Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-01-01 / 1. szám
1978. január hó 7. oldal KÖNYVISMERTETÉS KOMORÓCZY GÉZA: SUMER ÉS MAGYAR? (MAGVETŐ KIADÓ, “GYORSULÓ IDŐ” SOROZAT, BUDAPEST, 1976. ISBN 263 270 294 8. — 169 old., k80. — Ft 6.50.) (Folytatás előző számunkból) AZ EMIGRÁCIÓS KUTATÁSOKRÓL “Imé, ezekre az alapokra, eszmei előzményekre épült a II. világháború utáni sumer-magyar nyelvrokonítás . . .” (ism.m. 32. old.). — Nos, az értelmes Olvasó már az eddigiekből is kivehette, hogy ezek az “alapok, eszmei előzmények” kifogástalanul ésszerűek — és továbbfejleszthetők. Sőt, továbbmenve, a szóbanforgó irány kivizsgálásának elmulasztása lenne kifogásolható, s mint ilyen, tudománytalan! Ehelyütt ki kell emelnem azt, hogy a Szerzőnk által megtámadott, ócsárolt és lekicsinyelt kutatók és szaktudósok közül szerénységemet egyik sem kérte, vagy hatalmazta fel arra, hogy a gyakran ízléstelen hangú megnyilatkozásokkal szemben megvédelmezzem. Valamennyi nemhogy képes, de inkább illetékes is saját személye és munkássága védelmére s a támadások visszautasítására. — Itt tehát csak a legkirívóbb példák bemutatására szorítkozom, mert az itt nyújtottak ismertetést, Szerzőnk írásának kiértékelését célozzák, nempedig annak taglálását, hogy a megnevezettek közül kivel és kivel nem, s miben és miben nem értek egyet. Bobula Ida, a debreceni egyetem volt magántanára, akié a kezdeményezés érdeme (Sumerian Affiliations, Washington 1951), nem holmi “szakmaidegen műkedvelő” — a Szerzőnk által célzatosan felsorolt, sokoldalú egyébirányú munkássága (1.: ism.m. 134—135. old., ad 33. old. 4. sor) ellenére sem. E szakban doktorált, éspedig éppen a Szerzőnk által is felmagasztalt Mahler Ede tanítványaként. — Elegendő itt munkája értékét illetőleg Lambert M. — Szerzőnk szerint (ism.m. 34. old.) “hűvösen elutasító”, majd tovább fejtegetett “megengedő kitételnek látszó” — recenziója (Revue d’Assyriologie et d’Archéologie Orientale 46. /1952/ 217—221. old.) záró sorainak idézete (221. old., helyszűke miatt csak magyar fordításban): “. . . a munka lelkiismeretes; a módszer a maga egészében kimagasló; a szavak megközelítésének különféle módszerei (családok, antonymek /ellentétes értelmű szavak/ szerint) ésszerűek; és a mű második részében a szerző elméletét számos részlettanulmánnyal igyekszik alátámasztani; ez különösen hasznossá válik ama kérdés bemutatása és feldolgozása szempontjából, amelyet e könyv felvetett.” — Vagyis: a nemzetközileg elismert szaktekintély, egy nemzetközileg is vezető szakfolyóiratban a műnek éppen tudományos módszerét — amely a gáncsoskodók kötözködésének egyik elvétett céltáblája — kiemelkedőnek tekinti. Az a tény, hogy éppen egy szaktekintély, egy vezető szaklapban, nemzetközi szinten, egy új tudományos irány első jelentkezésével szemben tartózkodó; s véleményében az eddigi irányzat elveit igazoló adatokra támaszkodik; nemcsakhogy nem kifogásolható, de természetes — és tudományos — jelenség. Azért “hideg”, mert tudományos! A “megengedő” kitétel; “nem ‘a priori’ utópisztikus” a jelen helyzetben nagyonis pozitív értelmű: az új iránynak lehetőségei vannak — tessék tehát tovább művelni, a “gyümölcseiről ismerjük meg a fát”. — Vajon, miért éppenséggel ezt, az egyetlen ésszerű-lehetséges álláspontot, nem hajlandó magáévá tenni a “magyar” “tudományosság”? ... — Szerzőnk másik hivatkozása, a “kiváló” Lotz János “teljesmegsemmisítő” recenzióját illetőleg (ism.m. 34. old., hozzá 135. old. ad 34. old. 23. sor) csupán azt kérdezhetjük: ki ő, és mitől vált asszirológussá? — S felettébb kiváncsi volnék arra, hogy ki, mikor, hogyan és miért hatalmazta őt fel arra, hogy bárkit-bármit is “megsemmisítsen”? E nevet szakkörökben soha nem hallottam — s nem is hiszem, hogy valaha is fogom! “Megsemmisítése” is kb. ezzel egyenértékű: a Zolnai et Cie. cég kíntornáit halljuk újra angolul egy szlávbarát folyóiratban. — Szerzőnk idézi (ism.m. 34—35. old.), ami