Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
«IftVAKÖftT 5. oldal 1979. november DR KOVÁCS ERNŐ: VIII. Az északi népek Magyarország—Lengyelország Mielőtt a történelmi országhatárt elhagynék, megállunk Kárpátalján, a Ruténföldön. Az időben nézünk vissza, mert ma szovjet részköztársaság. Ami tizenhárom évszázadon keresztül nem sikerült, azt mint a II. világháború “nagy” eredményét könyvelheti el az oroszság és “bölcs” nyugati szövetségesei: Az ázsiai mamut-hatalom 1945 óta, “tény és jog szerint”, a Kárpátokon belül került és uralkodik a Duna völgyében. Pedig ez a hegyekalji gyönyörű föld volt a híd valamikor, a Kárpátokon kívül élő ősmagyarok és a Duna —Tisza tájat megülő hun-avar-onugorok között. Majd Álmos és fia Árpád hadai szállták meg, miután “Verecke híres útján” népeikkel átkeltek és felvonultak az utolsó honfoglaló csatákra. Magyarország felségjoga nem is képezte tartós vita tárgyát 1920-ig, a trianoni békéig, Közép-Európa feldúlásáig. Sőt, az Árpádházi királyok alatt Halics (Galicia) is hozzánk tartozott, hogy aztán a viszály almája legyen Lengyelország, a kievi-ukrán Nagyhercegség, majd a cári Oroszország és Ausztria között. Csak a rutének, Kárpátalja népes többsége nem alkotott önálló államot soha. A magyarság sorsába osztoztak. Ugorjunk át néhány száz évet és ott találjuk őket a kuruc zászlók alatt. Ok voltak “Rákóczi népe”. Vezérlő Fejedelmünk fel is karolja őket s a rutén talpasok hűséggel szolgálták a felvilágosodás korát sokban megelőző, talán túl korán jött, tragikus sorsú nagy magyar szabadsághőst. Az elkobzott Rákóczi-birtok tulajdonosai és a Habsburgok katolizáló és közigazgatási törekvései, görög-katolikus unió stb., mint Dél-Magyarországban, igyekeztek a magyarság ellen hangolni ezt a népcsoportot is; majd a pánszláv cári ügynökök agitációja próbálta — szintén majdnem eredménytelenül — megzavarni az itt együttélő nemzetiségek békéjét. A 48 —49-es szabadságharcba való orosz beavatkozás egyik felvonulási útja Kárpátalján vezetett (egy másik Erdélyen át, hová a brassói szászok hívtak Bukarestből orosz segítséget). Az 1867-es kiegyezés után ismét új honfoglalók hídfője lesz a Ruténföld: a galíciai és orosz zsidóság innét indul ország- és világhódításra. A századforduló már állami beavatkozást követel a kizsákmányolt rutén nép megmentésére, melyet a szesz- és kamat-rabszolgaságból magyar kormánybiztos, borostyánkői Egán Ede kísérel meg kiszabadítani, orgyilkos golyó által bekövetkezett haláláig (1. Bartha Miklós: Kazárföldön c. művét). Magyar vándorok, akik Nyugat-Magyarországban (ma “Burgenland”, Ausztria) meglátogatják Borostyánkő-várát, az Almássy kastélyt, ne feledjék el megtekinteni a községi temetőt és néhány szál virágot vinni Egán Ede, a rutén nép igaz barátjának sírjára. De a sors kereke forgott tovább — az első világháború orosz gőzhengere kétszer is elérte a magyar határt. A cári hadsereg előőrsei, kozák lovasság kétszer is betört Magyarországba (nagy izgalmat keltve természetesen a ruténok között is), de véres fejjel visszaverettek. A vöröshadsereg 1919-es előretörése, Kun Béláék egyesülési vágya, nem valósult meg. De Trianonban, 1920-ban, a rutén népet megkérdezése nélkül szakították ki az ezeréves magyar állam keretéből-, a Benes—Masaryk-féle autonómia-ígéretek megcsúfolásával a cseh-imperializmus alá vetették, harmadrangú