Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-11-01 / 11-12. szám
1980. nov.—dec. hó «ITTVAKÖHT 3. oldal AMBRUS JÓZSEF: A Szittyakürt szeptemberi számában egy érdekes és értékes cikk jelent meg “A Negyedik Világ” címmel, T. L. aláírással. A cikk írója, tudomásom szerint jelenleg clevelandi lakos, kitűnő tárgy- és helyzetismerettel beszél Csile sorsáról, problémáiról, lakosságának összetételéről, politikai alakulásáról abból az alkalomból, hogy szeptember 11-én népszavazás dönt egy új alkotmány elfogadásáról, vagy elvetéséről. A cikkíró ismertetését így fejezi be: “Szeptember 12-én mindenesetre megtudjuk, hogy a Negyedik Világ útja járható-e, vagy szemtanúk lehetünk az emberi butaság történetének egy újabb jeleneténél?” A népszavazás azóta megtörtént és e levél írója most, innen Csiléből, közölheti a jó hírt minden szabadságszerető emberrel, hogy a Negyedik Világ útja járható! Ha most megvizsgáljuk, hogy az említett csilei népszavazás mennyiben érinti a magyarokat, s nem csak az itt Csilében élőket, sőt mennyiben érint minden szabadságszerető népet, akkor megállapíthatjuk, hogy a Csilében történt események új utat mutatnak a diktatoriális törekvések leküzdésére és a marxista infiltráció megakadályozására. És ez lenne a Negyedik Világ útja, melyről T. L. a bevezetőben említett kitűnő cikkében ír. De nézzük meg a történelem sodrásában az eseményeket a kortárs és szemtanú leírásában: Az 1970-es évben megtartott csilei elnökválasztáskor Salvador Allende Gossens marxista-szocialista jelölt 36%-os eredményével első lett a másik két jelölttel szemben. Az alkotmányértelmében a szenátus-képviselőház közös ülésének kellett döntenie, hogy ki legyen Csile elnöke a következő hat éves periódusban? Itt aztán a Democrata-Cristiano párt támogatásával Allende nyerte el a pálmát és megkezdte uralkodását, mely három évig, pontosabban 1000 napig tartott. Ez idő alatt a marxista uralom Csilét anyagilag, erkölcsileg és társadalmilag olyan mérhetetlenül tönkretette, hogy nincs az a totálisan elvesztett háború, ami erre képes lett volna! A marxista farsang fénykorát élte, hisz Csilének jutott a szomorú és tragikus elsőség a világon, lévén az egyetlen ország, ahol egy marxista — leninista rendszer alkotmányos úton uralomra kerülhetett, ha az első időkben burkoltan is. És milyen felemelő, szívderítő példa volt ez? — hiszen ez a recept érvényes lehet Franciaországban, Olaszországban, Középamerikában és Délamerika többi államaiban is! Nem kell hozzá semmi más, csak demokrácia, korrupt, infiltrált politikai pártok, esetleg egy kis választási trükk és máris kész az “alkotmányos” marxista uralom, amire még Carter elnök is áldását adhatja. Az említett választási trükköt — még Allende uralkodása idején —, az Universidad Catolica egy vizsgáló csoportja fedezte fel, megállapítva, hogy legalább 80 ezer hamis szavazat van Allende javára, aki egyébként ennek az összegnek a felével lett első a három jelölt között. A nagy marxista karnevál mindenesetre 1000 napig tartott. A világ szemete találkozót adott egymásnak Csilében. Fidel Castro nyolcnapos látogatásra érkezett, jött Angela Davis és Jane Fonda, az USA küldöttsége, a német, olasz, spanyol terroristák. Jöttek-mentek, de sokan itt is maradtak, úgy, hogy 1973-ban közel 20.000 főből álló, állig felfegyverzett terrorista sereg állt készen az alkotmányos, demokratikus mű befejezésére. Egy mexikói terrorista a A Negyedik Világ útja járható- LEVÉL CSILÉBŐL — nyílt utcán öl meg egy fiatal tisztet, de a Munka