Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
MAGYARORSZÁG HELYE A NAP ALATT 1977. szeptember hó _________________________«IttVAXOfct______________ 50 évvel ezelőtt, 1927. jún. 21-én jelent meg Lord Rothermere történelmi jelentőségű cikke: Hungary’s Place in the Sun, a londoni The Daily Mail hasábjain. A trianoni sírba taszított magyarság felé Mussolini után ő nyújtotta ki először baráti segítő kezét. A háborúvesztés, országcsonkítás kábulatából lassan magárataláló magyarság fergeteges lelkesedéssel fogadta az angol “újságkirály” megértő, baráti megnyilatkozását, amely az egész világon általános megrökönyödést és feltűnést keltett. Az elmúlt 50 év alatt a történelem már ítéletet mondott felette. Éppen itt az ideje, hogy a véres tapasztalatoktól, súlyos tanulságoktól lehiggadva, szenvedélymentesen, hideg tárgyilagossággal végre mi is levonjuk belőle a tanulságot. * * * The Daily Mail Tuesday, June 21, 1927 HUNGARY’S PLACE IN THE SUN (Magyarország helye a Nap alatt) Safety for Central Europe (Biztonságot Közép-Európának) By Viscount Rothermere (írta: Lord Rothermere) Budapest, június 11. Kelet-Európa ma tele van szórva Elszász-Lotharingiákkal. Ennek az ikerállamnak Franciaországtól való elszakításával az 1871-es frankfurti békében újabb európai háború magvát vetették el. Ugyanezt a baklövést követték el fokozotabb mértékben a régi Osztrák —Magyar Monarchia feldarabolásával. Közép-Európában mintegy féltucatnyi elégedetlen kisebbséget hoztak létre, amelyiknek bármelyike elindítója lehet egy újabb törésnek. A Közép-Európa térképét átrendező három békeszerződés közül kétségtelenül a Trianoni volt a legszerencsétlenebb, amelyet Magyarországnak 1920. június 4-én kellett aláírnia. Ez a békeszerződés ahelyett hogy leegyszerűsítette volna a nemzeti kisebbségek bonyolult szövevényét, még jobban összebogózta azt. Az ennek nyomában keletkezett elégedetlenség annyira mélyreható, hogy minden elfogulatlan utazó könnyen meggyőződhet az elkövetett hibák kijavításának szükségességéről. Az új közép-európai államok jelenlegi határai nemcsak mesterkéltek, hanem gazdaságilag is lehetetlenek. De ennél sokkal figyelemreméltóbb tulajdonságuk is van. Ezek az igazságtalanul meghúzott határok állandó veszélyt jelentenek Európa békéjére. Ha ismerjük azokat a körülményeket, amelyek között annak a néhány szövetséges államférfinak a világ térképét kellett átalakítaniuk, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy ennek a gigászi munkának egyes részleteit elnagyolták. Természetszerűleg ezek az államférfiak kevésbé jelentősnek tartották az Osztrák—Magyar Monarchia felosztását, mint a német kérdés megoldását. Éppen ezért a vezető hatalmak képviselői elégségesnek tartották azt, hogy ebben a kérdésben az Osztrák-Magyar Monarchiával határos, kisebb szövetséges nemzeteknek és a Habsburg Birodalom hozzánk pártolt nemzetiségeinek képviselőihez forduljanak tanácsért és útbaigazításért. A szövetséges és miniszterelnökök így figyelmen kívül hagyták azokat a vad gyűlölködéseket és mohó törekvéseket, amelyek Közép-Európa kevert fajtái között a történelmi hódítások nyomán keletkeztek. Nem kétséges, hogy az ilyen módon létrejött különböző békeszerződésekben az igazságot több esetben feláldozták a kapzsiságnak. Ennek eredménye, hogy Közép-Európa jelenleg bizonytalan egyensúlyú balkáni állapotban leledzik. Mi, angolok, számtalan