Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
8. oldal **imAKÖ*T 1979. május hó Jöjjenek hozzánk, rokonlátogatóba, de térjenek haza, mert küldetésük, hivatásuk van otthon. Új magyar ideológiára van szükség, mely kialakítja 16 millió magyar közösségét, szolidaritását, testvériségét. A jövő úgyis a kettős, vagy többszörös állampolgárságé. Lehessünk otthon nem egy, de több országban is, hisz olyan kicsi ez a földgolyó. Végre meg kell születnie a felekezeteken, pártpolitikán, társadalmi osztályokon felülemelkedő nemzeti összetartásnak. És mikor, ha most nem, amikor nemzeti létünk mélypontján vagyunk? Sötét a látóhatár, de reménysugarak is jönnek, népünk bölcsője felől, Keletről. Amalrik szibériai száműzetéséből megjósolta, hogy a százféle kisebbségből, nemzetiségből álló Szovjet bálvány a történelem érc-törvényei szerint felfog bomlani a következő évtizedben. A kínai—amerikai, kínaijapán politikai és gazdasági közeledés, a Sárga Birodalom nagyhatalmi helyzeti energiáját meghatványozza. Folynak a tokiói parlamentben Japán újra felfegyverzésének a vitái, amelyeket éppen mostanra időzített Szovjet hadgyakorlatok, a Kurille szigetek körül, igen negatívan befolyásoltak, és valószínűleg nagyszabású véderő-szervezést provokálnak ki. Nekünk minden tűzben vasat kell tartanunk s akkor abból a sötét mélységből, melybe az 56-os tragédiával jutottunk és szinte reménytelennek ítéltük helyzetünket, minden bizonnyalfelemelkedik ismét a magyar nemzet. felfelé törekszik. A nemzeti érzés ma is általános. Látogassuk és hozassuk ki rokonainkat, barátainkat és sugalmazzuk nekik és általuk, hogy Magyarországnak erkölcsi kutyakötelessége törődni az elszakított részeken szorongatott testvéreinkkel. Hogyan, miképpen az az ő gondjuk. A mienk az, hogy megmaradjunk az idegen világban magyarnak és amellett ne feledkezzünk meg nemzettestvéreinkről sem. Minden más kérdés mellékes, a szabad magyarság életében, jövőjében. Ez erkölcsi és biológiai kérdés. Neveljük gyerekeinket, unokáinkat, dédunokáinkat családszeretetre, szittya öntudatra, kiválóságunk, sajátos kultúránk megismerésére, ami anyanyelvűnk ismerete nélkül elképzelhetetlen. Hivatkozzunk a welszi, ír és skót példákra, akik most szeretnék rég eltemetett nyelvüket feltámasztani, hogy behelyettesíthessék az angolt. Mennyivel könnyebb tehát az anyanyelvet megtartani, mint újra megtanulni! Ugyanakkor minden alkalmat fel kell használnunk, minden nap félreverni a harangokat a szabad, de romlott nyugati világban, hogy rádöbbentsük őket az általuk szerzett trianoni és párizsi békék igazságtalanságára, tarthatatlanságára és méltányos Közép-Európa rendezésére!Ennek az ott élő népek teljes egyenjogúsága, szabadsága és összefogása jegyében kell megtörténnie. Addig is segítenünk kell minden erőnkből és módon, hogy szabadságukban korlátozott, másodrangú állampolgári státuszban tartott testvéreink helytállhassanak, ne kényszerüljenek elhagyni őseink földjét, szülőföldjüket. DR. ZSIGMOND ANDRÁS: ^ MONDA ES VALOSAG A régészek és történészek által ma már általánosan elismert tény, hogy a népek monda világa rengeteg történelmi tényt őrzött meg az utókor számára, amelyekről írásos bizonyíték nincs. Erről az igazságról a régészet története győzte meg művelőit, hiszen a modern régészet legszebb fejezetei egy-egy népmonda útmutatásához