Ünnepén Csile fél-vörös prímása ott ül az ünnepi emelvényen a két kommunista vezér, a “Patitas-cortas” Corvalán a “Fatiga” Figueroa között. Milyen megnyugtató látvány: íme, a Nép és az Anyaszentegyház egymásra találtak! (Hét év múlva majd a lengyel Pápa parancsolja a helyükre ezeket az egyházi vezetőket.) A látszatra azonban, bizonyára moszkvai parancsra, mindenképpen ügyelni kellett és éppen ezért a szabad sajtót csak részben lehetett elnémítani, hasonlóképpen a szabad rádiókat és a két egyetemi televíziót sem lehetett rövid úton elintézni. Ez volt az első hiba. A második pedig az, hogy nem sikerült a hadsereg infiltrációja. Mindenesetre az 1973-as év közepén Csilébe már teljes a pánik és az anarchia. Akinek módjában volt: menekült. Az üzletek előtt százméteres sorokban várakozik a nép. Ha a gyermekeid iskolába mentek, nem volt biztos, hogy épségben hazakerülhettek és aki bealkonyodás után elhagyta a házát, nem volt biztos, hogy visszatért. Az utcákon százezres tömegben vonultak fel az asszonyok, üres fazekakat kongatva. S bár a krumpli már régen eltűnt a piacról, de a kommunista ifjúsági rohamcsapat, a félelmes “Brigada Ramona Parra” krumplival bombázta őket, melyben zsilett-pengéket illesztettek. Nesztek krumpli, tegyétek a fazekakba! Ezek a csilei asszonyok egyébként ennek a harcnak az igazi hősei. Júliusban sztrájkba léptek az árú- és személyszállító vállalatok, az állami rézbányák, a repülővállalatok, az élelmiszer üzletek kivételével (ahol egyébként sem volt eladnivaló) az összes üzletek. Az “alkotmányos” marxista kormány tovább nem várhatott, be kellett fejezni a művet. A katonai titkos szolgálat későbbi közleménye szerint a csilei nemzeti ünnepek alatt, szeptember 18 —19-én kellett volna lemészárolni a magasabb rangú tisztikart, amely egy “demokratikus” tisztogatási akció jellegével bírt volna, azon a címen, hogy egy alkotmány-ellenes felkelést kellett eltiporni. Ez volt az ún. “Plan Zeta”. Nem vitás, hogy ez Csilében a polgárháború kitörését jelentette volna, amivel Allende kormánya is tisztában volt. De erre az alkalomra tartotta készenlétben a külföldi terroristák jól begyakorolt tömegét és a saját, minden pillanatban felfegyverezhető, népi hadseregét. A fegyverek előkészítve, szétosztásra készen várakoztak. Ezt a pokoli marxista tervet akadályozta meg egy elővágással a csilei hadsereg, 1973. szeptember 11-én. Azóta hét hosszú esztendő telt el. Hét év, kemény munkában, és kezdetben sok keserves nélkülözésben, de Csile romjaiból újjáéledt. De azóta is, mind a mai napig, itt áll ez a kis ország, egy ezerhangú, nemzetközi rágalomhadjárat közepén. Elképesztő hazugságok tömege zúdul rá, a karmester — természetesen — Moszkva, de ez a magatartása érthető, hisz a marxizmus Csilében sokkal többet veszített, mint az kezdetben kiértékelhető volt. De azt, hogyan értheti meg egy épeszű ember, hogy ehhez a hadjárathoz Északamerika is csatlakozik? Ez év elején is itteni újságok közölték egy északamerikai, nem baloldali újság cikkét. A lap nevére nem emlékszem, de a megállapításaira igen. Azt írta, hogy az 1979-es év folyamán a New York Times és a Washington Post huszonkétszer nagyobb terjedelemben írt Csiléről, mint a vietnámi és kambodzsai népirtásról! Mi ez? — kérdezheti a tájékozatlan, jóindulatú olvasó. Öngyilkosság?! — ostobaság?! E sorok írója, aki élete folyamán sok emberi butaság tanúja volt, nem hisz az ilyen elképesztő ostobaságban. Sokkal inkább hisz a marxista ötödik hadoszlop céltudatos munkájában, mely ezer