Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)

1979-07-01 / 7-8. szám

1979. július—augusztus hó

ttlTTVAKOkT

9. oldal

KERESZT ÉS KARD MOZGALOM

^=h-a-n=g=j=a^—

CSAK ÖNZETLEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET!

H>Ő

L

C$Ő

H

Á

B

O

K

Ú

r!

Lothringer József, a KKM intézőbizottsági tagja által benyitott népszaporulással foglalkozó javaslat, amelyet az Intézőbizottság letárgyalt és elfogadott

Bevezetőként meg kell állapítanom, hogy elengedhetetlenül szükségesnek tartom emlékezetünk felfrissítését, mert anélkül céltudatosságunk ismét ellaposodik.

“Kedves Magyarjaim!” — megszólítással hallottam kezdeni minden beszédet, mert mindig, mindenhol nekünk szólt, szeretettől izzó, fájdalomtól szomorú, vagy számonkéréstől keményedő, de mindig népéért aggódó, népét védő meleg atyai hangján mindnyájunk hercegprímása Mindszenty bíborosunk. Mi, külföldön élő, több vagy kevesebb, de feltétlen szabadságot élvező magyarok láttuk, hallottuk, vagy olvastuk intő beszédeit, amelynek alapján eredményeket is értünk el, mint például a magyar öntudat fejlődése és az országhatárokon túlnövő magyar sorsközösség megértése terén. Elérkezett azonban az ideje, hogy az egyik legégetőbb, legfontosabb és feltétlen az egyik legnehezebb feladat megoldását is hétköznapi, szívós kitartó munkával megkezdjük “Kedves Magyarjaim’!

Tisztában vagyok azzal, hogy a téma, a feladat kényes megoldásához elsősorban irtózatos lélektani akadályokat kell leküzdeni, mert népünk öntudatában, lelkében, évtizedeken, emberöltőkön, sőt évszázadokon át belopott méreg ellen kell megkezdeni a harcot, amelynek végzetes hatását mi a szabad világban élő magyarok sem ismertük fel teljes egészében. Erre mutatott rá Mindszenty hercegprímás úr beszédében: “. . . nem tudom hazulról hoztuk ezt a nyavaját, vagy a nyugati rothadásba haraptunk bele, nem tudom, de nem jól van ez így” — mondotta a magyar népszaporulat tragikus arányszámáról beszélve. Sajnos beszédének ezt a részét íróink, magyar közéletünk, egyházaink, egyesületeink, intézményeink és hírszolgálatunk vezetői erőfeszítéseim ellenére megfelelő visszhang nélkül hagyták.

Ez a helyzet Mindszenty hercegprímás halála után sem változott, pedig Mészáros kanonok a hercegprímás úr temetésének másnapján adott interjújában nagyon világosan és félreérthetetlenül rámutatott: “mi a hercegprímás úr szellemi hagyatéka”. Kérdésünkre amit a Kálmán László rádióprogram leközölt teljes egészében, hogy akinek füle van hallja.

Örömmel tölt el, hogy most Vasvári Zoltán kívánságára a KKM intézőbizottsága foglalkozik érdemlegesen a magyar népszaporulat kérdésével. Tudomásom szerint ez az első eset, hogy egy mozgalom a magyar közéletben magáévá tette ezt a kérdést. Remélem példáját mások is követni fogják rövidesen.

Mindszenty hercegprímás az 1973 szeptemberében mondott beszédében többek közt ezt is mondotta: Isten gyógyít ha tokká tette a nemzeteket! . . .

Ha magyar feltámadást akarunk, akkor a magyar Édesanyák lépjenek elő . . . Példának a kanadai franciák példáját hozta fel, “ahol az édesanyák vívták meg azt a harcot, amit a férfiak a csatatéren elvesztettek és megtörtént a csoda ...” Nos, mi |

magyar férfiak is forduljunk a magyarédesanyákhoz, hogy a bölcsőháborút kezdjék meg most, mert a magyar édesanyák nélkül elveszik népünk, magyar hősihalottak, ifjaink, leányaink halálsikolya, számonkéri annak a háborúnak megnyerését amit mi férfiak a csatatéren elvesztettünk!

Ezért gyakorlati javaslataim, amelyeket elfogadásra ezennel előterjesztek a következők:

I. Mindszenty hercegprímás úr, a magyar népszaporulással foglalkozó beszédeit rendszeresen, meggyőző erővel, minden rendelkezésre álló eszköz és lehetőség felhasználásával népszerűsíteni kell.

