Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-06-01 / 6-7. szám
1978. június—július hó *XITTVAKO*T 9. oldal A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA TLEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET! VASVARI ZOLTÁN: SZELLEMI HARCUNK! EMLÉKEZZÜNK TRIANONRA, AMIT 58 ÉVE DIKTÁLTAK NEKÜNK A magyar emigráció számtalan politikai ellentétének megítélésében két alapvető szempont dönti el azt a kérdést, hogy a szóbanforgó álláspontot, magyarnak fogadhassuk el, vagy mint nem magyart, már a küszöbtől utasítsuk vissza anélkül, hogy vitába kezdenénk elvi tartalma felett. Ez pedig a kommunizmus kérdése és Magyarország területi integritásának kérdése. Amíg az első kérdés magától értetődő, addig a másik, az ezeréves határok kérdése többé kevésbé magyarázatra szorul olyan hívatlan politikusokkal szemben, akik nem egyetemes magyar történelmi és elvi síkon szemlélik ezt a kérdést... Hanem a maguk egyéni életkörülményeik motivációja alapján foglalnak állást ebben a kérdésben... Ezért szükséges, hogy ismét világosan és félreérthetetlenül állást foglaljunk az integer magyar határok ügyében. Köztudomású, hogy az 1920. június 4-én, a versaillesi kis Trianonban aláírt béke a cári Oroszország pánszláv célkitűzéseinek szellemében jött létre. Magyarország meghallgatása nélkül, a beígért wilsoni elvek teljes félrerúgásával, népszavazás és tárgyalás nélkül. Ezt a diktált és kényszerített békét sem a magyar nép, sem pedig a magyar állam és annak összes kormányai, egészen hazánk Szovjetorosz megszállásáig el nem ismerte. Még akkor sem, ha a kényszerítő körülmények miatt kénytelen volt aláírni. Jellemző, hogy a második világháború utáni szégyenteljes párizsi békében a szovjet pánszláv expanzió éppen ezt a belső lelki ellenállást és hajlíthatatlanságot érezte veszedelmesnek. S a második “békeszerződésbe” felvétetett egy újabb pontot, mely Magyarországnak minden formában megtiltja az irredantizmust. Magától értetődő, hogy a magyarsághoz, a múlthoz ragaszkodó és a magyarság jövőjéért aggódó minden magyar a leggerincesebben utasítja vissza ezt, az immár nyílt szovjet pánszláv diktátumot, annak minden esetleg a magyarok sorában lelhető igenlőjével együtt. Ezért nem fogadjuk el az újsütetű titánok csak emberi jogokra való hivatkozását. Ma, amikor nincsen törvényes magyar államképviselet sehol az emigrációban, a magyar kérdés és a magyar jövő sorsa az emigrált magyarok gerincességén és helytállásán múlik. A magyar nép senkinek nem adott felhatalmazást arra, hogy területéről egy talpalattnyit is feladjon, erre vonatkozólag tárgyaljon, vagy bármilyen országcsonkító tevékenységet folytasson. Minden magyar területi kérdés a felszabadult Magyarország törvényes parlamentjének ügye. Az emigrációnak egy feladata van: Az igényekről le nem mondani, s az integer Magyarországhoz való rendületlen ragaszkodást az utódokra átörökítenie. Ez a Kereszt és Kard Mozgalom álláspontja és ezért küzd az emigrációban. DR. KOLLARITS BÉLA: FURCSA DOLGOK A “Committee for Human Rights in Rumania” Ceausescu amerikai útja alkalmából április 13-án tüntetésre hívta a magyarságot, mint hirdették, Ceausescu “méltó üdvözlésére”. Fel is vonult, egyes becslések szerint 6—700 ember, a rendezők szerint 1200. Az “üdvözlésre” érkezett magyarok legtöbbje, a rendezők kívánságainak megfelelően sötét színű öltözetben, lehorgasztott fejjel menetelt a Fehér Ház elé. Papok