állampolgárokká tették őket. 1939 márciusában, Prága német katonai megszállásával Csehszlovákia mesterséges tákolmánya felbomlott — Szlovákia önálló köztársaság lett, Kárpátalját pedig Magyarország foglalta vissza. Néhány lelkes magyar és ruszin közbenjárásával a magyar kormány regionális önkormányzatot adott Kárpátaljának, úgy hogy az itt élő népek véggé ismét szabadon kiélhették nemzetiségüket. De csak 1944 végéig, amikor szovjetorosz megszállás alá kerültek. Ezután “önként” kérték felvételüket a Szovjetbe (1. Marina Gy. és mások tanulmányait, “A XVII. Magyar Találkozó Krónikája, Árpád Könyvkiadó, Cleveland, U.S.A., 1978. 38. old.). Ennyit röviden a ruténekről, akik önálló államot, legalább is Magyarországon, nem alkottak soha; de békében és szeretetben, hosszú évszázadokon át hazát találtak itt és egyenlő sorsot élveztek a magyar néppel, vagy együtt szenvedtek velünk. Mai helyzetük olyan, mintha egérfogóban ülnének, négy politikai és gazdasági határ közé szorulva “építhetik” a saját és a szovjet szocializmust. Ezt a “kiváltságot”, sajnos, jól ismerjük! Ezen változás csak akkor történhetik, ha a Szovjet kénytelen lesz kivonulni Közép-Európából és igazságos rendezés következhet be a Kárpát- és Duna-táján. Nincs kétségem afelől, hogy ez megvalósul és akkor II. Rákóczi Ferenc szellemében népünk ismét kezet fog a ruténséggel. Történelmi kitérőnk után lépjük át a Kárpátokat, de ne orosz-, hanem lengyelhonba. * I “A LENG YEL ÉSMAG YAR, KÉT JÓBARÁT I EGYMÁSÉRT EMELI KARDJÁT, POHARÁT” így szól a lengyel — magyar himnusz és tényleg ritkán emeltük egymásra fegyvereinket. Sőt, a környező idegen népekből talán a lengyel az egyetlen, amellyel kölcsönös rokonszenv, barátság, önzetlen, tartós szálai kötöttek és kötnek össze ma is. Ez szép és nagy öröm, még akkor is, ha politikailag nem mindég termettek ezek az érzések valóságos gyümölcsöket. A két nemzet barátsága a középkorban, Nagy Lajos királyunk nagyvonalú, világpolitikai terveinek, dinasztikus törekvéseinek volt az alapja. Hedvig (lengyelül Jagvida), az államukat naggyátevő Jagelló litván fejedelemmel kötött házasságot és Lengyelországnak egyik, talán legnagyobb, közszeretetnek örvendő királynője lett. Apjával és vele megjelenik a Kárpátokon túl a Magyar Nagyhatalom és az Anzsu címer, mint még ma is láthatók ősi emlékekkel teli Krakkó falain. A lengyel katonai erő felhasználásának gondolata vezette Hunyadi Jánost és a “háborús pártot”, amikor a Jagelló-házból való, délceg vitéz, igazi lovag-királyt, I. Ulászló néven a magyar trónra ültették. Ez a szerencsésnek látszó lépés, mely Hunyadi hadászati elveinek megfelelően támadó háborút hozott, kezdeti balkáni sikereket és a török kérésére békét eredményezett. Mindkét fél szent könyveire, a Bibliára és a Koránra esküdött, hogy a szerződést megtartja. De a Háborús Párt (a pápai nuncius biztatására, aki feloldotta a királyt béke-esküje alól) és Hunyadi új hadműveletet tervezett és megindultak seregei Ulászló királlyal az élen. Az ígért keresztes-hadak távolmaradtak. Ennek dacára a hadjárat diadalmasan halad előre, de a döntő ütközetben a daliás fiatal király, látva Hunyadi már-már győzedelmes előnyomulását, személyesen lovasrohamot vezényelt a janicsárok állásai ellen. A királyt levágták, pánik tört ki, a hadjárat csődbejutott a vesztett csatával és Hunyadi maga is alig bírt megmenekülni