II. Minden olyan egyéni erőfeszí-Erdélynek (a név ősi alakja Erdőelve, Ultrasilvania) már a honfoglalás óta az országnak a bihari erdőkön túli részét nevezik, amelyet a 895 és 896-os években a Keszi néptörzs (natio) fejedelme (kán és gyula) szállott és hódított meg. A Keszi és vele szorosabban egyesült néptörzsek a keleti párthiai, korábban mezopotámiai őshazájukból ideszármazván, az etelközi őshaza, a Fekete, azaz (Herodotos szerint) Déli Tengerhez közelebb eső, déli azaz fekete részén laktak és a bolgár hadjárat megindításakor (Árpád fia Levente v. Liontü, a Nyék néptörzs fejedelmének, vezérlete alatt) a Kárpátok koszorújától délre a havaselvi (az erdélyi havasokon túli, déli) részeken át az Al-Dunánál, a Szörényi (severini) kapunál, jöttek a mai haza (a Temesvidék és a későbbi Krassó /Feketevíz, Csernavoda/ és Szörény vármegyék) területére.

A Szörény (onugor) személy- és helységnév fennmaradt a Szörényi bánság (ducatus severini) és a mai Turnu Severin (hajdan Szörény) városnevében. Az ilyen módon települt (fekete) magyarság az Al-Dunától északra vonulva a Maros és (Fehér, Fekete és Sebes) Kőrös folyók völgyein át telepedett le Erdély kies völgyeiben festői hegyei között. A (fekete) fejedelmi nemzet (Agmánd, Bonyha, Borsa, Buda, Drág, Kalotha, Kolozs, Kán, Kemény, Mikola, Zsombor, Zyl ősi nemzetségeket) még a XII. században is a Fejér (Fő-) és Kolozs vármegyék területén lévő falvakban találjuk földesurakként.

A magyarság és az avarhún eredetű székelység a gyér őslakosságot (primitív pásztornépeket), az ugor eredetű bolgárokat, a túr-k-i vagy túr-án-i eredetű dákokat (akik után Erdélyt korábban Dákiának is hívták; a latinosán írott Dacia — kiejtése dákia — névből vették évszázadokkal később az oláhok /mai nevükön románok/ a Dacsa román nevet) és az üz-besenyőket nagyrészben magába olvasztotta. Másik részük évszázadokkal később felszívódott az újonnan betelepülő (beszivárgó) oláh pásztorok (mai románok) népébe.

tés támogatása, népszerűsítése, amely a magyar népszaporulat egészséges arányszámának helyreállításával foglalkozik.

III. Személyes kapcsolatokban a magyar sokgyermekes családok fontosságának népszerűsítése.

IV. Minden olyan szervezeti erőfeszítés curriculum támogatása, népszerűsítése, amely a magyar népszaporulat arányszámának helyreállításával foglalkozik.

V. Minden szervezetek közötti kapcsolatban népszaporulatot következetesen és szívósan napirenden tartani és tartatni, beleértve az eredmények felmérését és a feladatok megjelölését is.

VI. Mindszenty bíboros és hercegprímás vándorzászlók létesítése és

így lehet talán némi igazság abban, amikor a románok (dákó-román elmélet) bizonyos dákok leszármazottjainak mondják magukat. Csak éppen Dákia nevére nem emlékeztek már és latin-olasz krónikákból szedték ki a Dacsa nevet. Ugyanígy alaposan eltévesztették őstörténetük gyártásánál és származásuk mesterkélt bizonyításánál a történeti bizonyítékokat, amikor Gyelo oláh királyról tudósítanak, akit Töhötöm (Tötény helyett) magyar hódító a bihari hegyekben törbecsalt és legyőzött. Mert tudni illik, hogy 896-ban nem voltak oláhok Erdöelvén (voltak bizonyos itt ragadt bolgár pásztorok, kiket a krónikák vlach néven említenek, de ezeknek is az erdöelvi gyula volt a fejedelme, mint az összes többi erdöelvi népeknek) és így nem is lehetett Gyelo vagy bármely más nevű királyuk. Ez az oláh történetírók Gyelo (Gilau, Gyalu) fejedelme nem más, mint a hírneves erdöelvi gyula, Tétény foglaló fejedelem unokája (Kara-Khan), kit a krónikák Rex Julus név alatt is említenek, s kinek Gyula nevét (címét) az oláh írók Gilau alakban írták, a román írók pedig Gyalu és Gyelo alakban olvasták és könnyedén oláh királyt csináltak belőle. Tétény tehát saját unokáját győzte volna le. Ha mindeme történelemgyártás igaz lenne.

