Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11. szám
1981. november hó «imAKökt 5. oldal CSŐ ŐRI SÁNDOR : A SZELLEMI HAZA ALAPOZÁSA Mielőtt elindultam volna ide New Yorkba, néhány napra még fölhúzódtam Galyatetőre, hogy a hajszás Budapest elől elmenekülve, fölkészülhessek erre az útra, erre a találkozásra. Fákat, hegyi napsütést, szélesre kitárt egeket akartam látni, és havat és havon mocorgó árnyékokat, mintha nem is a magyar irodalom, hanem egy névtelen érzelem nevében kellene elindulnom, vagy egy Amerikában ittrekedt Bartók zene Juliánus barátjaként. Máskor talán megörülök egy ilyen messziről érkező, hóbortos hasonlatnak, de ott fönt a hegyen váratlanul elbizonytalanodtam. Szikrázott körülöttem a hó és lelkifurdalásom támadt. Az nyilait belém, hogy a Keletre induló domonkosrendi szerzetes pontosan tudta: mi a célja, a terve, miféle akarat és rögeszme útvonalát kell követnie, ha el akar jutni az övéihez — de vajon én tudom-e? S nem úgy ahogy barátok közt, pohárral a kézben, tüzes mondatokon nyargalva tudja az ember, hanem ahogy egy nemzet nevében tudnia kell. Egy nemzet nevében? Ha Illyés állna itt, ahol én állok, senki se furcsálná ezeket a kissé emelkedett szavakat. Már a testi jelenléte is világos beszéd volna, megelevenedett hagyomány, meghoszszabbított dac és reménykedés, hogy bár történt velünk, ami történt: élünk, megvagyunk, így aztán jövőre is kinyomtatjuk magyarul a naptárt. Igen, ő még a tréfát, a derűt, a boldogtalan iróniát is történelemmé tudná avatni számunkra. És nemcsak a művei, a bölcsessége és magas kora jogán, hanem írói helyzetéből eredően. A XIX. századi nagy reform és forradalmi nemzedék után — az egyetlen Adyt kivéve — senki se írt le annyi gondtól gyötört mondatot a nemzet föladatairól, meghasonlásáról, éledezéséről, mint Illyésék nemzedéke: a második reformkorszak olyan írói, mint például: Németh László, József Attila, Kodolányi János, Cs. Szabó, Erdei Ferenc, Bibó István, Veres Péter, Kovács Imre, Tamási Áron. A nemzet az ő számukra nemcsak az volt, mint asztalosnak a gyalulatlan deszka, hanem a sorsuk volt, a szerencséjük, a szerencsétlenségük, az emlékezetük természete. “A nagyság a sorsé; csak a tehetség az emberé” — idézi Németh László a Kemény Zsigmond i mondást, de mintha ez a fölismerés az egész nemzedék jelmondata lett volna. E nagy nemzedékből odahaza már csak Illyés él. Derűs szójárásával szólva: halott barátai és fegyvertársai megbízásából. Sajnos az én nemzedékem — az én lélekben megtizedelt nemzedékem — csak mostanában kezd felnőni ehhez az Illyésék által kimunkált föladathoz. Lassúságunknak — természetesen — nem lelki hanyagság, vagy érdektelenség volt az oka, hanem történelmi és politikai hátráltatás. Hosszú fejtegetések helyett hadd érzékeltessem helyzetünket egyetlen példával: Március Tizenötödikével. Életem egyik föloldhatatlan abszurditása, hogy 1948 óta itt New Yorkban ünneplem meg először ezt a napot. Jöttek-mentek az évek, de a március tizenötödikék úgy múltak el egymás után, mint futó, tavaszi fejfájások. Vagy úgy, mint amikor sík terepen gödörbe jutva döccen egyet a szekér és a fönt ülők nyelnek egy nagyot, aztán mint akik megúsztak valamit, gyorsan elfelejtik az MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVTÁRA BIBLIOTHECA ACADEMIAE SCIENTIARUM HUNGARICAE Blaskovics József profesazor Praha Kedves Professzor ur! Budapp,i’ííl.*19' 1361 V. Akadémia utca 2. Telefon: 126- 779 Postafiók: 7 egészet. Voltak persze botrányosabb márciusi ünnepek is, térdetverő óriás kokárdákkal s tüntetőnek beöltöztetett rendőrszereplőkkel. De ezek inkább afféle pajkos utcai happeningek voltak, a tehetetlenség, a hiányérzet, a politikai dac durcás változatai s nem egy nemzeti ünnep viszszaállitásának a kísérletei. Az Európában végigsöprő nyugtalanság elültével ezek a márciusok is elültek. A hódító római katonák Krisztus után 70-ben rombolták le a jeruzsálemi templomot. A megmaradt falmaradvány — a Siratófal — azóta is a világ zsidóságának kegyeleti helye. Nem a fal szent, hanem a közös emlékezet. A föladhatatlan hagyomány; a nyelven túli