szétvert seregéből. Mátyás uralkodása után kövekező Jagellók, II. Ulászló (Dobzse László), II. Lajos és kortársai kezén nemcsak Lengyelország birtoka, Magyarország nagyhatalmi státusza sikkadt el, de rövidesen puszta léte is majdnem kockára került. BÁTHORY ISTVÁN Ebben a történelmi káoszban, a három részre szakadt Magyarország keleti felében, az erdélyi fejedelemségben, az anyja, Izabella révén fél-lengyel János Zsigmond uralkodása után következő fejedelem Báthory István lesz a lengyelek legnagyobb választott királya. Mint hatalmas kőszirt a tengerből, úgy emelkedik ki kortársai közül. Nyugati, olaszos műveltsége, bölcsessége, politikai érzéke, céltudatos határozottsága, merész képzelete és az ezekből eredő nagy hadvezéri tehetsége, de főleg hűséges magyar hazafisága miatt! A lengyel —magyar viszony vele jutott csúcsára — de olyan politikai realitásá, mint tervezte, nem válhatott időelőtti ki dőltével. Az erdélyi fejedelemségről nem mondott le haláláig. A nálánál idősebb Jagelló királylányt vette feleségül, ezzel biztosítva magának a lengyel nép szeretetét. Csapataival Moldován átvonulva az oláh vajdát maga mellé állítja. A török jóindulatát már Erdélyben biztosította és igyekszik megtartani. Az oroszoktól elveszi Polockot és Kurlandot, de a legyőzött Rettenetes Ivánnal megköti a Kiwerowa Horka-i békét, hogy hátát biztosítva délfelé fordulhasson. Ezért a lépéséért éri a lengyel történészek legsúlyosabb bírálata, mert nem semmisítette meg a cár növekvő hatalmát, a szervezésben lévő 250 éves tatár igából éppen felszabadult leendő nagyhatalmat, a lengyel sors állandó keleti veszedelmét. Ma tudjuk, hogy magyar politikai álmai késztették Báthoryt az orosz békére. A krakkói királyi várban a Wawelben székely és magyar testőrei, kapitányai, tanácsosai, udvaroncai és tisztviselői között, álmodott, tervezett, a pápával szövetkezett, Magyarország, Erdély, Lengyelország erejének egyesítésével kiűzni a törököt Európából, a magyar birodalmat visszaállítani vérünkből választott uralkodóval, a Báthory-házból. Sajnos, utóda nem született és a kérlelhetetlen halál elszólította, mielőtt nagy magyar tervei megvalósulhattak volna. Megható olvasni vallomását: “Bizony halálommal is kész volnék megpecsételni az én hazámhoz való szeretetemet. ” A lengyelekkel való szoros barátságot ajánlja, amely nép “nagy szeretetet mutat az mi nemzetünkhöz!” Sajnos, erdélyi fejedelmi utódai, még a legnagyobbak sem rendelkeztek azzal a sűrített erővel, amit Lengyelország, Erdély (és ennek fügvényeként a maradék magyar királyság és oláh vajdaság), amivel Báthory rendelkezhetett volna. Hatalma csak Mátyáséval mérhető össze. Első lépésnek Moszkva megsemmisítését tartja, hogy lengyeljeivel elindulhasson Magyarország fölszabadítására. Aztán a török kiverése és csak azután a németek kikergetése. Halála után a törökök nem engedték Erdély és a Magyar Királyság, vagy Erdély és Lengyelország egykézben való egyesítését. A nagyálmú II. Rákóczi György jobb sorsra érdemes fiatal fejedelem, aki a lengyel trónért nyújtotta ki kezét s Erdély tragédiája, tatárdúlása, elpusztítása a bizonysága ennek a sarkalatos török elvnek. Rákóczi 'elfeledkezett erről s ezért egész hadának Varsó melletti körülfogásával, tatát rabságba hurcolásával, majd életével és Erdély aranykorának leáldozásával kellett fizetnie, mert elégtelen erőkkel Báthory