Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
12. oldal >*U IVftKVKI_______________________ 1977. szeptember hó NÉHÁNY ŐSZINTE SZÓ A WASHINGTONI TÜNTETÉSRŐL jogok” visszaadatásával biztosítani a román uralom alá kényszerített magyar milliók fennmaradását és túlélését, nagy hiba lenne mindent erre az egyetlen kártyára feltenni. Márcsak azért is, mert máris félő, hogy a Carter elnök által az amerikai külpolitika tengelyébe állított “Human Rights” rövidesen éppolyan üres, prostitulált szólammá silányul, mint amilyenné vált az amerikai kormányokat háttérből dirigáló, világellenes összeesküvők kezén a Wilson által meghirdetett “népek önrendelkezési joga” és a Roosevelt által meghirdetett Atlantic Charter tetszetős szólamai. A most folyamatban lévő belgrádi konferencián ez rövidesen el is fog dőlni. Annyi máris világosan látszik, hogy az amerikai kormányok és a Kongresszus az “emberi jogok” betartását a Szovjetunióban és Romániában is majdnem kizárólag csak egy, világviszonylatban jelentéktelen, faji kisebbség érdekében szorgalmazza. Ez azonban egy pillanatra sem jelenti azt, hogy a román uralom alá kényszerített magyarok “emberi jogainak” kivívásáért indított harc értelmetlen lenne és fel kellene hagyni vele. Sőt! Azzal azonban tisztában kell lenni minden szabad földön élő magyarnak, hogy az erdélyi kérdés nem egyedülálló valami; az elválaszthatatlan a többi elszakított terület kérdésétől, mert a csehek, tótok, ukránok, oroszok, szerbek, de még az osztrákok is éppenolyan gátlástalanul és szabadon irtják az uralmuk alá kényszerített magyarokat, mint a románok. Az erdélyi kérdésben is csak akkor várhatunk eredményt, ha ezt az egész kérdés-komplexumot, mint egységet állítjuk az emigráns politikánk tengelyébe és indítunk harcot érte még akkor is, ha az pillanatnyilag céltalannak és értelmetlennek látszik is. Minden rendelkezésre álló eszközzel tudtára kell adnunk az egész világnak, tűrhetetlen és elviselhetetlen, hogy amikor néhányezres, történelmi és kulturális múlt nélküli, primitív népcsoportok és néptöredékek egymásután nyerik el önállóságukat és állami szuverenitásukat, akkor a többezeréves, ősi kultúrájú, 16 milliós magyarságból közel 4 millió a szomszédos, hataloméhes, ultranacionalista kis népek zsarnoki uralma alatt sínylődik, szenved és pusztul. Ebben a kérdésben nem lehet, nem szabad, hogy magyar és magyar között különbség legyen, legfeljebb csak a pillanatnyi kivitelezési módban. Végül szólni kell magáról a tüntetésről, mint olyanról. Kétségtelen, a mai életben bizonyos célok eléré-A Kongresszus iyra meghosszabbította AZ USA—ROMÁN KERESKEDELMI EGYEZMÉNYT A keleti partvidéket napok óta elborító hőhullám ellenére júl. 18-án délben, 100 fokos hőségben, mintegy 800 magyar gyűlt össze Washingtonban a Washington emlékmű tövében, hogy a Pennsylvania Avenuen felvonulva tüntessen a Fehér Ház és a Capitolium előtt a legelemibb “emberi jogaitól” megfosztott 2.5 millió román uralom alá kényszerített magyar “népirtás”számba menő elnyomása ellen. Ezt a tüntetést is, mint a múlt évi két New York-i és az első washingtoni tüntetést is, a Committee for Human Rights in Rumania (CHRR) szervezte abból az alaklomból, hogy a Kongresszus Kereskedelmi Albizottsága ezen a napon tartott kihallgatást a románoknak már két éve megadott vámkedvezmény (Most Favored Nation status) meghosszabbítása tárgyában. A CHRR hívására ott voltak a New York-i, Newjersey-i, connecticuti, pennsylvaniai magyarok, de jöttek Amerika messzi államaiból, Kanadából, Európából, sőt még Argentínából is. Itt, mint örvendetes tényt, külön meg kell említeni, hogy az előző tüntetésekkel szemben, most végre a különböző magyar egyházak képviseletében 4 pap is eljött és végig résztvett a tüntetésben. Ezt a nőkből, férfiakból, öregekből, fiatalokból és gyermekekből álló lelkes csoportot, akik a közel 2 mérföldes útvonalon, a tűző nap és a hirtelen keletkezett futózápor ellenére, zászlókkal, táblákkal énekelve meneteltek és délután 5 óráig rendületlenül kitartottak a Capitolium előtti