fűződnek. Schliemann, a nagy német régész hitt a homéroszi mondákban és bár az akkori történészek kikacagták — ásni kezdett azon a helyen, ahol Homérosz Trója városát leírta és feltárta az ősi Trója romjait. Hitt a görög mondavilágban — és megtalálta útmutatásuk nyomán Mykene-t, benne Agamemnon kincseit. Botto, francia régész hitt a Biblia történeteiben — és megtalálta először Ninivét, majd Bábel tornyát. — Wooley angol régész hitt a mezopotámiai mondákban, ezek nyomán kereste és megtalálta a babiloniaknál és asszíroknál ősibb népet és kultúrát — a sumirt. A régészet történetéből még sorolhatnánk a példákat — de talán annyi is elég, hogy bizonyítsa a tényt, hogy: a népek évezredes mondavilágának igazságaira érdemes felfigyelni, mert azok nagyon sokszor rejtenek magukban történelmi igazságokat. Ezt az igazságot fogadták el a múltban — Thorma Zsófiával, a világhírű erdélyi magyar régésznővel az élen — az erdélyi régészek, és hisznek ebben az igazságban ma is a kettős elnyomatás alatt élő erdélyi magyar történészek. A finn ugor rokonsági elmélet hirdetői csak gúnyolódtak az olyan erdélyi történészek szaván, akik hangoztatták, hogy hinni kellene az ősi magyar mondakör, a székely Csaba királyfi-monda történéseiben, meg kellene vizsgálni ezek történelmi alapjait — mert az nép mondáiban él tovább az írásokban meg nem örökített őstörténet. Akkor, a múlt század végén, XX. század elején még valahogyan érthető volt a régészek tartózkodása a mondák tanításával szemben — de ma már érthetetlen vakság, vagy célzatos gonoszság kell ahhoz, hogy egy magyar régész, a magyarság származását kutató történész elzárkózzon a mind szaporodó bizonyítékok elől és egyszerűen kizárja még a lehetőséget is annak, hogy a magyar nép őshazáját ne csak az Ural-vidékére szűkítse le, hanem megnyissa a magyarság ősi származásának távlatait. Kellett az erdélyi magyar történészeknek a tragikus példa, hogy rádöbbenjenek arra: mit jelenthet a régészet egy nép életében. A román régészet ugyanis képes volt hazug történeti adatok alapján arra, hogy olyan nemzeti öntudatot lopjon a románság leikébe, amely végeredményben megteremtette Nagy-Romániát. Az ma már történelmi tény ugyanis, hogy XVIII. században, a Rómában tanuló erdélyi román g.k. kispapok hozták haza onnan azt a gondolatot, hogy a román a latinoktól származik, mert hasonlít a két nyelv. Megszületett a dákó-római származástani elmélet, amelynek jogán Erdélyt is maguknak követelték a románok, hiszen Erdély földjén valaha Dákország, később római provincia létezett. S szerintük a román nép itt Erdély földjén született, alakult és élt mindig a Kárpátmedencében. Ekkor döbbentek rá az erdélyi magyar történészek, hogy az őskutatásnak minden nap életében nemzetmentő, nemzetiségi öntudatot fejlesztő hatása, hivatása van. A hazug dákó-római származástani elmélet az egyik legerősebb érvünket ütötte ki kezünkből: a magyarság ezeréves jogát Erdélyhez, amikor azt hirdette, hogy nekik még ősibb joguk van ehhez a földhöz a dák-római származásuk révén. Ott voltak ősi mondáink, amelyek hirdették, hogy a magyarság nemcsak ezer éve él a Kárpát-medencében. A magyar föld csak úgy ontotta a történelmi bizonyítékokat, amelyek megcáfolhatatlanul bizonyították, hogy többezer év óta lakta e földet az ősi magyar nép. Népművészetünk alkotásai, népi dalkultúránk kincsei tanúskodtak