súlyos problémánk közepette hajlamosak vagyunk ezeket a félig-elfelejtett békeszerződéseket véglegeseknek tekinteni. Aki azonban ismeri a közép- és keleteurópai helyzetet, nem nézheti a dolgokat ilyen kényelmes szempontból. Mert, akik a jelenlegi politikai helyzetet megteremtették, azok a jövendő háború magvát vetették el. A békeszerződések tarthatatlanságát bizonyítja az a tény, hogy a három közép- és kelet-európai állam: Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szükségesnek tartotta Franciaország támogatásával azonnal egy katonai szövetség megteremtését a békeszerződések, de különösen a trianoni békeszerződés — amely nyilvánvalóan a leghibásabb és a legigazságtalanabb — megvédésére. Ez a szövetség, amely Kis Antant néven ismeretes, még létezik, jóllehet a három állam az elmúlt hónapban megtartott évi gyűlésén már észrevehetően kisebb agresszivitást tanúsított Magyarországgal szemben. Ez a haladás kétségtelenül annak a következménye, hogy Magyarország — bár nem szűnt meg tiltakozni a békeszerződés igazságtalanságai ellen — annak kikötéseit híven teljesítette. A Kis Antant nemzetközi jelentősége éppen ezért rohamosan kezd csökkenni, mert az ilyenfajta szövetségek, ha az őket létrehozó okok megszűnése után is fennmaradnak, már puszta létükkel is veszélyeztetik a nemzetközi békét. Hét éve lesz ebben a hónapban, hogy a trianoni békeszerződést aláírták és azok, akik jól ismerik Közép-Európát, mind gyakrabban felvetik a kérdést, nem lenne-e bölcsebb dolog ennek a békeszerződésnek egyes kirivó igazságtalanságait a jelenlegi nyugalmasabb légkörben jóvátenni? Maguk a Kis Antant államok lennének az elsők, akik ebből a lépésből nyereséget húznának. Például Románia, amelyiknek Beszarábia elvesztéséért Oroszország halálos ellensége. Akár bolsevista marad Oroszország, akár nem, Romániának mindig számolnia kell azzal, hogy újonnan szerzett gazdag határtartományát a fegyverek erejével kell megvédenie. Egy ilyenféle háborúban teljesen reménytelen lenne a helyzete mindaddig, amíg nyugati szomszédja nem őszinte barátja. Erdélynek Romániához való csatolásával egy és háromnegyed millió magyar került román uralom alá. Ezeknek a magyaroknak zöme annyira össze van keveredve a túlsúlyban lévő román és német lakossággal, hogy Magyarország beletörődött az elvesztésükbe. Azonban közvetlenül Magyarország jelenlegi határán túl két szoros tömbben kb. 600 ezer magyar él. Ezeknek Romániához való csatolása egy stratégiai vasútvonal miatt történt. Ilyen csekély fontosságú okok miatt nem lenne szabad Közép- Európában a háborús veszélyt fenntartani. Hasonló a helyzet Csehszlovákiával. Csehszlovákia, amelyikhez a békeszerződés több, mint 1 millió magyart csatolt, egy szép napon ugyancsak szembekerülhet Németországgal a 3 millió osztrák-német miatt, akiket az északi határaik mentén kebeleztek be; ezen esetben előnyös lenne ránézve is, ha nem lennének gondjai a déli határai mentén. Annál is inkább, mert Magyarországgal való jóbarátság, a déli határoknak egyszerű kiigazításával, első lépés lehetne a mindkét államra előnyös közös vámunió létrehozására. Jugoszlávia, Magyarország harmadik szomszédja, a békeszerződéssel 400 ezer magyart kapott, akik az egykori horvát tartományban a Duna és a Dráva szögletében élnek. Ezekkel a magyarokkal elkeveredve kb. 300 ezer német él, akik szívesen térnének vissza