térség tűzkatlanában, minden elismerés megilleti áldozatos, hősies magatartásukért. Ugyanígy minden elismerés megilleti a CHRR vezetőit is a tüntetések szervezéséért, a Kongresszusban kifejtett felvilágosító tevékenységükért és a N. Y. Times-ben tavaly májusban és most július 17-én közzétett, nagyszerűen megszerkesztett hirdetésekért. De, az elmondottak ellenére, őszintén meg kell mondani, hogy az idei washingtoni tüntetés meg sem közelítette a tavalyit, sem tömegben — tavaly közel kétezren vettek részt —, sem a lebonyolításban, sem a tüntetés lelkes hangulatában, nem is szólva a tavaly májusi New York-i tüntetés egekigcsapó lelkesedéséről. Ennek okát én abban látom, hogy az a példátlan egység, ami 56 óta először hatotta át és fogta egybe a világon szétszórt magyarságot a román uralom alá kényszerített és a kommunista, ultranacionalista román rendszer által pusztulásra ítélt 2.5 millió magyar megmentésére, sajnálatos módon máris bomlóban van. Éspedig pontosan a különböző és a kérdést különböző módon megközelítő erdélyi szervezetek vezetőinek önző, kicsinyes rivalizálása és féltékenykedése miatt. Senkitől sem lehet elvárni — különösen a magyaroktól nem —, hogy egyformán gondolkozzanak és a közös célt egyforma módon akarja elérni, megközelíteni, még akkor sem, ha egyik-másik szervezet vagy csoport olyan módon teszi azt, ami joggal bírálható. Ezért az erdélyi szervezetek vezetőinek sürgősen — amíg nem késő — meg kell keresniük és meg kell találniuk a módot, hogy “külön menetelve is együtt üssenek”. A tét — 2.5 millió román uralom alá kényszerített magyar fennmaradása, túlélése — olyan nagy, hogy az minden áldozatot megérdemel és mellette el kell törpüljön minden kicsinyes, önző személyi- és csoport-érdek. De van ennek a kérdésnek egy másik oldala is. Bármennyire reálisnak, kézenfekvőnek és ígéretesnek látszik is a pillanatnyilag divatos “emberi A Képviselőház Kereskedelmi Albizottsága július 18-án kihallgatást tartott a Romániának 1975-ben megadott maximális vámkedvezmény (“most-favored-nation” — MFN) meghosszabbítása ügyében. A Ház illetékeseitől (Cong. Vanik, Cleveland és Cong. Conable, Rochester) kapott személyes értesülésünk szerint a kihallgatott kormányzati tisztviselőknek, a Kongresszus, kereskedelmi és közgazdasági tanácsadó szervek, nemzetközi (multinational) vállaltok számos tagjának a tanúvallomásai Románia MFN státusának a meghosszabbítását támogatták, mely — szerintük — “az U.S.—román gazdasági és politikai viszonyok további javulásához szükséges”. Néhány emberi jogokat pártfogoló csoport a szerződés egy éves meghosszabbítását indítványozta azzal a kikötéssel, hogy “Románia emigrációs politikájának gyakorlatát és állampolgáraival való bánásmódját megfelelő szervezet útján állandóan és szigorúan ellenőrizni kell”. “Több más emberi jogokért küzdő szervezet és Congressman McDonald ellenezte a meghosszabbítást főleg Románia emigrációs politikája és az erdélyi magyarság emberi jogainak állítólagos (így a hivatalos szöveg) megtagadása miatt.” (Ezek között voltak a Committee for Human Rights in Rumania képviselői, akik kizárólag az erdélyi magyarság érdekében tették meg tanúvallomásukat.) McDonald képviselőnek az erdélyi magyarság érdekeit támogató 653. sz. rezolucióját a Kereskedelmi Bizottság még ugyanaznap leszavazta, és egyhangú egyetértését fejezte ki Carter elnök azon kívánságával, hogy az US—román kereskedelmi egyezményt egy évre meghosszabbítsák. Hasonló eljárás ment végbe június 27-én a Senatusban, a Pénzügyi Bizottság Külkereskedelmi Albizottságában, Ribicoff szenátor elnöklésével. * * * Az erdélyi magyarság emberi jogaiért folyó és az US—román kereskedelmi egyezményre alapozódó amerikai-magyar küzdelem harmadik évét érte meg. Ha az US kormány részéről nem kaptunk olyan mérvű támogatást, mint amilyent reméltünk, az nem csoda, mert hisz reményeink alapjában homlok egyenest összeütköznek az Egyesült Államok román politikájával. De igaztalan lenne ezt a küzdelmet eredménytelennek tekinteni; az erdélyi magyarság ügye