imádkoztak, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, azután ahogy jöttek, csendben, rendben elvonultak. Nem mutatkoztak “revizionista, irredenta bajkeverők”, még véletlenül sem lobbant lángra egy-két oláh zászló. Washington rendőrfőnöke elismerését fejezte ki a “példás rendben” lefolyt felvonulásról, külön kiemelve, hogy még csak nem is szemeteltek a tüntetők. Jimmy Carter és Nicolae Ceausescu elnök urak jó baráti hangulatban, zavartalanul tanácskozhattak a Fehér Házban... Lehet, hogy a CHRR ifjú vezérei szerfelett megelégedettek voltak önmagukkal — de mi értelme volt ennek a “lógó fejű” felvonulásnak? Három nappal később New Yorkban járt az oláh diktátor. A Waldorf Astoria szállóban nyitottak számára lakosztályt, hogy fáradalmait kipihenhesse. Ceausescu a román UN delegáció könyvtárában volt és ott tudta meg, hogy szállodája elé kb. 2000 főnyi magyar tömeg vonult fel, kétezer magyar zengi fennhangon az elnök elvtárs “dicséretét”. Erre a kellemetlen hírre bizony elhalasztotta a nyugovóra való térést. A könyvtárban maradt a késő éjszakai órákig, csak akkor hajtatott szállására, amikor hírül vette, hogy a tömeg eloszlott és New York rendőrfőnöke biztosította, hogy becses személyét immár nem fenyegeti veszedelem. A szálloda előtt már csak néhány tüntető várakozott, amikor a magas vendég és kísérete rendkívül megerősitett rendőri készültség oltalma alatt megérkezett. Az üdvözlés mégis elég hangos volt, még egy tojás is szétloccsant Ceausescu kocsiján. Ez a tüntetés hatásos volt. Tudomására adta az oláh kommunista diktátornak, hogy Amerika magyarsága számontartja Románia hatalma alá kényszerült magyarok elnyomását, népi és emberi jogainak elrablását. Felkeltette a sajtó és televízió érdeklődését, Erdély ügyének széleskörű, országra szóló nyilvánosságot szerzett. Ez bizony a washingtoni jámbor ballagásról nem mondható! Két év múlt el már azóta, hogy a CHRR felbukkant a magyar közéletben. Tüntettek New Yorkban, majd Washingtonban, a román kereskedelmi szerződés meghosszabbítása ellen. Fellépésüket a közvélemény kedvezően fogadta, az amerikai magyar ifjúság bekapcsolódását látta Hazánk felszabadításáért folyó küzdelemben. Kisebb megdöbbenést okozott ugyan az a kijelentésük, hogy ők a Romániában élő kisebbségek emberi jogainak sanyarú mivoltán felháborodott amerikai állampolgárok és erre alapítják akcióikat. Egyben “megmagyarázták”, hogy ők Amerikában nőttek fel, jó néhányan itt is születtek, ennélfogva mindenkinél jobban tudják mit kell tenni az “elnyomott kisebbségek” érdekében. Ettől eltekintve kezdeti fellépésük szerény és tisztességtudó volt. Közhírré tették, hogy munkájukhoz pénzre, rendszeres támogatásra van szükségük. A magyarság a felhívást megértéssel fogadta, komoly összegű adományokat kaptak magyar egyesületektől, egyházaktól és magánszemélyektől. Később elmaradt a szerénység és a tisztességtudó modor is lekopott. Arrogáns, sértő kifejezésekkel illettek kiváló szervezeti vezetőket, akik már akkor is az erdélyi magyarság elnyomatása ellen küzdöttek — a költségeket leginkább csak saját zsebükből és szoros baráti körük támogatásából viselve, amikor a CHRR ifjú óriásai még gyermekcipőben jártak, hazai vagy amerikai alsóbbfokú iskolák padjait koptatták, némelyikük esetleg a KISZ-ben tevékenykedett. Időnként körleveleket küldtek szét, melyekben olvasható volt, hogy “tárgyaltak” itt is, ott is, erre is, meg arra is, de az ritkán derült ki, hogy