nyelv, amelyet mindenki megért. Ha ezért a romolhatatlan hűségért mi is főhajtással adózunk a zsidóságnak, miért nem tudunk saját múltunkhoz ugyanúgy hűek lenni? A magyar történelemnek nem volt emelkedettebb, tisztább és távlatosabb napja Március Tizenötödikénél. A nemzet ezen a napon hallgatott először a szellemi és az erkölcsi zsenialitás embereire. Az aggályoskodóktól mégis azt hallhatja odahaza az ember, hogy a nacionalizmus máklevével hódíthatná el ez az ünnep újra a magyarságot s fölöslegesen zavarná meg a csöndes építkező politikát. Mióta nacionalizmus az önismeret? Ha Március Tizenötödike hódító Csoóri Sándor mint a nap volt, senki másé, magunk meghódításáé. Talán fölösleges hangsúlyoznom: nem egy ünnepről beszélek, hanem a nemzeti tudat zavaráról. A zavart nemcsak túlzásokkal lehet előidézni, mint a Horthy-korszakban, hanem indokolatlan visszanyesésekkel is. Mint ahogy meghalni se csak kóros túltápláltság következtében könnyű, de éhezés miatt szintúgy. Hogy milyen károkat okozott odahaza ez az elhanyagolt nemzeti tudat, ugyancsak egy fölvillantott példával érzékeltetem. A hatvanas évek közepéig az országlakók nagy része nem tudta, vagy ami ennél siralmasabb, egyszerűen elfelejtette, hogy Erdélyben, a felvidéki részeken s egyebütt magyarok is élnek. Amikor viszont megtuda: belesajdúlt, pironkodott s magyarázatot várt. Nem véletlen, hogy a hazai fiatalok szinte egyetlen megrázó, politikai iskolája épp a kisebbségi helyzet kihantolása lett. Olyany(Folytatás a 6. oldalon) Üngürüszök története „Megírtam harminckét kötet könyvet és vagy kétszáz tudományos dolgozatot (...), vannak köztük nyelvkönyvek, történeti munkák, nyelvtudományi értekezések. fordítások. Megjelentek magyarul, csehül, szlovákul, törőkül, oroszul, lengyelül. butgárul. angolul, németül. Egyszóval, ez lenne röviden az életpályám; úgy tűnik, hogy csak egy hétig tartott, mert reggeltől estig dolgoztam, sokszor még a feleségemmel is csak levél útján értekeztem ..." — A nemzetközi hlrü tudós emberről. aki az Új Tükör 1981/31-es számában az idézett módon mutatkozott be, még annyit illene tudnunk, minél többünknek, hogy egy Komárom melletti faluban született, 1949 óta Prágában él, a Károly Egyetem turkológusa, s tudományos búvárkodásának leletei sokunkat gazdagíthatnának, ha ... A tévé népszerű szellemi vetélkedői jutnak eszembe; utána pedig egy kérdés: Tájainkon vajon hányán „kapcsolnak" e rövid portré olvastán ? Attól tartok, kevesen; kevesebben, mint illenék. S vajon hányán lehetnek azok, akik nemcsak hallomásból. hanem a müveiből ismerik e jelentős, nemzetközileg is elismert munkásságot kifejtő, szülőföldünk helytörténetét is elismert munkásságot kifejtő, szülőföldünk helytörténetét számtalan értékes hódoltság korabeli adattal gazdagító turkológus-történész professzort, aki pedig közülünk, szlovákiai magyarok közül való?! Blaskovics József professzor (mert ő rejtőzik e portré mögött) legújabb, most készülő munkája Manúd Terdzsüman török íródeák Tárih-i Üngurüsz című fordítása. A török mű annak idején magyarországi krónikák, köztük a XI. századi, elveszett ősgeszta alapján készülhetett s rendkívül értékes adatokat tartalmaz őstörténetünkről. a honfoglalásról, az Árpád-házi királyok alatti magyar életről. Hiba lenne persze, mondja Blaskovics professzor, ha a Tárih-i ÜngürüszX. történészeink minden vonatkozásban perdöntő bizonyítékként kezelnék; a mű legalább annyira regényes munka, mint amennyire történelmi. Mindenesetre izgalmas, hogy a török krónika a kettős honfoglalás László Gyula i elméletét teljes egészében bizonyítja, mi több: valószínűleg egy hármas honfoglalást is, amely a Kattar — Attila — Árpád vezérek által képviselt korszakokban zajlott le ... Mindez persze még bizonyításra vár; a kevésbé feltevésszerü, a korabeli történelemre vonatkozó adatok feldolgozását pedig a legszélesebben vett művelődéstörténetnek kell magára vállalni. Érdeklődéssel várjuk Blaskovics József fordításainak megjelenését. S visszacsatolva korábbi gondolatainkhoz, meg kell jegyeznünk azt is: a nehezen születő, intézmények hiányában csupán a nagy