Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-01 / 10. szám
XIX. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM — 1980. OKTÓBER HÓ Ára; 85 cent A KÄRPÄTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) JÍITTVAKVfcT A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA ÖRÖK MAGYAR OKTÓBEREK! 1956. OKTÓBER 23. Idestova tíz év óta vallja a nyugati világ, hogy a keleteurópai országok az egypártrendszernek a Szovjetunió segítségével nálunk bevezetett kormányformáját nem maguk választották és nem kívánják, s idestova tíz éve tartja ez országok lakóit reménységgel, hogy előbb-utóbb valamiféle magukválasztotta más kormányformához kell eljutniok. Azt nem Ígérte nekik, hogy atomháborút fog indítani érettük, sem arra nem hívta fel őket, hogy esztelenül fegyvert fogjanak. De azt magukban foglalták ezek a bíztatások, hogy ha egyszer a világpolitikai helyzet és a népek komoly fellépése ezt lehetővé teszi, akkor a nyugati világ teljes gazdasági, politikai és erkölcsi súlyát beveti annak érdekében, hogy e népek ügye szőnyegre kerüljön és számukra kielégítően megoldódjon. A magyar forradalom megteremtette egy ilyen tárgyú világpolitikai alku minden feltételét és jogcímét — írta Bibó István az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc kivívott győzelmének a semleges Magyarországnak államminisztere. Most utólag divat jobbról is, balról is sajnálkozni a magyar forradalom esztelen lendületén, mellyel túlfutott például a lengyel akció mértékén. E sajnálkozásnak sok értelme nincs, mindenekelőtt azért nem, mert a lengyel ügy és a magyar ügy kölcsönhatásban vannak és éppen a magyar ügy okozta megrökönyödés tette lehetővé, hogy a lengyel ügy meg tudott állni ott, ahol megállott. De egyébként is a magyar forradalom nekilendülését nem saját oktalansága, hanem a vele szemben álló államvezetés és karhatalom konoksága és vérengzése váltotta ki, s a forradalom annak ellenére, hogy előkészítetlen és szervezetlen volt és egy esztelen vérengzésre volt válasz, meglepően józan, emberséges és mértéktartó volt. Ha utóbb mégis eredendően kilátástalannak nyilvánították, akkor ilyenné nem a saját esztelensége, hanem cserbenhagyattatása tette. Kitörhet még Kelet-Európábán ennél nagyobb felkelés, több fegyverrel, harcossal és áldozattal, de aligha van annak valószínűsége, hogy a xdlágpolitika napirendjére való tűzésnek ilyen hibátlan jogi, politikai, és erkölcsi jogcímeit produkálja még egyszer egy ország-, hogy elsöpri a gyűlölt, elnyomó és bürokratikus diktatúrát, törvényesen uralomra juttat egy meggyőződéses kommunistát, aki számotvetve a kommunista párt magyarországi erkölcsi és politikai hitelvesztésével, elfogadja a többpártrendszeren alapuló parlamentáris demokráciát és bejelenti, hogy országa a katonai tömbön kívül akar elhelyezkedni. Mi kell, ha ez nem volt elég, hogy összekényszerítsen egy olyan világhatalmi konferenciát, mely a Szovjetuniónak nyújtott kielégítő garanciák mellett kialkudja Magyarország függetlenségét és szabadságát? E helyett zajlott és zajlik a magyar kérdés drámai tárgyalása az ENSZ közgyűlésének színe előtt, ünnepélyes és hatástalan határozatokkal, az ENSZ tekintélyének beláthatatlan kárára. Holott mindenki nagyon jól tudta és tudja, hogy az ENSZ-alkotóinak meggyőződése szerint is — annyit ér békeszerszámnak, amennyit a benne részes nagyhatalmak ereje és szándékai érnek, s enélkül az ENSZ tárgyalásaiból