szállal hálózza be a nyugati világot! Csile mindenesetre feltámadt, gazdaságilag megerősödött, békességben dolgozik. A világ gazdasági szakemberei csodálattal beszélnek elért eredményeiről. Az 1970-es évben az ország külkereskedelmi forgalma mintegy 5000 millió dollár volt. Ma ez az összeg 10.270 millió dollár és a külkereskedelmi mérleg pozitív. Mikor Frey elnök átadta az országot utódjának, mint nagy csodát emlegették, hogy a Nemzeti Banknak 400 millió dollár tartaléka van. Allende ezt az átkos kapitalista örökséget két hónap alatt, az utolsó vasig elköltötte. Ma a Nemzeti Bank tartaléka 5000 millió dollár! Eljött aztán az ideje annak, hogy Csile biztosítsa az elért eredményeit és biztosítsa a jövőt. Új alkotmányt kellett szerkeszteni, mely a szerzett szomorú tapasztalatok alapján, megreformálja az ún. demokráciát. Nem kis munka volt ez, ha számításba vesszük, hogy olyan alkotmányt kellett szerkeszteni, mely egyszer s mindenkorra lehetetlenné teszi, hogy Csilében bármilyen színezetű, vagy irányzatú diktatoriális rendszer uralomra kerülhessen. Mely törvényen kívül helyez minden terroristát, mely megszűntet minden párturalmat, mely biztosítja minden ember személyes szabadságát, mely megvédi a társadalom alapját, a családot, mely az állami beavatkozást és gyámkodást a minimálisra csökkenti, mely egyenlőséget ad a tőkének és a munkának, mely a bírói függetlenséget a maximálisra emeli és felhatalmazza a legnagyobbak ledöntésére is és végeredményben megalkotja azt a világot, melyet T.L. a bevezetőben említett cikkében, nagyon találóan, így nevez meg: “A Negyedik Világ”. Csile legkiválóbb jogtudósai, társadalom- és gazdaságtudományi szakemberei, mintegy negyven személy, két éves kemény munkával alkották meg ezt a tervezetet, melyet aztán az Államtanács is letárgyalt. Ennek az Államtanácsnak elnöke és alelnöke Csile volt két köztársasági elnöke, Jorge Alessandri Rodriguez és a közel múltban elhúnyt Gabriel Gonzalez Videla voltak. A harmadik volt köztársasági elnök, Eduard Frey Montalba is meghívást kapott annak idején ebbe az Államtanácsba, mint társelnök, de ezt nem fogadta el. Egyébként az új alkotmány ellen ő vezette az ellenzéki hadjáratot. Hazáját annak idején, a Democrata- Christiano párt élén, átadta a marxistáknak, de törekvései ez alkalommal nem sikerültek, bár az egész baloldali világ mögötte sorakozott fel. A szeptember 11-én megtartott népszavazás az új alkotmányt döntő többséggel elfogadta. A leadott több mint 6 millió szavazatból igennel szavazott 67.06%, nemmel 30.17%, érvénytelen volt 2.77%. Az új alkotmány 1981. március 1-én lép életbe és egyben 8 évre megerősíti hivatalában a jelenlegi államelnököt, a magyarság nagy barátját, Agusto Pinochet Ugarte tábornokot. A népszavazást, a világ minden részéből összesereglett, több mint ezer újságíró és egyéb megfigyelő nézte végig. A szavazást követő napon Pinochet tábornok sajtókonferenciát tartott. Minden feladott kérdés választ kapott, de álljon itt külön a Washington Post munkatársának pikáns kérdése, mely így szólt: “Elnök úr, akar-e valamit üzenni az északamerikaiaknak?” “Igen”, válaszolt Pinochet készségesen. “Nemcsak üzenni, de kérni is akarok valamit. Önöknek egy dollárjukba, vagy egy csepp vérükbe nem került az, hogy Csilléből nem lett egy második Kuba, vagy Vietnám! Ez lenne az üzenetem. A kérésem pedig az, hogy hagyjanak bennünket békében dolgozni! ” Sapienti sat! De vajon Északamerika mai vezetői értenek-e belőle? Ha még nem vagy, akkor legyél A MOZGALOM HARCOSA