egyéni teljesítményekben bizható szlovákiai magyar tudományosság fél- és élértékekben oly bőven tobzódó szellemi életünk aligha engedheti meg magának azt a luxust, hogy Blaskovics professzor gazdag tanulmányterméséből ne jelentesse meg, minél előbb, legalább azokat az írásokat, melyek szülőföldünk török hódoltság korabeli életét dolgozzák fel. Veszedelmes értékzavarra vall. hogy lapjainkban, irodalmi folyóiratunkban, a könyvkiadói produkcióban középszerű írók és költők kapnak rendszeresen helyet, a semmitmondó lírai trillázgatósokat értékben messze meghaladó, megfeszített munkával létrehozott, a nemzetközi szakma tekintélyét is kivívó tudományos irodalom pedig, amelyeknek hagyomány- és önismeretünket gazdagító jelentőségét, úgy vélem, esetünkben nem szükséges különösebben bizonygatnunk, a mostohagyermek sorsára jut — szinte még mielőtt megszületett volna ... Ez is hozzátartozna (itt és most) az „üngürüsz" sorhoz? Ez is: A szellemi restség ? A koncepciózus, önmagunknak és önmagunkért elkötelezett, értékközpontú szerkesztöi-kultúrszervezői gyakorlathiánya? A kultúránk féloldalassá bénultságába való belenyugvás? A Sütő András által közhasználatúvá tett „sajátosság méltóságá"-nak társadalomtudományi müvekben megvalósítandó eszményéről való lemondás? Ennek is, annak is kísért a veszélye. Hat évtizedes nemzetiségi létünk szellemi csődjei és legföljebb féleredményeket hozó mozgalmait áttekintve, megtanulhatnánk végre már: a programok, az igehirdetések („kisebbségi messianizmus", „a magyarság nyugati előőrse vagyunk", „valóságirodalom", „erkölcsi realizmus" stb. stb.) önmagukban halandók: az érték azonban: él. Legföljebb majd másutt; másokban. Pedig nekünk volna szükségünk rá. Mint ahogy annak fölismerésére is: Próféta kellene, hogy legyen a tudós, az alkotó, az értékteremtő ember, a saját hazájában is. ZALABAI ZSIGMONO Könyvtárunk igazgatósága megbízásából fordulok Önhöz, hogy felhívjam szives figyelmét egy zavaros ügyre, amibe, sajnálatos módon, úgy látszik, Ön is belekeveredett. Áprilisban került a kezünkbe Illés Sándornak Önnel készített riportja, mely 1975. jan. 9-án jelont meg a Magyar Nemzet hasábjain, óbból kiderült, hogy ön a Tárih-i Ilngurusz fordításán és kiadásán dolgozik, méghozzá a Könyvtárunk birtokában lévő kéziratról készült másolatok alapján, iíenéltük, hogy ez valamiféle újságírói félreértés, üzt megerősíteni látszott az a tény, hogy ön nem tett említést ilyon szándékáról tavasszal, a Keleti Gyűljtöményben jártakor, mikor megtekintette a kérdéses kéziratot, holott megkérdeztük, milyen céllal érdekli az. Tizek után májusban felkereste a Könyvtárat dr. Sárkány Kálmán azzal, hogy őt a Csehszlovák Akadémia bízta meg,^kérje a Könyvtár engedélyét barátja, Dlas.covics professzor számara, a Keleti Gyűjteményben léve Tárih-i Ungurasz kiadásához. A kézirat másolatát ő csináltatta és juttatta a szükséges engedélyek nélkül külföldre, s igy kapta azt ön Argentínából. Vagyis a riport igazat mondott! Kedves Professzor ur! Tudomására kell hoznunk, hogy a másolatok illegális utón jutottak az ön birtokába. Másolatok engedély nélküli kiküldése külföldre és üzleti célokra, kiadásra való felhasználása sérti mind a magyar, mind a cseh. szlovák szabályokat. Egy ilyen hátterű kiadáshoz a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára még akkor sem járulhatna hozzá, ha a Tarih—i Ilngurusz nem szerepelne a közeli kiadási tervben. De említenünk kell azt a nemzetközi jó szokást is, mely elitéli az engedély nélküli kiadásokat. Ilyen eljárás elképzelhetetlen a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia viszonylatában, moly közismert jó intézményes és személyi kapcsolatairól. Arra kérjük tehá.t Professzor urat, postafordultával írásban mondjon le kéziratunk kiadásáról, hogy ne legyünk kénytelenek a Csehszlovák Akadémiát kérni közbelépésre. Ugyanakkor biztosítanunk kell Professzor urat arról, hogy mindenkor örömmel vennénk olyan irányú indítványait,^ melyek Akadémiáink ogyüttmIködését, jó viszonyát erősítenék. Szives válaszát várva, (tisztelettel I —r — dr. Sseidovitz Kva Keleti Gyűjtemény