nem születhet más, mint látványos viták és látványos határozatok. Ami azonban ilyenkor csődött mond, az nem az ENSZ, hanem a nagyhatalmak politikai felelőssége és erkölcsi tartalma. Az utolsó százötven év, de különösen az utolsó ötven év politikai fejlődésének legfontosabb vonása a haladottabb világnak az a lassan térfoglaló, szomorú bukásokkal és visszaesésekkel tarkított, de két világháború tüzében megedzett felismerése, hogy a demokrácia és közvélemény uralmának korában az elvi és erkölcsi politika az egyetlen lehetséges politika, de egyúttal a leggyümölcsözőbb reálpolitika is. A magyar forradalomnak s leverésének legsúlyosabb következménye a Nyugat számára az, hogy tíz évi elvi és erkölcsi szempontokra hivat(Folytatás a 2. oldalon) Szálas! Ferenc 1944. október 15-én kiadott hadparancsából: Szabadságharcot vívunk. Követelménye, hogy mindenre való tekintet nélkül mindenki azonnal, vita és csüggedés nélkül, elszántan és töretlenül álljon harcba. Áruló, nemzetvesztő, néprontó, aki meggátolja nemzetünk legteljesebb erőkifejtését, megbontja akarati egységét. E konkolyhintőket, cselszövőket, megalkuvásra kész szolgalelkeket, a józanság és tárgyilagosság mezében tetszelgő velőig gyávákat, kérlelhetetlen kíméletlenséggel el kell taposni, távolítani tiszta cselekvésünk útjából. Harcunk alapelve: vagy megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk! Más alapelvet nem ismerünk el se józannak, se tárgyilagosnak. Fegyveres Nemzetünk egy lélek, egy test, egy akarat, egy elszántság legyen az egyetlen cél hűséges és becsületes, véres és munkás szolgálatában; a Hungarista Magyar Birodalom kiharcolásában és felépítésében. E nacionalista és szocialista közösségünkből ki kell taszítani, el kell taposni, mint a férget, aki akár szóban, akár írásban, akár magatartásban, akár cselekedetben, nyíltan vagy burkoltan, szándékosan vagy ostobán vét Nemzetünk e megmásíthatatlan akarata ellen. A cél; Nemzetünk nacionalista és szocialista szabadsága, önállósága és függetlensége az európai népek erkölcsi, szellemi és anyagi közösségében. Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha! Isten áldását kérem Nemzetünk nagy döntésére és előtte álló nagy harcára! Kitartás! Szalas. Ferenc Budapest, 1944. évi október 15. Magyarország vértanú nemzetvezetőjének az utolsó jogán elmondott beszédéből: Kétezer évvel ezelőtt, az igazság hite volt a földön és Krisztust mégis keresztre feszítették. 1944 október 15-én választani kellett, hogy a magyar Nemzet és vezetősége Kelet felé megy-e, vagy Nyugat felé. Az én döntésem és elhatározásom nem lehetett más a kifejtettek alapján, mint az, hogy ki kell tartani, mert a harc időnyerésért, drága időért folyik és aki megnyeri az időt, az megnyerte a háborút is. Ténykedésemnek más alapja nem volt. Nem is lenne értelme, hogy más alapot adjak döntéseimnek, mert a legteljesebb ellenkezésbe jutnák azzal az ideológiával, amelyhez konokul ragaszkodom. Hogy én ezt meggyőződéssel vallom, az nem bűn. Hogy meggyőződéssel csak ennek tudok élni, az nem lehet bűn! Én a felelősségrevonás alól nem vonom ki magamat és nem menekülök előle. Amit rólam elmondottak, az valótlanság és személyes becsületemet a legsúlyosabban érinti. Én köszönöm mindenkinek, kivétel nélkül, aki engem ezen a súlyos úton követett, köszönöm az özvegyeknek, az árváknak, a hősi halottaknak, a rokkantaknak, hogy ezért a hitért áldozatot hoztak...