nemhogy feltűnő, de jellemző: ezek a körök nemcsak azt nem hajlandók tudomásul venni, hogy “tudományos normáik” nem mindenkire kötelezők; s ahol nem érvényesek, ott tarthatatlanok — de elkövetik azt a hibát is, hogy külföldön is azt hiszik, otthon vannak, s az otthoni “anathémák” szabad földön is érvényesek! E balga lélek ugyanis —Szerzőnk szerint! (ism.m. 35. old.) — “minden idegen ajkú, s így gyanútlan nyelvészt, óv attól, hogy Bobula könyvét kezébe vegye”. Minden gondolkozó főben csak egy gondolat kelhet: vajon melyik lehet együgyűbb: az-e, aki ilyet a szabad külföldön leírni képes; avagy az-e, aki saját érvelése, ill. bevallottan “cáfolata” érdekében ilyesmikre hivatkozik? Gosztonyi Kálmán. — “Csak” és “csupán” a nemzetközileg is nagynevű Jestin R. professzor munkatársa volt. Elképzelhetetlen, hogy mesterétől esetleg egyetsmást tanult is? . . . — Egy bizonyos: eddigi megnyilatkozásaiból sokkal több szaktudás világlik ki, mint Szerzőnk jelen írásából. Padányi Viktor. — Elhunyt tudóssal lévén dolgunk, már csak az elemi emberi tisztesség is több tapintatot várna el neve említésénél. Szerzőnk azt is “elfelejti” megemlíteni, hogy Padányi otthon is tanár volt, szakma szerint történész — tehát szakember abban, amivel foglalkozik. (Egyes nézeteit pl. László Gyula is elfogadta: A honfoglalókról, Történelemtudomány-Történelemtanítás 5., Budapest 1973., 22. old. — “. . . amit erről ír Padányi Viktor, mindenki elfogadhatja ellenkezés nélkül”.) — Köztudomású, hogy ő a szumír kérdéssel, mint történész foglalkozott, elsőként használva fel e téren az új irány által nyújtott lehetőségeket. Mint úttörőnek, megállapításai természetszerűleg nem tekinthetők végérvényesnek — útmutatása azonban annál figyelemreméltóbb. Munkája értékelésében számba kell vennünk helyzeti adottságait is: a világ másik végén, Ausztráliában, minden tudományos központtól távol, azok anyagától elzárva tette nagyjelentőségű megállapításait: eredményei tehát a bilincsit lerázott magyar szellem teljesítményei. Baráth Tibor. — Ö is “csak” egyetemi tanár volt. Szintén történész. — Nevének említése annális inkább hibás, mert szumír vonatkozásokkal csak mellékesen foglalkozott, kutatási területe más kultúrkörökre is kiterjed. Érdeme éppen ebben áll: figyelmeztetés, hogy a szumír sem egyetlen irány őstörténetünk kérdéseinek tisztázásában. Csőke Sándor. — Nemcsak szakképzett nyelvész, az összehasonlító nyelvtudományok terén, de (ellentétben sok szakmabelivel) aktív nyelvtudása is kimagasló: az általa hasonlított nyelvek javarészét folyékonyan beszéli is. Gallus Sándor. — Szintén “csak egy” egyetemi tanár. Ugyancsak történész. Iránya az említettek közt leginkább tartózkodó, konzervatív — korántsem zárkózik el azonban az új kutatási eredmények tudomásulvételétől. Fehér Mátyás Jenő. — A dominikánus rend alapos és célszerű kiképzésével rendelkezik, nemcsak az egyház- és vallástörténet, de a történelem és a történelmi segédtudományok terén is. — Ha tehát “egyre nyíltabban közeledik ... (a szumír irányú) történelemfelfogáshoz” (ism.m. 39. old.), az minden bizonnyal a sokoldalúan képzett szakember mérlegelő megfontolásának eredménye. Badiny Jós Ferenc. — Egyetemi nyilvános rendes tanár ma is, éspedig a szakmában; nem csekélyebb helyen, mint egy jezsuita irányítású egyetemen. — Az ő személyével és működésével foglalkoznunk nem kell, mert saját válaszirata már megjelent. (L. előbb: Mah-Gar a Magyar!, Buenos Aires 1976.) E felsorolás önmagában elegendő arra, hogy minden gondolkozó főben felmerüljön a kérdés: mi az oka annak, hogy képzett szakemberek egész sora — s nempedig, amint azt beállítani szeretnék: egy csomó dillettáns, vagy éppenséggel “futóbolond” — tette magáévá az “új irányt”. — Oka egyszerű: amit Lambert M. fentebb idézett bírálatában megállapított, “a magyar nyelv szerint való megközelítés . . . nem ‘a priori’ utópisztikus...” (1. fentebb). — Az új adottságokat