kivel és miről. Éreztették, hogy kitűnő összeköttetéseket “építettek ki”. Beszámolóikhoz még elszámolás félét is csatoltak, kb. olyan módon, hogy “kaptunk ennyit, elköltöttünk annyit, további pénzre van szükségünk”. És ez lett a mottó: “Támogassák mozgalmunkat, pénzre van szükségünk, minden magyarra számítunk.” A mottó eddig be is vált. Az elmúlt nyáron ismét tüntetést hirdettek Washingtonba, mert tárgyalásra került a román kereskedelmi szerződés további meghoszszabbítása. A tüntetésre invitáló röplapokról, ezt talán már mondani sem szükséges, nem maradt el a mottó, az adakozásra való felhívás. És nem is volt sikertelen. A magyarság ott volt, felvonult program szerint a Capitolium elé, rövid megállással a Fehér Ház előtt. Megje(Folytatás a 10. oldalon) Béky püspök imával nyitotta meg a Kongresszust Kovács ezredes hősi halálának évfordulóján Thomas O’Niel, a Képviselőház elnöke ft. dr. Béky Zoltán tb. püspököt az AMSz és az Erdélyi Világszövetség elnökét kérte fel, hogy május 11-én, Kováts ezredes hősi halálának évfordulóján imával nyissa meg a Képviselőház ülését. Béky püspök magas szárnyalású imában adott hálát Istennek a szabadság és függetlenség klasszikus földjéért, az USA-ért, amely évszázadokon keresztül volt a szabadság zászlóhordozója, s az elnyomott népeknek védelmezője. “Ma — mondta Béky püspök —, elnyomott, kiirtásra ítélt milliók jajszava, segélykiáltása hangzik felénk — Kelet-Európából és Erdélyből —, akiknek Isten után egyetlen reménységei ti vagytok! Ó adj Úr Isten bátorságot, erőt, hitet e hős nemzet vezetőinek, Elnökének, Képviselőinek, hogy legyen bátorságuk megtenni mindent a rabságban élő milliók felszabadításáért és emberi jogaiért.” Ezután Kováts ezredesről emlékezett meg: “Ma, május 11-én, 199 évvel ezelőtt halt hősi halált Kováts Mihály huszár ezredes, Washington hadseregének kiképző tisztje. Ö volt az első magyar, aki ezrede élén egy hősi kirohanásban életét áldozta ennek az országnak a szabadságáért és függetlenségéért.” Utána Congressman Patton köszöntötte Béky püspököt: “40 éve ismerem, nagyra becsülöm és barátom. Béky püspök nemcsak Washingtonban és Amerikában, hanem az egész világon ismert és kiváló egyházi férfiú a szabadságnak és emberi jogoknak bátor harcosa.” Majd Kováts ezredesről tartott történelmi jelentőségű beszédet, kihangsúlyozva, hogy Magyarországról jött, Washington huszárezredének volt kiképző tisztje és mint magyar halt hősi halált ennek az országnak a szabadságáért és függetlenségéért. Hősi példát mutatva azoknak a magyaroknak, akik utána jöttek — katonák, tudósok, művészek — és annyit áldoztak ennek az országnak a naggyátételéért. A Kováts emlékünnepélyek, az AMSz rendezésében az egész országban készülőben vannak. Utána Congressman Thompson köszöntötte Béky püspököt. Ezután Béky püspök a képviselőház elnökét Thomas O’Nielt és a demokrata többségi párt vezérét James Wrightet tüntette ki az Erdélyi Világszövetség és az Árpád Akadémia nagy arany-érmével — a rabságban élő magyarság és az erdélyi, kiirtásra ítélt 3 millió magyar érdekében kifejtett munkájukért. Az Országgyűlés két legmagasabb vezére a kitüntetést nagy örömmel és büszkeséggel fogadta és ígéretet tettek, a rabságban élő népekért való további küzdelemre. Béky püspöknek a magyarságért folytatott újabb harcához és szakadatlan küzdelméhez s további munkájához Isten segítségét kérjük. Ha még nem vagy — akkor legyei A MOZGALOM HARCOSA!