magyar uralom alá. Jugoszlávia, amelynek belső és külső politikai helyzete jelenleg Oroszországot kivéve, kritikusabb, mint bármelyik európai államé, csak előnyre tenne szert, ha megszabadulna északi határán ettől az idegenfajú kisebbségtől. Az új határ, amely lényegében kevéssé térne el a jelenlegitől, meghúzható lenne anélkül, hogy érintené a horvátok érdekeit, akik mint az Osztrák—Magyar Monarchia egyik tartománya csatlakozott a szerbekhez a jugoszláv királyság megalakítására. Ilyen aránylag kis változásokkal a trianoni békeszerződéssel idegen uralom alá kényszerített 3,300.000 magyarból 2 millió újra egyesülhetne saját fajtájával. Ezzel, anélkül, hogy a békeszerződés főbb elveit megváltoztatnák vagy a közép-európai hatalmi egyensúlyban észrevehető változás állna be, a jelenlegi ingerültséget megkönnyebbülés váltaná fel. Úgy gondolom, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a trianoni békeszerződést önkényesen megalkotó Szövetséges Hatalmak az elmúlt hét év tapasztalatai alapján a békeszerződésben meghúzott határokat új megfontolás tárgyává tegyék. Ha egy átrendezés hét év alatt nem válik be, akkor nagyon valószínű, hogy annak alapvető hibája van. A Magyarországra erőszakolt béke feltételeinek módosításánál meg kell hallgatni az érdekelt területek bonyolultan kevert lakosságát. Ezeknek elegendő idejük volt arra, hogy határozzanak, melyik nemzetiséghez fűzik őket érzéseik és érdekeik. Az érdekelt területeken a népszavazásokat az Egyesült Államok, vagy más érdektelen nemzet ellenőrzése mellett kellene megtartani, mert adatok vannak arra, hogy az elcsatolt területek magyar lakossága nem élvezi a szó és véleménynyilvánítás szabadságát, amit pedig a trianoni békeszerződésben biztosítottak számukra. A közép-európai állapotoknak ezt a revízióját melegen ajánlom mind a szükségesség, mind az igazság szempontjából. Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia nemzeti előrehaladása nagy mértékben a külföldi hiteltől függ. Tespedésnek, de főként pusztulásnak van kitéve, ha nem sikerül a londoni és New York i pénzintézeteket meggyőzniük arról, hogy a nekik nyújtott kölcsön biztonságát nem veszélyeztetik vitás határkérdések. Az, hogy ezek a kis, bizonytalan helyzetű, közép-európai szövetséges államok még nem tapasztaltak nehézségeket a külföldi kölcsönök megszerzésénél, csak azért volt lehetséges, mert eddig sikerült nekik a naív és optimista hitelezők tájékozatlanságát kihasználniuk, főleg az Óceán túlsó oldalán. Az utóbbi időben a New York i pénzintézetek kölcsönökkel árasztják el Belgrádot. Jugoszlávia jelenlegi helyzetét figyelembe véve, el sem lehet képzelni kockázatosabb befektetést. Csak nem rég is a jugoszláv kormány erőszakos módon avatkozott be Adria melletti kis szomszédjának, az Albán Köztársaságnak belügyeibe. Erre a lépésre az a félelem késztette, hogy Horvátország esetleges elszakadásával elveszítheti csaknem az egész adriai partvidéket. Jugoszlávia ugyanis abban reménykedik, hogy ezért Albánia alárendelésével vagy legyőzésével kárpótolhatja majd magát. Ennek a politikának eredményeként Jugoszlávia mindinkább ellenséges viszonyba, ha nem összeütközésbe kerül Itáliával. Az a kérdés, hogy ki gyakorol Albánia felett ellenőrzést — elég egy pillantást vetni a térképre / —, éppen olyan fontos Itáliának, mint Angliának az, hogy kinek a kezében van Calais, vagy Boulogne. Ugyanúgy nehezen lehet elképzelni, hogy felelős pénzintézet kölcsönt nyújtson a román kormánynak. Románia ugyanis nem ok nélkül fél Oroszországtól, de ugyanakkor féltékeny és önző politikája visszatartja attól, hogy hátának biztosítása érdekében rendezze vitás ügyeit Magyarországgal. Közép-Európa békéje elsőrendű érdeke Nagy-Britániának. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy azt kis és aránylag jelentéktelen nemzetek kényére bízzuk, amelyek méghozzá területi gyarapodásukat, sőt egyes esetekben létezésüket is a Szövetséges Hatalmak háborús áldozatának köszönhetik. Nemzedékeken keresztül a Balkán volt a nemzetközi viszályok tűzfészke. A világháború is ott tört ki. És most, a békedelegátusok tudatlansága és elhamarkodott döntései következtében, ez az állandó balkáni veszély még nagyobb területre terjesztődött ki. Ezért nekünk tövestől ki kell irtanunk a trianoni béke gyúlékony bozótját, mielőtt egy szikra lángbaboríthatná. Késő lesz cselekedni akkor, amikor a tűz már kitört. A kis államok szenteskedő előítéletei nem állhatnak útjában az európai biztonságnak. A Kis Antant egyik célja, hogy megakadályozza a királyság helyreállítását Magyarországon. Hát miért ne lehetne a magyaroknak királya, feltéve, ha ügyeiket egyébként békés és tisztességes módon intézik? Románia és Jugoszlávia, amelyek lerohanással fenyegetik Magyarországot, ha uralkodójukat visszahívnák, maguk is királyságok. Ami minket illet, nyugodtan bízhatunk Magyarországban. Magyarországnak csak igen kis része volt a világháború kirobbanásában. És amíg a magyarok bátran harcoltak az ügyért, amihez kötve voltak, addig az ott élő angol polgárokat megértéssel kezelték, megengedték nekik, hogy szokott életüket éljük anélkül, hogy internálták volna őket. Néhány hónapra a fegyverszünet után, legyőzöttségük és megtörtségük ellenére is volt a magyarokban annyi erő és nemzeti érzés, hogy le tudták törni a hirhedt Kun Béla vezetésével hazájukra erőszakolt bolsevista terrort. Ezzel megmentették Európát is a nemzetközi ragály egyik fészkétől, ahonnan állandóan aknamunkát folytathattak volna ellene. Ezt követte Magyarország megcsonkítása egy olyan békeszerződéssel, amelynek kegyetlenségét annak idején sok szövetséges államférfi is elítélte. Ez a szerződés az ország lakosságát közel 21 millióról 18 millióra, területét pedig 123 ezer négyzetmérföldről 36 ezer négyzetmérföldre csökkentette. Magyarország örült, hogy megszabadult olyan népektől, mint a csehek, horvátok és románok, akik vele együtt lettek beolvasztva a Kettős Monarchiába. Azonban ezekkel együtt 3.5 millió vérségileg és nyelvileg színtiszta magyart is elveszítettek. Sőt, a területi veszteség következtében elveszítette teljes fa, só és vaskészletét, azt a három fontos anyagot, amelyek az ország zömében földművelő lakosságának nélkülözhetetlenek. A békeszerződés oly kegyetlen volt, hogy annak ellenére, hogy Magyarország ilyenképpen saját szükségletének ellátására is fabehozatalra szorul, mégis kötelezték, hogy Ausztriának nagymennyiségű épületfát szállítson. — Magyarország a békeszerződés pontjait olyan híven teljesítette, hogy arra a Szövetségeseknek nem lehet panaszuk. Pénzügyeit is úgy rendbehozta, hogy munkás, paraszt lakossága ma újra elérte a háború előtti jólét színvonalát. Az állam 2 millió hold szántóföldet vásárolt meg és osztott szét a 3. oldal I