az ősi ittlakás mellett. Földrajzi neveink, nyelvünk, írásunk bizonygatta, hogy ezek az évezredek távlatába nyúlnak vissza ezen a földön. De mindez nem volt elég; a magyar régészek a finn-ugoristák kitartottak szűklátókör elméletük mellett. El kellett jöjjön Trianon, hogy rádöbbenjünk Erdélyben arra, hogy micsoda mulasztást követett el a finn ugor irányzat, amikor az egyre szaporodó régészeti, nyelvészeti, művészeti bizonyítékokat semmibevéve, amelyek megdönthetetlenül bizonyították a magyarság ősi ittlakását — makacsul hangoztatták ural-altáji származásunkat. Nagy mulasztást követett el a magyar néppel szemben a XIX. és XX. század eleji finn-ugor származástani elmélet. De a mai otthoni régészek már bűnt követnek el, amikor érthetetlen vagy nagyonis érthető politikai okokból — még ma is mereven elzárkóznak azoknak az eredményeknek figyelembevétele elől, amiket a külföldi magyar őskutatás tárt fel. Pedig a legszigorúbb tudományos mércével is mérve, a mai külföldi magyar őskutatók olyan régészeti, nyelvészeti, földrajzi, művészi stb. adatokat tártak fel, amelyeket még a semleges külföldi, idegen régészek is elfogadnak, figyelembe vesznek. Igaz a lelkiismeretes otthoni régészek lelkében a kétely már felmerült a kizárólagos finn-ugor származás ellen. László Gyula, a ma élő legnagyobb otthoni régész már “kettős honfoglalásról” beszél, ami alatt azt érti, hogy az első honfoglalás a magyarral közeli rokon avarok alatt ment végbe a második Árpád idejében. A szegedi Tiszatáj c. folyóirat fiatal kutatói már le mernek írni ilyen sorokat: "Lehet, hogy Árpád magyarjai a Kárpát-medencében rokon népekre találtak (hun-székely, avar vagy még ősibb népekre), mert különben érthetetlen volna a magyarság gyors honfoglalása egy olyan hatalmas térségben, ami a Kárpátoktól az Alpokig terjedt. ” Látják és érzik a hazai jobbérzésű régészek, őskutatók, hogy a lehetetlenséggel határos, hogy a besenyőktől üldözött, bolgároktól megtizedelt 7 magyar törzs ilyen rövid idő alatt birodalmat alapítson egy olyan hatalmas területen, mint a történelmi Magyarország és azt kitöltse etnikumával. Érzik és a sorok között hangoztatják is ezt a történelmi tényt a hazai történészek, csak a párt parancsára tartózkodniuk kell a teljes igazság kimondásától. A moszkovitáknak nem érdekük egy ősi származású magyarság elismerése, hanem inkább azt hangoztatják, hogy a honfoglaló, “nomád” magyarság a Kárpát-medencében élő szlávoktól tanulta meg a földművelést, házépítést és vált honalapítóvá. Felsőbb parancsra a hazai régészek nem mondhatják ki a bebizonyított tényt, hogy Árpád magyarjai haza, közeli rokonok, testvérek közé jöttek, mert már évezredek óta itt élt a Kárpátkoszorúzta Duna — Tisza táján az ősi magyar nép. Ezt az igazságot hirdeti pont olyan kötelessége az emigrációs magyarságnak, mint azt, hogy szabadságot követelünk Magyarországnak, és hogy hangoztatjuk ősi jogunkat elszakított területeinkhez. Mert az ősi magyar származást sem lehet ma hirdetni otthon — ezért ez is emigrációs feladat és hivatás hangoztatni és hirdetni. Még csak a politikában vesztettük el mi magyarok Mátyás király óta józan érzékünket annyira, mint az őskutatás terén. A sors kezünkbe adta az ősi sumir származás bizonyítékait és az otthoniak, de — sajnos — sokan a külföldi magyarok soraiban sem tudnak élni vele. Örök magyar átok: a magyar tehetségeket hamarább fedezi fel a külföld, mint a magyar közvélemény. Az angol, francia, német, amerikai stb. régészek ma már magyarul tanulnak, hogy tanujmányozni tudják a sumir írásokat. Ok rájöttek, hogy csodálatos hasonlatosság van az ősi sumir és a magyar nyelv, írás között. A román régészek megdöbbenve vették észre, hogy az Erdély földjéből kikerülő ősi sumir eredetre valló kövek írásai megegyeznek székely rovásírással. A sumir eredetű faragott kövek motívumai, szimbólumai ugyanazok, mint amilyeneket ma is farag a székely népművész, mikor megalkotja a székely kaput. A román régészek hallatlan rugalmasságára vall, hogy sietve kezdik visszavezetni a román nép eredetét a sumirokig — nehogy a magyarok megelőzzék őket. Mégha az egész sumir-magyar rokonság csupa tévedésen is alapulna, akkor sem volna szabad csak gúnyolódni rajta, mert sokmilliónyi, kettős elnyomatás alatt élő magyarnak ad öntudatot, tölti el büszkeséggel a lelkét. Ugyanez vonatkozik a külföldi magyar ifjúságra is: az idegen népek tengerében ez az ősi származás, évezredes kultúröntudat ad erőt a mai külföldi magyar fiatalnak, hogy büszkén vallja magát magyarnak, hogy tudja Zrínyivel: “Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak. ” Sőt! Még — befejezésül — egyet szeretnék megjegyezni: a sumir származás hirdetői nem tagadják a finnugor rokonságot. A két elmélet nincs ellentétben egymással. Történelmi tény, hogy Árpás népe az Ural környékéről indult el új hazát keresni. Ahogy ez a népvándorlás korában történt, magával sodorhatott, magába olvaszthatott finn-ugor, török, kabar, később besenyő, bolgár és kun elemeket is. De a honfoglaló törzsek a Kárpátmedencében testvérnépre: az ősi magyarokra (ezenkívül hunokra, avarokra stb.) bukkantak és ezekkel együtt alapították a birodalmat. A külföldi magyar őskutatók nem hirdetik azt, hogy tanításuk végleges és lezárt. Még rengeteg kérdés, probléma vár megoldásra a magyar őskutatás terén. Egy azonban tény: minden újabb régészeti lelet, nyelvészeti összehasonlítás, földrajzi név, írás csak erősíti az ősi sumir-magyar rokonság tényét. Gyönyörű, nemzetmentő hivatás vár a külföldi magyar ifjú történész- és régész-gárdára. A mostani régészeink elvégezték az úttörés nehéz, hálátlan munkáját. Most a fiatalokra vár a feladat: végleg bebizonyítani a magyarság ősi származását és vele együtt kiharcolni történelmi jogunkat az ősi magyar földhöz. (Parázs, 1979. 18. szám.) Tíz nemzetközi ipari kiállítás Budapesten — Az idén a Hungexpo a Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban tíz nagy nemzeközi ipari kiállítást rendez. Az áprilisi nyitáskor egyszerre négy szakkiállítás tekinthető meg. Ekkor rendezik meg az Agromasexpo mezőgazdasági gépkiállítást, az Autoservice nemzetközi gépjárműfenntartó- és javítóipari kiállítást, a Hungaroplast nemzetközi műanyagipari bemutatót és a Limexpo könnyűipari gépkiállítást. A már hagyományos tavaszi és őszi nemzetközi vásárokat az idén is megtartják. Az őszi hónapokban lesz a MIPEL ipari elektronikai kiállítás, valamint egy korrózióvédelmi és egy környezetvédelmi kiállítás. A budapestihez hasonlóan gazdag a Hungexpo nemzetközi programja is. Tavaly 33 országban 60 alkalommal volt hivatalos magyar árubemutató. Az idén körülbelül azonos mennyiségű bemutatkozásra kerül sor a világ különböző részein.