mindinkább — úgy mond — “a térképre került” a Kongresszusban, a State Departmentben és a Fehér Házban is. Emellett a színfalak mögött is történtek események. Hatalmas erőkkel állunk szemben: az US külpolitikai és kereskedelmi érdekei (valódi vagy vélt) és a résztvevő amerikai vállalatok business érdeke, hogy a legfontosabbat említsük. Nem szolgál vigasztalásul, de említést érdemel, hogy még az agyontámogatott zsidó emigrációs kérdés sem volt képes az US-t a kereskedelmi szerződés felmondására vagy további feltételekhez kötésre bírni. Jó az is, hogy az idő és események mind többet hoznak fel a felszínre a román mentalitásból. A Ház Ways and Means Committee-ja például lassan rájött, hogy Románia manipulálja emigrációs kötelezettségét; a kivándorlási engedélyek száma a kereskedelmi szerződés lejárta előtt hirtelen mindig felszökik, majd a meghosszabbítás után ismét a mélybe zuhan. Senator Moynihan nyíltan leszögezte, hogy “többé nem lehetünk megelégedve nyájas ígéretekkel Románia jószándékait illetően és nem szabad elfogadnunk Románia magatartására nézve azokat a magyarázatokat sem, amelyek Románia viselkedését mindig a legjobb színben akarják feltüntetni”. Erdélyi véreinkért a küzdelmet lankadatlanul tovább kell folytatnunk. Türelmetlenség csak akkor segít, ha abból újabb erők, dolgozók, résztvevők tízezrei és pénz születik. De jó tudomásul venni, hogy sére a tüntetés a leghatásosabb fegyver. A tüntetés azonban kétélű fegyver. Csak akkor hatásos és célravezető, ha tömegével, szervezettségével, hangoztatott jelszavaival fel tudja kelteni az érdekeltek és kívülállók figyelmét és meg tudja győzni a tüntetés céljának jogosságáról. De végeredményben célhoz csak akkor vezet, ha azt lankadatlanul, egyre fokozódó eréllyel folytatják. A magyar ember egyéni alkatánál fogva nehezen szervezhető, mozdítható tömeges megmozdulásra és csak akkor, ha komoly értelmét és eredményét is látja. Jó példa volt erre az 56-os tüntetéssorozat; az első napok sokezres tömege egyre fogyott, míg végül is az utolsó, éppen a román ENSz Misszió előtti tüntetésen már csak kb. 50-en vettek részt a románok mérhetetlen örömére. Tehát most is jó lesz csínnyán bánni a tüntetéssel, mert a washingtoni tüntetésen máris tapasztalható volt bizonyosfokú elkedvetlenedés és kiábrándultság. Ezeket nem azért írtam, hogy minden áron kritizálják, hanem azért, hogy az erdélyi szervezetek vezetői okuljanak belőle és igyekezzenek megkeresni és megtalálni a harc eredményes folytatásához a legcélravezetőbb utat és módot. CSIKMENASÁGI az US kormányzat, és benne a Kongresszus malmai, lassan őrölnek. Az emberi jogoknak elnöki szóval megerősített helyzetét és az US—román kereskedelmi egyezmény adta alkalmat továbbra is ki kell használnunk. Az utat végig kell járni, hogy odaérjünk, ahová elindultunk. Ugyanakkor új utakat is kell keresnünk és céljainkat is felül kell vizsgálnunk. Bizonyos, hogy nagy szavakkal semmit sem lehet elérni. Kivéve egyet, a jóhiszemű szabad magyar közvélemény konfúzióját és megosztását. Szalmaláng, pesszimista, defetizmus, közöny sem valók ebbe a küzdelembe. De reális látással egybekötött mély hit és hosszú lejáratú áldozatkészség azok, amire építeni lehet. Ezek magyar erények *s(Erdélyi Bizottság) INNEN-ONNAN VILLÁMHÍREK * Többen azt hiszik, hogy a kínaiak szeme gyönge. Nos a taiwaini Echos De La République De Chine arról tudósít, hogy Peiping nagyon jól lát, mert vagy 500.000 kémje és ügynöke működik szerte szét a világon. * * * * A Harvard egyetem Russian Research Center-je és a Columbian Russian institute gyűjtési kampányba fogott, hogy a “szovjetologiát” ezek előmozdíthassák! Belga közlés szerint mintegy 100.000 belga frankot irányoztak elő a tarhálók. «imAKökT Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp Offices: USA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. O. Box 534 — Edgewater Branch, Cleveland, Ohio 44107 Előfizetés: Egy évre $10.00 —• egyes szám ára 85 cent Printed by Classic Priming Corporation 9527 Madison Avenue, Cleveland, Ohio 44102