István tervei jártak eszében. így aztán még tovább tartott a török hódoltság, melynek végül is idegen hadseregek és tábornokok vetettek véget s attól kezdve a Habsburgok mint meghódított tartományt kezelték Magyarországot. Bár Mária Terézia alatt a szepesi városok visszakerültek a Zsigmond király óta tartó lengyel-zálogból, Erdélyt, mint külön Habsburg-nagyhercegséget kormányozták. II. RÁKÓZCI FERENC A Habsburg politikai és katonai túlkapások ellen robbant ki a kurucok szabadságharca, mely a lengyel —magyar kapcsolat egyik legbensőségesebb fejezetét képezi: II. Rákóczi Ferenc első menekülése Lengyelhonba, sereggel való visszatérése, nyolc éves, minden lehetőséget megkísérlő küzdelme a Habsburgok világhatalmával, lengyel királlyá választásának reménye, majd kibujdosása hűségeseivel ebbe a baráti országba, ahonnét elindult fölszabadító háborújára. Nagy a lengyel rokonszenv szalmalángja, de kevés melegítő valóság, mert a lengyel és magyar fátum azonos — két mamut hatalom, Kelet és Nyugat között állandó résenállás és emésztő harcok. És mindkét államnak rákfenéje az idejét-múlt rendiség, rövidlátó önzés, idegen uralkodók, pártharcok; földjük nagyhatalmi érdekek küzdőtere. Lengyelország első- és második felosztása, a lengyel szabadságharcok hősei, Kosciusko, majd Bem és társainak küzdelme élénk magyar szimpátiával találkoznak. Bukások után Magyarország megtelik lengyel menekültekkel, akiken mindenki segíteni szeretne (mint másfélszáz évvel azelőtt ők karolták fel Rákócziékat). Minden nemes családnak volt lengyel bujdosója (de “lengyelkedők” is, mint az lenni szokott, soha puskaport nem szagolt ingyenélők). A magyar szabadságharc tragédiájának egyik oka a lengyel szabadsághős Dembinsky kinevezése honvéd főparancsnoknak és sorozatos baklövései, csatavesztései dacára hosszas hivatalban tartása, sőt később újbóli megbízása. Még “Bem apóról”, a népszerű, közbecsülésben álló tábornokról, a kiváló taktikusról is az volt a szakvélemény, hogy teljesen elfogyasztja seregeit, akár mennyit is adnának keze alá (lásd a temesvári csata történetét). Természetesen igazságtalanság lenne mindezekért csak a lengyel tábornokokat okolni; ismerjük a politikai intrikákat, rágalmakat, a Kossuth —Görgey ellentétet, a nagyszájú Perczeleket és végül az orosz beavatkozást, mely megadta a kegyelemdöfést. (Érdekes azonban megjegyezni, hogy Dembinsky Lengyelországba való betörési tervei állítólag súlyosan estek a latba, hogy a cár végül is segítséget nyújtott a megvert osztrákoknak?!) A magyar —lengyel érzelmi szálak még szorosabbra fonódtak a szabadságharcok alatt s ennek hatása alatt a magyarság az osztrák mellé megkapta az oroszt is ellenségnek: Ezzel a lengyel és magyar sorsazonosság teljessé vált. LENGYEL - MAGYAR TESTVÉRISÉG A világháború előtti pánszláv mozgalmak dacára, a galíciai lengyelek inkább az osztrák politika hívei (talán elsősorban katolikus voltuk miatt, szemben az orosz nemzeti vallással, a görög-keletivel, mely a pánszlávizmussal együtt Oroszország kül- és belpolitikájának hatalmas motorja volt). A világháborúban, osztrák oldalon alakult meg Pilsudszky, a későbbi marsai légiója, mely aztán döntő módon nyúlt bele az osztrák-, porosz-, és oroszmegszállás alól felszabaduló, újjászületett Lengyelország megszervezésébe. De az ájultságból magához térő Oroszország, a Szovjet Vörös Hadsereg