Jellemző Erdély akkori közjogi állására, hogy Árpád főfejedelem (a hét törzs uniójának kagánja, főkirálya, egyesült hadainak fővezére) Tétény fejedelme (Kara-Khan) 906-ban Fekete-Magyarország örökös fejedelmének ismerte el és erősítette meg állásában. Ez volt a tőle származó erdöelvi gyulák (principes ultrasiluani) politikai állásának jogalapja. Utódaikat évszázadok múlva az Árpádok uralkodása idején magas közjogi méltóságokban (erdélyi vajda—dux transilvaniensis, székely ispán—comes siculorum, szász geréb —comes saxorum, várispánok — comesek Fejér, Doboka, Kolozs vármegyékben) találjuk.

Az erdöelvi gyulák leghíresebbje, Tétény unokája, Kalotha vagy Kalocha 942-ben Tormás és Bulcsu árpádfiakkal Konstantinápolyban

annak (húsvéti vagy anyáknapi) évi megítélése a legtöbb magyar születési szám alapján:

a) magyar egyházak részére;

b) magyar egyesületek részére.

VII. A tisztikar kibővítése egy

olyan munkakörrel amelyiknek egyedüli, kizárólagos feladata a magyar népszaporulat kérdésével foglalkozni. Jogkörébe tartozzon rendkívüli gyűlés szükségességének kérése, amelyet a szervezet vezetője harminc napon belül megtart.

A Kereszt és Kard Mozgalmon belül a hetedik pontban megjelölt munkakörre Balogh Sándomé nemzetesasszonyt javaslom:

1. mert mint nyolcgyermekes magyar édesanya példaadó;

2. benyomásom szerint magyar öntudatát megtartotta és ápolja;

3. a feladat és a munkakör ellátására tapasztalataim alapján kiválóan alkalmas.

Befejezésül Vörösmarty Mihály 130 évvel ezelőtt írt sorait idézem:

“Mert még neked virulnod kell, ó hon Ragyogva hírben büszkén, szabadon”

megkeresztelkedett (a bizánci patricius címmel és despotas — princeps sacri imperi romani ranggal), ugyanakkor a makedóniai dinasztiából származó császárleányt kapott feleségül, akit később magával vitt Erdöelvére Theophilactos pátriárka (a császár unokatestvére) által ünnepélyesen Turkia (Magyarország) (első)püpökévé szentelt jámborságáról nevezetes Hierotheos atyát, akivel a Fejérvári püspökséget alapította. A fekete-fejedelem a keresztségben az akkor uralkodó alcsászár (caesar), keresztatyja, Stephanos nevét kapta, ami fejedelmi személyt (megkoszorúzott) jelent. Róla nevezte el később Szent László a püspöki székhelyet Gyula-Fejérvárnak.

Két leánya volt Stephanos-Kalotha fejedelemnek. Sárold(u) (sár—fehér, fő, első; oldu —hölgy) és Karold(u) (kara —fekete, másod), aki Doboka erdöelvi főúrhoz ment feleségül, akitől Csanád fia született. Sárold (szlávosan Beloknegini —fehér hölgy —főasszony, nagyasszony, fejedelemaszszony) Geysa dunai magyar fejedelem neje lett. Ez a házasság a keleti (fekete) és nyugati magyarság közötti szoros kapcsolatot, meghittebb szövetséget volt hívatva garantálni. A keresztény Sároldot elkísérte Hierotheos püspök, aki ekkor Veszprém püspöke lett (lásd a veszprémvölgyi monostor görög nyelvű alapítólevelét), ő keresztelte meg a keresztény hercegnővel való házasságkötéshez előírt módon Geyza fejedelmet Stephanos néven (965). Ebből a keresztény házasságból született 969-ben Bajk (baj —had, baj-k vagy baj-án — harcos), aki a keresztségben anyai nagybátyjának és édesatyjának Stephanos nevét kapta. Az ifjú Bajk (vagy Bajos) lett a későbbi Szent István királyunk, akit Szent László apostoli királyunk 1083-ban Székes-Fejérvárott Imre, Gellért püspök, valamint Szórád András és Benedek remeték szentté avatásával (beatificatio aequipollens) egyidőben szentté nyilvánított és a napot (1083. augusztus 20.), illetve annak évfordulóját nemzeti ünneppé deklarálta.

{Folytatás a 10. oldalon)

ERDÉLY A HONFOGLALÁS KORÁBAN

TÖRTÉNELMI TANULMÁNY KIVONAT — 1940