar kényszermunkatáborrá tenni. Milánóban többezer baloldali fiatal, akik hetek óta nukleáris fegyverek ellen tüntettek, kicserélték tábláikat és a lengyel munkásokkal vállaltak szolidaritást. Párizsban 30 ezer baloldali és jobboldali tüntető közösen vonult fel a lengyel követség előtt. Nyugat-Berlinben fiatal diákok a kelet-európai repülőtársaságok ablakát betörték, tömegesen kiáltva: “El a kezekkel Lengyelországtól!”; majd számos nyugati ország zászlóját elégették tiltakozásuk jeléül, mivel ezek az országok nem támogatták a SZOLIDARITÁST.

Chicagóban ötezer lengyel emigráns vonult fel Lech Walesa képével és feliratokkal: “Lengyel katonák ne lőjjetek a testvéreitekre, tartsátok meg golyóitokat az orosz banditák számára.”

A kormánykörök közül legelőször Franciaország szocialista elnöke Francois Mitterand emelt szót a lengyel katonai hatalom ellen, kijelentve, hogy “az egyéni és közösségi szabadságjogok elvesztései nyíltan el kell ítélni”. A legkeményebb tiltakozás az olasz és spanyol kommunista párt részéről történt. “Minket kommunistákat érint legjobban ez a lépés” — mondotta Luciano Lama olasz szakszervezeti vezető. — “Miféle szocializmus az, amely 9.5 millió munkást törvényen kívül helyez.” “Egy időszaknak a végére értünk” — mondotta Enrico Berlinguer, az olasz kommunista párt vezetője. — “Az a dinamizmus, mely az októberi forradalomból fakadt, kimerült. Ugyanúgy kelet-európa kapacitása a megújhodásra.” A Spanyol párt vezér Santiago Carrillo így jellemezte a lengyel helyzetet: “Á lengyel katonai hatalomátvétel a történelem abortusza.”

Míg a baloldali pártvezetők élesen elítélték a lengyel hadsereg uralmát a munkások felett, addig a konzervatív államelnökök az enyhébb kritikát választották — mondva: ez Lengyelország belügye. Helmut Schmidt nyugat-német kancellár gazdasági megbeszélést folytatott Erich Honecker kelet-német államelnökkel, aki szilárdan támogatta a lengyel katonai hatalomátvételt. Schmidt kancellár látszólag jóváhagyta Ronald Reagan amerikai elnök kirohanásait úgy a lengyel, mint a szovjet kormány ellen, de a maga részéről óvatosan mellébeszélt, szem előtt tartva azt a 45 milliárd dolláros szerződést, amit Nyugat-Németország kötött a Szovjetunióval, a szibériai gázvezeték megépítését illetően. Maga Reagan elnök sem tudott más megoldást találni, mint korlátozott gazdasági büntető akciókat alkalmazni, mely inkább a lengyel népet sújtja, mint a kormányt. Gabonazárlatot a Szovjetunióval szemben nem rendelt el, mert ez a legutóbbi alkalommal nagy károkat okozott az amerikai gazdálkodóknak.

II. János Pál Pápa több ízben szót emelt a SZOLIDARITÁS mellett és szabad vallásgyakorlatot