tehát azok, akik annak jelentőségét felfogják: hasznosítják. — Ez minden! AZ OTTHONI KUTATÁSOKRÓL Bővebben az egyes kutatók működéséhez hozzászólnunk itt sem kell, ez mind otthon, mind külföldön kielégítően ismeretes. Lényegese e vonatkozásban az, hogy odahaza is működik egy, nemzetközi szinten is mértékadó szumirológus gárda. Munkájuk eredményességét bizonyíja, hogy erre külföldi szakkörök is felfigyeltek. (Pl.: Zakar A. munkái, 1.: ism.m. 50. old. s hozzá megj. 149. old.) Feltételezhető tehát, hogy e kör tevékenysége méginkább ennek hatása az, amely egyes elemeket kellemetlenül érint. Az ellenszenv és aggodalom oka tudományon kívül eső érdekekben keresendő. Itt tehát a fájó pont, s az itt ismertetett könyvecske is e hatás ellensúlyozása céljából készült. Figyelemreméltó itt azon módszerek részletezése, amellyel a kellemetlenné váló irányzat képviselőit otthon elhallgattatni igyekeznek. Érdemes ezzel kissé bővebben foglalkoznunk! — Ilyenek: tiltakozás a kiadóknál (ism.m. 43. old.) — amelynek “önkritika” az eredménye! (Ilyesmi szabad földön egyszerűen elképzelhetetlen volna. — Vajon megfordítva is ez lenne a helyzet? Ha pl. én emelnék “írásban-szót”, mondjuk a Magvető Kiadónál, éspedig az itt ismertetett írás megjelenését kifogásolandó — annak eredménye is “önkritika” lenne? . . .) — Megtudjuk, hogy a népszerűsítő közleményekbe “csempészni” kell utalásokat, a “jobb ügyhöz méltó buzgalommal” hordani “külországi veretű” garasokat “a régészeti dilettantizmus és olcsó szenzációhajhászás perselyébe” (ism.m. 43—44., s hozzá megj. 143. old.). E megszövegezésben nemcsak a tudományos érvelés, de egyenesen a jóízlés hiányát is kifogásolnunk kell: az érintett Maron F. már nem él, s ezt maga Szerzőnk jelzi is (u.ott)! — Értesülünk arról is, hogy a legnevesebb kiadók és folyóiratok éppen Szerzőnket szemelték ki “véleményezőnek”. Szerzőnk tehát az, aki monopólium-szerűen “ítélhet eleveneket és holtakat”. Működésének eredményét láthatjuk! Értesülünk arról is, hogy elértük azt a fokot, amikor a könyvtárak már kézirati letéteket nem fogadnak el! (Ism.m. 46. old.) A következő lépés már csak az lehet, hogy könyveket se fogadjanak el . . . Mondhatjuk, szép állapotok uralkodhatnak a hazai “tudományos” berkekben! — Ezzel rákényszerítették a kutatókat, hogy eredményeiket “szamizdat”-okként körözzék. (U.ott) Itt nem azon kell megütköznünk, hogy Szerzőnk mondanivalójához nem talált magyar szót, hanem az eljáráson, ahogyan egy tudományos irányt “illegalitásba” kényszerítettek. — Mivel azonban sajtótermékek előállításáért és körözéséért valakit törvény előtt felelősségre is lehet vonni — csak idő és érdek kérdése, hogy ez is bekövetkezzék — csupán egyetlen lépés választ el egy tudományos irány teljes kriminalizálásától! Hasznos képet nyújtott tehát Szerzőnk — az uralkodó állapotokról. Ha azonban egy-egy nyugaton élő szakíró merészeli használni a “tudományos terror” kifejezést, az illetőt hatalma elégiázással “elfogultnak” bélyegzik. A jövőben tehát immár Szerzőnkre hivatkozhatunk, mint illetékesre. A KUTATÁS REAKCIÓJÁRÓL Felettébb tanulságos résszel van dolgunk ismét. Szerzőnk itt “seregszemlét” tart azok fölött, akiket a “Szumír-ellenes Érdekszövetség” a maga oldalán felsorakoztatni és harcbavetni képes volt. Helyszűke miatt itt is csupán szemelvényesen foglalkozhatunk a legkirívóbbakkal. Zsürger László. — Szerzőnk felsorolásának élén áll. A kérdés: “ki ő és hol vagyon hazája?” nem is lényeges, csupán az, hogy mitől lett asszirológussá? Szerzőnk léptette elő azzá. Szerinte: “jól tájékozott és súlyos érveket forgató” (ism.m. 47. old.) — csupán azt felejtette el elárulni, hogy miben? Nemhogy “súlyos”, de semmiféle “érvet” ez az irány nem tartalmaz; semmi más, mint hisztérikusan gyűlölködő, ízléstelen öklendezés. — Válaszát a maga stílusában meg is kapta. (Gépírásos névtelen körlevél, 1967.) Hajdú Péter. — Szerzőnk “a magyar tudományos élet nagyjai” közé
